Bitch Better Have My Money

She just wants a life for her baby

2017.04.29. 22:36, Tomi

Megint eltelt egy hónap úgy, hogy nem írtam, pedig basszus, annyiszor nekiindultam, hogy na, akkor majd most írok, akkor majd holnap tényleg, aztán másnap meg megint azt mondtam, hogy ok, akkor holnap, és nem. Pedig itt volt még a tavaszi szünet is, ahol tudtam volna írni bőven, most meg csak így szenvedni fogok konkrétan, mert amik történtek az elmúlt hetekben már ki is mentek a fejemből. Azaz nem, nem mentek ki a fejemből, itt van minden, csak nem tudom őket megfogalmazni úgy, hogy azzal ne bántsak meg másokat vagy haragítsak magamra egy fél iskolát, vagy bármi más hasonló. Szóval fasz kivan, esküszöm azon gondolkodom, hogy fogom magam és törlöm az egészet a gecibe, de akkor is, valahogy eljutottam már ideig, sokan ismerik ezt a címet (nyilván túl sokan is), én meg nem túlzottan akarok így írogatni, mert hiába van arra a blogom, hogy kiírjam magamból azt, ami bassza a lelkem, nem tudom.

Túl vagyunk az osztályzóvizsgákon. Nem tudunk még semmit sem arról, hogy hogy sikerült, csak sejteni tudjuk, legalábbis a szóbelik alapján. Habár bár ne sejteném, mert ennyire még semmit nem basztam el nyilván, mint a szóbelit.

Az írásbeli úgy érzem, egész jól sikerült (ha nem, akkor tényleg felakasztom magam), és ahogy írtam fél sorral fentebb, szoptam a szóbelin, amiről nem mondom azt, hogy nem tehetek. Igenis tehetek arról, hogy szoptam a faszt elég rendesen, viszont arról nem, hogy mindenkinek volt valamilyen téma, amitől fosott, amit nem tudott annyira, mint a többit, én meg pont kihúztam azt a kettőt, amibe beletört a bicskám, vagy hogy mondják.

Ezek után persze nem maradt el senkitől sem a szokásos lecseszés, a szúrkálódás, hogy háhá, elbasztad, mekkora egy szardarab vagy. Pont ez hiányzott jelenlegi ideg-, illetve lelkiállapotomnak, dehát ki a gecit érdekel? Senkit, talán magamat, de lassan már én is eljutok arra a szintre, hogy leszarom a saját mentális egészségem, meg úgy az egész életem.

A leginkább az basz fel, hogy amíg izgultunk kedden, addig mindenki milyen megértő volt, hogy huh basszus, tényleg szopó, satöbbi, aztán meg elillant az egész. Mindenki jön azzal, hogy többet kellett volna tanulni, többet kellett volna készülni, úgy, hogy senki nem tud rólam még mindig lófaszt sem. Senki nem tudja azt, hogy mennyit készültem, senki nem tudja azt, hogy hányszor hánytam ez miatt az egész miatt, mert nem akartam. Erre amikor kihúzom a két legnagyobb szopó témát, én vagyok a szar ember, és tényleg azon a kettőn kívül még nyilván másik kettőt nem tudtam, a húszból. 16-4, elég jó arány, de nekem persze ezeket kell húzni. Aztán meg mindenki jön azzal az álszent dumával, hogy jaj ő tudta az összeset, azért szoptam meg a faszt, mert nem állt mellém Fortuna. Mások meg alig tanultak, és pont kihúzták azt a tételt, amit húztak. Na, és akkor ez hol igazságos? Sehol, dehát meg kell szokni, majd javítok rajta valahogy. Vagy nem.

Két hét múlva érettségi (???), kurvára izgulok az miatt is. Valamikor júniusban meg majd mehetünk szóbelizni, ott valószínűleg ugyanígy szopni fogok, szóval lehet át kéne még egy párszor nézni ezt az egész tételsort, hogy mit nem tudok, és mit tudok magabiztosan, meg ötletek után kutatni egyes témákkal kapcsolatban. Például a család téma után, mert arról tudnék beszélni, de nem túl szépen. Oké, van egy kidolgozott témánk, amit még valamikor 0-ban kaptunk, de azon ugyanaz van, folyamatosan ismétlődve: hogy néz ki anya, apa, kistesó, nagytesó, nagyanyám, nagyapám, legjobb barátom, a kutyám, keresztanyám, meg a fél család. Festivals and celebrationsre is ki kéne valamit találjak, mert az, amit elmondtam a szóbelin (azt mondtam, haha) nem volt túl meggyőző. Mondjuk az is közrejátszott, hogy rohadtul zavarba jöttem ahogy megláttam a témát, blokkolt az agyam (szerintem ez is megérthető), aztán ahogy láttam az arcokat, méginkább blokkoltam.

Ezt a zenét beszúrtam, mert rohadtul imádom. Komolyan kezdek elhúzódni a pop irányából ebbe a... Hiphop, R&B, rap irányba, de igazából nem is bánom, mert kurvajók, és meg tudnak nyugtatni. Az meg már megint más kérdés, hogy lehet rájuk baszatni a baszatáskával. Az meg megint más téma, hogy attól, hogy lehet, én nem tudom, lol.

Egy hónap és osztálykirándulás, 28-án meg találkozom Márkkal. Amúgy tudtátok, hogy rendesen elkezdtem dolgozni front-end fejlesztőként, és vannak is megkereséseim is? Nagyon durva.

Ja, és iPhone 7 Plus incoming, de mostmár tényleg. Apát félig meg is fűztem már rá úgy, hogy felét én fizetem, szóval ajánlom, hogy belemenjen, mert a telefonom (Galaxy S4) elég faszságokat csinál, és már inkább felbasz, mint megnyugtat, használni nem lehet, mert egy kalap fos. Konkrétan nem lehet telefonálásra használni, csak netezésre, mert nem lehet vele felvenni a hívást, folyamat elsötétül a kép, ha hívnak. Előtte semmi baja, utána semmi, de amikor hívás lenne, akkor semmi reagálás. Szóval szopó. Valszeg a közelségérzékelő-szenzorja mondta fel a szolgálatot.

Na, ennyi voltam.

Harmadik lettem

2017.03.20. 19:20, Tomi

Egy novellaíró-versenyen, igaz, nem volt nagy, neves verseny meg semmi hasonló, de harmadik lettem, és ez sokat jelent számomra. Szóval úgy döntöttem, hogy Facebook után ide is kiposztolom.

Boldog vagyok, és a felhők felett jópár méterrel járkálok. A lábam nem éri el a földet, olyan boldog vagyok, konkrétan pillangót lehetne velem fogatni. Vannak barátaim, vannak okaim azért, hogy éljek, hogy tényleg feltétlenül boldog legyek, és megmutathassam a világnak azt, hogy vagyok valaki, hogy érek valamit. Nem állít meg semmi, nincsenek korlátok, nincsenek olyan emberek, akik tudnák szabályozni azt, hogy hogy érezzek, mit csináljak, nem tudja senki sem befolyásolni azt, hogy hogy érzek. Csak én vagyok.

Csörög az óra, 5:30 van. Elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt, nem megyek ma dolgozni, mivel szabadságon vagyok. Pedig alapvetően nem rám vall az, hogy ha tudom, hogy másnap nem megyek dolgozni, akkor nem kapcsolom ki az ébresztőt. Ettől függetlenül ha már felébredtem, kipattanok az ágyból és elvégzem szokásos reggeli rutinom: mosakodás, gyors tusolás, aztán felteszem a kávét főni, hogy mire felkel, friss legyen és lehetőleg forró. Miközben a kávézaccot ürítem ki a kávé tartójából, elgondolkodom az álmomon, és azon, hogy mikor is voltam utoljára úgy igazán boldog, aztán rádöbbenek, hogy nem mostanában. Ördögi egy körforgás, de ezt teszi a depresszió. Ebbe taszítja bele a "tulajdonost", azt az embert, aki szeretne boldog lenni, de nem tud. Vagy saját maga miatt, vagy a külső behatások miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert a sátán az örökkétartó boldogtalanságra kárhozatta. Ki tudja.

Sokan megkérdezik azt, hogy minden rendben van-e velem, és mindig úgy válaszolok, hogy ne kérdezősködjenek tovább, ergo "igen, minden rendben", De egyébként úgy legbelül, tényleg, mélyen legbelül tudom én is, hogy nem, semmi sincs rendben, és nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne. A mindennapokat ugyanúgy töltöm el, minden egyes nap ugyanaz a bevett szokás: felkelek reggel, megiszom a kávém, cigizek, elmegyek a dolgozni, hazajövök, itthon is dolgozok, megcsinálom a ház körüli dolgokat, mosok, főzök, takarítok, fürdök, lefekszek. És ezt így minden egyes kibaszott nap az elejétől kezdve a végéig ismételve. Eljutottam arra a szintre, hogy régen néhányan tudtak még a létezésemről, mostanra viszont a süllyesztő legmélyében végeztem, senki nem tudja, hogy mi van velem, senki nem tudja, hogy mi a problémám, még anya, sőt, Ő sem, mert megtanultam leplezni, vagy csőből rávágni a "mi baj van?" kérdésre a semmit mondó választ, magát azt, hogy "semmi". És ez igazából így pár hónap alatt elkezdett felemészteni, és nem tudom, hogy mikor fog totál elborulni az agyam, és azt mondani, hogy kösz, nekem elég volt ennyi, és nem kérek többet ebből a bullshitből, kaptam eleget a 23 év alatt.

És tényleg, fogalmam sincs, hogy mikor fogok végérvényesen összeroppanni és fatális hibát elvéteni. Komolyan mondom, félek saját magamtól, mert megint visszatér az az álmom, amiben elfojtott agressziót vélek felfedezni: piros szoba, piros én, előttem azok az emberek, akik számítanak még nekem valamit, szeretem őket, én pedig lelövöm, megkínzom és megölöm őket, majd a végén röhögök. És nem ez a legdurvább, hanem az, hogy egyszerűen nem tudok felkelni belőle. Az agyam nem érzékeli azt, hogy én ezt nem akarom (vagy akarom, csak nem akarom kimutatni a valóságban), és nem kelt fel, nem kongatja meg a vészkorongot, hogy hahó, ezt nem kéne. De sokszor már meg sem visel igazából, csak akkor, amikor realizálom, hogy mit is álmodtam.

Abbahagyom a gondolkodást, 6:30, csörög az órája. Szokásos műmosolyt felveszem magamra, leplezve azt, hogy nem, nem vagyok boldog, mert ha rájönne, hogy nem vagyok az, magát hibáztatná. Pedig nem ő a hibás, hanem én.

Öntök egy kis kávét a két kávéskanál cukorra, bekapcsolom a rádiót, és elindulok a szoba felé. Amikor az ágyhoz érek, adok egy puszit a homlokára, látom, hogy mosoly húzódik az arcára. Örülök annak, hogy van valaki, akinek még okozhatok boldogságot, igaz, csak átmenetit. De boldogság. Olyan dolog, amire éhezek legbelül, és mégse akar sikerülni, mégse akar összejönni. Szar az egész.

Kimegyek. Megvárom, amíg felöltözik, közben csinálok neki tízórait a munkahelyre - óvónő az óvodában, kell neki a táplálék a sok lurkó mellé, hogy ne úgy térjen haza, mint egy zombi. 2 perc múlva ahogy kijön, arcomra furcsa mosoly ül: úgy érzem, egyszerre vagyok szerencsétlen és szerencsés is. Szerencsétlen azért, mert egy ilyen nő mellett nem tudok boldog lenni, és szerencsés azért, mert mégsem hagyott még itt a picsába egyedül meghalni. Végignézem, ahogy bebugyolálja magát a kinti, meleg ruhába, nagyon jól áll rajta ez a térdig érő szövetkabát. Ahogy végzett az öltözéssel, odalépek hozzá, adok neki egy puszit, és a tízórait a kezébe nyomom.
- Várlak haza - mondom neki kicsit fáradtan, kicsit reményvesztve, de ő ezt nem veszi észre.
- Sietek haza. Főzöl valamit?
- Még meglátjuk. Viszont siess, mert elkésel.

Bólint egyet és elindul. Ahogy becsukódik az ajtó, levetem magamról a mosolyom, és újra magamba roskadok. A rádióban a Million Reasons szólal meg, ami az alaphangulaton sokat ront, mondhatni, hogy negatív irányban, de ebből már nem szabadulok.

Csörög a telefonom. Rossz érzésem van, nem szokása 7 órakor csörögni. Ahogy közelebb megyek a telefonhoz, látom, hogy anya képe van kint a telefonon, ami már rossz jel reggel hétkor. Fél óra múlva leteszem a telefont, és teljesen összetörök. Úgy roppanok össze a nyomás alatt, mint a frissen fagyott jég a kisebb kátyúban. Azt mondta anya, hogy ne csináljak hülyeséget, holnap eljön, és tartsak ki. De nincs miért kitartsak.

Bemegyek a szobába, és az ingeim között eldugott dobozt kiveszem, kiviszem a konyhába. Magam elé veszem a hat kazettát és a diktafont, bedugom az első kazettát, és elkezdem mesélni az életem, születésemtől kezdve egészen addig a pillanatig, amíg be nem fejezem az egészet. Elmagyarázom, hogy hogy érzek, hogy miért érzek úgy, ahogy. Vázolom, hogy nem egyszer volt segélykiáltásom, nem egyszer kongattam meg a vészharangot, de én akartam így, én akartam azt, hogy ez történjen. Vázolom, hogy mi volt az a bizonyos pont a mondat végén.

Dél van, ahogy befejezem az egészet, telebeszéltem hat kazettát. Magamban megveregetem a vállam, ügyes voltam. Papírt és tollat ragadok, elkezdek körmölni, Neki írom, és bocsánatot kérek tőle. Megmondom, hogy nem tehet róla, saját döntés, és lépjen tovább.

Előkerítem a bőröndöm, összepakolok, kabátot ragadok és elindulok Buda felé, a Szabadság hídon keresztül. Út közben sok ismerős arccal találkozom, de nem látnak semmit, mivel mielőtt kiléptem az ajtón, a szokásos műmosolyom felvettem, hogy senki se lássa azt, hogy baj van. Magamban akarok lenni. Igaz a mondás: zene be, világ ki.

A hídhoz érve szétnézek. Nincs sok ember. A híd közepén megállok, gondolkodom. Túlélem ezt? Egyáltalán túl akarom én ezt élni? Gondolatspirálba keveredtem, és nem akarok, illetve inkább nem tudok belőle szabadulni. Bedugom a fülhallgatóm, és elindítom az Afraidet. Félek vajon? Milyen lesz ezek után az élet? Nem tudom.

Lógatni akarom a lábam. Felülök a híd korlátjára, igaz, lassan, mert csúszik, de sikerül. Senki nem áll meg mellettem, senki nem kérdezi meg, hogy minden rendben van-e, és senki nem szól, hogy ugyan menjek már vissza a járdára, mert ez így nem lesz jó. Rohanó világban élünk, ahol nem érünk rá az emberek faszságaira, és a sajátunkét helyezzük előtérbe - dehát ez így van rendjén. Lenézek a bőröndömre, és továbblépek a Female Robbery-re.

Ellököm magam a hídtól. Ahogy zuhanok a víz felé, átértékelődik bennem minden. Vége a sok bullshitnek, vége van mindennek, mostmár csak én vagyok, saját magammal. A harcot nem a társadalommal, nem a szüleimmel, nem a barátaimmal vívom, hanem saját magammal. Érzem, hogy közeledik a vízfelszín, hideg, nem is akármennyire. Viszont végre érzek valamit, ami felszabadít, és engedi azt, hogy megnyugodjak. Becsukom a szemeimet, és lepörög előttem minden. Fél másodperc múlva kinyitom, körülbelül fél méterre vagyok a vízfelszíntől. Megint itt van az a furcsa érzés, amit nem igazán éreztem még soha sem, aztán rájövök arra, hogy egyszer éreztem, és tudatosul bennem az egész, hogy mit érzek.

Szabad vagyok.

Annyira taknyos vagyok, hogy még tüsszenteni se bírok

2017.03.18. 16:17, Tomi

Jó, mondjuk lehet, hogy nem ezt a címet kellett volna adni ennek az ügyes-bajos bejegyzésnek, de jobbra nem tellik jelenlegi egészségi állapotomban tőlem, szóval nézzétek el légyszi, tegnap este 42 fokos lázzal az ügyeleten kötöttem ki, ahol megállapították, hogy nagyon keményen megfáztam, én meg ültem ott, magamról nem tudtam, de azért egy hasonló reakcióra telt még a lélekjelenlétemből.

Régóta nem írtam már, azóta sok bullshit történt velem, mire én azt mondatokba foglalnám, szerintem elmúlna egy jó 3-4 óra, szóval most nem kezdek bele, de azért nagyjából összefoglalom.

Mama túlélt egy stroke-ot. Lényeg annyi, hogy egyszercsak rosszul lett, nehezen tudott beszélni, a mozgáskoordinációs valamije az agyában kapott egy enyhébb vérzést, ez miatt egy vajas kenyeret 5 percbe telt neki megkennie, aztán meg ahogy megérkeztem, annyit kérdezett, hogy a faszért nem vagyok iskolában. Aztán romlott az állapota, a mentő 1 óra múlva érkezett meg legalább, le se szarták, de nem baj, bevitték mamát, stroke, jólvan, túléli, de lehet, hogy nem fog tudni többet beszélni normálisan. Másnap megyek be hozzá, sírni lett volna kedvem, erre ahogy belépek, első kérdése az, hogy elmentem-e a boltba. Mondom he, mivan? Azt hittem, hogy hülyül amikor mondta, és basszus, nem hülyéskedett, emlékezett mindenre, amit mondott nekem, aztán meg szidott, hogy a francért nem tudtam elmenni a boltba, mikor megkértem. Azóta úgy vigyázunk rá, mint egy hímes tojásra, és szerintem amúgy élvezi is.
Egyébként nagyon durva, hogy mama miket élt már túl. Kezdjük ott, hogy a férjét, aki egy pszichopata fasz volt (én azért szerettem papát, de lehet, hogy ha most ismerném, annyira nem szeretném, mert hallottam sok dolgot róla), volt már három szívrohamja, tört már el lába, karja, és akkor most még egy strokeot is kurvára de túlélt. Életcélom nekem is, hogy ilyen legyek felnőttkoromban. Már ha megérem azt az időt.

Nagyjából kezdenek rendeződni az anyagi dolgaim is, tök jó érzés. Elkezdtem sitebuilderkedni, illetve webdesignnel foglalkozni, attól függetlenül, hogy nincs végzettségem. Már volt is két megrendelésem, mindkettő sikeres, és mindkettő elég jól néz ki, szóval most majd szeretnék valahol elhelyezkedni, meg ilyesmi, de attól félek, hogy nem vagyok elég jó, sőt, nemhogy félek, tudom, hogy nem vagyok elég jó, szóval pont ezért fogok elkezdeni új dolgokat tanulni. Lehet mondjuk, hogy egy javascript gyorstalpaló nem ártana, dehát a fasznak van kedve nekifutni egy olyan rendszernek, mint a javascriptnek. Habár... Nem ártana, de még nem vettem rá saját magam.
Javascripten kívül van még ez a bootstrap is, amit lehet nem ártana szintén elsajátítanom. Mondjuk a reszponzív designnal is így voltam, hogy a fasznak van kedve foglalkozni, erre az előző két oldal is már teljes reszponzív volt.

Egyébként szeretnék csinálni ilyen bemutatkozó oldalt is, de fogalmam sincs, hogy hogy van az adózása. Csak azért, mert hallottam már olyat, hogy x ezer forintig adómentes, onnantól kezdve kell utána adózni, hallottam olyat is, hogy havi 40 ezer az adózása, meg mittudomén, szóval aki esetleg tud valamit erről a dologról, az írjon már rám egy privátot, vagy hozzászólást, mert hárman mondanak négy félét, és tényleg szeretnék ezzel foglalkozni.

Nem is tudom, hogy miről tudnék még írni. Ja, de.

Szóval, amiért totálisan magam alatt voltam: hát, hogy is mondjam, megismerkedtem valakivel, és átéltem megint ugyanazt, mint amit Márkkal átéltem 5 és fél évvel ezelőtt. Túl hamar kezdtem el hozzá kötődni, meg igazából sokkal bonyolultabb is, mivel nem a saját facebookomon keresztül ismertem meg, hanem egy totál kamu facebookon keresztül, de aztán coming outoltam. Amióta nem azon keresztül beszélünk, azóta úgy... Visszahúzódott magába. Lehet, hogy kicsit nagyon megbántottam, de basszus, nem akartam. De egyébként örülök annak, hogy ettől függetlenül ugyanúgy kezel, azaz próbál ugyanúgy kezelni, mint előtte. Próbálkozik, és én is próbálom úgy kezelni, mintha ugyanaz az ember lennék, mert az is voltam abban a testben is, saját magam adtam, de mégis más testen keresztül. Na mindegy is, azt hiszem, ennyi elég is volt ebből a témából. Próbálok beleadni anyait-apait, és helyrehozni azt a hibát, amit elbasztam.

Egyébként Márkról jut eszembe, hogy már 5 és fél éve a legjobb barátom. Tök durva. Amikor megismertem, még csak 11 vagy 12 éves volt, én meg 14 vagy 15, tudja már a halál. Aztán azóta is szívjuk egymás vérét, és elrepült az idő. Idén kétszer is találkozunk, egyszer most tavasszal, egyszer meg majd valamikor októberben. Még csak véletlen sem a tavaszi szünetben, mert nem úgy jön ki sose a lépés, hogy akkor legyen Nyársapáton, vagy a környéken versenye. De nem baj, ennek is örülök.

Egyébként remélem sokatoknak tetszik ez a letisztult kinézet. Nem volt már kedvem sokat szarakodni egy dizájnnal, ötletem sem volt, ez az ötlet meg már úgy másfél hónapja ott motoszkált a fejemben. Érdekesen indult az egész, de szerintem az összkép gecimenő lett.

Amúgy miközben írtam a bejegyzést, sikerült hapciznom, szóval a mai napi célom is teljesítve, kösz my body.

Lost and afraid

2017.01.20. 22:46, Tomi

Találtam egy zenét, ami jelenlegi lelki világom tökéletesen leírja, körbefesti. Mindjárt beszúrom, de előtte inkább fűznék hozzá pár sor magyarázatot, hogy miért is az, ami, aztán remélhetőleg mindenki meg fogja érteni a dolgokat, ha meg nem, akkor szívás az egész, viszont ahhoz, hogy megértsétek, regisztráció szükséges, szóval bocsi.

Up and away, I'm an alien

A zene maga amúgy egy elég jó zene, régóta ismerem, viszont az utóbbi pár napban jutott el a tudatomig az, hogy mit is jelent. Sokan vannak úgy, hogy egy zene jelent nekik valamit, egy korra emlékezteti őket, vagy egyszerűen csak érzelmeket táplálnak maga az adott zene iránt.

Három részre osztható a Wiped Out!, ez a három rész elég jól megkülönböztethető egymástól, és most akkor megint összevissza beszéltem, és inkább berakom a zenét, hallgassátok meg, kíváncsi vagyok, hogy ti hogy fogjátok hallani a dolgokat. Ha meghallgattátok, akkor utána olvassátok el a magyarázatom, azaz inkább az értelmezésem.

Első rész: az első sor bevezet úgy az egész lelkivilágba. Lost and afraid, a bejegyzés címe is ez. Számomra ez a rész a totális megsemmisüléshez vezető út legeleje, ahol még talán lehetne visszaút, talán meg lehetne oldani a problémákat, és nem okoznának visszafordíthatatlan kimenetelű dolgokat. Aztán - még szintén az első részhez tartozva - jön az a rész, ahol már ráléptünk a megsemmisülés útjára, és lépkedünk a purgatórium egyre mélyebb és mélyebb szintjeire, hogy aztán a nulladik, vagy inkább az utolsó szinten találkozom a sátánnal.

Átlépünk közben a második részbe, abba a részbe, ahol egy év után újra kikötöttem. Egy év harmónia, egy év mindenféle bullshit nélkül, aztán megint itt. Ahol a lélek harcol a testtel, hogy ne csináljon faszságot, aztán egyszercsak bejön a tévé hangyás képe, elsötétül a világ, és megcsinálod a faszságot, bántod saját magad azért, hogy ne a lelked fájjon, hanem a tested, tehát a lelki fájdalmad átvezeted fizikaiba, mert azt sokkal jobban el tudod viselni, mint azt, hogy a lelked mélyén totálisan eltűnsz, porrá zúzódsz. Aztán megbékélsz a dologgal, rájössz, hogy egy idióta suttyó fasz vagy, akiből az életben nem lesz senki sem.

És jön az elfogadás, a pozitív világlátás, hogy van még esélyed a boldogságra. Talán. Hogy van még olyan ember, aki szeret azért, aki vagy. De aztán rájössz, hogy amúgy nem, nincs, és megint kezdődik az egész elölről.

Ördögi egy körforgás, de ezt csinálja a depresszió. Ebbe taszítja bele a "tulajdonost", azt az embert, aki szeretne boldog lenni, de nem tud. Vagy saját maga miatt, vagy a külső behatások miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert a sátán az örökkétartó boldogtalanságra kárhozatta. Who knows.

Sokan megkérdezik azt, hogy minden rendben van-e velem, és mindig úgy válaszolok, hogy ne kérdezősködjenek tovább, ergo

"Igen, minden rendben."

De egyébként, úgy legbelül, tényleg, mélyen legbelül tudom én is, hogy nem, semmi sincs rendben, és nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne. A mindennapokat ugyanúgy töltöm el, minden egyes nap ugyanaz a bevett szokás: felkelek reggel, megiszom a kávém, cigizek, elmegyek az iskolába, hazajövök az iskolából, gépezek, lefekszem. És ezt így minden egyes kibaszott nap az elejétől kezdve a végéig ismételve. Eljutottam arra a szintre, hogy régen néhányan tudtak még a létezésemről, mostanra viszont a süllyesztő legmélyében végeztem, senki nem tudja, hogy mi van velem, senki nem tudja, hogy mi a problémám, még anya, sőt, mama sem, mert megtanultam leplezni, vagy csőből rávágni a "mi baj van?" kérdésre a semmit mondó választ, magát azt, hogy "semmi". És ez igazából így pár hónap alatt elkezdett felemészteni, és nem tudom, hogy mikor fog totál elborulni az agyam, és azt mondani, hogy kösz, nekem elég volt ennyi, és nem kérek többet ebből a bullshitből, kaptam eleget a 19 év alatt.

És tényleg, fogalmam sincs, hogy mikor fogok végérvényesen összeroppanni és fatális hibát elvéteni. Komolyan mondom, félek saját magamtól, mert megint visszatér az az álmom, amiben elfojtott agressziót vélek felfedezni: piros szoba, piros én, előttem azok az emberek, akik számítanak még nekem valamit, szeretem őket, én pedig lelövöm, megkínzom és megölöm őket, majd a végén röhögök. És nem ez a legdurvább, hanem az, hogy egyszerűen nem tudok felkelni belőle. Az agyam nem érzékeli azt, hogy én ezt nem akarom (vagy akarom, csak nem akarom kimutatni a valóságban), és nem kelt fel, nem kongatja meg a vészkorongot, hogy hahó, ezt nem kéne. De sokszor már meg sem visel igazából, csak akkor, amikor realizálom, hogy mit is álmodtam.

Na, most, hogy adtam egy kis csámcsognivalót a keselyűk szájába, kis élménybeszámolót is írnék.

Ma voltunk Educatio kiállításon, amiről úgy vegyes érzésekkel távoztam. Többet vártam őszintén szólva, sok iskola ki sem vonult arra fogva, hogy túljelentkezés van náluk. Nem is értettem egyébként, hogy akkor miért nem tudnak kivonulni, de nem is akarom megérteni, úgy érzem. Időközben eldöntöttem azt is, hogy webdesign- és webprogramozó irányultságban akarok elhelyezkedni, szóval felkutattam egy-két felsőoktatási intézményt, hogy most akkor hol is lehetne ilyet tanulni, de előrébb nem jutottam.

Kétes indulóként indul alapból a Metropolitan egyetem. Nagyon szimpatikus, viszont nagyon durván drága is. A szak, amire szeretnék menni (tervezőgrafika, alapszak) 450.000 Ft/félév, és van belőle hat félév, ergo 2.700.000 Ft csak az, hogy kapjak egy papírt, és hát öhm. Enyhén szólva borsos összeg.

Van még a Képzőművészeti Egyetem, ott is van szintén tervezőgrafika, de nem tudom. Indul még a versenyben az egri Eszterházy Károly főiskola is, ott is van ilyen szak, és a csaj, aki mesélt róla, igaz felszínesen, de mesélt róla, és az pont az, amire nekem rohadtul de szükségem van.

Educatio után átmentünk Arénába, ott meg találkoztam Levivel, de basszameg, olyan szinten... Felszabadultam, hihetetlen. 20 percet tudtunk volna beszélni, de szerencsére az osztályfőnök megengedte, hogy velük menjek a Milenáris parkba, ergo metróztunk, beszélgettünk, cigizgettünk, flasheltünk, kurvajó volt kiszakadni végre-valahára abból a bullshitből, amibe minden egyes telibebaszott nap bele vagyok kényszerítve. Persze a susmus jött egyből, hogy én miért velük megyek, miért különcködöm már megint, de abban a pillanatban épp nem érdekelt.

Szummázva: nem vagyok boldog, sőt. De próbálom magam kordában tartani.

Van egy csomó időm,

2016.12.15. 08:56, Tomi

szóval most írok egy fasza blogbejegyzést, mert kint ülök ilyen portaszolgálatos valamin és verem a brét. Jó, nyilván lenne mit tanuljak, lenne mit csináljak, de direkt ezért elkértem tesómtól a táblagépet, hogy így laza négy hónap után tudjak egy tényleg rendes bejegyzéssel jelentkezni.

Először is szeretnék megint bocsánatot kérni, amiért ilyen hosszú ideig nem írtam. Nyilván megvolt az az indok, amiért nem írogattam, de így a vége felémár kezdett bűntudatom támadni, mivel láttam, hogy minden nap feltéved ide 15-20 ember, és várják azt, hogy jelentkezzek. De nem jelentkeztem, egészen idáig.

Szóval belekezdek.

Ugye szeptemberben elindult az iskola, elindult a mélytorkos szopás, lett is volna miről írjak, de mire eljutottam volna odáig, vagy elfelejtettem az egészet, vagy egyszerűen úgy gondoltam, hogy megoldom a problémát anélkül, hogy bevonnék bárkit is a problémamegoldásba. Tudjátok, hogy régen, még amikor átváltottam a mostani címre, miért váltottam: pontosan az miatt, mert probléma volt, megírtam, aztán csak az én szempontomat figyelembe véve konkrétan belegázoltam mindenki lelkébe, mert azt hittem, hogy sose fognak megtalálni. Habár hülye is voltam, mert mindig publikus volt az egész kóceráj, mindig vállaltam magam és a nevem is, és a Google kereső elég gyorsan ki is dobott, meg dob is még mindig.

Ezzel arra akartam célozni, hogy amíg régen a blog kulcsfontosságú szerepet töltött be az életemben, mostmár úgy annyira nem. Persze az életem, azaz inkább tinédzserkorom meghatározója mindig a blogom lesz, de a közeljövőben valószínűleg nem fogok akkora hangsúlyt fektetni rá, mint ezelőtt. Rájöttem arra, hogy magamban feldolgozni a dolgokat sokkal jobb, mint kiírni magamból, mivel sokkal könnyebben lehet fenntartani a harmóniát, mint régebben, amikor mindig minden szart kiírtam de azért, hogy megkönnyebbüljön a lelkem.

Ettől függetlenül ez nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogok írni, mert azért csak hozzámnőtt, és csak nem tudnám (meg nem is akarnám) elengedni csak így.

Ezeken kívü egyébként rengeteget változtam én is és az osztály is. Az új osztályfőnök miatt úgy érzem, mintha sokkal őszintébbek, sokkal nyíltabbak lennénk, és ez valószínűleg annak tudható be, hogy mostmár merünk beszélni a problémáinkról. Nyilvánvalóan eddig is mertünk, de a nyár alatt tényleg rengeteget fejlődött maga az összetartás.

Egyébként szeretjük az új osztályfőnököt, meg úgy érzem én legalábbis, hogy ő is szeret minket attól függetlenül, hogy hatalmas kihívást jelenhetett az, hogy egy 17-18 éves gimnazistákat átvett úgy, hogy eddig konkrétan csak hallani hallott rólunk, de nem volt hozzánk semmi köze, tehát nem tanított minket sose.

Ettől független ez alatt a pár hónap alatt úgy viselkedett, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, mint egy normális osztályfőnök, és megismert bennünket annyira, mintha már az előző három évben is ő vezényelt volna minket.

És ez tényleg nagyon furcsa, mert tőlünk nem megszokott az, hogy valakit ilyen gyorsan megszokjunk. De mondjuk azért na, az is közrejátszott, hogy emberként kezel minket, nem úgy, mintha bábuk lennénk, akiket úgy mozgat, ahogy kedve szottyan.

Igen, kemény szavak ezek, de őszinték. Az előző osztályfőnökkel sem volt semmi problémánk, de vele úgy... Hogy mondjam. Mindig ott volt bennünk az, hogy meg kell neki felelni, mert az ő osztályai eddig mindig példamutatóak voltak, de mindig megkaptuk, hogy mi nem vagyunk azok, és ez külön rombolt az egész osztályhangulaton, mert máshogy viselkedtünk előtte, mint egyébként, mert bizonyítani akartunk.

Mindegy is. Hagyom a témát, mert nagyon úgy érzem, hogy ebből is balhé lesz meg sértődés, amit nem szeretnék.

A magánéletemben is megváltozott néhány dolog. Például a szobám. Szeptemberben elhatároztuk, hogy oké, kösz, ennyi elég volt a kis asztalból. Rendkívül pici asztalom volt, ha a laptopot rátettem, alig maradt szabad hely, meg már amúgy is szerettem volna egy asztali számítógépet. Mivel sarokíróasztalt akartam, és azok újonnan egy vagyonba kerülnek, így inkább használtat kezdtem el keresni, és végül az egyik osztálytársam írt rám, hogy neki lenne egy tényleg fasza íróasztala, ami bitang nagy, csak nem sarok kivitel. Mondom jólvan, megnéztem, tetszett, hatalmas, van a monitornak ilyen kiemelkedő része, szóval rábeszéltem apát arra, hogy megvegyük, és ez így is lett. Megvettük, örültem, mint majom a faszának, aztán jöttem rá arra, hogy faszom, sürgősen kell egy asztali gép.

Mivel tudtam, hogy a laptopom sokat ér, így feltettem jófogásra, bizniszelgettem, de sose akart sikerülni. Épp életem legszarabb üzletét ütöttem volna nyélbe, amikor csörgött a telefonom, és egy számomra totál ismeretlen csávó hívott, hogy megvan-e a gép, meghogy csere érdekel-e. Mondom ja, érdekel a csere, jött is a kérdésem, hogy mi van neki, amire cserélné, erre jött egy kérdés tőle, amire nem számítottam, szó szerint idézve:

Mit szeretnél?

Köpni nyelni nem tudtam, aztán végül le lett zsírozva az üzlet, meg mivel monitorra nem maradt volna pénzem, így megajándékozott azzal is, és nem is ilyen tök gagyival, hanem egy tényleg fasza monitorral. Szóval nagy a hepiség azóta, habár majd apránként fejlesztgetni fogom. Akarok bele egy i5-ös processzort, meg videókártyát, meg memóriát... Egy a lényeg, fejlesztgetni kell.

Amúgy idén is megnyertük a Mózsinát, viszont most toronymagasan, majdnem 10 pont választott el minket a második helytől. Mindezt úgy értük el, hogy az osztályfőnök továbbképzésen volt, tehát magunkra maradtunk, és mint egy igazi csapat, együtt győztünk, tehát nagy volt az öröm.

Ezek voltak a régebbi dolgok, most meg írok a jelenről.

Úgy néz ki, alakul valami egy lánnyal. Nem vagyo még benne totál biztos, de egyre többet beszélünk, és lehet golyót kellene növesszek, és elhívni valahova. Viszont félek attól, hogy mi van akkor, ha elutasít, aztán meg megromlik a kapcsolatunk. Ezzel kapcsolatban totál tanácstalan vagyok, és igazából harcolok magammal belül, hogy mit csináljak meg hogyan.

Decemberben, általában karácsony előtt mindig van valami agyfasz, ami megnehezíti az életünk, viszont idén csőstől jön a baj: először az autót húzza meg egy busz álló helyzetben, mert csúszott az út, a busz meg csuklós volt, aztán meg adathalászok valahogyan (fogalmunk sincs, hogy hogyan) megszerzik anya bankkártyájának az adatait és leemelnek róla 50.000 forintot, lazába karácsony előtt. Úgyhogy most anyának kaputt bankkártya, rengeteget levonnak a személyes pénzkivételnél, szóval ja. Elvileg a pénz vissza lesz utalva, a tettesek meg elkapva, de 99%, hogy nem karácsony előtt. Úgyhogy megszoptuk, megint.

Van még két órám hátra, abban meg asszem törizek. Igyekszem jelentkezni minél hamarabb.

Szúrnék be videót is zenével, de nem tudok tabletről, szóval majd délután gépről editelem az egészet.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Kösz már, hogy itt vagy

TOMI, 19 20 // Cigi, obszcén, felesleges dolgokon felbassza magát, higgadt természetű, de könnyen fel lehet idegesíteni, nem bírja elviselni, ha valaki nem ír helyesen, negatív személyiség, etc.

Szeretek hosszú, bonyolult, trágár szavakkal teletűzdelt mondatokat papírra vetni. Nagy lábon élek. Minden nap megszámolom elalvás előtt azt, hogy hány órát fogok aludni, és aztán rájövök, hogy nagyon keveset. A szavak embere vagyok, tudom azt, hogy a szavak háromszor akkorát tudnak ütni, mint a kezem (és nem azért, mert gyenge vagyok). Sok embernek vagyok antipatikus, de sok embernek vagyok szimpatikus is. Ha nem kedvelsz, vagy épp az írásmódom nem kedveled, akkor nem kell olvasni engem, nem kényszerítek senkit sem. Lehet jó vagy rossz véleményed rólam, ha értelmesen meg tudod azt fogalmani. Ha nem, akkor meg menj a faszba.

 
Kabaré

Beszélj úgy, ahogy szeretnél, nem fogom én sem visszafogni magamat, mivel szeretek csúnyán beszélni, hiába rossz szokás. De tényleg. // Mielőtt faszságot kérdezel: gyakran ismételt kérdések



 
Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
crrrrazy
Indulás: 2012-11-17
 

2012-2017 | i need a cigarette


Az egyetlen magyar oldal a RIVERDALE címû sorozat szereplõjérõl, COLE SPROUSE-ról!    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Május 28-án ünnepeljétek a Játék Világnapját Nyuszi Mamával! Hintázzatok velünk a Mesetárban! Juhé!!!    *****    Várjuk a lelkes szerepezni vágyókat aktív játékkal és jó közösséggel! Csatlakozz te is!    *****    Asztrológiai kislexikon    *****    Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lor    *****    Lakatos munka- Haidekker kerítés- www.farkasmetal.hu - Úszókapu- www.farkasmetal.hu - Terasz korlát - www.farkasmetal.hu    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...    *****    Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lor    *****    Mályva és Pipitér visszatért! A két virágmanócska most megmutatja nektek a rét legszebb madarait! Gyertek a Mesetárba!    *****    KÖSEMBLOG.GP//VIHAR VAGYOK, A PERZSELÕ NAP, A GYILKOS JÉG...//BY: KÖSEM// MINDEN AMI BLOG ÉS A SZULTÁNA C. SOROZAT...    *****    Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lor    *****    Kredit nyeremény! Jelentkezz a honlapversenyre és nyerd meg az 50gkr-es fõnyereményt! Kredit nyeremény! 50gkr!    *****    Támogassa egyesületünket adója 1%-val:19108780-1-80    *****    KATT KATT KATT Ashley Tisdale és Gardróbcsere oldal KATT KATT KATT    *****    Rendszeres havi stabil jövedelmet biztosító internetes otthoni munkák!    *****    DIGITALMEMORIES - történetek az életemrõl, rengeteg képes tartalommal - DIGITALMEMORIES    *****    Gréti. 23. Egyetemista. HalálosIramban. Toretto. Izomautók. Chevelle. Rap. Beavatott. Négyes. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Damon, Elena - Nina és Ian ~ Tudj meg minél többet róluk! Középpontban a TVD két sztárja!    *****    NFfriend! Két különc lány youtube csatornája. Gyere less be ha van kedved!