EGY

TOMI, 19 20 21 22
Kecskeméti nyomorék vagyok. Minden nap megszámolom elalvás előtt azt, hogy hány órát fogok aludni, aztán rájövök, hogy nagyon keveset. A szavak embere vagyok, tudom és hiszem azt, hogy a szavak nagyobbat tudnak ütni, mint a kezem, és nem azért, mert gyenge lennék. Sok embernek vagyok antipatikus; ha nem kedvelsz, vagy épp az írásmódom nem kedveled, akkor nem kell olvasni, ilyen egyszerű. Lehet jó vagy rossz véleményed rólam, ha értelmesen meg tudod azt fogalmani. Ha nem, akkor meg menj a francba.

Közösségi oldalak

facebook: WWW.FACEBOOK.COM/TAMAS.SINKA.12
instagram: WWW.INSTAGR.AM/STAMAS97
snapchat: @tomiivagyok

 
KETTŐ
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁROM
Indulás: 2012-11-17
 

2012-2020 | i need a cigarette

 

 

 

 

Bitch Better Have My Money

Cím nélkül.

2014.06.10. 22:24, Tomi

2013. június 8.

- Miért nem jössz el velünk?
- Tudod, csak... Nem érzem még azt, hogy abban a korban lennék, hogy én mehetnék bulizni. Igazából... Úgy érzem, hogy még nem nőttem fel ehhez. Ráérek még.
- Te hülye vagy, Tomi. 16 évesen már én is, és Lacika is bulikba jártunk. Nem értem, hogy miért nem mersz kimozdulni.

Megállítottam a játékot. Tudtam, hogy itt most egy olyan beszélgetés fog lezajlani, amitől tartottam, de tudtam, hogy egyszer be fog következni. Haboztam.

- Tomi, valamit rejtegetsz előlem.
- Mégis mit rejtegetnék? Nincsenek előtted titkaim. Mindre rájöttél, vagy magadtól... Vagy én mondtam el őket.
- Most mégis rejtegetsz valamit.
- Gina, értsd meg: nem rejtegetek semmit. Csak... Rossz kedvem van egy kicsit, és szeretnék egyedül lenni, hogy megoldhassam a problémákat.
- Te nem megoldod őket. Inkább elfutsz előlük, mint a gyáva nyulak.

Fájt. De igaza volt, 3 hónapja ismerem, de úgy ismer ő engem, mint a tenyerét. Számomra pedig olyan, mint egy csukott könyv - semmit nem tudok róla, nem tudom megnyitni, mert nehéz. El tudja rejteni az érzelmeit, márpedig én sem vagyok egy olyan rossz emberismerő, de úgy néz ki, hogy ő le tud verni.

- Mondd el.
- Gina, én...
- Tomi, mondd el.

Elmondtam. Minden kis szart elmondtam neki, amit tettem, és amit nem akartam, de mégis megtettem. Mindent, amit megbántam, mindent, amit valaha csináltam. Úgy éreztem magam, mint akit feloldoztak. Meg tudtam érteni azt, hogy a mélyen hívő emberek mit éreznek, amikor a pap feloldozza őket bűneik alól. A Piárban tanultam meg ezt is, mint minden mást, amit az egyházról megtanultam közel egy év alatt. Azonban azzal, hogy ezt elmondtam Ginának, magamat feloldoztam, és felmentettem minden bűn alól, de mindent áthárítottam rá. Mindent. És láttam azt, hogy most hezitál, hogy felpofozzon, vagy csak simán a szemeimet kaparja ki.

- Rendben.

És kiment. Üveges, semmitmondó tekintettel ment ki, én pedig ott maradtam, és az a pillanatnyi nyugalom azonnal szertefoszlott, amint átlépte a küszöböt. Furcsa volt, hogy mindezt el tudta érni 10 perc beszélgetés után - olyan dolgokat, amit senki más azelőtt, még mamám, sőt, anyukám sem. Úgy ismert, mint a tenyeremet. Nyitódott az ajtó.

- Nem mondom el senkinek. De ha mégegyszer... Ha csak mégegyszer megcsinálod, a csikkel nyomom ki a szemedet, és azét is, aki adta.

Elnevettem magam, és ő is. Máris nem éreztem magam olyan furcsán, mint előtte, de mégis nyomasztott valami, mintha nem bíznék meg benne. Pedig tudtam, hogy bízhatok benne. Olyan volt, mint egy orvos, aki titoktartásra esküdött. A legjobb pszichiáter volt Kecskemét területén, akinek nem volt diplomája és szakképesítése hozzá.

Megnyomtam az escet. Folytattam a játékot. Megpróbáltak elhívni mégegyszer, hezitáltam, de végül elutasítottam az ajánlatot. Pedig ráébredtem arra, hogy igen, mostmár mennék. Nagyon is. De nem mutathattam ki azt, hogy magam sem tudom, hogy mit akarok. Nem mutathattam ki a gyengeségemet - így is elég gyengének tűntem már a szemében. Férfinak kellett lennem, nem fiúnak ahhoz, hogy megmutassam azt a nagyon kicsi, mondhatni porszemnyi önbizalmamat. Mert az.. Nem volt.
Ahogy öltem az embereket, ráébredtem arra, hogy a játékban nagyon is jól tudok harcolni, és bele tudom élni magamat a helyzetbe. Nagyon durván. Angolul beszéltek, de a felét nem értettem, pedig ekkor már kilencedik éve tanultam angolul, és azt mondták, hogy eljutottam a középfokú angol nyelvvizsga szintjére, de én nem éreztem ezt. Nem tudtam érezni, mert tudtam azt, hogy csak bebeszélik nekem, hogy legyen egy kis önbizalmam.

De nem volt.

És ekkor tört el a mécses, és jöttem rá arra, hogy mekkora szar életem van. Hogy mekkora szar minden, ami körülvesz, és mekkora szar minden, aminek részese vagyok - a családom, a nem létező barátaim köre, a függőségem. Egyszóval minden.
Szükségem lett volna anyagra, de már elfogyott. És ekkor döntöttem el azt is, hogy meg fogok változni, mert muszáj lesz.

Fél ötkor fejeztem be a játékot úgy, hogy végigvittem. Teljesen. Száz százalékos sikerrel. Talán egy kicsit szánalmas, talán egy kicsit szar, de jó érzéssel töltött el, hogy legalább ezt meg tudom úgy csinálni, ahogy kell.

Úgy éreztem, hogy kell egy kis levegő. Na jó, nagyon kellett a levegő, mert már nagyon elegem volt a játékból, mert feldühített, és ekkor ébredtem rá arra is, hogy már felkelő félben van a Nap. Leültem a hokedlire, és végignéztem azt, ahogy a felkelő Nap megvilágítja többé-kevésbé szeretett városom utcáit, azt az utcát, ahol felnőttem, amire tekinthetek az otthonomként. Senki nem volt még ébren, hébe-hóba emberek igyekeztek a munkába, én pedig árgus tekintettel követtem őket addig, amíg el nem tűntek egy-egy fa, vagy épület takarásában. Ez megnyugtatott, nagyon is.

Ahogy ültem a helyemen, rájöttem, hogy mennyi dolgot csináltam rosszul az elmúlt évben. Például azt, hogy szartam a tanulásra, nagy ívből, aminek köszönhetően rájöttem arra, hogy igen, meg fogok bukni. Nem is egy tantárgyból, és nem tudom, hogy anyának hogy akarom előadni. Egyáltalán elő akarom adni? Annyi hitet fektetett belém, és most elé kell álljak azzal a ténnyel, hogy "anya, megbuktam". Annyi hit, és most mind pocsékba megy, azért, mert szartam a tanulásra. Na, meg azért a tanár is geci volt, mivel mindenki írhatott javítót fizikából, csak én nem. Mert én vagyok a Tamás, akit nem szeretett, és mindenféleképp el akart tüntetni a tökéletesnek hitt osztályából.

Én voltam a fekete bárány. És élveztem. Nagyon is.

Mindig is szerettem kivétel lenni, és ebben az osztályban egy kivételnek számítottam. Egy olyan kivételnek, aki mindenhol kivétel, bármelyik helyzetben, és aki mindig ki akar tűnni a tömegből, mert bele van kódólva az, hogy "nem, nem állhatok be abba a sorba, amiben mindenki áll". 

És ekkor eszméltem rá arra is, hogy miért nem tudok beilleszkedni konkrétan sehova sem. Azért, mert mindig én akarok lenni a különleges, és nem tudok lealacsonyodni mások szintjére, már csak azért sem, mert túl nagy az önbecsülésem, és a nagyképűségem. Pont úgy, ahogy mama megmondta az év elején: "Tomi, én a legjobbat szeretném neked, tudod nagyon jól, szóval... Légyszives vegyél vissza a nagyképűségedből, és hidd el, hogy nem lesz semmi baj." Megfogadtam a tanácsát? Abszolúte nem. Nem, mert a mama az nem tudja, hogy ki vagyok, nem ismer engem.

Meg a faszt nem. Jobban ismer engem, mint én saját magamat, és ebbe tört bele a bicskám már számtalanszor. Sose hallgattam mamára, pedig mindig ott rejtőzött bennem hogy igazat mond az öreglány. De megfogadtam? Nem. Beletört a bicskám? Abszolút.

És ahogy gondolkodtam, ráébredtem arra is, hogy már reggel hat óra van, és ideje lenne elmennem aludni, de nem tudtam még. Gondolkodni akartam. Olyan rég volt ilyen időszakom, amikor tudtam összefüggően gondolkodni, és nem lengtem ki jobbra meg balra, hanem mentem egyenesen előre. És olyan jó érzés volt, mondhatni tökéletes, és még folytattam az ágyban is. Kerestem a miérteket. Miért? Miért. Miért?! És csak egy választ találtam rá, a legegyszerűbbet.

Azért.

És ezzel megszűnt mindenfajta gondolatmenet a fejemben, és elnyomott az a nagyon-nagyon mély álom, az a fáradt álom, ami még eddig soha életemben nem nyomott el. Sötétség vett körül, és én csak estem, és estem a végtelenbe, és annál is tovább. De még mielőtt elsötétült volna minden, kedvenc énekesnőm, Lady Gaga szavai jártak a fejemben:

"When I look back on my life, it’s not that I don’t want to see things exactly as they happened, it’s just that I prefer to remember them in an artistic way. And truthfully, the lie of it all is much more honest, because I invented it. Clinical psychology tells us, arguably, that trauma is the ultimate killer. Memories are not recycled like atoms and particles in quantum physics. They can be lost forever. It’s sort of like my past is an unfinished painting, and as the artist of that painting, I must fill in all the ugly holes and make it beautiful again."

És ekkor elnyomott a sötétség.

2013. június 16.

Valami nyomorult, hülye nevű faszságra kell mennem. Normális helyeken ezt úgy hívják, hogy tanévzáró ünnepség, a piaristáknál, a vallásos köcsögöknél mindezt úgy nevezik, hogy... Tudja a rák, hülye latin neve van, és elvárják a diákoktól azt is, hogy megtanulják ezeket a nagyon idióta elnevezéseket. A program a következő: bemész, meghajolsz, mint aki tudná, hogy miért hajlongasz, aztán leülsz a kis popódra, és várod ölbetett kézzel a galambot a szádba, közben mormogsz egy-két szót, esetleg imát, vagy valamit. Aztán a végén elmondjátok a miatyánkat, megfogjátok egymás kezét, merthogy ti kibaszottul jó barátok vagytok, közbe még életedben egyszer nem találkoztatok, de nem baj (ezt utálom a vallásosságban, mindenkivel barátságosnak kell lenni, még akkor is, ha soha nem találkoztál még vele, és ettől én idegenkedem, mert minek fogjak kezet egy olyan emberrel, akit életemben nem láttam még?), aztán elhangzik az az epic "a szentmise véget ért, menjetek a picsába békével", felmegyünk az osztályba, megkapjuk a bizonyítványt. Miközben az a ringyó osztotta azt a szart, rám nagyon durva szemekkel nézett, azt hittem, hogy ott helyben felrúgom, mert hát miért is ne. Aztán amikor Ágostonhoz értünk, azt mondta, hogy "hát Ágoston volt az egyetlen aki betartotta ígéretét és nem bukott meg semmiből"... MONDOM ANYÁD, 1.8-ra nyilván meg kellett volna adnod a kettest, miközben békitominak 1.6-ra adtad meg te zsidó, aztán amikor odaért hozzám... Nem is tudom, hogy mit láttam a szemében. Gonoszságot. Örömöt. Meg a kurva anyját.

Miután végeztünk az osztályban átmentem az igazgatóiba, mert azt mondták, oda kell menni. Odamentem, de az igazgatón kívül senki nem volt ott, szóval miután végeztünk, el is mentem. Nem kaptam semmit, se papírt, se utasítást, semmit, hogy miből készüljek a pótvizsgára, szóval kicsit befostam. Megbuktam matekból, fizikából és tesiből. Zsírkirály.

Másnap mentem vissza a drágalátos osztályfőnökömhöz, aki a kezembe nyomott három köteg papírt, fizika pótvizsga.

- Csak ezeket fogom kérdezni, szóval tanuld őket.
- Biztos?
- Teljesen.

Három oldal elmélet, amiken csak a címszavak voltak, ergo nekem kellett őket kidolgozni. Ahogy hazaértem, el is kezdtem kidolgozni őket, mert nem akartam nagyon halogatni, de a tesitől még mindig fostam. Felhívtam a kézilabdaedzőmet, hogy most mi legyen, azt mondta, hogy ő nagyon szívesen segít felkészülni, szóval kicsit megnyugodtam, hogy ebben legalább lesz segítségem. Jártam Szilvi nénihez, hogy matekozzunk kicsit, mert muszáj volt. De tényleg. Aztán annyi dolgot elbasztam.

2013. nyár

Egész nyarat fizikával, matekkal meg tesivel töltöttem, ami végülis nem is volt rossz, mert hát tényleg nem. Nem ártott az, hogy kicsit művelődtem, meg átnéztem a tananyagot. Szilvi néni folyamatosan öntötte belém a lelket, anyáék meg folyamatosan elszívták tőlem azt, amit ő belém öntött. Konkrétan egész nyáron nem mozdultam el sehova, nem voltam se Kécskén, se bulizni, sehol nem voltam, egész nyáron tanultam. Ja, meg blogoltam. Meg játszottam. Meg Márkkal beszéltem. Mert miért is ne. De a tanulás volt az utolsó dolog, amit hagytam, és augusztusban kezdtem el keményen dolgozni. Akkor dolgoztam ki fizikából az utolsó témát, és akkor kezdtem el átvenni a számolós szart, amiben Arachme segített, ezúton is köszönet neki természetesen.

Na szóval végigtanultam a kibaszott nyarat, a kibaszott melegben. Mert megcsináltam azt, amit nem kellett volna, hát egyem meg azt, amit főztem. Teljes mértékben igaza van annak, aki kitalálta ezt az egészet, mert tényleg így a legjobb. Keserédes, de én csináltam. Megettem.

Az utolsó héten, a pótvizsga előtt úgy voltam vele, hogy gyerekjáték lesz az egész, és simán át fogok menni. Hitegettem magam, pedig a legbelső énem tudta azt, hogy nem, nem lesz így, és ezt anyáék is megmondták, ami egy részemnek szarul is esett, másik részemnek pedig jól, mert csak felkészítettek arra, hogy lehetséges az, hogy el fogok esni. De megtanítottak arra is, hogy ha elesek, akkor fel kell álni. Elesek megint? Felállok. Annyiszor, ahányszor elesek, nem számít, hogy milyen szintű a sérülés - be fog gyógyulni.

Az utolsó nap, a pótvizsga előtt felmondtam minden fizikát. Hiba és csont nélkül, szóval tudtam, hogy a fizika sikerülni fog. Matekban nem voltam biztos, habár Szilvi néni azt mondta, hogy ő biztosra mondja, hogy sikerülni fog. Annyi mindent kaptam tőle a nyár folyamán. Erőt. Kitartást. Akaraterőt. Mindent, amire szükségem lehetett a pótvizsgán. Úgy feküdtem le, hogy akkor menni fog.

Tévedtem.

2013. augusztus 29.

Pótvizsga napja. A nyár alatt először ettem reggelit, mert szükségem volt rá, pont úgy, ahogy a csokira, a szőlőcukorra, a Schweppes-re, a rágóra és a sima vízre. Igen, ezt mind vittem. Ja, meg szükségem volt még a füzetemre is. Kajálás után elindultam, de... Rájöttem, hogy..

Bazdmeg. Mindent elfelejtettem.

MI A FASZ.

Oké. Gyorsan kapkodtam a levegőt, apáék tudták, hogy megbuktam, pedig még meg sem írtam a dolgozatot. Valami manó belemászott a fejembe, és mindent törölt a tudatalattimból, amit egész nyáron tanultam, hogy rohadna meg, de komolyan. Szóval kongott a fejem az ürességtől.

Lili volt az első, akit megpillantottam. Félelem járta át a testemet, de nagyon durván kirázott tőle a hideg. Megkérdezték, hogy mit szeretnék először. Azt mondtam, hogy matekot, azért, hogy minél előbb túllegyek rajta.

Megcsináltam. Megírtam, túl voltam rajta. De... Az a köcsög tanár odajött mellém, mintha meg lett volna már előre beszélve, hogy akkor most Tamást szépen összezavarjuk. Odajött mellém, és kijavította. Mellettem. És nem tudtam azt, hogy most mitévő legyek.

Tudjátok, a kellemetlen pillanat, amikor csak a nevetek írtátok le hibátlanul a dolgozatban.

Minden feladatban volt hiba. Volt, ahol az egész feladat hibás volt. Volt, ahol az egész feladatot rosszul írtam fel.

Pedig csak törtek voltak.

Leblokkoltam. Nagyon durván.

És ekkor jöttem rá arra, hogy ideje elkezdeni megfogalmazni magamban a búcsúlevelet az osztályomnak. Annak az osztálynak, aminek tagjainak megígértem, hogy át fogok menni a pótvizsgán. De a kocka még nem volt elvetve. Legalábbis a tanár ezt mondta, én meg már elvetettem.

A fizikát elbasztam. Teljesen. És tudom, hogy azért, mert a matek összezavart, mert olyan nem létezik, egyszerűen nincs, hogy valamit tudjak otthon, de élesben nem. 
De úgy néz ki, mégis létezik. Mert velem megtörtént.

Kiküldtek. Szóbelire visszamentem. Nem hiszitek el: a lapot tartották előttem. Az írásbelit. És arról kérdeztek. Na, ebbe két belekötnivalóm van, az egyik: ha írásban nem tudtam, akkor honnan a gecimből (már bocsánat) szopjam ki, ha írásban nem tudtam??? A másik pedig az, hogy már nem is azért, de az írásbelin se volt SEMMI olyan, ami a kikapott lapon lett volna. Semmit nem tudtam felhasználni.

Meg lett tervelve? Abszolút. Áldozat lettem? Abszolút. Megitták a levét? Abszólute nem.

Az eredményhirdetéshez foghatót még soha nem láttam és tapasztaltam. Annyi álom, annyi idő, és... Annyi bizalom, hit, remény tört össze két perc leforgása alatt, mint amennyit még soha életemben nem láttam. Láttam sírni fiúkat és lányokat egyaránt. Láttam azt, ahogy egy lány álmai darabokra törnek, ahogy megtudja azt a ridegképű igazgatóhelyettestől, hogy megbukott matematikából. És amikor hozzám érünk...

- S. Tamás. Matematika: elégtelen. Fizika: elégtelen. Testnevelés: elégséges.

Igazából fapofával hallgattam végig. Érzelmek nélkül. Ahogy tanultam. Nem szabad az érzelmeket kinyilvánítani - mindenki megtört, csak én nem. Lili odajött, és megölelt - soha nem csinált még ilyet, de akkor jól esett. De éreztem azt, hogy meg fogok törni, és engedni fogok annak, hogy eltörjön a mécses, úgy, mint az álmaim, a tanulásba fektetett időm, és minden egyéb más, szóval szépen leráztam magamról, és azt mondtam, hogy mennem kell. Mert tényleg mennem kellett, az igazgatói irodába.

Ahol szembesítettek azzal, hogy eltanácsolnak az iskolából. Egy év után eltanácsolnak az iskolából, mondván, hogy nem tudnék teljesíteni az iskolában a következő tanévben, és keressek magamnak másik iskolát.

A legviccesebb a sztoriban az, hogy ez csütörtök volt. Hétfőn meg már kezdődött a tanítás. Volt egy munkanapom arra, hogy keressek másik iskolát.

A szüleim nem voltak ott, hogy kiboruljanak, tehát én nem tettem. Pedig legszívesebben a pofájukba köptem volna, mert azzal is csak többet értek volna, mint egyébként érnek. Csak a színvonalat emeltem volna. De nem tettem. Pedig lett volna alkalmam, tényleg.

Ahogy kiléptem az igazgató irodájából, hazafelé indultam, de amint kiléptem az épületből, úgy döntöttem, hogy mamához kell menjek először. Hogy fogom ezt elmondani anyáéknak? Sétáltam. Lélek és érzelmek nélkül, csak sétáltam előre. Húsz méter után apa jött oda hozzám, és ahogy megláttam a szemem sarkában, összeestem, és sírtam. Kegyetlenül. És ő csak vígasztalt, vígasztalt, és vígasztalt.

Öngyilkos akartam lenni. Komolyan eljátszottam a gondolattal. Mi lenne, ha. De megtettem? Nem.

Mamához mentem, de nem volt otthon, nálunk volt. Apa nem jött el mamához, hanem hazafelé ment, de éreztem azt, hogy benne is összetört valami. Ahogy hazaértem, csak befeküdtem az ágyba, és sírtam, ahogy a csövön kifért. Mama odaült mellém, simogatott, és mindent csinált, de nem hatott semmi. A kutyám a hátamon volt, aztán odajött az arcom mellé, lefeküdt, és kikönyörögte magának, hogy simogassam. Nyalogatta az arcomról a könnyket. Tudta, hogy baj van, és tudta azt is, hogy csak ő tud megnyugtatni. És sikerült neki.

Ekkor jöttem rá arra, hogy igen.. Igen, szoros közöttünk a kötelék. Az a kötelék, ami összetart bennünket, az a kötelék, ami miatt én az ő, ő pedig az én legjobb barátom. Nagyon durva, soha nem éreztem még ezt ezelőtt, de most, végre valahára át tudtam érezni, és láttam a reményt egy szebb holnap felé. Anya természetesen kiabált velem. Nem azért, hogy megbuktam, nem. Azért, mert nem tudta, hogy hogy kerítsen hétfőig iskolát. Be akartak íratni minden nevesincs iskolába, ahol tudtam, hogy ha bekerülök, öngyilkos leszek. Olyan helyekre, ahol nem lehetnék önmagam, és rettegnem kéne.

És ekkor mondtam meg nekik, hogy vagy Tiszakécske, vagy abbahagyom az iskolát. A válasz...

Nem volt.

Changes

2014.06.08. 19:56, Tomii

Changes. Találó a cím. Rájöttem sok dologra, talán olyanokra is, amikre nem kellett volna, vagy inkább máshogy fogalmazva, amire nem szerettem volna. Nem is tudom, hogy hogy akarom én ezt most szavakba formálni, durva dolgok történnek magamban, amiket nem tudok most kontrollálni, egyik pillanatban jó kedvem van, aztán meg átvágok mindjárteretvágok kedvbe. Nem tudom, hogy az év végi "hajtás"-e az oka ennek, vagy az, hogy már megint ebben a korszakban vagyok, de mindenesetre ez játszódik le bennem, és ez nagyon szar. Nem csak azért, mert folyamatosan ingadozik a kedvem - és ezt már észrevették többen - , hanem azért is, mert ezzel csak azt fogom elérni, hogy megint depressziós leszek.

Na, amint látjátok új külsőbe bújtattam az oldalt. Hogy miért? Nem tudom. Az előző már túl sötét volt, és untam, meg minden fasz bajom volt már. Meg aztán eszembe jutott, hogy ez hogy nézne ki, és végül ahogy hazaértem ma, neki is kezdtem. Nem gondoltam volna, hogy kemény 5-6 óra alatt a semmiből egy új, elég jó kinézet kerül ki a boszorkánykonyhából, ami sötét és világos egyszerre, szerintem a tökéletesség határát súrolja (természetesen viccelek, de tudjátok, hogy milyen vagyok), aztán ahw. Lucának is tetszik. Meg úgy mindenkinek, aki eddig mondott rá bármit is. Gondolom vannak páran, akik azt mondják, hogy szar, csak nem merik megírni. Vagy azt gondolják, hogy szar, de aszongyák, hogy jó. Mellesleg az oldalsó képek annyira nem tetszenek, mert szerintem nem illenek a képbe, de mostmár hagyom így, mást nem igazán tudok csinálni. Mellesleg a Yosemite Nemzeti Parkban járunk, kicsit pontosabban az Államokban, Californiában. Mindezt azért mondtam el, hogy kicsit művelődjetek is, mert azért nem árt az.
Egyébként a színek kurvára nincsenek harmóniában egymással, legalábbis én így érzem. Hol erős, hol lágy színek vannak - hol meleg, hol hideg színek, és igazából fogalmam sincs, hogy miért így lett megcsinálva. És az oldalsó képek még mindig nem tetszenek. De mostmár tényleg marad. Vagy majd lecserélem őket. Végülis, csak összecsaptam őket. Ajj, látjátok, nem tudok dönteni, döntésképtelen vagyok.

Elkezdtem nézni a Teen Wolf harmadik évadját, egy nap alatt felfaltam 400 percnyi tömény örömöt, mivel 10 részt néztem meg. Sőt, kevesebb, mint egy nap alatt, mert délután 1-kor kezdtem el az első résszel, aztán hajnal 3-kor lett vége a 7-nek, és megnéztem még a 10-et is, még mielőtt elmentünk Tiszakécskére. Ott meg történtek dolgok. Amik megváltoztattak bennem pár dolgot.

Mondjuk történt az, hogy megmondtam egy lánynak, hogy nagyon szerelmes vagyok belé. Gyűjtöttem az erőt már vagy egy hónapja, és végül, megint sikerült összeszednem annyit, hogy legalább ennyit be tudjak neki böfögni. A válasz...

Megint nem volt.

Ezután fogtam magam, és elkezdtem inni. Leittam magam a sárga földig, mert azért ennek ez a módja. Lehet, hogy nem volt szép dolog, lehet, hogy nem volt helyes, mert még csak 17 éves vagyok, lehet, hogy nem kellett volna. Sőt, nem lehet, hanem biztos. De akkor ezt gondoltam a leghelyesebbnek, és tudjátok, élj a mának. Nem foglalkoztam senkivel, nem foglalkoztam semmivel, csak azzal, hogy én rendben legyek. Nem tudom, hogy sikerült-e, mert... Őszintén szólva nem érzem, hogy sikerült volna, de érzek valamit. Valami olyat, hogy igen, most sikerült elérnem azt, hogy.. Lehet, hogy ideiglenesen, de le tudom, és le is fogom szarni azokat az embereket, akik nem foglalkoznak velem. A heartbreak után ráírtam K-ra, hogy van-e kedve találkozni, mert tudtam, hogy rá számíthatok ilyen esetekben, megbízok benne.

Hát rosszul hittem.

Le se szart. Nem is válaszolt, pedig fent volt. Nemhogy válaszolni, mégcsak megnézni se volt hajlandó, és igazából nem tudom, hogy ezt most minek vegyem. Talán mindig a rossz emberekben bízok meg, és a rossz embereket akarom a barátaimmá fogadni. És rájöttem, hogy nem, ő nem az. Neki csak egy barátja van, Á, akinek jól kinyalja a seggét, legalábbis külső szemmel nézve. De egyébként az is olyan undorító, amit Á csinál. Veri magát arra, hogy van két bátyja, aztán hogy ők jól néznek ki, ezért neki is megelőlegezik ezt a "kinevezést", és természetesen, hogy kicsit irigy vagyok, mert tudom, hogy soha nem leszek olyan, mint ő, de igazából... Annyira nem is akarok, mert akkor hánynék magamtól. Már nem azért, mintha most nem, de azért na.

Szóval megint broken-hearted boy lettem. 5 év után megint megpróbálkoztam a lehetetlennel, és megint rájöttem arra, hogy nincs olyan lány, aki össze akarna velem jönni, mert tényleg nincs. Csúnya vagyok, mint a világháború, és dagadt is, mint egy hízó. Minek erőltetem én ezt? Nem értem. És egyre jobban hízok, érzem. És hiába csinálok bármit, hízok, hízok és hízok. És utálom magamat. Még mindig.

Aztán rájöttem arra is, hogy az alig létezett hírnevem is eltűnt. Minden csoda három napig tart, mondták nagyon sokan, és nagyon helyesen, tényleg minden csoda három napig tart.

Aztán megint kezdenek szivárogni a "helló, visszatértem" emberek. Egynyári oldalak. A másik dolog, amitől a hideg futkos a hátamon. Remélem, hogy elolvassa ezeket a sorokat az illető, akinek írom, és elgondolkodik azon, hogy érdemes-e velem packáznia (természetesen nem).

Egyébként annyira bírom az ilyeneket. 2,5 hónapra írják normálisan az oldalukat, aztán szeptember elsején megmondják, hogy hát jaj, nem fog nekem menni. Tudjátok, miért nem megy nekik? Mert nem is akarják. Érdekesmód, nekem is kurvasokat kellett tanulnom, mégis jutott időm a blogomra, akkor is, amikor nem szabadott volna, hogy jusson, mert a tanulóidőmből vettem el azt az időt, amíg megírtam egy bejegyzést. De szükségem volt rá, mint egy falat kenyérre éhínség idején. És igazából most, körülbelül 2 év után érzem azt, hogy igen. Megtaláltam önmagamat.

Ja, az meg egy másik dolog, hogy már megkaptam sokszor, hogy én vagyok a legjobb a blogolók közül, de én ebben nem hiszek. Nem vagyok a legjobb. Még fejlődnöm kell. Maximum csak kedvenc lehetek, egy-két embernek, de ettől még nem vagyok a legjobb. Azt hiszem, most szívok egy cigit.

Hogyan csinálj hülyét magadból

2014.06.04. 19:26, Tomii

Rövid bejegyzés. Csakhogy tudjátok, hogy hogyan kell magadból hülyét csinálni.

Van a buszon egy testvérpár, akik ha felszállnak, mindig úgy érzem, hogy engem néznek, és ez már egy ideje nem hagyott nyugodni, szóval ma megkaparintottam D-tól a nevüket, és ráírtam a fiú tagra, akivel szimpatizálok is, mert jó arcnak néz ki, meg gondolom az is. Megkérdeztem tőle, hogy miért érzem azt, hogy mindig engem néznek a buszon, meg megkérdeztem azt is, hogy miért éreztem azt ma, ahogy felszálltam a buszra, hogy zavarba jött, mert tényleg úgy éreztem.

Aztán jócskán lebaszott, hogy mindenkit szoktak nézni, meghogy hova nézzen az ember, ha nem előre. És igazat kell neki adnom, mert tényleg.

Nem tudom eltalálni, hogy most vagy én vagyok paranoiás, vagy csak túl nagy embernek érzem magamat, de gondolom a dolog második fele igaz. Vagy mind a kettő, de a második biztosan. És most kellemetlenül fogom érezni magam, ha felszállnak a buszra. Vagy engem fognak mindig nézni, és megkapom a nekem járó, nagybetűs FAME-t. Ami annyiból áll, hogy jócskán lenéznek, hogy mekkora idióta, öntelt geci vagyok. De nem baj.

Ma hívtak az állásadótól. Holnap 3-ra kell mennem állásinterjúra, ezzel annyi a baj, hogy 15:05-kor ér be a buszom,  és akkor még onnan rohannom kellene az állásinterjúra. Körülbelül 15 perc késéssel érkeznék meg, ami nem kóser, sőt. Ezzel akár elszúrhatom az állásomat is, ami azért már tényleg nem kóser. Pedig tényleg szeretnék egy jól fizető állást. És ez pedig az, szóval... Majd még kitalálom.

Holnap osztálykirándulás vol.2 lesz, amire kurvára nincs kedvem menni, leginkább az miatt, hogy 3 órára itthon kellene lennem, azaz pontosabban az állásinterjún, és ez miatt nem tudok elmenni. Ami még mindig nem frankó. Remélem, hogy 13:10-re hazaérünk, mert ha nem, akkor baszhatom, és lekésem az állásinterjút, és elvágom a saját utam a nyári munkától.

Utállak, iskola.

Van itthon tej

2014.06.03. 17:13, Tomii

Mikor is írtam utoljára? Körülbelül pénteken, és fogalmam sincs, hogy mit akarok most is írni. Tudjátok, buszon mindig gondolkodom azon, hogy mit akarok beleírni egy bejegyzésbe, és tök jó ötleteim vannak, már megvan az egész bejegyzés, és ahogy hazaérek, minden törölve az agyam legeldugottabb zugaiba, aztán uccu neki, ezért nem írtam sokáig. Gondolom örültetek neki, de igazából minden nap ott volt a fejemben, hogy csak kéne írni, csak kéne írni, de sose volt kedvem végül tetlegességig fajulni. Pedig én esküszöm nektek annyira igyekeztem... Na a címhez ragadva: van tej, ittam kakaót, egy litert, mert anya vett egy egész kartondobozzal. Tudjátok, megjött a fizu, aztán most nagyon jó dolgok mennek végbe itthon, például megengedhetjük magunknak azt, hogy vegyünk egy karton tejet, és ez kurvajó érzés. Olyan nagyon finom volt a kakaó, hogy talán rá merném sütni az "életem legfinomabb kakaója" jelzőt, de nem merem. Na jó, de. Életem legfinomabb kakaója volt. Jessz.

Nem akarok semmitmondó bejegyzést írni, de úgy döntöttem, hogy akkor mostmár kiírom magamból azt, amit ki kell, így a nagyon személyes dolgokat a regisztrált tagoknak fogom láthatóvá tenni, úgy, ahogy leírtam őket, de természetesen le fogom most is írni, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy be tudj lépni.

Dicsekednék. Olyan büszke vagyok magamra. Elméletileg nem lesz semmiből sem hármasom, mindenből négyes és ötös leszek, amire nagyon-nagyon büszke vagyok, mivel félévkor volt egy hármasom. Habár ha baszok tanulni törire, akkor abból hármas leszek, amire nagyon-nagyon nem leszek büszke. De viszont legalább az infót feljavítottam, amire tényleg büszke vagyok, azért, mert 3.33-ra állok most is, csak a tanár szeret. Szóval igazából nem is javítottam, hanem csak szeret a tanár. Mégse vagyok olyan nagyon büszke. Na jó, de, mégis.

Most azon gondolkodom, hogy milyen telefont szeretnék. Tudjátok, már nagyon rég óta szeretnék egy iPhone-t, és arra gondoltam, hogy egy iPhone 5-öt simán meg tudnék magamnak engedni, használtan, de úgy, hogy normális állapotban van. Végülis a következő 2-3 iOS jó is lesz még rá, szóval mondhatni, hogy garanciális marad, legalábbis még egy rövid ideig, de kicsit ódzkodom a használt telefon vásárlásától. De iPhone 5-öt nem lehet sehol sem kapni újonnan, azért, mert azt az Apple kivonta a forgalomból (iPhone 5C miatt), gondolom azért, hogy az utóbb említett telefonnak ne igazán legyen kivívója, mivel ugyanaz a hardver került bele egy műanyag, szar házba. Ami végülis tetszene, de ha már iPhone, akkor ne műanyag legyen, meg ne is színes. Feketét szeretnék, és abból az 5-ös olyan szép. Remélem, hogy összegyűlik annyi pénz, hogy egy 80-90 rongyért tudjak venni egy használtat, de legalább olyat, hogy ne legyen karc. Maximum határ a 110 ezer forint lenne, ami szerintem reális, főleg úgy, hogy ha végig tudom dolgozni a nyarat, mert akkor körülbelül 260 ropit fogok keresni, aminek lesz egy ára, de aztán élvezni fogom, ugyanis ha ez sikerül, lesz új telefonom, és el tudok menni bevásárolni is. Annyira szeretnék egy AirMax cipőt, ami hát nem túl olcsó. De nem csak azt, mert szeretnék egy Converse vászoncipellőt is, akkor már kéne egy bőrcipő is, és akkor lenne annyi cipőm, hogy egy ideig biztos nem kellene venni. De nem csak ez miatt szeretnék felmenni Pestre vásárolni - Pull & Bear, Zara, Bershka, stb. Ott szeretném legfőképp elkölteni a pénzemet, mert olyan swag helyek. Meg kurvajó dolgok vannak, reális, megfizethető áron. Szerintem.

Szaporítanom kellene még a szót, mert nagyon semmitmondó ez a bejegyzés, de végülis nem szeretném a személyes dolgokat ide kiírni. Egyébként olyan aranyos az unokaöcsém, kis puha az arca, olyan, mint a selyem. És nagyon aranyos. Habár a köldöke még elég undi, de gondolom az majd idővel szebb lesz, de... Akkor is undinak tartom. Egy nagy fekete lyuk, kb belenyúlnék, és benyelné az egész karomat.

A buszon reggelente jót szoktam röhögni, ahogy felszáll kettő leányzó, mivel olyan szintű divathasadásuk van (én így hívom azt, ha valakinek nagyon nincs érzéke a divathoz), hogy kb a fél busz rajtuk röhög, de nem zavartatják magukat, sőt, azt hiszik, hogy ők a dívák. Vázolom a dolgokat. Tehenek, de tényleg. Az egyiknek seggig érő haja van, a másik pedig olyan hajkoronával rendelkezik, amit nyilván sok fiú megirigyelne, tehát ha nem lenne kisminkelne és nem lennének tőgyei (mert azok vannak), simán elmehetne fiúnak. Túlsúlyos fiúnak. Na jó, inkább das névelővel illetném, na nem baj. Szóval a lényeg az, hogy a múltkori öltözéke az egyiknek, a das-nak: rikító rózsaszín felső, fekete cicagatya (nem tudom, hogy talán bálnagatyának hívjam-e, de szerintem az elég sértő lenne a bálnákra nézve), és babarózsaszín magassarkú. Olyan jót nevettem, ahogy megláttam, hogy még ilyet kábé soha. Mai szerelése meg full kék volt, kivéve a cipőt, mert az egy fekete topánka volt. Nem tudom, hogy az ilyen emberek nem érzik ezt nagyon-nagyon gáznak? De most őszintén. Na, a másik lány meg szintén tehén, hatalmas tőgyekkel, az meg minden nap ugyanabban a nadrágban és pólóban jár, de olyan undorító. De komolyan. Viszont a haja az szép.

És akkor most jöjjön a személyesebb rész. Olvass tovább.

Ahhoz, hogy tovább tudj olvasni, regisztrálva kell, hogy legyél. Ezt úgy tudod elérni, hogy ide kattintasz, kitöltöd a regisztrációt, megerősíted, majd belépsz ebbe a csoportba, ahol eldöntöm azt, hogy beléphetsz-e, avagy sem. Ha nem életszerű a facebookod, törlöm a regisztrációd, és a csoportba se léphetsz be. Ha életszerű, és normálisnak tűnsz, akkor megerősítem. Belépsz, oldalt lesz egy kis modul, ahol először az "Elsőnek" modult kell elolvasnod, majd ezek után mehetsz olvasni. Ilyen egyszerű.

Nincs itthon tej

2014.05.29. 22:27, Tomii

Olyan szintű depresszióba estem, hogy az leírhatatlan. Többen megkérdezték ma az iskolában, hogy mi a bajom, de én nem válaszoltam, csak néztem, pontosabban bambultam ki a tök fejemből, hátha valaki megszán. Depressziós vagyok.

Nincs itthon tej. Nem tudok kakaót inni.

Meghalok mostmár, érezni akarom azt a selymes ízt, ahogy a kakaópor és a tej tökéletes vegyítéséből mi születik, avagy mi keletkezik. Érezni akarom, mert mostmár nem bírom, ez olyan, mint a kokainfüggőknek a kokain, vagy a kávéfüggőknek a kávé. Nagyon durván kívánom már a kakaót, de csak... Fél deci tej van itthon (nem szórakozom, tényleg annyi van), meg igazából üres az egész hűtő, szóval nem is tudok mit enni. Habár... Basszátok meg, most jövök rá, hogy anya mindig vesz tartós tejet az ilyen esetekre, mi van akkor, ha most is van itthon UHT tej? Egy kikúrt géniusz vagyok.

Fúha, miről is akartam írni. Ja, arról, hogy rájöttem arra, hogy nekem simán meglenne a középfokúm angolból, szóval anyáékat meg fogom fűzni arra, hogy a nyáron levizsgázhassak, mivel jövőre nem lesz időm arra, hogy angolra is tanuljak, főleg nem középfokra. Így talán majd tudnék tanulgatni néhanapján. Ja, meg azt akartam írni még, hogy voltam az óvodában leérdeklődni, hogy mehetnék-e közszolgálatra hozzájuk, amire azt a választ kaptam, hogy igen, mehetnék, de nem azért, hogy a gyerekekkel foglalkozzak, hanem azért, hogy a kertben rendet tegyek, meglocsoljam a virágokat, meg felássak minden szart. Hát how about no, sulival szemben van egy másik óvoda, ahol a gyerekekkel kéne foglalkozni, nem a kerttel, szóval inkább oda megyek. Az iskolában minden kezd elülni, ma már elég jó volt minden, de ma elkapott valami szar, aminek köszönhetően felment a gyomorsavam, elkezdem szédülni és hányni. Elmentem az orvoshoz, meg se vizsgált, adott igazolást aztán se puszi se pá kiküldött. Na jó, nem küldött ki, csak enyhén célzott rá, hogy lehet takarodni.

Anyával ma megint összevesztem, meg igazából apával is, és rájöttem, hogy két lehetőség van, vagy az, hogy én vagyok hülye, vagy az, hogy körülöttem mindenki hülye. Az orvosnak elpanaszoltam azt, hogy éjjelente lefekszem időben, és nem tudok aludni, erre annyit mondott, hogy akkor ajánlatos lenne felkeresni egy pszichiátert vagy pszichológust. Ahogy mondtam itthon anyáéknak egyből jött, hogy minek az, nem jó semmire, nekem mindig ilyen luxusra van szükségem mert nekem mindig minden bajom van, meg nem tudom még, hogy mi. Erre megszólaltam, hogy nem is tudtam, hogy doktoráltak (anyának nyolc általános, apának szakiskolai végzettsége van), és természetesen én lettem a szar alak, és én lettem elhordva mindennek, hogy én folyamatosan visszapofázok. Aztán meg apa bejött hozzám, hogy beszélgessünk, bejött hozzám az az ember, akit kurvára utálok, és nem tudok vele beszélni, mert egy érzéketlen faszkalap, ez jött be hozzám, hogy most akkor lelkizzünk, én meg elküldtem enyhén egy melegebb éghajlatra, hogy kösz, nincs szükségem rád, meg a tanácsaidra sem, mivel életem során egy értelmes szó nem hagyta el a szádat.

A Spotify még mindig jó, mivel összeállítottam egy zenelistát, és most arról válogat, nem kell a YouTube-n keresgélnem ezeket az isteni zenéket. Ajánlom mindenkinek letöltését, mert tényleg hasznos app, csak meg kell találni a jó lejátszási listát. Vagy csinálni másikat.

Azt akartam még írni, hogy van egy lány, aki iránt.. Hogy is mondjam, kicsit gyengédebb szálak fűznek, de fogalmam sincs, hogy mit kéne csináljak - mondjam el neki, vagy inkább csak fűzögessem? Mindenesetre jó lenne valamit csinálni, mert nagyon nem szeretem ezt a bizonytalanságot, ami most körül ölel. De igazából abban sem vagyok biztos, hogy bejön-e nekem, vagy ez az a pillanat, amikor már olyan elszántan keresem a barátnőt, hogy mindenkivel összejönnék. Fogalmam sincs, hogy mit érzek, nem vagyok tisztában az érzéseimmel, és ez egy nagyon rossz érzés.

Holnap KFC-zünk Rékával, én már azt hiszem tudom, hogy mit fogok rendelni. Már most nagyon koplalok rá, mivel holnap nem fogok ebédelni az iskolában (nem szoktam péntekenként), és ehelyett a KFC-ben kajálok. Azt hiszem fogok egy pár szendvicset rendelni, meg krusherst. Liont, de lehet, hogy megmaradok a KitKat-nél. Igazából a bőség zavarában szenvedek, mert nem tudom, hogy mit akarok venni a kétezer forintos ajándékutalványból, amit azért kaptam, mert megírtam egy bejegyzést a KFC-nek abból a szempontból, hogy nagyon nem tetszik az, hogy nem nyitottak ki május 2-án. Na ja.

Mit akartam még írni. Nem tudom.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre