2014.07.02. 22:52, Tomi
Justin Timberlake - What Goes Around... / Comes Around
Mielőtt még jól lebasznátok ezért (is), nem másolom Gabrielt az alcímben, csak ezt a zenét hallgatom most is, meg akkor is ezt hallgattam, amikor a dizájn készült, de nem tervezem, hogy minden bejegyzés alatt legyen egy random cím. Azaz annyira nem is random, mert mindig azt írja be - gondolom én - amit épp hallgat akkor, amikor beírja. Na ebbe most jól belekavarodtam.
Mint látjátok új dizájn van, mondjuk ezt még a vakok is észrevennék. Hogy miért volt szükség erre? Hát azért, mert vaj volt a fejemen, amiért meg is kaptam a magamét, teljesen jogosan. Azaz annyira nem jogosan, de mégis. Na a lényeg az, hogy megkaptam azt, hogy a kurva mosómedvémet, meghogy egy álszent fasz vagyok. Köszönöm szépen, nem esett rosszul, mondjuk gondolom nem is azért írta az illető személy, hogy rosszul essen. Ha meg mégis, akkor most remélem forr kicsit a levében, mert nem jött be, muhahaha. Picsafüst, eltértem a témától. Szóval az a lényeg, hogy megkaptam a fent felsoroltakat, és én - mint tisztességes, magyar állampolgár - elkezdtem gondolkodni arról, hogy helyes volt-e az, amit csináltam, és rájöttem, hogy nem, de viszont visszacsinálni már nem tudom. Nem is akarom. Tanultam az esetből, és a lelkiismeretem győzedelmeskedett, szóval megkreálódott ez a.. Hát, annyira nem rossz, de nem is rossz, olyan középkategória, de végülis elfogadható. Lehetett volna egyedibb, csak már annyira irritált, és nem éreztem a sajátnak az előző dizájnt, hogy fú. Na mindegy. Lényeg a lényeg, ez már sokkal jobban bejön nekem, sokkal inkább érzem a sajátomnak, a színek pedig szerintem az orgazmusszintet ütik meg. Mert ez a szilva-gesztenye elég jó kombó. Eredetileg türkiz-téglavörös lett volna, de aztán lecseréltem a félreértések elkerülése végett.
Azt viszont nem tudom felfogni ép ésszel, hogy mi a fasznak kell keresni a hasonlóságokat, főleg úgy, hogy igazából nagyon nincs, de már konkrétan eljutottunk arra a szintre, hogy a legkisebb szarba is belekötünk. Most komolyan, ez a dizájn és a mostani miben hasonlít? Mert vagy én vagyok vak, vagy ő, de én nem látok hasonlóságot, és mostmár felbasz, hogy megkapom alaptalanul azt, hogy fú de hasonlít, meg mittudomén. Igaz, megírtad, hogy nem támadásként írod, de akkor is felbasz, hogy mostmár eljutottunk konkrétan arra a szintre, hogy már egy rohadt textúrát sem lehet felhasználni anélkül, hogy ne keressük a hasonlóságot? Ennyi erővel visszatekerhetnénk a '90-es évekbe, és kereshetnénk a hasonlóságot a legelső dizájnok között, vagy épp akkor, amikor megjelent a Photoshop, és akkor az első, Photoshoppal készült dizájnok között. Mégis hogy esne pár embernek, ha most akkor elkezdeném feltárni a G-Portált, és benyögném, hogy hát, szerintem ez meg ez hasonlít. Annyi embert láttam már rohadtul hasonló kinézetű kinézetet készíteni mint az enyém, sőt, volt már egy párszor olyan is, hogy konkrétan az egészet lelopta, de szartam rá az egészre. Őt minősíti. Na, kiborulás off.
A mai nap eszembe jutott az évzáró, aztán megint felbasztam magam. Nem emlékszem, hogy arról írtam-e, a lényeg az, hogy a műsor közben elájult egy lány, és beverte a fejét, elég durván. Én majd' szörnyet haltam már alapból a látványtól, attól meg, hogy visszhangzott az aulában az, ahogy koppan a feje, mégjobban. Aztán szétnéztem, és láttam, hogy az osztálytársai is röhögnek, majd ránéztem az én osztálytársaimra is, azokra, akik igazából nem igazán kedvelnek. Nos hát, ő... Röhögtek. Majd megszakadtak a röhögéstől.
Vázolom a helyzetet. Összeesik egy számukra tök ismeretlen emberke, röhögnek. Összeesik valaki közülük: "úristen, hívjatok papot", "mentőt azonnal", "letört a körme, nézd má' meg", "úristen piszkos lett a ruhája", "nagyon beverte a fejét?", ja, meg a hisztirohamok, hogy úristen, most mi lesz vele. Semmi. Elájult, de nem vérzik semmije, a haja nem kezdett el hullani, az álla nem esett le, a feje sem, meg a felsőteste sem vált el a lábaitól. Szimplán csak elájult, rossz volt a levegő, nem evett egész nap, tudja az apja fasza, hogy mit csinált, vagy csak rosszul van a tömegben, a lényeg az, hogy általában nem halnak meg úgy emberek, hogy elájulnak, aztán meg kinyitják a szemüket. Maximum a szentlélek szállja meg a testüket, aztán kalap kabát. Baja nem lesz, maximum majd csak jobban hisz a jóistenben.
Ja, amúgy a történtek után a barátnője rosszul lett a sírástól, a fél tanári kar kiszaladt hozzá, aztán amikor nem tudták, hogy mit csináljanak (mert a szó szoros értelmében pöcsöltek), elindultam kifele, és megkaptam azt, hogy "szerintem vannak már nála elegen". Hogy honnan és kitől arról fogalmam sincs, de remélem, hogy majd akkor is ezt fogja mondani, ha vele történik meg mindez. Mindenesetre kimentem, megmondtam világmegváltó ötletemet: "leesett a vércukra, csokit kell vele etetni, ami feldobja szépen, és nem lesz semmi baja". És lám-lám, megette a csokit, és kicsit jobban is érezte magát. Na, kinél az ész? Nálam. Bezony. Ja, amúgy hívtak hozzá mentőt, de az az évzáró végére meg is érkezett. Vagy lehet, hogy direkt pozícionálták így, hogy azért a bizonyítványát még megkapja. Jaj tényleg, annak az eredményét sem írtam le. Töri hármas, matek és angol ötös, a többi négyes (volt még másik négy tantárgy), szóval összességben annyira nem rossz, kíváncsi vagyok, hogy jövőre milyen lesz. Gondolom, nem ennyire fényes.
Ma voltunk keresztanyáéknál, szedtünk finom sárgabarackot. Vagy kajszit, nekem édesmindegy, barack-barack, lehet belőle két dolgot főzni: pálinkát meg lekvárt, aztán a lényeg az, hogy finom legyen. Ami általában sikerülni szokott. Szedtünk pálinkának valót is, meg lekvárnak is, holnap nem lehet majd levegőt sem venni, mert lekvárfőzés lesz, aztán ilyenkor mindig áll a bál itthon. Viszont pálinkát innék már. Ennek a mondatnak nagyon életbölcsesség szaga van. Csináltam képet is odakint, aztán most majd láthatjátok igazán szexi testemet, meg nyilván fel is fedem magamat, sok eszem van. Na nem baj, úgyis nagyon YOLO vagyok.
Itt a kép. Ő a legjobb barátom immáron körülbelül 10 éve. Nagyon aranyos, imádom, és nem tudom, miért beszélek tőmondatokban.
Egyébként még nem fejeztem be az oldalt, a kicsit időigényesebb dolgok még hátra vannak. Ja, és főadmin lettem egy játékszerveren, kurvajó vagyok. Na azt hiszem ennyi mára.