Ma beszélgettem a tesómmal, és egy mondatában benne volt kettő olyan szó, amiről eszembe jutott egy zene. Ez a két szó a gettó volt meg a gospel, hát erről csak ez a nagyon epic zene juthatott eszembe, szóval azóta (úgy két órája) folyamatosan csak ezt hallgatom. Annyira megnyugtató.

Olyan sok embertől kapom meg azt, hogy mennyire szar ember vagyok azért, amiért dohányzom. Egyébként az nem számít, hogy belülről mim van, milyen ember vagyok. Cigarettázol? Akkor szar ember vagy. Illetve megkapom azt is nap mint nap, hogy "nem kéne ennyit cigizned", "minek cigarettázol?", meg az ehhez hasonló, úgymond közhelyek. Annyira fel tudnak idegesíteni. Szüleimen kívül másnak nem igazán van köze ahhoz, hogy mivel baszom el az életemet, de igazából annyira nekik sem. Csak annyira, hogy ők veszik a dohányt, amit tudok tölteni a hüvelybe. De mondjuk ez most elég nagyképűen hangzott, de nem baj, gondolom már hozzászoktatok.

Erről jut eszembe, hogy egy hete megkaptam azt is, hogy mekkora királynak érzem magamat, meghogy mennyien utálnak egy csoportban facebookon. Mindezt egy olyan emberkétől, aki azt se tudja, hogy mifából faragtak, konkrétan a nevemen kívül nem is tud semmit. Aztán az nem igazán tetszett neki, hogy visszaszóltam. De igazából már hozzászoktam ehhez. Egyébként is, a király én vagyok, ez kétségen kívüli. De amúgy tényleg. Na jó, ideje lenne visszaszállni a földre, légyszi, ne szóljatok be. Egyébként az előbb taglalt dolgokhoz csak egy gifet tudok beszúrni:

Annyira tetszik ez a gif, hogy az valami hihetetlen. Igaz, a filmet még nem láttam (szúrjatok le), de tökéletesen leírja az érzéseimet. Mindig ezt a gifet szúrom be valahova, ha valamit kurvára de nagyon leszarok. Kezdek nagyon tőmondatokban beszélni, ami nem jó, mert szeretek hosszú mondatokat alkotni. Ide megint beszúrhatnám a gifet.

Amúgy olyan jó tudni azt, hogy vannak olvasóim. Tényleg, rendkívül jól esik az, hogy nem csak magamnak írok, és egyre több pozitív visszajelzést kapok olyan emberektől, akiktől nagyon nem számítanék rá, miszerint jól írok, humorosan írok, meg még ragozhatnám tovább az igét, csak annyira nincs kedvem, mert már fáradt vagyok. Na, ez egy igazán szép, hosszú mondat lett, büszke is vagyok magamra. Habár nem azért, merthogy olyan nagyon menő vagyok, mert le bírtam írni egy hosszú mondatot. Ebből már nem rágom ki magam.

Nem szeretem a részeg embereket. Legalábbis az olyan részegeket nem, akik nem tudnak magukról sem, és beszélnek össze-vissza. Vagy hogy mondjam. Az olyan részeg embereket nem szeretem, akik ha beisznak, akkor basznak a világra, és csinálnak ezernyi hülyeséget, meg patáriáznak, ha hazaérnek. Ezt most azért írom, mert apa ma elment valami bulira (évente egyszer, ha elmegy ilyenre), aztán úgy berúgott, hogy egyenesen menni nem tudott. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megivott négy liter pálinkát három liter vodkával, hanem úgy, hogy megivott 3-4 doboz sört, meg talán egy páleszt, és ágyesz bugyesz. Nem bírja már az alkoholt a szervezete, csak azt nem tudom, hogy akkor miért erőlteti. Na mindegy. Hazajött, és hangosan beszélt. Nem kiabált, csak hangosan beszélt, aztán meg még meg is fenyegetett, amit nem gondolt komolyan, de azért na. Tudjuk már, hogy hol a határ. Én ha iszok, akkor mindig tiszta marad a fejem, emlékszem mindenre, és tudom, hogy mit csinálok, főleg, ha családdal vagyok. Mondjuk eddig csak egyszer volt olyan, hogy az utolsó emlékem az, hogy legurítottam az italt, aztán a következő emlékfoszlány az, hogy fekszem az ágyamban. és reggel van. Akkor egy cipőt is elloptam a tizedikről, egy öregasszonytól, akit nagyon utálunk, aztán apa vitte vissza neki, mert én nem mertem.

Idén már nem eszek nektarint, mert már nem kemény. Csak akkor szeretem, ha kemény, és ha beleharapok, a húsa leválik a magjáról. Tehát valamikor akkor, ahogyan zöldből kezd átmenni pirosba. Akkor az igazi nekem. Nem édes, nem savanyú, olyan pont jó, és ah. Most meg ettem, és csurgott szanaszét, és hiába csináltam bármit, akkor is ragadtam, szóval elhatároztam, hogy idén már nem eszek. Mondjuk úgyis fogok. Tudjátok, hogy mit várok? A szőlőt! Jaj, meg a sárgadinnyét. Meg az epret, de annak most ment le a szezonja, és körülbelül ettem fél kilót, nyilván még sokat is mondok. Jaj.

Ma megyünk rokonékhoz, házibuliba, vagy mi a szöszbe. Unokabátyám születésnapja volt, annak a fiának meg rá egy napra (tegnap) névnapja. Egyébként el is jöttek hozzánk, elvitték az öcsémet magukhoz, én meg babáztam egy jót. Olyan rég fogtam ilyen hosszú ideig kisgyereket a kezemben, hogy fú. El is halt a kezem, pedig általában bírom a strapát, de vagy egy órán keresztül fogtam, aztán a huszadik perc után már azt mondtam anyának, hogy rakjon már be valamit a kezem alá, mert leszakad. Ő azt mondta, hogy rakjam le a gyerkőcöt, de  nem tágítottam, szóval rakott be a kezem alá egy párnát, amire le tudtam nagyjából támasztani a kezemet, hogy foghassam tovább a babát. Két hónapos lesz 22-én, de már van vagy 5 kiló. Amúgy ahogy felvettem a kezembe, elkezdett sírni, majdnem fel is adtam, hogy hát akkor ő nem igazán szeret, már adtam volna vissza az anyjának, amikor eszembe jutott, hogy az öcsémet hogy altattam anno, és elkezdtem ringatni kicsit. Meg is nyugodott, és alukált egy jót, mondta is az anyja, hogy neki már meg se nyugodott volna, mert hát ugye ő már elég ideges mostanában, mert nagyon keveset alszik az éjjel - Rajmond egész éjjel fent van, és ha nincs kézben, vagy nem ringatja valaki a babaágyat, sír. Szóval azt mondta az anyja, hogy szerinte azt érzi, hogy nyugodt vagyok, és ezért tud ő is nyugodt lenni, és ahogy gondolkodtam, nekem is ez jutott az eszembe. Egyébként olyan gyorsan felcseperednek. Két hete még az öcsém is 2 hónapos kisbaba volt, most meg már tizenegyedik éves. Lassan idősebb, mint én. Amúgy úgy szeretem a kisgyerekeket.

Egyébként itt egy kép rólam, miközben babázom. A fejemet ne nézzétek, nem fésülködtem akkor már vagy két órája, a hajam meg annyi idő után olyan, mint valami szénaboglya, megjegyzem magától. Önálló életet él a hajam.

Tudom, hogy akartam még valamit írni, csak elfelejtettem.