Milyen izgalmas lehet az életemet olvasni. Nem? Tökre. Néha amúgy elgondolkodom azon, hogy vajon csak én vagyok annyira idióta, hogy mások dolgába nem nagyon ütöm bele az orromat, vagy mások is ilyenek? Félreértés ne essék - ezeket a sorokat nem azért írom, mert zavar, hogy olvassák, olvastok, csak megy az agyam, szoksásos szófosás. Tudjátok. Mert ha zavarna, nyilván nem adtam volna meg az új címet fél év után. Igazából majd fog főni a fejetek (jézusom, miért akartam a fej szót fely-nek írni), amikor meglátjátok a bejegyzés végét. Höh.

Gondoltam pötyögök már valami dolgot ide, ha már két hete nem írtam egy szót sem, csak a chatbe. Meg nem is tudnék nagyon játszani sem, mivel a Sims 4 most lefoglalja az egész hóbelebancot. Természetesen az Originről töltöm, mert megvettem (köhöm). Annyira elszoktam a blogolástól, hogy az valami hihetetlen, de sokak szomorúságára nem adom fel, mert szeretem csinálni, csak sokszor nincs kedvem. Sokkal egyszerűbb lenne, ha feltalálnék egy ilyen kis mütyűrt, amit a géphez csatlakoztatva és a szöveget bediktálva beírja nekem. Akkor én ezt most feltalálom, és kapok valami Nobel-díj szerűséget. Év vicce.

Megjött az új laptopom. Annyira imádom, hogy az valami hihetetlen. Nagy, gyors, erős, nem laggol. Wáá. Na szóval, csakhogy nőjön az e-péniszem, leírom ide, hogy mikből áll: fogalmam sincs. Van benne egy kétmagos, 2.27 GHz-n ketyegő Intel Pentium processzor, 4 giga ram, 512-es videókártya az NVIDIA által, meg ami a legdurvább, Dolby Home Theater is van benne. Ez annyit tesz, hogy kurvahangos és kurvajó minőségű a hangzásvilága, igaz, néha erőtlen. A töltője fos még, de azért majd azt is veszek másikat. Úgyis dolgozok még. Ja, meg van rajta ilyen érintőpanel is, ami nagyon menő. Ott lehet állítani a hangerőt meg az ilyeneket. Atomkirály. Na, úgy érzem, megnőtt az e-péniszem.

Most hogy ránéztem a fészbúkomra, rájöttem, hogy én akartam írni egy privát bejegyzést is. Na mindegy. Szeretek tőmondatokban beszélni.

Mi van az iskolában? Fogalmam sincs. Megint hiányoztam, megint rosszul lettem, megint beteg voltam, és megint beteg leszek, mert itthon mindenki beteg, és nekem is kezd felmenni a lázam már megint. Annyimindent kéne bepótolni, de nincs kedvem, és ez az eredményeim rovására fog menni. Ezért nem akartam igazából kórházba menni. Azaz pontosabban ezért sem, mert nem csak ez az egy miatt. Németből kaptam már egy fasza egyest szódolgozatra, nagyon gáz volt, és ezt alá is kell írjam, mert hát... Az volt. Szégyen, de ez van. De amúgy más gáz jegyem nincs, tesiből brilliáns vagyok körülbelül, a tavalyi évhez képest fényévekkel jobb lett például a 60 méteres síkfutásom. 8,7 másodperc. Olyan büszke voltam magamra, lefutottam néhány sportolót is az én dagadt, 169 kilós testemmel. Ironikus. Megtudtam az is, hogy sokkal több ember ismeri a blogomat, mint ahogy én azt hittem. Csomó tanár olvas, és ez igazából kiborít. Vagy nem is kiborít, frusztrál, mert úgy érzem, hogy nem lehetek teljesen önmagam, mintha itt is az iskolában lennék, és valahogy figyelnének, és ha káromkodom, akkor szaktanárit kapok. Figyelve vagyok. Tök gáz. Vagyis annyira nem. Végülis ez az én helyem, azt írok ki ide, amit akarok, és ettől függetlenül ha nem vagyok konkrét, tehát írom például azt, hogy "Kincső egy rohadt kurva", akkor nem lesz gond. I guess. Ez a pasi egyébként nem a mentők szóvivője? Tovább nézegetve a képeket elkapott a hányinger. Hogy mennyire gusztustalan az, amikor valakinek arra van nagy pofája, hogy az apja pénzeli a picsáját. Pff. Na mindegy, ez már nem az én dolgom. 

Mit is akartam még. Fogalmam sincs. De már annyira unom, hogy mindig így zárom le a bejegyzéseket, hogy most inkább nem zárom le így. Inkább máshogy zárom majdan le. Valamikor. Ez a laptop meg néhány helyen megráz, leginkább az alján. Mindjárt kihajítom a kukába.

Összevesztem néhány emberrel. Azaz nem is összevesztem, inkább mondanám úgy, hogy nem értettük meg egymást úgy, ahogy terveztük. Év elején odaültem mellé, mondván, hogy milyen jó lesz, mennyire menő lesz, stb, de végül rájöttem, hogy nem, nem az. Oké, hogy szünetekben elvagyunk, de az, hogy folyton egymás mellett üljünk, nem pálya nálam. De ez nem az ő hibája, ez inkább az enyém - elszoktam már attól, hogy padtársam legyen, és nem lehetek a saját magam ura. Ezért is ültem el inkább mellőle, ami nem is tudom, talán fáj egy kicsit. Nagy reményeket fűztem sok dologhoz. Kristófnak meg boldog születésnapot.

Itt zárom le azt hiszem a bejegyzést. A többi dologhoz, amit írni akarok meg regisztráció és jóváhagyás szükséges. Bocs srácok, de kell egy kis magánszféra nekem, kell egy olyan hely, ahova kiírhatom azt, amit nem akarok kimondani, hogy ne bántsak meg senkit. Szorri. Azért egy videót berakok még nektek. » Tovább