Néha csak fognám magam, és kiszaladnék a világból - úgy érzem, az lenne a legjobb megoldás a problémáimra. Nem tudom, hogy mit érzek, kavarog bennem minden, ami eddig betáplálódott. Csalódottság, féltékenység, és egyszerre az a fojtogató, összes levegőmet elszívó ürességérzet. Nem találom a helyemet a világban, bárhogyan keresem, és reményvesztve keresem a megoldást erre. Mit csináljak? Hogy oldjam meg? De erre nem tudhatja más a választ, csak én - ergo hiába tenném fel ezeket a kérdéseket bárkinek, úgyse tudná rá a választ. Senki sem.

Anyával megbeszéltük a tegnapi nap után, hogy mégis jól jönne Saci néni segítsége, szóval remélhetőleg jövőhónaptól már megint járhatok hetente szeretett pszichológusomhoz. Rám fog férni, mert megint egy patthelyzet állt fel az életemben, és nem tudok lépni, és egyre mélyebbre és mélyebbre esek a saját, fekete tengeremben, aztán ha egyszer földet érek, az nagyon fájni fog. És érzem, hogy egyre közelebb van a talaj. Welcome home, you son of a bitch.

Oly rég írtam már, hogy ideje lenne publikálni egy irományomat, de sosincs kedvem, minden nap úgy vagyok vele, hogy maaajd a délután tényleg írok, de aztán sosincs kedvem, mert mindig találok valami más elfoglaltságot, viszton most, hogy elkezdtem a bejegyzést az iskolában, otthon be fogom tudni fejezni. Mire is nem jó az infóóra, és az, hogy nem kell már csinálnom semmit. A bejegyzés fele egyébként is megszületett már a fejemben reggel az autóban, de mostmár megvan bennem a lírai én. Milyen szép vicc volt.

Na szóval, mint láthatjátok, egy új kinézet van az oldalon, immár lassan második hete, de még erről sem volt kedvem írni két sort. Mennyire lusta vagyok. Egyébként az ősz ihlette, és elsőnek egy feketét akartam, de aztán Paki mondta, hogy legyen már inkább fehér, és hallgattam rá. Angelina Jolie meg egyébként is egy szexistennő, simán lennék a Christian Grey-e (hogy ezt most jól írtam-e, nem tudom). A színek szerintem harmonikusan kontrasztosak, ez a barnás vörös egész jó választás volt, a feketét meg így sem tudtam elhagyni, de nem is sajnálom. Sokkal jobban mutat ezzel a fekete csíkkal az oldal tetején az egész.

Megint elkezdtem gondolkodni azon, hogy jelentkezek az év honlapja versenyre, de mivel az egyik zsűri nem igazán kedvel, úgyis belevinne csomó személyességet, ergo le lennék pontozva, ha be is kerülnék egyáltalán. Mondhatnak bármit, tudom, hogy ez lenne - habár szerintem így is meg fogom próbálni, mert miért is ne.

Elkezdtem nézni a The Walking Dead-et, és már ki is végeztem az első évadot. Elég jó sorozat, de nem fölözi az American Horror Story-t. Annak is az első része az új évadból kicsit uncsi volt számomra - és érthetetlen, mivel nem értettem teljesen az angolt, még felirattal sem - , de majd keresek magyar feliratot, és megnézem megint. De vannak benne fura dolgok. Viszont látok benne rengeteg fantáziát, remélem, hogy ez lesz a legjobb évad. Mondjuk azért kíváncsi lennék, hogy jövőre mivel rukkolnak elő.

Tyűha, szerdán kezdtem el a bejegyzést, hétfő este 21:55 van, jócskán elfelejtkeztem róla, pedig az iskolában elhatároztam, hogy akkor én még aznap este be fogom fejezni a sztorimat. Nem tudom, hogy mit írjak. Tudnék mit, csak az a baj, hogyha én azt leírnám, akkor kitörne a harmadik világháború, szóval inkább nem teszem meg. Az iskola még mindig szopat, nekem még mindig nincs szükségem szexre, mert az élet minden nap megbasz, és még sorolhatnám. Fasz kivan. Majd egy későbbi bejegyzésben talán kitérek még mindenre.

Ja, mellesleg megint pszichológushoz kell járnom. Tök jó. Örülök neki, de nagyon. Azaz örülök is, meg nem is, mert én kértem, mert tényleg szükségem van rá. Nem tudom, hogy mit akarok.

Hogy ne legyen az egész bejegyzés depi, bevágok ide egy jó kis Tescós sztorit, saját írás (meglátszik).

A minap megint - mint az elmúlt 1-2 hónapban általában - a Tescóban dolgoztam, pénztár munkakörben. Unalmas volt, mint a nem tudom mi, szokásosan csak telt az idő, egyszer jönnek rengetegen, nyitnak 3000 másik pénztárt még, hogy eltűnjön a hatalmas tömeg - mint általában szoktak. Már kezd eltűnni a sor, amikor jön egy kedves bácsi. Szokásos, nyálas-kedves hangomat elővéve megkérdezem a betanult, majdnem-mekis beszédemet:
- Jóestét kívánok, clubkártya vagy számla lesz-e?
- Was?
Na már ekkor tudtam, hogy ez egy hatalmas szopás lesz konkrétan, mert még csak egy éve tanulok németül, és inkább az angolt preferálom. Megkérdeztem, tud-e angolul.
- Nein.
Megkérdeztem, hogy tud-e magyarul.
- Nein.
Gondolom magamban: "akkor milyen nyelvet beszélsz vaze?", de persze nem mondtam ki hangosan, mert az állásomba is kerülhetne az ilyen mondat.
Húzogatom a dolgokat, egyszer csak megszólal:
- Ich möchte eine Beutel.
Nézek nagy szemekkel, hogy mit akar, fogalmam sincs, mi akart lenni a beutel, most is csak onnan tudom, hogy rágugültrenszléjteztem. Ránézek az ügyfélre, néz rám, mosolyog, én is mosolygok, de magamban arra gondolok, hogy ez milyen kínos. Megint jön a mondat:
- Ich mochte eine Beutel.
Még mindig gyönyörűen nézek rá, és ekkor mint valami isteni sugallat eszembe jut, hogy hogy is kell megkérdezni azt, hogy "mi az":
- Was ist das?
És nem válaszol. Nem mutat. Engem néz. Az agyam cifrábbnál cifrább dolgokat gondolt, és igazából már majdnem ki is mondtam a nagyon szép magyar mondatot, amikor egy, a német férfi után álló, magas, kigyúrt férfiállat megszólal:
- Haladjon már a sor, bazdmeg! Minek vagy itt, ha nem azért, hogy csináld a dolgod?
Persze ilyenkor nem szólhatok vissza, mondom neki, hogy mi a stáció, fogalmam sincs mi az a beute, nem mutogat, és már csak azt szeretne. Erre megmutatva hatalmas értelmiségi szintjét, a faszi megint megszólal:
- Menj már a jó édes anyádba bazdmeg, hát feltartod itt a sort, megbasztam anyádat háromszor hát komolyan mondom, aztán meg még szájba is, fizess és takarodj vissza a nácista országodba.
Pirulok nagyon durván, mondom neki, hogy nyugodjon le, erre német csávókám megszólal:
- Én is megbasztam anyádat, háromszor egymás után. Egy szatyrot kérek, legyen szíves.
Izomagy pirul, hatalmas csend a pénztár körül, majd egy hölgy a másik sorból odaszól:
- Hát ez kínos...
Mr. Izomagy vörös fejjel távozik a sorból, otthagyva minden cuccát, amit még nekem kellett visszáruznom is, de nem baj, mert kurvajót röhögtem, és teljesen megérte.

Mellesleg a német férfi próbavásárló volt, és mindent rendben talált.

Itt van még egy zene is. Egyelőre elég lesz ennyi.