szóval most írok egy fasza blogbejegyzést, mert kint ülök ilyen portaszolgálatos valamin és verem a brét. Jó, nyilván lenne mit tanuljak, lenne mit csináljak, de direkt ezért elkértem tesómtól a táblagépet, hogy így laza négy hónap után tudjak egy tényleg rendes bejegyzéssel jelentkezni.

Először is szeretnék megint bocsánatot kérni, amiért ilyen hosszú ideig nem írtam. Nyilván megvolt az az indok, amiért nem írogattam, de így a vége felémár kezdett bűntudatom támadni, mivel láttam, hogy minden nap feltéved ide 15-20 ember, és várják azt, hogy jelentkezzek. De nem jelentkeztem, egészen idáig.

Szóval belekezdek.

Ugye szeptemberben elindult az iskola, elindult a mélytorkos szopás, lett is volna miről írjak, de mire eljutottam volna odáig, vagy elfelejtettem az egészet, vagy egyszerűen úgy gondoltam, hogy megoldom a problémát anélkül, hogy bevonnék bárkit is a problémamegoldásba. Tudjátok, hogy régen, még amikor átváltottam a mostani címre, miért váltottam: pontosan az miatt, mert probléma volt, megírtam, aztán csak az én szempontomat figyelembe véve konkrétan belegázoltam mindenki lelkébe, mert azt hittem, hogy sose fognak megtalálni. Habár hülye is voltam, mert mindig publikus volt az egész kóceráj, mindig vállaltam magam és a nevem is, és a Google kereső elég gyorsan ki is dobott, meg dob is még mindig.

Ezzel arra akartam célozni, hogy amíg régen a blog kulcsfontosságú szerepet töltött be az életemben, mostmár úgy annyira nem. Persze az életem, azaz inkább tinédzserkorom meghatározója mindig a blogom lesz, de a közeljövőben valószínűleg nem fogok akkora hangsúlyt fektetni rá, mint ezelőtt. Rájöttem arra, hogy magamban feldolgozni a dolgokat sokkal jobb, mint kiírni magamból, mivel sokkal könnyebben lehet fenntartani a harmóniát, mint régebben, amikor mindig minden szart kiírtam de azért, hogy megkönnyebbüljön a lelkem.

Ettől függetlenül ez nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogok írni, mert azért csak hozzámnőtt, és csak nem tudnám (meg nem is akarnám) elengedni csak így.

Ezeken kívü egyébként rengeteget változtam én is és az osztály is. Az új osztályfőnök miatt úgy érzem, mintha sokkal őszintébbek, sokkal nyíltabbak lennénk, és ez valószínűleg annak tudható be, hogy mostmár merünk beszélni a problémáinkról. Nyilvánvalóan eddig is mertünk, de a nyár alatt tényleg rengeteget fejlődött maga az összetartás.

Egyébként szeretjük az új osztályfőnököt, meg úgy érzem én legalábbis, hogy ő is szeret minket attól függetlenül, hogy hatalmas kihívást jelenhetett az, hogy egy 17-18 éves gimnazistákat átvett úgy, hogy eddig konkrétan csak hallani hallott rólunk, de nem volt hozzánk semmi köze, tehát nem tanított minket sose.

Ettől független ez alatt a pár hónap alatt úgy viselkedett, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, mint egy normális osztályfőnök, és megismert bennünket annyira, mintha már az előző három évben is ő vezényelt volna minket.

És ez tényleg nagyon furcsa, mert tőlünk nem megszokott az, hogy valakit ilyen gyorsan megszokjunk. De mondjuk azért na, az is közrejátszott, hogy emberként kezel minket, nem úgy, mintha bábuk lennénk, akiket úgy mozgat, ahogy kedve szottyan.

Igen, kemény szavak ezek, de őszinték. Az előző osztályfőnökkel sem volt semmi problémánk, de vele úgy... Hogy mondjam. Mindig ott volt bennünk az, hogy meg kell neki felelni, mert az ő osztályai eddig mindig példamutatóak voltak, de mindig megkaptuk, hogy mi nem vagyunk azok, és ez külön rombolt az egész osztályhangulaton, mert máshogy viselkedtünk előtte, mint egyébként, mert bizonyítani akartunk.

Mindegy is. Hagyom a témát, mert nagyon úgy érzem, hogy ebből is balhé lesz meg sértődés, amit nem szeretnék.

A magánéletemben is megváltozott néhány dolog. Például a szobám. Szeptemberben elhatároztuk, hogy oké, kösz, ennyi elég volt a kis asztalból. Rendkívül pici asztalom volt, ha a laptopot rátettem, alig maradt szabad hely, meg már amúgy is szerettem volna egy asztali számítógépet. Mivel sarokíróasztalt akartam, és azok újonnan egy vagyonba kerülnek, így inkább használtat kezdtem el keresni, és végül az egyik osztálytársam írt rám, hogy neki lenne egy tényleg fasza íróasztala, ami bitang nagy, csak nem sarok kivitel. Mondom jólvan, megnéztem, tetszett, hatalmas, van a monitornak ilyen kiemelkedő része, szóval rábeszéltem apát arra, hogy megvegyük, és ez így is lett. Megvettük, örültem, mint majom a faszának, aztán jöttem rá arra, hogy faszom, sürgősen kell egy asztali gép.

Mivel tudtam, hogy a laptopom sokat ér, így feltettem jófogásra, bizniszelgettem, de sose akart sikerülni. Épp életem legszarabb üzletét ütöttem volna nyélbe, amikor csörgött a telefonom, és egy számomra totál ismeretlen csávó hívott, hogy megvan-e a gép, meghogy csere érdekel-e. Mondom ja, érdekel a csere, jött is a kérdésem, hogy mi van neki, amire cserélné, erre jött egy kérdés tőle, amire nem számítottam, szó szerint idézve:

Mit szeretnél?

Köpni nyelni nem tudtam, aztán végül le lett zsírozva az üzlet, meg mivel monitorra nem maradt volna pénzem, így megajándékozott azzal is, és nem is ilyen tök gagyival, hanem egy tényleg fasza monitorral. Szóval nagy a hepiség azóta, habár majd apránként fejlesztgetni fogom. Akarok bele egy i5-ös processzort, meg videókártyát, meg memóriát... Egy a lényeg, fejlesztgetni kell.

Amúgy idén is megnyertük a Mózsinát, viszont most toronymagasan, majdnem 10 pont választott el minket a második helytől. Mindezt úgy értük el, hogy az osztályfőnök továbbképzésen volt, tehát magunkra maradtunk, és mint egy igazi csapat, együtt győztünk, tehát nagy volt az öröm.

Ezek voltak a régebbi dolgok, most meg írok a jelenről.

Úgy néz ki, alakul valami egy lánnyal. Nem vagyo még benne totál biztos, de egyre többet beszélünk, és lehet golyót kellene növesszek, és elhívni valahova. Viszont félek attól, hogy mi van akkor, ha elutasít, aztán meg megromlik a kapcsolatunk. Ezzel kapcsolatban totál tanácstalan vagyok, és igazából harcolok magammal belül, hogy mit csináljak meg hogyan.

Decemberben, általában karácsony előtt mindig van valami agyfasz, ami megnehezíti az életünk, viszont idén csőstől jön a baj: először az autót húzza meg egy busz álló helyzetben, mert csúszott az út, a busz meg csuklós volt, aztán meg adathalászok valahogyan (fogalmunk sincs, hogy hogyan) megszerzik anya bankkártyájának az adatait és leemelnek róla 50.000 forintot, lazába karácsony előtt. Úgyhogy most anyának kaputt bankkártya, rengeteget levonnak a személyes pénzkivételnél, szóval ja. Elvileg a pénz vissza lesz utalva, a tettesek meg elkapva, de 99%, hogy nem karácsony előtt. Úgyhogy megszoptuk, megint.

Van még két órám hátra, abban meg asszem törizek. Igyekszem jelentkezni minél hamarabb.

Szúrnék be videót is zenével, de nem tudok tabletről, szóval majd délután gépről editelem az egészet.