Megy a heppiség meg minden, legalábbis másoknál biztosan, nálam kevésbé.

Megint eltelt jó egy hónap, sőt, már majdnem kettő is, de egyszerűen sose vitt rá a lélek arra, hogy akkor én most megírjak egy bejegyzést vagy sem. Pedig nagyon sokat gondolkodtam rajta, de tényleg, hogy írni kéne, de... Nem ment. Pedig lett is volna miről írjak (igaz, mindig ezt írom), de tényleg, semmi lelkierőm, meg nem akartam azt sem, hogy akkor másnap megkapjam azt, hogy jah, erről írtál, láttam, olvastam, stb. Régen mindig arra vágytam, hogy sokan olvassák a blogomat, de mára rájöttem, hogy semmit nem érek el vele, plusz ki is nőttem abból, hogy én most mindenkit itt szidjak és ócsároljak mindenki szeme láttára, aztán másnap meg menjen az, hogy mekkora egy faszcibáló buzeráns alpári tajnigger vagyok.

Szóval: nyári szünet, vakáció, kurva meleg van/volt, igazából az időjárás hozza a formáját. Amíg az iskolában rohadtunk, kurva meleg volt, ahogy vége lett a börtönnek, egyből szar idő. Tegnap olyan hidegnek éreztem az időt, hogy melegítőalsót kellett felvegyek a rövidnadrág helyett, most meg megint 30 fok, este meg nem tudok aludni, tehát napközben full fáradt vagyok és ideges.

Voltam osztálykiránduláson.

Kicsit félve indultam neki úgy az egésznek, mert megmondom őszintén, nem volt sok kedvem. Az utóbbi időben nagyon sokszor éreztem úgy, hogy nem igazán vagyok az osztály tagja, nem igazán szeretnek az emberek, sőt, sokszor a hátuk közepére sem kívánnak. Rájöttem, illetve észrevettem azt, hogy az osztályban én és egy másik lány kívülállóak vagyunk - ami a lány esetében végülis érthető, mivel év közben jött, és úgy, hogy nem is lett volna kötelező bejárnia, de nekem, meg az én helyzetemben fura, mivel 0. óta az osztály tagja vagyok, és ahogy repültek az évek, én egyre inkább kívülállóbb lettem. Sok balhé volt, leginkább a blognak köszönhetően (többek között ezért nem is írogatok már), de a 11. év elrepült úgy, hogy különösebb dolog nem történt. Mármint de, történt, csak én abban nem vettem részt, mert nem lettem meghívva, mert nem szóltak, stb. Talán a Mózsina volt az egyetlen egy olyan rendezvény, amin úgy éreztem, hogy tartozok valahová, de úgy egyébként nem.

Szóval kicsit félve indultam neki az osztálykirándulós sztorinak, mivel mindig úgy éreztem eddig, hogy jaj de jó, végre, mindig vártam, hogy jöjjön az osztálykirándulás, de most ez az érzés elmaradt. Féltem, sőt, egyenesen rettegtem, hogy mi a faszt fogok csinálni akkor, ha nem fogom magamat jól érezni, egyedül akarok lenni, és sehogy sem fogok tudni egyedül lenni. Akik voltak barátaim elhagytak (vagy én hagytam el őket?), tehát nagyon senki felé se tudtam volna fordulni.

Mondjuk ebben az egészben lehet az is szerepet játszott, hogy már másfél hónapja nincsen telefonom. Oké, az én hibámból, mivel addig csűrtem-csavartam, hogy megrepedt a kijelző, én meg földhöz basztam, aminek következménye az lett, hogy a frissen cserélt kijelző szarrá tört (pedig elvileg Gorilla Glass 2 van rajta), pénz nincs megcsináltatni, szóval most elkezdtem dolgozni - de erről majd később.

Szóval lehet, hogy a telefon is közrejátszott a dologban. Legalábbis magamat ismerve, úgy gondolom, mivel amikor egyedül éreztem magam, ráírtam valakire, elmondtam a bánatom, aztán megnyugodtam, és újult erővel tudtam nekifutni újra a szocializálódásnak.

De most mivel nem volt telefonom, így full egyedül éreztem magam.

Ez lehet annak a jele, hogy rá vagyok függve, de egyébként amióta nincs telefonom, máshogy érzem magam, sokkal több dolgot meglátok a világban, mint akkor, amikor volt telefonom, szóval van ennek az egésznek jó és rossz oldala is.

Az osztálykirándulásról: a fentieken kívül más nem igazán volt, megtörtént, jólvan, nem volt rossz, volt már jobb. Lehet, hogy leginkább a szállás volt az, ami elbaszta az egészet: hideg is volt, nem is volt fűtés, meg... A többi már részletkérdés, leginkább ez volt a probléma.

Történtek dolgok, amiket szintén nem részletezek, mert felesleges lenne. Véleményem megvan róla, mint ahogy sok más embernek is, mindannyian tudjuk, hogy mi történt, mi volt a gáz, és mi nem. Az az osztálykiránduláson történt, ami ott is marad, örök emlék, habár inkább lettem volna részese másnak, mint ennek az élménynek, mert szórakozást nem igazán nyújtott.

Ennyit az osztálykirándulásról, összefoglalva: elment. Ez volt 25-26-án, 28-án meg Nyársapátra tettem látogatást.

Na az gecijó volt.

Márkkal tartjuk az évi 1 találkozást, mert a több lehet, hogy a barátságunk rovására menne. És most, hogy növünk, én is, ő is, egyre inkább úgy látszik, hogy basszus, tényleg barátok vagyunk. Mármint úgy értem, hogy nem csak haverok, hanem úgy ízig-vérig barátok.

Nem volt ott az egész HTS Team, azt hiszem, csak Márkék voltak ott, de ő tarolt. Így, hogy nem volt ott a többi csapattársa, sokkal inkább tudtunk úgy viselkedni, ahogy egyébként viselkednénk: beszélgettünk egész nap, sürögtünk-forogtunk, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor el kellett küldenie a lakókocsitól, hogy a csapatfőnök azt higgye, hogy agyban készül a futamra.

Nagyon-nagyon jó volt, nem tudok róla többet írni, és van egy olyan érzésem, hogy jobb is, ha nem írok róla, mert felesleges. Nagyjából összefoglaltam, hogy mi történt, a többi megmarad nekem, mert emlék. Egyébként valószínűleg idén többször is fogunk találkozni, sőt, megbeszéltük, hogy a szilvesztert is együtt töltjük. Erre nem teszem fel a nyakam, de elképzelhető, hogy nem itthon fogok ülni és szopni a nagy kékeres lófaszt.

Most pedig megyek feedelni, megcélzom Diamondot LoL-ban. Platinum már sikerült, mostmár csak tovább kell menni. Majd írok megint 2 hónap múlva.

Pá.