De igazából ténylegesen azt érzem, hogy oké, 22 lettem, de bent meghaltam. Mondjuk már rég óta így érzem.

Mostanában kurvára nem jön össze semmi - ezért is hanyagoltam a blogot. És ezért is fogom, de azért, mivel unatkoztam, és elkapott a designolhatnék, összedobtam ezt a kicsi módosítás, sokkal otthonosabb is lett. Jobban illeszkedik a mostani hangulatomhoz, mint az előző.

Most az i-re az tette fel a pontot, hogy ma csináltam egy faszságot. Jó, nem most, hanem ez már úgy régóta kezdődött, régóta csináltam, csak ma vallottam be, és ma lett belőle probléma. Nem is probléma. Inkább ma döbbentem rá, hogy igazából egy szörnyeteg vagyok, vagy nem is tudom, hogy micsoda. Úgy bántom az embereket, hogy amúgy nem is akarom őket bántani, meg próbálom úgy alakítani, hogy jó legyen, de kurvára nem jó soha semmi, és minél inkább próbálom ténylegesen úgy csinálni, hogy jó legyen, annál rosszabb lesz.

Csak képzeljétek el azt, hogy milyen érzés lehet valakinek az, hogy megismer egy személyiséged, majd előállsz elé, hogy ja, amúgy vannak mellékszálak, aztán így összegyűlik a sok-sok kis szar egy jó nagy kupaccá és beleöntöm a nyakába - úgy, hogy amúgy nem is ezt akartam elérni.

Vagy képzeljétek el azt, hogy ez a személy a barátjaként tekint rátok, majd ezt elmondod, köpni-nyelni nem tud, és onnantól kezdve mindenkivel többet beszél, mint veled, te meg állsz, és azon gondolkodsz, hogy addig vágd el a saját torkod, amíg ott van, vagy miután elment.

Én végül az utóbbit választottam. Elment, hazajöttem, jöttek hozzám születésnapomra, megköszöntöttek, megvolt a kötelező menet, feljöttem a szobámba, kapcsoltam zenét, és elkezdtem ordítani, bömbölni, nem is tudom, hogy sírtam-e ennyire az utóbbi időben. De valószínűleg nem. Sőt, szerintem soha nem sírtam még ennyire, és soha nem akartam ennél jobban elszaladni a világból, elbújni mindenki elől és soha többet elő nem jönni. Vagy csak szimplán véget venni az életemnek.

Szóval ja, de itt vagyok, de nem látom az élet értelmét - megint nem. De igazából nem is lényeges, már megszoktam, hogy ezt csinálom saját magammal, meg se vagyok lepődve, hogy újra megcsináltam.

De lesz még ennél szarabb úgyis. Ha reinkarnálni szeretnék, akkor meg szóljatok már rám, hogy ne tegyem, mert az élethez annyi közöm van, mint az autókhoz. Még vezetni se tudom őket, nemhogy megszerelni őket.

Ezt meg iderakom, mert délután 6 óta ez megy a szobámban loopra állítva, és nem tudok leállni vele.