Nem vagyok már rocksztár, nem vagyok már munkával rendelkező ember sem, és az elmúlt pár napban/hétben/hónapban elgondolkodtam azon, hogy mégis mi a fasz baj van velem. Mármint, szó szerint, eddig volt 3 munkahelyem, és mindenhol max fél évig bírtam - és nem tudom, hogy miért. Jó, mondjuk nem mindig csak miattam, az elsőről ugye tudtok, hogy felszívódott az a barom, a második tényleg fos volt, a harmadik meg... Nem tudom. Július 15-e óta vagyok úgymond szabadúszó, megválva a munkahelytől, de azóta is azon gondolkodom, hogy mit csinálhattam volna másképp.

Nem tudom, hogy belekezdjek-e ebbe az egészbe őszintén szólva, mert tudom, hogy sokan olvassák onnan a blogomat, és azt is tudom, hogy nem fogják jó szemmel nézni azt, ha megírom az őszintét a helyről. Szerettem ott dolgozni, szerettem a kollégáimat, igazából mindent szerettem, csak volt egyetlen egy probléma: túl sokat vártak el tőlem. Ami amúgy tök normális lenne, csak az a baj, hogy az egyenletbe bekerült az is, hogy a fizetésem egyébként annyira nem volt jó.

Tehát, lényeg a lényeg: odakerültem grafikus-sitebuilderként, kiderült, hogy grafikus van már, sitebuilder kéne, oké, akkor csinálom majd a weboldalakat. Aztán jött ez, aztán jött az, meg kéne szépíteni ezt, meg kéne szépíteni azt (Powerpointról és Word doksikról beszélünk), amivel amúgy nem lett volna problémám, ha nem napi szinten kellett volna ezt csinálni, és nem napi 4 dokumentumot.

Szerintem az alatt a fél év alatt, amíg ott voltam, megcsináltam kemény... 4 weboldalt? Talán. Abból egyet kétszer, azért, mert megcsináltam, nagyon tetszett mindenkinek, azt foltozgattam, csinosítgattam, aztán rájöttek az emberek odabent, hogy hát amúgy ez így nagyon nem jó, így csináltunk egy mégjobbat - innen is köszönöm Zolinak, hogy belerángatott ebbe, és megtanított egy teljesen új szemléletet nézni az oldalakban. Tényleg jobb lett, tényleg szar volt az, amit én csináltam, de ettől függetlenül mindezt úgy várták el tőlem, hogy csináljam meg, hogy mellette volt 6 másik feladatom, minddel el voltam már csúszva - és a csúszások sem mindig csak miattam függtek. Nem azt mondom, hogy én sose hibáztam, de amihez közöm volt, és "miattam nem készült el", ott általában az volt, hogy vártam visszajelzésre, vártam erre, vártam arra.

Lényegében sitebuilderként kerültem oda, aztán mindent is csináltam - valószínűleg azért, mert nem voltak felkészülve arra, hogy nekem most ott tulajdonképpen mi lesz a feladatom. Illetve, még azt is lefektettem az interjú folyamán, hogy oké, szeretek designolni, szeretek gondolkodni, szeretek szépet látni, de ott is megmondtam, hogy kódolni nem szeretek. Nyilván megcsinálom, ha kell, de nem szeretem, azért, mert nem az én "szakterületem". Lásd, CSS-t megcsinálom szívesen, de pl. backendet már nem tudok programozni. Errre a főni jött, hogy hát meg kéne csinálni ezt is, meg kéne csinálni azt is, aztán rám meg folyamatosan jött a nyomás, hogy bazdmeg, ez kurvára backend, és hiába próbáltam megmagyarázni, hogy ehhez én sajnos vagy nem sajnos, nem értek, nem igazán akarta elfogadni, akkor is erőltette volna, hogy márpedig csináljam meg, aztán meg amikor egy harmadik megoldást találtam rá, számon kért, hogy mi ez a szar, miért nem működik, nem ezt kértem, nem ebben egyeztünk meg.

Egy szó mint száz: az utolsó pár hétben már nagyon nem éreztem azt, hogy nekem ott helyem van, mert úgy keltem fel reggelente, hogy úristen, már megint dolgoznom kell. És nem a kollégák miatt, nem a hely miatt, hanem leginkább az miatt, hogy olyat vártak volna el tőlem, amit nem tudtam megvalósítani. Én ezt tudtam, próbáltam magam képzeni, de aztán rájöttem arra is, hogy az, amit kér tőlem a főni, az nem 3 órás gyorstalpaló után elvégezhető feladat, hanem ehhez idő kell, pénz, és energia, hogy ténylegesen fel is fogjam azt, hogy mi történik.

A kegyelemdöfést július 3-án kaptam meg, amikor behívott magához beszélgetni, és szembesített a dolgokkal. Már tudtam, hogy ez lesz, mert előtte való nap írt egy e-mailt, hogy másnap mindenképp menjek be (be akartam amúgy). És olyanokkal szembesített, amik kicsit övön alulinak hatottak számomra: a karantén időszaka alatt, tehát márciustól júliusig alig csináltam valamit, alig dolgoztam valamit, nem haladtam a merchandising weboldallal, amit amúgy ő maga állított le, azért, mert nem tudtunk volna mit felpakolni, és akkor lett megbeszélve az is, hogy akkor a másik webet újrakezdjük, felújítjuk, és ahhoz kéne passzolnia a merchandising weboldalnak.

Igazából nem ért meglepetésként, mert már vártam, hogy ez a beszélgetés mikor fog megtörténni, inkább az fájt a leginkább, hogy ilyeneket mondott, hogy én azért kaptam a pénzemet, mert itthon ültem és vertem a dákómat. Ami amúgy valamilyen szinten igaz, mert sokszor tényleg nem tudtam mit csinálni, de akkor inkább fejlesztettem magamat. Munkaidőben, igen, de próbáltam fejleszteni magam. De ettől még nem lettem sokkal előrébb, ő ezt nem látta: ő csak annyit látott, hogy a karantén ideje alatt 1 weboldal készült el, ami gáz. Nem akartam már neki mondani, hogy amúgy a kettőből egy készült el, mert a másik le lett állítva, szóval hova készüljön el? Nem is értem.

Aztán meg lett mondva, hogy akkor júli 15-én befejezzük a közös munkát, etcetc, mondtam, hogy oké. Aztán beszélgettem a kollégákkal, és ők mondták, hogy próbáljak már meg beszélni a főnivel, hogy szeretnék maradni, erre következő hét pénteken került sor. Mármint, a beszélgetésre. Végülis belement, hogy maradjak, három feltétellel:

1. megcsinálok körülbelül 1 hónapnyi munkát egy hétvége alatt;
2. elmegyek velük szabadidőmben maratont futni, ami igazából éjszaka kezdődik, az utolsó buszom/vonatom meg 10-kor megy el, ergo másnapi első vonattal kéne menjek, és mindez egy szombati napon történt volna meg;
3. nem kapok fizetést júli 15-től augusztus 1-ig;
4. és ezek mellett még nem lett volna biztos az sem, hogy maradhatok, mert augusztus 1-én mondta volna meg az eredményt.

Gondolkodtam, számoltam, osztottam-szoroztam, megcsináltam az első részt, tényleg, az gecijól sikerült, arra büszke vagyok, majd azt mondtam, hogy nem. Nem, mert nem szeretek már ott dolgozni, nem, mert 150 ezer forintból (ami igazából 100), nem fogok tudni cigit venni, nem fogok tudni feljárni, meg emellett még a KATA-t is befizetni, és nem, mert ez így nagyon nem korrekt. Szóval hétfőn megmondtam neki, hogy bocs, ez így nekem nem fog menni, amire az volt a válasza, hogy

gondolta, mert tudta, hogy kemény feltételeket szabott.

És itt bevillant az, hogy valószínűleg igazából csak kibaszni akart, csak nem volt indíték. Mondjuk a szerződésünk nem rendelkezett arról, hogy most mikor lehet és mikor nem lehet megszüntetni a szerződést. De ettől függetlenül ténylegesen csak indíték kellett neki, én pedig megadtam.

Így történt az, hogy júli 15-ig dolgoztam egy tök jó helyen, aztán azóta meg munkanélküliként tengetem hétköznapjaim, és fingom sincs arról, hogy hogyan fizessem be a jövő havi számláimat. Elmegyek bankot rabolni nyilván.

Amúgy remélem akik olvassák még mindig a blogomat, jól vannak, nincsenek kitéve a koronavírusnak, és boldogulnak. Tényleg.

Ja, és még egy kis infó a jövőről: nem sokáig leszek már G-Portálon. Szeretnék kicsit tovább haladni, szeretnék egy Wordpress alapú blogot, amin nem csak arról írok, hogy mit csináltam, mit nem, és nem félévente, hanem heti kétszer legalább. Ezen dolgozgatok, agyalgatok, hogy milyen irányba induljak el, viszont jó lenne az is, ha esetlegesen portfolió oldalnak is lehetne használni, szóval ezek alapján kell dizájnoljak.

Érdekes, de próbálkozom.