<?xml version="1.0"?>
<?xml-stylesheet type="text/xsl" href="/style/rss.xsl"?>
<rss version="2.0"><channel><title><![CDATA[&#65355;&#65349;&#65356;&#65356;&#12288;&#65349;&#65351;&#65369;&#12288;&#65347;&#65353;&#65351;&#65353;]]></title><description><![CDATA[Lehet jó vagy rossz véleményed rólam, ha értelmesen meg tudod azt fogalmani. Ha nem, akkor meg menj a francba.]]></description><link>//gportal.hu</link><image><url>//gportal.hu/portal/i-need-a-cigarette/image/1527457067.jpg</url><title><![CDATA[&#65355;&#65349;&#65356;&#65356;&#12288;&#65349;&#65351;&#65369;&#12288;&#65347;&#65353;&#65351;&#65353;]]></title><link>//gportal.hu</link></image><item><title><![CDATA[Élek még egyébiránt]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1501959</link><pubDate>2023-05-18 06:50:59</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Csak már más címen. See you there!]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Plot twist: semmi sem úgy alakult, ahogy én azt elterveztem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1477502</link><pubDate>2020-09-03 15:51:54</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Nem vagyok már rocksztár, nem vagyok már munkával rendelkező ember sem, és az elmúlt pár napban/hétben/hónapban elgondolkodtam azon, hogy mégis mi a fasz baj van velem. Mármint, szó szerint, eddig volt 3 munkahelyem, és mindenhol max fél évig bírtam - és nem tudom, hogy miért. Jó, mondjuk nem mindig csak miattam, az elsőről ugye tudtok, hogy felszívódott az a barom, a második tényleg fos volt, a harmadik meg... Nem tudom. Július 15-e óta vagyok úgymond szabadúszó, megválva a munkahelytől, de azóta is azon gondolkodom, hogy mit csinálhattam volna másképp.

	Nem tudom, hogy belekezdjek-e ebbe az egészbe őszintén szólva, mert tudom, hogy sokan olvassák onnan a blogomat, és azt is tudom, hogy nem fogják jó szemmel nézni azt, ha megírom az őszintét a helyről. Szerettem ott dolgozni, szerettem a kollégáimat, igazából mindent szerettem, csak volt egyetlen egy probléma: túl sokat vártak el tőlem. Ami amúgy tök normális lenne, csak az a baj, hogy az egyenletbe bekerült az is, hogy a fizetésem egyébként annyira nem volt jó.

	Tehát, lényeg a lényeg: odakerültem grafikus-sitebuilderként, kiderült, hogy grafikus van már, sitebuilder kéne, oké, akkor csinálom majd a weboldalakat. Aztán jött ez, aztán jött az, meg kéne szépíteni ezt, meg kéne szépíteni azt (Powerpointról és Word doksikról beszélünk), amivel amúgy nem lett volna problémám, ha nem napi szinten kellett volna ezt csinálni, és nem napi 4 dokumentumot.

	Szerintem az alatt a fél év alatt, amíg ott voltam, megcsináltam kemény... 4 weboldalt? Talán. Abból egyet kétszer, azért, mert megcsináltam, nagyon tetszett mindenkinek, azt foltozgattam, csinosítgattam, aztán rájöttek az emberek odabent, hogy hát amúgy ez így nagyon nem jó, így csináltunk egy mégjobbat - innen is köszönöm Zolinak, hogy belerángatott ebbe, és megtanított egy teljesen új szemléletet nézni az oldalakban. Tényleg jobb lett, tényleg szar volt az, amit én csináltam, de ettől függetlenül mindezt úgy várták el tőlem, hogy csináljam meg, hogy mellette volt 6 másik feladatom, minddel el voltam már csúszva - és a csúszások sem mindig csak miattam függtek. Nem azt mondom, hogy én sose hibáztam, de amihez közöm volt, és "miattam nem készült el", ott általában az volt, hogy vártam visszajelzésre, vártam erre, vártam arra.

	Lényegében sitebuilderként kerültem oda, aztán mindent is csináltam - valószínűleg azért, mert nem voltak felkészülve arra, hogy nekem most ott tulajdonképpen mi lesz a feladatom. Illetve, még azt is lefektettem az interjú folyamán, hogy oké, szeretek designolni, szeretek gondolkodni, szeretek szépet látni, de ott is megmondtam, hogy kódolni nem szeretek. Nyilván megcsinálom, ha kell, de nem szeretem, azért, mert nem az én "szakterületem". Lásd, CSS-t megcsinálom szívesen, de pl. backendet már nem tudok programozni. Errre a főni jött, hogy hát meg kéne csinálni ezt is, meg kéne csinálni azt is, aztán rám meg folyamatosan jött a nyomás, hogy bazdmeg, ez kurvára backend, és hiába próbáltam megmagyarázni, hogy ehhez én sajnos vagy nem sajnos, nem értek, nem igazán akarta elfogadni, akkor is erőltette volna, hogy márpedig csináljam meg, aztán meg amikor egy harmadik megoldást találtam rá, számon kért, hogy mi ez a szar, miért nem működik, nem ezt kértem, nem ebben egyeztünk meg.

	Egy szó mint száz: az utolsó pár hétben már nagyon nem éreztem azt, hogy nekem ott helyem van, mert úgy keltem fel reggelente, hogy úristen, már megint dolgoznom kell. És nem a kollégák miatt, nem a hely miatt, hanem leginkább az miatt, hogy olyat vártak volna el tőlem, amit nem tudtam megvalósítani. Én ezt tudtam, próbáltam magam képzeni, de aztán rájöttem arra is, hogy az, amit kér tőlem a főni, az nem 3 órás gyorstalpaló után elvégezhető feladat, hanem ehhez idő kell, pénz, és energia, hogy ténylegesen fel is fogjam azt, hogy mi történik.

	A kegyelemdöfést július 3-án kaptam meg, amikor behívott magához beszélgetni, és szembesített a dolgokkal. Már tudtam, hogy ez lesz, mert előtte való nap írt egy e-mailt, hogy másnap mindenképp menjek be (be akartam amúgy). És olyanokkal szembesített, amik kicsit övön alulinak hatottak számomra: a karantén időszaka alatt, tehát márciustól júliusig alig csináltam valamit, alig dolgoztam valamit, nem haladtam a merchandising weboldallal, amit amúgy ő maga állított le, azért, mert nem tudtunk volna mit felpakolni, és akkor lett megbeszélve az is, hogy akkor a másik webet újrakezdjük, felújítjuk, és ahhoz kéne passzolnia a merchandising weboldalnak.

	Igazából nem ért meglepetésként, mert már vártam, hogy ez a beszélgetés mikor fog megtörténni, inkább az fájt a leginkább, hogy ilyeneket mondott, hogy én azért kaptam a pénzemet, mert itthon ültem és vertem a dákómat. Ami amúgy valamilyen szinten igaz, mert sokszor tényleg nem tudtam mit csinálni, de akkor inkább fejlesztettem magamat. Munkaidőben, igen, de próbáltam fejleszteni magam. De ettől még nem lettem sokkal előrébb, ő ezt nem látta: ő csak annyit látott, hogy a karantén ideje alatt 1 weboldal készült el, ami gáz. Nem akartam már neki mondani, hogy amúgy a kettőből egy készült el, mert a másik le lett állítva, szóval hova készüljön el? Nem is értem.

	Aztán meg lett mondva, hogy akkor júli 15-én befejezzük a közös munkát, etcetc, mondtam, hogy oké. Aztán beszélgettem a kollégákkal, és ők mondták, hogy próbáljak már meg beszélni a főnivel, hogy szeretnék maradni, erre következő hét pénteken került sor. Mármint, a beszélgetésre. Végülis belement, hogy maradjak, három feltétellel:

	
		megcsinálok körülbelül 1 hónapnyi munkát egy hétvége alatt;
	
		elmegyek velük szabadidőmben maratont futni, ami igazából éjszaka kezdődik, az utolsó buszom/vonatom meg 10-kor megy el, ergo másnapi első vonattal kéne menjek, és mindez egy szombati napon történt volna meg;
	
		nem kapok fizetést júli 15-től augusztus 1-ig;
	
		és ezek mellett még nem lett volna biztos az sem, hogy maradhatok, mert augusztus 1-én mondta volna meg az eredményt.


	Gondolkodtam, számoltam, osztottam-szoroztam, megcsináltam az első részt, tényleg, az gecijól sikerült, arra büszke vagyok, majd azt mondtam, hogy nem. Nem, mert nem szeretek már ott dolgozni, nem, mert 150 ezer forintból (ami igazából 100), nem fogok tudni cigit venni, nem fogok tudni feljárni, meg emellett még a KATA-t is befizetni, és nem, mert ez így nagyon nem korrekt. Szóval hétfőn megmondtam neki, hogy bocs, ez így nekem nem fog menni, amire az volt a válasza, hogy

	gondolta, mert tudta, hogy kemény feltételeket szabott.

	És itt bevillant az, hogy valószínűleg igazából csak kibaszni akart, csak nem volt indíték. Mondjuk a szerződésünk nem rendelkezett arról, hogy most mikor lehet és mikor nem lehet megszüntetni a szerződést. De ettől függetlenül ténylegesen csak indíték kellett neki, én pedig megadtam.

	Így történt az, hogy júli 15-ig dolgoztam egy tök jó helyen, aztán azóta meg munkanélküliként tengetem hétköznapjaim, és fingom sincs arról, hogy hogyan fizessem be a jövő havi számláimat. Elmegyek bankot rabolni nyilván.

	Amúgy remélem akik olvassák még mindig a blogomat, jól vannak, nincsenek kitéve a koronavírusnak, és boldogulnak. Tényleg.

	Ja, és még egy kis infó a jövőről: nem sokáig leszek már G-Portálon. Szeretnék kicsit tovább haladni, szeretnék egy Wordpress alapú blogot, amin nem csak arról írok, hogy mit csináltam, mit nem, és nem félévente, hanem heti kétszer legalább. Ezen dolgozgatok, agyalgatok, hogy milyen irányba induljak el, viszont jó lenne az is, ha esetlegesen portfolió oldalnak is lehetne használni, szóval ezek alapján kell dizájnoljak.

	Érdekes, de próbálkozom.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Cső]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1466027</link><pubDate>2020-03-03 19:34:59</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Bazzeg, már 3. hónapja, hogy írtam pár gondolatot. Nem akarok sokat írni, csak szokásos bullshit.

	Történtek dolgok, amikről nagyon szívesen írnék, de egyelőre hagyom még ülni őket. Vagy majd írok róluk valamikor egy privát bejegyzést, mert jó az, ha kiírom magamból.

	Jó ez a rocksztár élet. Szeretem a helyemet, szeretem a helyet magát, szeretem a kollégáim. Van egy-két ember, akit úgy nehezen bírok elviselni, viszont basszameg, ez már nem a gimnázium, hogy klikkesedjünk. Jó, nyilván vannak kisebb-nagyobb klikkek, tudjátok, akik jóba vannak, együtt járnak ki cigizni, viszont nem feltétlen klikkesednek, mert ugyanúgy kimennek a másikkal is cigizni.

	Mondjuk most kicsit veszélyzónába kerültem, de kirázom magam belőle. Viszont tényleg úgy néz ki, hogy nagyjából rendbe fog jönni az életem, és már ideje volt.

	Időközben 23 éves lettem, és sokszor úgy érzem már, hogy sok nekem ez az egész blogolósdi, viszont sokszor meg ott van az, hogy amúgy tök jól esik kiírni magamból ezt-azt, vagy éppen összedobni egy kisebb (vagy nagyobb) dizájnt. Apropó, dizájn, kéne már másik, mert ezt már picit unom.

	Habár, ha már új dizájn lesz, akkor átdolgozok már sok dolgot, és talán írok egy long ass bejegyzést is, de jelenleg ennyire tellt. Csakhogy tudjátok, hogy nem haltam még meg.

	Majd jelentkezem.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rocksztár lettem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1460687</link><pubDate>2019-12-19 07:37:00</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	A cím nem mond túl sokat szerintem senkinek sem, szóval tartozok egy kis magyarázattal, hogy mégis mi a picsát jelent.

	Az előző bejegyzésben taglaltam azt, hogy felmondtam, 2 hónapig voltam munkanélküli, aztán éppen állásinterjú szerűségre mentem, vagy inkább első munkanapra. Na most, ez a nap olyan jól sikerült, hogy hát, hogy is mondjam,

	felvettek.

	Szóval félhivatalosan is webfejlesztő-webdesigner-grafikus-szövegíró-mindenes is lettem. Tök jó fizuért, tök jó helyen, imádom az egészet, egyszer majd fogok mutatni néhány képet, viszont Usankával már jóba lettem. Ő az a golden rettriever, akiről lehet, hogy írtam az előző bejegyzésben, akivel kilóra megvettek.

	A kollégák tök jó arcok, a tulaj ultra jó arc, az egyedüli problémám a feljárással van még. Meg a fogammal volt, ami miatt nem igazán tudtam feljárni, aminek meg is lett a böjtje.

	Ugye nekem volt egy gyökérkezelésem, még akkor, amikor az előző lakásban laktunk. Azt a fogorvos elkezdte, viszont - tekintettel arra, hogy elköltöztünk, és nem oda tartoztunk már körzetileg - azt mondta, hogy az már nem az ő felelőssége, hanem a következő, körzeti fogorvosnak. Ennek az lett a következménye, hogy azt a fogorvost több, mint egy évig nem tudtam elérni, a fogam nyitva maradt, aztán amikor el tudtam érni, 2 hónapra rá kaptam időpontot, tehát 14 hónapig volt nyitva a fogammal együtt a gyökércsatorna meg minden egyéb más is.

	Amikor bementem hozzá, kiabált velem, hogy mekkora felelőtlen vagyok, hiába magyaráztam neki, hogy hát én próbálkoztam, dehát nehezebben lehet őket elérni, mint azt, hogy Áder Jani bá ne írjon alá minden szart, amit az országgyűlés az orra alá nyom. Aztán én lettem a hibás, elkezdte baszogatni a fogam, aztán amikor fájt, annyit mondott, hogy hát akkor viseljem el a következményét, ha felelőtlen voltam. Na, nálam ott telt be a pohár, és haraptam rá minden szarjára, amivel matatott a fogamban, és mondtam neki, hogy most azonnal vegye ki a szarjait a számból, nem vagyok hajlandó elviselni tovább, bassza meg magát. Jó, nyilván nem így fogalmaztam, de ez volt a lényege.

	Fél óra múlva már a kettővel előtte lévő körzetinél csücsültem, alias Fogtündérnél, becses nevén Dr. Derényi Judit doktornőnél, aztán fogta a fejét, hogy egy: mi történt velem 14 hónappal ezelőtt, kettő: fél órával ezelőtt. Aztán fogott egy ilyen tompább fogban nyúlkálós valamit, benyúlt a fogam belsejébe, kocogtatott kettőt, és a fogam 90%-a, mint a vaj, úgy vált le az ínyemről, és én is csak annyit hallottam, hogy azt kérdezi, hogy mi a fasz.

	Aztán próbálta megmenteni, persze tb meg minden nélkül, mert hát azt nem fizetem, mi a fasznak az (be fogom fizetni utólagosan, eskü). Aztán kaptam egy nagyon fasza fogbélgyulladást, majd egy fogcsont gyulladást, az arcom úgy bedagadt, hogy ha lett volna Snapchaten hörcsög filter, csak az arcom egyik oldalára rakta volna rá, mondván, a másik már elég nagy meg pufi ahhoz, hogy hörcsög legyek. Ekkor megpróbálta azt, hogy hát akkor betömi ideiglenes töméssel a fogamat, szedjek antibiotikumot, jó drága volt, aztán reménykedjünk a legjobbakban. Persze nem hogy jobb nem lett, hanem még rosszabb, az ínyem elkezdte kidobni a fogamat, én meg álltam ott, mint fasz a lakodalomban, hogy most mégis mi a picsa van.

	Lényeg a lényeg, az lett az egésznek a vége, hogy olyan szinten begyulladt (újra) a fogam, hogy a doktornő benyúlt kesztyűs kézzel, és tudta mozgatni a fogamat, úgy, hogy nem éreztem semmit sem, olyan szinten be volt már gyulladva. Ekkor mondta azt, hogy oké, akkor ezzel nem szarakodunk tovább (szó szerint ezt mondta), elővett egy 30 centis injekcióstűt, beadta, aztán kihúzta az egészet a gyászba. Tartott az egész 1.5 percig, és basszátok meg, éreztem, ahogy a gonosz távozik a számból. És ne tudjátok meg, hogy milyen kurvajó érzés volt. A gyökértömésért kért ötezret, aztán mivel nem vált be, így a húzásért nem kért, azt mondta, karácsonyi ajándék. Ne mondjátok, hogy nem gecijó arc. Mert szerintem nagyon is az.

	Erre basszameg, Murphy törvénye, tegnapra volt időpontom (rendes gyökértömésre, csak ugye már nem volt mit tömni, szóval visszamentem kontrollra), előtte való nap meg megfájdult a pofám másik fele, de fent is meg lent is van két rossz fogam, ami megint begyulladt. Hiába mosom, akkor is szar. És akkor nézegeti, nézegeti, hát, itt lesz, amit ki kell húzni (bölcsességfog), mert kettétört, meg lesznek még finomságok. Kifúrta a legszarabbat, erre ahogy fúrta, akkor vette észre, hogy a szuvasodás arról a fogamról átment a másikra is (???), szóval majd azt is fúrogatni kell, mert a két fogam között nincs annyi hely, hogy oda be tudjak nyúlni, ő se tudott, így a szuvasodás tökre át tudott menni.

	Szóval most fáj az a fogam is, ha az ünnepek alatt begyullad, akkor mennem kell az ügyeletre, viszont szigorúan csak és kizárólag gyógyszert fogadhatok el. Kilószámra ehetem a Cataflamot meg az Algopyrint.

	Amúgy erre az egészre azért tértem ki, mert ez lett volna a lényeg, hogy hát, ezért volt az, hogy sokszor (kétszer) nem jelentem meg a munkahelyen, aztán ezért kaptam is a lebaszást. Azaz nem is a lebaszást, sokkal inkább a baráti, apai, vagyhogymondjam elbeszélgetést, hogy nagyon szeretnek velem együtt dolgozni, de kapjam már össze magam, mert ez így nem állapot hosszú távon. És az az igazság, hogy egyet kell vele értsek, szóval most ezen vagyok, hogy tényleg összeszedjem magam, mert ilyen korrekt állásajánlattal és céggel még nem találkoztam. De még anyáék sem.

	És hogy mit jelent a cím? Hát azt, hogy rocksztár lettem, mert a Rock Home-nál dolgozom. Semmi több. De jó érzés rocksztárnak lenni.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Fel is mondtam]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1459652</link><pubDate>2019-12-02 07:05:44</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Sziasztok.

	Ahogy írtam, tényleg pár hónap múlva írom ezt a bejegyzést. Egészen pontosan majdnem 7 hónap telt el azóta, amióta a legutolsó bejegyzésem publikáltam, és úgy vagyok vele, hogy mostmár illendő lenne pár sort írni, hogy mégis mi a fasz van velem. Nem, a szókincsem még mindig nem bővült, és még mindig úgy beszélek, azaz írok, mint egy kocsis.

	Amúgy rájöttem arra, hogy ez a blogolósdi annyira nem megy már nekem. Nem azt mondom, hogy nem lenne időm írni, mert amúgy az elmúlt másfél hónapban időm annyi volt, mint a tenger, egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy ténylegesen írjak is bármit. Nem tudom, hogy miért, lett volna rá időm, tudtam is volna miről, aztán végül mégse. Pedig hányszor nekiültem, hogy akkor én most majd írok egy nagyon szép mindenbe belemenős bejegyzést. Aztán mégse. Nem is lényeg; van most 1 órám leírni a dolgaimat, szerintem elég is lesz. Aztán majd kiderül, hogy valójában mennyit használok ki belőle.

	Felvenném a fonalat ott, ahol abbahagytam az előző bejegyzésben: mennyire szeretek dolgozni, mennyire jó helyem van, mennyire jó fizetéssel, és kiegészíteném azzal, hogy

	meg a nagy büdös lófaszt.

	Tök jónak tűnt, egészen addig, amíg a szerződésben nem foglalt próbaidőm le nem járt, azaz a 3 hónap, aztán onnantól kezdve pokol volt pokol hátán. Nemhogy jó volt a fizetésem, hanem egyenesen szar is. Jöhet a kérdés, hogy miért, meg miért nem becsültem meg azt, hogy valaki elviselt, szóval nagyjából leírom.

	Szóval, ahol dolgoztam, az nem más volt, mint a FirstPhone Kft., az elején tényleg tök jónak tűnt, aztán 3 hónap után jöttek az ilyen tök random levonások, azért, mert fingtam, vagy azért, mert levegőt vettem. Nem túlzok, a szó szoros értelmében így történt. Jó, nyilván én is ludas voltam, de az egész úgy indult, hogy.

	Voltak nézeteltéréseink, dehát ez egy munkahelyen tök normális. Meg sok volt a hülye ember. Én is egy voltam közülük.

	A legelső probléma abból adódott, hogy megbeszéltük, hogy X-kor dolgozom, volt egy hosszú hétvégém, péntektől vasárnapig bent szoptam a faszt azon a gyász helyen, aztán amikor odamentem, jeleztem, hogy nekem a hétfő és a csütörtök nem oké, mert dolgom van. Hétfő reggel, épp a hosszúhétvégém pihenem, amikor egyszercsak jön a hívás 9:56-kor, tehát nyitás előtt 4 perccel, hogy hol a kurva isten faszában vagyok, mindjárt nyitás. Mondom mi a fasz van he, hétfő van. Erre kiderült, hogy hétfőre be lettem írva, csak én erről nem tudtam, nem is úgy lett megbeszélve, viszont Excel táblázatba már úgy lett beírva. És innentől kezdve indult el az, hogy csak lestem, hogy ez tényleg 2019 Magyarországa. Mondtam, hogy bemegyek, de nem kellett, majd a kollégám bemegy, mondtam, hogy oké, akkor én vissza is fekszem, cső.

	Délután kaptam az értesítést, hogy megjelöltek a Messenger csoportban, jelenjek meg délután 2-re. Fél 2-kor. Úgy, hogy a busz akkor indult a végről, én meg otthoniban szaladgáltam otthon. Persze amúgy meg kellett jelölni, nem mintha nem lett volna egyértelmű, hogy ki jelenjen meg, meg ki nem.

	Bementem, kaptam egy "üzletellenőrzési jegyzőkönyvet", amit a "főnököm" töltött ki, ami úgy működött, hogy papíron nem volt főnököm, kollégám volt, viszont meg lett bízva a boltvezetési feladatokkal (?), így főnökösködhetett. Oké, mondom elkéstem, mit kell ezen ekkora hisztériát csinálni, mindenkivel megesett már, plusz mondjuk ha nem 9:56-kor hívtok, hanem 9:30-kor, mikor 9:20-kor bent szoktam már lenni, akkor simán bejövök, max 10 perc késéssel. De nem, mert ugye a főnökömnek is mindig 9:59-kor kellett beesnie.

	Abban a dokumentumban állt pár állítás, meg az, hogy most akkor én azoknak eleget tettem-e, vagy sem. Elmondanám, hogy egynek tettem eleget, de ahhoz is hozzá lett fűzve az, hogy amúgy nem, mert a kollégám érdeme, de ebbe nem akart belekötni. Mondom oké. Sorolnám, hogy mik voltak azok a pontok. Idézve. Csakhogy lássátok, milyen igénytelen volt a fogalmazási képesség is ezen az elátkozott helyen.

	
		Az üzletben a szekrényekbe, pultokba az áruk megfelelően ki vannak helyezve: igen.
	
		Munkavállaló megfelelő öltözékkel és higiénikusan jelenik meg munkahelyén: nem.
		Turns out, hogy amúgy egy szutykos köcsög vagyok, aki még öltözködni sem tud, és még büdös is. Igen, volt olyan, hogy rövidnadrágban mentem a 40 fokban, meg volt olyan is, hogy büdös voltam, mivel a másik kollégám felvette a pólómat, és elfelejtett szólni, hogy ja, amúgy felvettem, hozz már másikat. És amúgy akkor szét is marta a hónaljam a póló.
	
		Üzlet és egyéb kiszolgáló területek (raktár [??], irod[sortörés]a, mosdó [NEM IS VOLT MOSDÓNK]) megfelelő tisztán tartása: nem.
		Itt abba lett belekötve, hogy poros volt a polc. Mert az mindig poros volt. Ha nap közben töröltük le, akkor is, és erről tudott a főnököm is, mert ő is elismerte, hogy a felettünk lévő üzlet nagyon poros, és folyamatosan járnak, így száll le a por. Ok.
	
		Promóciós felhívások, árlisták, egyéb megjelenések megfelelően ki vannak helyezve: nem.
		Itt az árlista a lényeg. Vasárnap nem nyomtattam már árlistát, mert elvitték az utolsó hármat is, mivel általában hétfőn kaptunk új árlistát, hogy nyomtassuk ki. Minek nyomtassak árlistát, ha másnap megint jön, és takarékoskodni kellett a papírral, mert olyan geci csóró volt a bolt, hogy tisztítószert is nekem kellett bevinni?
	
		A pénztárban és a pénztárgép által nyomtatott pénztárszalagon található összegek megegyeznek, nyilvántartások pontosak: nem.
		Na most, rólam tudni kell azt, hogy ha hiány volt a kasszában, akkor kerestem, hogy hol van. Nem volt a kasszában hiány, tökéletesen volt vezetve, mert figyeltem rá, viszont a központi rendszerben, amit amúgy a NAV nem igazán engedélyez, hogy használjon, hiány volt. Nem kevés. Valami félmillió. Viszont az már az óta, amióta ott dolgoztam, és többször jeleztem, hogy javítsanak ki, mert meg lesz érte valaki baszva. Csak hát soha nem lett kijavítva, aztán az lett érte megbaszva, aki jelezte, hogy ki kéne javítani. Hehe.


	És ez után nem is volt megállás, mindenbe is belekötöttek, amibe bele tudtak. Ami abban teljesült ki, hogy volt egy hónap nyugi, aztán augusztus vége fele történt egy olyan probléma, hogy random beállt a derekam munka közben, ami ugye munkahelyi balesetnek minősül, csak hétvégén volt. Szombaton egészen pontosan. A kollégám bejött, a jóisten áldja innen is, én meg táppénzre mentem. Az utána következő héten pedig táppénzen voltam. És ebből jön a következő konfliktus, mert ez sok embernek nem tetszett.

	Következő héten szerdán felhívott a szintén papíron nem főnököm, viszont meg lett bízva területi vezetőnek (?), így magyarázhatott, meg hárpiáskodhatott felettem. Igen, Pati, rólad van szó, üdvözöllek innen is! Szóval, ez a csaj ténylegesen hárpiáskodott, elment megnézni az üzletet, tök random üzletellenőrzés, és mivel POROS volt a kibaszott polc, jól lekúrta a kollégám, aki akkor már 5. napja ment (!!!), majd felhívott engem is, és volt egy érdekes beszélgetésünk. Amiben számon kért engem, hogy miért szutykos a bolt, meg mittudomén, aztán amikor tudattam vele, hogy amúgy táppénzen vagyok, és ekkor jött az a kérdés, amire nem számítottam: "mi a bajod, tán büdös a munka?". Elmagyaráztam neki, hogy mizu, viszont előtte volt még egy olyan kérdésem felé, hogy amúgy "figyelj már, neked ehhez mi a fasz közöd van?". Na, ez a kijelentés nekem 20 ezer forint mínuszt jelentett, mivel ez a hárpia elintézte ezt. Csak így. Mert tiszteletlenül beszéltem.

	Ezek után jött az, hogy választhattam: vagy kapok még egy fegyelmit (igen, ennyiért, hogy a nem főnökömmel így beszéltem, otthonról, telefonon), és bármikor elküldhetnek, vagy felmondhatok, és akkor fasza lesz minden. Nyilván az utóbbit választottam, és így elkezdődött a 60 napos felmondási időm, ami mint utólag kiderült, nem nagyon kellett volna 60 napnak lennie, de mindegy is. Én azt le is dolgoztam, ahogy le kellett, ez ugye október 10-én járt volna le. Csak ugye szeptember utolsó pár napjában találtak egy balekot, aki bekajált mindent, hiába mondtam neki őszintén, hogy mizu van. Akkor is bekajálta.

	Ebből az lett, hogy a felmondásom október 10-én járt volna le, és október 4-től kezdve, ha jól emlékszem, nem kellett bemenni. Ami annyit jelentett, hogy kurvára nem szóltak, hogy hallod, ne gyere jövőhéttől, mert lófasznak nem kellesz, én néztem meg a beosztást, és láttam, hogy amúgy át lett írva a nevem a másik srácéra.

	Ja, és akkor erre még rájön az, hogy amúgy nem kerestem magam halálra. Ezzel a folyamatos levonásokkal havi 100-110 között kaptam, a 150 helyett. Aztán így rájöttem, hogy ez nagyon nem oké, úgy, hogy reggel 10-től este 8-ig dolgozom, és - mint utólag kiderült - 4 órába voltam bejelentve.

	És hogy azóta mizu velem? Semmi. Keresem/kerestem a munkát, aztán nagyon sokáig nem találtam. Most megtaláltam. Nagyjából. Habár, nem tudom, hogy mi lesz. Sokféleképp kerestem, Profession, csoportokba való posztolás, tényleg, mindenhogy, aztán 2 hete hívott fel egy csávó, hogy aktuális-e még. Mondtam, hogy persze, miben segíthetek? Hát, fel kellene menni Pestre, ezt nehéz így elmagyarázni telefonon, mondom jólvan, de nem tudom, hogy mikor megyek még, mert most nem állok úgy anyagilag. És tudjátok, hogy mi volt erre a válasza? Az, hogy ő tudja.

	"Pénteken, kifizetjük a jegyed."

	Mondom mivan? Nem akartam elfogadni, de aztán mondta, hogy most ezt kicsit helyezzem előrébb az egomnál, szóval szót fogadtam, és előrébb helyeztem, elfogadtam, elmentem. De engem már ott megvettek maguknak kilóra, hogy benyitottam az irodába, és az első dolog, amit megláttam, az egy golden retriever volt, aki Buksi névre hallgat.

	Aztán beszélgettünk, nagyjából vágom, hogy mit kell csinálni: webdesign, sitebuild. Havi nettó 200 körül plusz egyéni vállalkozói. De ez még megbeszélés tárgya. Ezért megyek ma Pestre. Ezt megbeszélni, meg bemutatkozom a kollégáknak. Szóval kíváncsi vagyok, hogy mi hogy fog sikerülni. De a tulajdonos azt mondta, hogy neki nagyon szimpatikus vagyok, szóval vegyem úgy, hogy 80%, hogy fel vagyok véve. De ettől még ott van az a maradék 20 százalék.

	Egyéb iránt meg nem tudom, hogy mit írhatnék még. Tudnék, csak lehet, hogy az nem blogtéma, aztán nem szeretném, hogy balhé legyen belőle. Szóval nem írok róla.

	Szóval majd még kiderül, de így másfél hónap után nagyon remélem, hogy mostmár rendbe jön az életem. Majd kiderül. Igyekszem jelentkezni mielőbb újra.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Elkezdtem dolgozni]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1444552</link><pubDate>2019-05-07 10:24:08</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Sziasztok.

	A legutóbbi bejegyzésem óta eltelt pár nap, pár hét, így úgy gondoltam, hogy ideje lenne egy esetleges helyzetjelentésnek is. A problémák nagyjából megoldódtak, nem akarok százezer szavas bejegyzést írni, de jelenleg nincs jobb dolgom, így írok. Meg azért már hiányzott is, hogy egy helyre kiöntsem, egybefoglaljam azt, hogy mégis mi fán termek jelenleg.

	Szóval. Az előző bejegyzést aki elolvasta, elolvasta, aki nem, az nem, aktuálisnak aktuális még, mert azóta is gondolkodom rajta sokat, és próbálom elérni azt, hogy újra azon a szinten legyünk, ahol vagyunk. De úgy szépen lassan elkezdtem elfogadni, hogy valószínűleg ez egy olyan seb, amit úgy mindketten nyalogatni fogunk egy ideig. És ez ha fáj, ha nem fáj, akkor is ott lesz, hogy én ezt megcsináltam. Megváltoztatni nem tudom már, így nem is nagyon akarom - bánom azt, ami történt, de ez már a múlt. A jövőre nézve pedig már felhagytam minden ilyen faszságommal, mert rájöttem, hogy tök felesleges ilyeneket csinálnom. Aki el akar fogadni, az úgy is el fog fogadni, aki meg nem, az nem fog sehogy se. És ez így van rendjén.

	Ezeken kívül történt még egy s más. Például faszom tele lett Balázzsal, így leoffoltam. Eltűnt csomó időre, én ettem a faszt két marékkal, nem volt pénzem, hol innen kértem kölcsön, hol onnan, aztán jelenleg ott vagyok, hogy 22 évesen van körülbelül 300 ezer forintos tartozásom. És nem is egy helyre, hanem vagy 5 helyre. És ez nagyon gáz.

	Persze azért amikor szüksége lett volna rám, akkor próbált elérni. Ez az egész úgy történt, hogy márciusban eltűnt, "rendbe rakni a céget", mert kilépett az üzlettársa, nekem meg baszott bármiféle munkát adni. "Webfejlesztő" voltam, ami annyiban kimerült, hogy feltelepítettem egy Wordpresst, feltelepítettem egy sablont, kattintottam 2-3-at, és kész is volt a weboldal. Kurvára nem ehhez szoktam hozzá, hogy gyárszalagon gyártsam a weboldalakat, aztán be is sokalltam. Amióta nem ezzel foglalkozom, és nem neki dolgozom, azóta konkrétan Wordpresst alig láttam, Photoshopot csak mémekhez nyitottam meg, de be is zártam azzal a lendülettel. A hobbimból egy olyan dolog lett, amit gyűlölök csinálni, és szabályosan félek tőle, és mindezt neki köszönhetem.

	Március végén megpróbáltam elérni, ekkor már 1 hónapja csúszott a szerződés, és 3. hete nem tudtam elérni. Nem vette fel a telefont. Anya telefonjáról is felhívtam, ugye az ismeretlen szám neki, arra pedig felvette az első csörgés után. Persze az egészet azzal magyarázta, hogy vezetett éppen, és nem ért rá. De 2 perc múlva meg már igen? Elég érdekes kimenetel amúgy az egész.

	Ekkor kezdtem el munka után nézni. Láttam, hogy van felvétel a Konzolvilágba, beadtam a jelentkezésem, de nem válaszoltak. Konkrétan annyit nem írtak, hogy basszam meg magam, a fasznak se kellek, én meg beleöltem másfél órát abba, hogy a motivációs levelem ne egy sablonos szar legyen, hanem a való életből átvezessem a játékok világába.

	Aztán láttam, hogy egy másik kecskeméti boltba, egy telefonok és tartozékaik értékesítésével foglalkozó bolt is keres eladókat. Be is adtam a jelentkezésem, hívtak, mentem állásinterjúra, aztán annyit mondtak, hogy majd jelentkeznek. Hát mondom király, akkor kereshetem tovább. 2 hét után még mindig nem hívtak, aztán amikor beadtam másodjára is a jelentkezésem, rá kb. 15 percre felhívtak, hogy ma be tudok-e menni esetlegesen egy hosszabb beszélgetésre. Én meg mondtam, hogy persze.

	Innen indultunk, most 1 hónapja dolgozok itt. Nehézkesen indult amúgy az egész, de már eltelt egy hónap, és rohadt gyorsan. Mintha kettőt pislogtam volna. És megbecsülnek, mert az előző kollektíva gagyi volt, sok hibát csináltak, én meg ráéreztem. Ezért amúgy jó, hogy a Tescoban dolgoztam, átlátom, hogy mi van és mi nincs, meg azért kicsit előnyből is indultam, mert nem volt ismeretlen számomra az adatbázis látványa sem, ők pedig olyasmiből dolgoznak.

	Így kerültem ide, tök jó fizetéssel, emberekkel foglalkozom, meg kell őket ismerjem 2-3 perc beszélgetés után, hogy tudjak nekik telefonokat ajánlani, és tök jól megy. Amióta itt vagyok, mondhatni, hogy szárnyal a bolt. Napi 2-3 telefon elment, eddig 2-3 naponta volt egy telefon. És ezt kezdik megbecsülni. Oké, mondjuk nem csak rajtam múlik, mert van két másik kollégám is, konkrétan jelenleg én dolgozom itt a legrégebb óta, 1 hónapja.&nbsp;

	Szóval igazából tök jó. Szeretem, szeretnék is maradni. Nem a fizetésért, hanem azért, mert már most van, aki jön vissza azért, mert nálam vásárolt, meg van elégedve, őszinte vagyok.

	Szóval majd jelentkezem pár hónap múlva.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[The untold story]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1439442</link><pubDate>2019-03-02 01:18:02</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Az elmúlt napok történései miatt úgy érzem, hogy muszáj leszek leírni pár embernek az elmúlt pár évem dióhéjban. Mert nem, nem mindig voltam teljesen őszinte. Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb titkai, a probléma az én helyzetemmel az, hogy ez se nem kicsi probléma, se nem nagy. Ez maga a probléma. Legalábbis számomra.

	Viszont ahhoz, hogy elolvasd az egész bejegyzést, be kell jelentkezni, és ide kattintani.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[22 éves lettem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1439371</link><pubDate>2019-03-01 01:24:44</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	De igazából ténylegesen azt érzem, hogy oké, 22 lettem, de bent meghaltam. Mondjuk már rég óta így érzem.

	Mostanában kurvára nem jön össze semmi - ezért is hanyagoltam a blogot. És ezért is fogom, de azért, mivel unatkoztam, és elkapott a designolhatnék, összedobtam ezt a kicsi módosítás, sokkal otthonosabb is lett. Jobban illeszkedik a mostani hangulatomhoz, mint az előző.

	Most az i-re az tette fel a pontot, hogy ma csináltam egy faszságot. Jó, nem most, hanem ez már úgy régóta kezdődött, régóta csináltam, csak ma vallottam be, és ma lett belőle probléma. Nem is probléma. Inkább ma döbbentem rá, hogy igazából egy szörnyeteg vagyok, vagy nem is tudom, hogy micsoda. Úgy bántom az embereket, hogy amúgy nem is akarom őket bántani, meg próbálom úgy alakítani, hogy jó legyen, de kurvára nem jó soha semmi, és minél inkább próbálom ténylegesen úgy csinálni, hogy jó legyen, annál rosszabb lesz.

	Csak képzeljétek el azt, hogy milyen érzés lehet valakinek az, hogy megismer egy személyiséged, majd előállsz elé, hogy ja, amúgy vannak mellékszálak, aztán így összegyűlik a sok-sok kis szar egy jó nagy kupaccá és beleöntöm a nyakába - úgy, hogy amúgy nem is ezt akartam elérni.

	Vagy képzeljétek el azt, hogy ez a személy a barátjaként tekint rátok, majd ezt elmondod, köpni-nyelni nem tud, és onnantól kezdve mindenkivel többet beszél, mint veled, te meg állsz, és azon gondolkodsz, hogy addig vágd el a saját torkod, amíg ott van, vagy miután elment.

	Én végül az utóbbit választottam. Elment, hazajöttem, jöttek hozzám születésnapomra, megköszöntöttek, megvolt a kötelező menet, feljöttem a szobámba, kapcsoltam zenét, és elkezdtem ordítani, bömbölni, nem is tudom, hogy sírtam-e ennyire az utóbbi időben. De valószínűleg nem. Sőt, szerintem soha nem sírtam még ennyire, és soha nem akartam ennél jobban elszaladni a világból, elbújni mindenki elől és soha többet elő nem jönni. Vagy csak szimplán véget venni az életemnek.

	Szóval ja, de itt vagyok, de nem látom az élet értelmét - megint nem. De igazából nem is lényeges, már megszoktam, hogy ezt csinálom saját magammal, meg se vagyok lepődve, hogy újra megcsináltam.

	De lesz még ennél szarabb úgyis. Ha reinkarnálni szeretnék, akkor meg szóljatok már rám, hogy ne tegyem, mert az élethez annyi közöm van, mint az autókhoz. Még vezetni se tudom őket, nemhogy megszerelni őket.

	Ezt meg iderakom, mert délután 6 óta ez megy a szobámban loopra állítva, és nem tudok leállni vele.

]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Elköltöztem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1434344</link><pubDate>2018-12-29 18:16:16</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Sziasztok.

	Az utóbbi időben felgyorsultak az események, ezért nem is nagyon volt időm írni, beszámolni az új kalandjaimról. Mondjuk jobb is volt így. Most, hogy van egy kis szabadidőm, úgy gondoltam, írok pár sort az elmúlt 2 és fél hónapról, meg arról, hogy azóta hol is járunk.

	Egyébként feldobtam ezt a designt. Nem mostani, valamikor 2016-ban készült, de nem volt fent legjobb emlékeim szerint, és mivel már untam azt a fehérséget, így feldobtam ezt. Nagyon nem én vagyok már, de nem volt jobb ötletem, szóval egynek jó lesz, addig, amíg nem csinálok normálisat.

	Megpróbálok időrendi sorrendben haladni, hogy követhető lehessen az egész.

	Ugye nyár végén elkezdtük árulni a lakásunkat, 20 millióról indultunk, abból kiindulva, hogy 4 lépcsőházzal odébb 20 millióért kelt el a feleakkora, 3x jobban lelakott lakás. Aztán senki nem hívott, senki nem jött, kezdtünk idegesek lenni, mert időközben vettünk egy másik házat, azaz igazából tettünk le foglalót egy 200 négyzetméteres kertesházra. Sokat kell még rá költeni, fel kell újítani, de belevágtunk, mert nem volt más választásunk, az 55 négyzetmétert kinőttük már úgy, ahogy volt: 5-en laktunk benne, öcsém anyámékkal aludt, én meg tesómmal, és még egy kutyánk is van.

	Októberig jött csomó ember, már ingatlanosokat is "béreltünk", egyszeri szerződéssel, de ahhoz nem igazán fűllött fogunk, mivel a vételár azt hiszem 4%-át kérték volna az ingatlanosok. Quick maths: 18 millióból 360 ezer forintot kellett volna fizetni az ingatlanosnak. Nem fasza, egyáltalán nem fasza, és mint kiderült, direkt húzták az üzletet, mert látták, hogy sietünk, és próbálták minél nyomottabb áron eladni, csak azért hülyék se voltunk. Inkább benyeltük volna a ~3 millió forintot, minthogy eladjuk 15-16 millió forintért azt a lakást, ahova az összes emlékünk fűz; 20 éve laktunk ott.

	Aztán egy vasárnapi délután csörgött a kaputelefon, felvettük, jöttek lakást nézni. Néztünk is mint a kurvaisten, lakás romokban, dél volt, anya főzött, de azért beengedtük. Szétnézett a csaj, mondta, hogy mennyit szán rá, majd leesett az állunk, de még így is több volt, mint amit egyébként ajánlottak érte. Addig a legmagasabb ajánlat 16 millió volt, a csaj 17-et ajánlott érte. Elkezdtünk gondolkodni, én lefeküdtem aludni, kb 3-4 órát aludtam, amikor felkeltem, akkor azzal fogadtak anyámék, hogy elkelt a lakás, a csaj felhívta apát, hogy neki kell a lakás, és 17.5 milliót ad érte, ha jó, akkor még aznap este hozza a pénzt. Anyáék belementek.

	Ez volt október vége fele, volt 1 hónapunk elhagyni a lakást. De igazából még ez is gázos volt, mert a csaj majdnem elállt a vételtől, mondván, hogy neki azonnal kell a lakás, nem akarta felfogni, hogy nem másfél szekrényünk van, amit 1 nap alatt ki lehet pakolni. De végül csak nem állt el a vásárlástól, azt mondta, kapunk egy hónapot.

	Aztán újra felgyorsultak a dolgok: apa megkapta a kulcsot, próbálta intézni a vezetékes vizet (nem sikerült), elkezdte felújítani a lakást. Kétszer esett a fejére a mennyezetről a vakolat, de kijavított mindent, ahogy csak tudott, 3 hét alatt. Az utolsó 1 hét meg arról szólt, hogy pakoltunk. Hol ezt, hol azt, hoztuk, vittük, parkettáztunk (a ház felső emeletét nem használták egyáltalán, így nem volt se lefestve, se leparkettázva, linóleum volt lerakva), de végül elkészültünk.

	durván 1 hónapja élünk itt, azóta fenekestül fordult fel mindannyiunk élete. Még alkalmazkodunk ahhoz, hogy nem városi víz van, és öt emberre van 200 liter melegvíz, meg az is szokatlan még, hogy reggel 8-tól délig óránként egyszer jár a busz. Ez mondjuk átlag csak engem érint, és ez miatt szívtam is már. 9:48-as intercityvel szándékoztam volna elmenni Pestre, gondoltam felkelek 8 óra fele, 8:45-ös busszal bemegyek, hawaii dizsi napfény. Aztán nem jött a busz. Nem értem volna el a csatlakozást, így 10:48-assal mentem végül, de ahhoz, hogy azt elérjem, a 9:15-ös busszal kellett elmenjek, és egy órát várni a hidegben. Nem volt fasza egyáltalán, de ez ezzel jár. Pedig egyébként Kecskeméten élünk még most is, csak egy kertvárosi részén, elég nagy váltás a belvárosból.

	Ezek mellé jönnek még azok a dolgok, hogy a wc nem olyan, mint otthon, hanem az az újított francia wc, ahol ha kakkantasz, a víz visszaplaccsan a picsádra (lifehack: rakj bele 3-4 darab papírt, és nem fog), a víz büdös, azaz inkább vasas, de büdös, városi víz meg majd csak tavasszal lesz, mert hiába volt októberben is 15 fok, azt mondták, ők ezt már nem vállalják (2 napos munka lett volna). A net ok, ugyanolyan netünk van, amilyen volt, úgyhogy azon kívül, hogy egyedül vagyok a szobában és büdös a víz, más nem igazán változott.

	Tegnap készült el a szobám egyébként, vettünk bele bútort, meg tapétát. Mostmár igazán otthonosnak érzem az egészet. Íróasztalt nem lehet olyat kapni, ami jó is lenne a fentmaradó kis helyre, úgyhogy a régi íróasztalomat hoztuk fel ideiglenesen, és majd csináltatok ugyanolyan színűben, mint amilyen maga a bútor. Beszúrok egy képet, hogy lássátok, hogy is néz ki a szobám. Nekem nagyon tetszik, és tényleg olyan lett, amilyet szerettem volna. Egyébként lehet, hogy nem látszik, ezért leírom: a fal sötét szürke. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy egyel világosabb legyen, aztán végül ez nyert, és egyáltalán nem bántam meg. Tényleg otthonos.

	

	Ennyit a lakásról. Az előző publikus bejegyzésemben említettem, hogy junior sitebuilder lettem. Ezt kiegészíteném azzal, hogy

	átbaszott junior sitebuilder lettem.

	Igazából ugyanúgy dolgozom, csak időközben rájöttem sok dologra, amik arra mertek következtetni, hogy elég durván át lettem baszva.

	Alapsztori: felvesznek, diákként, mivel október 31-ig van diák jogviszonyom, 1350-es nettó órabér, hawaii dizsi napfény. November 1, rá lettem beszélve az egyéni vállalkozói szarságra, amibe egyébiránt nem akartam belemenni, de a főnököm győzködött, hogy hajrá, több pénzem lesz belőle, biztosabb bevételi forrás, satöbbi satöbbi. Ennek a vége az lett, hogy november 9-én kaptam egy projektet, aztán december 19-ig kuss volt. December 4-én jeleztem neki, egy hónappal az után, hogy semmi munkám nem volt, és már sík ideg voltam, hogy adjon valamit, vagy vegyen át állandóra, mert ez így nem kóser egyáltalán. Nincs pénzem, a beígért dolgaimat nem kaptam meg, konkrétan semmit se, és eléggé átbaszottnak éreztem magam akkor is, illetve érzem magam azóta is. Egyébként egyéni vállalkozóit nem váltottam ki, mert akkor már tudtuk, hogy költözni fogunk, így nem akartam többet baszakodni vele, hogy azt is átjelenteni ide, stb stb.

	Szóval december 19-ig semmi jelzés, viszont december 18-án behívtak egy kecskeméti céghez állásinterjúra. Felhívtam a főnököm, hogy mit szól ehhez, jaj, nagyon örül neki, mert így fogok tudni fejlődni és a többi és a többi. Elmentem, azt mondták, hogy teljesen alkalmasnak találnak a feladatra, de majd visszahívnak. Oké. Főnököm december 19-én hívott, hogy felpörögtek az események, egyből lett 10 projekt, meg kéne őket csinálni, de nem akarja odaadni addig, amíg nem fix, hogy neki fogok dolgozni, stbstb, ez már megagigán bűzlött, aztán abban maradtunk, hogy ok, megcsinálom, de nem úgy, hogy azt mondom, hogy ok, legyen szerződés, mivel előtte hét csütörtökön nem volt még szerződés, azt mondta, nem is lesz, majd csak max a kétünnep közt, egy héttel később meg már egyből van. Mindegy is.

	Oké, megcsináltam a projektet, kaptam érte kis pénzecskét, tudtam vásárolni karácsonyra, nem égtem, mint a Reichstag. December 22-én reggel, amikor az öcsémnek mentem ajándékot venni, felhívott a főnököm, hogy neki még aznap kell visszajelzés a másik helyről, meg tőlem, azért, mert december 27-28-án mennének hozzá emberek állásinterjúra,

	az én helyemre.

	Ezzel semmi probléma nem lett volna, de december 22. Szenteste előtt 2 nappal, szombati napon, amikor már elérhetetlen kb mindenki, és senki nem fog tudni válaszolni nekem. Még ha 21-én hívott volna fel ezzel, akkor azt mondom, hogy ok, tudok beszélni a másik emberkével, akihez mennem kellene dolgozni, de így..? És azzal magyarázta, hogy terveznie kell az ünnepek alatt. Mondtam neki, hogy ok, akkor hívja be állásinterjúra a másik x embert, aztán majd döntse el, hogy ki kell neki, én, vagy ők, ha esetleg úgy alakulna, hogy nem lesz semmi a másik állásból.

	Félreértés ne essék, nem vagyok megsértődve, mert épp leszarom, hogy most mi a fasz van. Már régóta éreztem, hogy valami ilyesmi van, főleg akkor, amikor benyögte, hogy "hát az 1350-es nettó órabért kicsit soknak tartom, legyen 930-as", így kaptam volna nettó 150-et, aminek amúgy örültem is volna, csak az már más kérdés, hogy amikor elkezdtük a közös munkát, akkor nemn erről volt szó, hanem arról, hogy 1350 lesz a minimum, amit kapok óránként, az majd csak nőni fog.

	Szóval úgy állok most, hogy nincs se pénzem, se munkám, viszont van 48000 forint folyószámlahitelem, és fogalmam sincs, hogy mi a faszt csináljak. Próbálok munkát keresni, de sehol semmi, és tényleg egyre inkább idegesebb leszek, és bánt egy picit az, hogy így át lettem baszva. Mert nem lehet azt mondani, hogy nem lettem átbaszva. Nem úgy tűnik, de nem írtam le mindent, amit le tudnék írni.

	Lényegtelen is. Szóval így állunk most, aztán reménykedem, hogy lesz jobb mostanában. Mert ha nem, akkor nem büdös a munka, megyek a Mercedesbe 3 műszakba dolgozni.

	Remélem nem 2 hónap múlva írok legközelebb, amúgy.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Metoo]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1428277</link><pubDate>2018-10-14 00:42:11</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Bocs, privát. Túlságosan is az. Muszáj annak lennie. Tovább

	
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Cső Atti]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1427854</link><pubDate>2018-10-09 00:07:39</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Eltelt megint 4 hónap úgy, hogy feljárogattam a blogra, viszont nem írtam konkrétan lófaszt sem. Igen, tudom, kellene, mert kíváncsiak lennétek rá (van még egyáltalán ilyen személy?), de lusta geci vagyok, szóval nem írtam. Ilyen az élet, tudjátok, hogy milyen vagyok, akik a kezdetektől kezdve követnek, azok tudják a legjobban, hogy 15 évesen a semmiről is tudtam simán írni 15 oldalt, most meg telik az idő, és abszolút semmi nem jön ki belőlem kakin kívül a wc-n, meg akkor, amikor ide írok. Pedig amúgy néha hiányzik az, hogy le tudjam írni, hogy mi a picsa van, de végül sose jutok el odáig. Ahogy Dávid is megfogalmazta tök professzionálisan: várok x ideig, aztán meg amikor elég szar felgyülemlett, akkor kiöntöm bánatom. Na, ez az, amit szeretnék valamilyen szinten elkerülni, csak tudjátok, ahhoz szoktam hozzá, hogy jó hosszú bejegyzéseket írok, nem napi szinten, hogy "sziasztok, ma felkeltem, fogat mostam, kávéztam, szartam, elmentem suliba, aztán hazajöttem, kivertem, lefeküdtem, aludtam, aztán gépeztem, és repeat". Régen így írtam, habár őszintén szólva nem emlékszem arra, hogy valaha is lett volna ilyen bejegyzés, de arra emlékszem, hogy 16 évesen legtöbb időmet abba fektettem, hogy cikkeket írogattam. Akkor született több remekművem is egyébként, amikre még most is tök büszke vagyok, hogy milyen hosszúak, habár kurvára semmit mondóak, mert majdhogynem a Wikipédiáról másoltam ki mindent. De seems legit. Aki kíváncsi:

	
		crushok, akik amúgy azóta annyit változtak, hogy ki se tudom rájuk verni
	
		első évem gazdiként
	
		divattal kapcsolatos nyomorék dolgok 1
	
		divattal kapcsolatos nyomorék dolgok 2
	
		milyen fasz oldalakat vezettem életem során


	meg még lenne pár, de azok tényleg szarok. Ezek csak vállalhatóak. És leírtam egy csomó karaktert már, de konkrétan semmi használhatót, vagy érdekest nem írtam. Fml, ez vagyok én.

	Na, szóval, vége van az érettségi időszaknak, egy része az életemnek lezárult, egy másik meg elkezdődött. Az érettségi szar volt, hosszú is, nem is tanultam, aztán meg csodálkoztam, hogy mindent lerontottam százalékban, de jegyben nem. Még szerencse, hogy mamám azt nézi, hogy hanyas, és nem azt, hogy hány százalék, mert nem tudja, hogy a százalék lenne a lényeg. Egyébként annyira nem lett gáz, csak annyira, hogy ahova jelentkeztem, sehova nem vettek fel szerencsére. Ha felvettek volna, nem mentem volna, mert rájöttem, hogy nekem ez a tizen x év bőven elég volt. Tudom, nem kéne így hozzáálljak, de elfáradtam. Tudom azt is, hogy nem tanultam lófaszt sem, akkor mégis miben fáradtam el, hát úgy mindenben. Abban, hogy be voltak táblázva a napjaim, és tényleg úgy éreztem, hogy folyamatosan meg kell feleljek. Magamnak is, anyáéknak is, a tanároknak is, és igazából rohadtul leszarta mindenki azt, hogy kinek milyen problémája van, az volt a lényeg, hogy az adott tantárgy meg legyen tanulva, én meg basztam az egészre, mert yolo vagyok. Btw, nem azért nem vettek fel, mert annyira gáz lett az érettségim, azért nem vettek fel, mert ahova beadtam a jelentkezésem, a matekot nézték a leginkább (mérnök- és proginfó), így kurva szar eredmények születtek pontszámításban. Anglisztikára elvileg felvettek volna valami normálisabb egyetemre, nyilván nem az ELTE-re, szóval ha kell valami diploma vagy szeretnék majd az angollal tovább tanulni, vagy valamit kezdeni, akkor majd baszok magamnak valamit, jelentkezek valahova. nem tudom még, hogy ez a későbbiek során hogy s mint lesz. Majd meglátjuk.

	Apropó, továbblépés. Gondolom sokatokban felmerült (nem), hogy ha nem mentem továbbtanulni, akkor mégis mi a francot csinálok, biztos a Tescoban vagyok pénztáros. Hát, kurvára nem. Megfogtam az Isten lábát, aztán elhelyezkedtem abban a szakmában, amiben mindig is el akartam helyezkedni. Referenciának a későbbiek során jó lesz. Jó-jó, mi ez a szakma, hát, kellett hozzá a G-Portálos tudásom, a Photoshop tudásom, illetve az, hogy tudjak Wordpress weboldalakat építsek.

	Igen, junior sitebuilder lettem.

	Ami igazából kimerül abban, hogy a főnököm kapja a megrendeléseket, ír árajánlatot, én meg témából meg Wordpressből meg drag&amp;droppal felépítem a weboldalt. De tök jól fizet egyelőre még diákként, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. Október végéig még diák jogviszonnyal dolgozom illetve járok fel Pestre, aztán tényleg fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Elvileg gondolkodik a főnököm azon, hogy átvesz maga alá, de pont azon gondolkodtunk, hogy az pénzügyileg sehogy se éri meg se nekem, se neki, úgyhogy lehet, hogy egyéni vállalkozó leszek. Nem tudjuk még, de ez még a jövő zenéje.

	Egyébként tök jó weboldalakat építek már, az elején nagyon fura volt, hogy semmiféle kódolási tudás nem kell az egészhez, kicsit ódzkodtam is az egésztől, de már tökre megszoktam. Konkrétan annyira, hogy kb nem is tudok rendesen kódolni, szóval ideje lenne továbbképezzem magam, például egy tök király új designnal ide. Habár a G-Portál nagyon úgy néz ki, hogy a halálán van, dehát majd látjuk, hogy mi a fasz lesz. Lehet, törölve is lesz a blogom, mert ilyen rémhíreket terjesztek. Rosszabb vagyok, mint a 888.hu.

	Következő fejezet, mert nemsokára még egy fejezet lezárul az életemben: több, mint valószínű, hogy körülbelül 1 hónap múlva már nem számítok panelkatonának. Hogy ez hogy történhet meg? Úgy, hogy amikor jöttünk haza az érettségi bizonyítvány átadó-ünnepségről (van ilyen többszörösen összetett szó?), akkor elültettem apa fülében a bogarat, hogy basszus, rohadt kicsi már ez a lakás nekünk. Öten lakunk 55m2-n, szóval apának is teleszaladt a fasza, és elkezdtünk lakást nézni, immáron sokadjára. Úgy indultunk neki, hogy marad panel, belvárosi, csak nagyobb, aztán rájöttünk, hogy az újabb építésű, nagyobb lakásokban már nincs lift, így az anyának kicsit gázos lenne, szóval két opció maradt:

	vagy kompromisszumot kötünk, vagy maradunk a picsánkon.

	Kompromisszumot kötöttünk, így vettünk 20 millióért egy 200m2-es, kétemeletes házat még mindig Kecskeméten, de belvárosban. Kurvajó vétel volt, viszonylag olcsón, lesz saját szobám, végre nem kell a klozetra kijárjak intézni a szexuális vágyaimat, mert ugye most a bátyámmal osztozom egy szobán, szóval hawaii dizsi meg napfény.

	A fogyással meg az a helyzet, hogy elkezdtem májusban, júniust végigvittem, összevesztem az edzővel, aztán július kimaradt, augusztust megint végigvittem (letekertem 200 kilométert geci), aztán a szeptember megint kimaradt. Most úgy állunk, hogy Atika, akire a címben is utaltam, bassza a fejemet, folyamatosan gyártja rólam a mémeket, hogy mekkora egy szar bűnöző vagyok, aztán sokszor bűntudatom van, de akkora egy lusta fasz vagyok, hogy inkább ignorálom a szar érzést, minthogy elmenjek bármit is csinálni.

	Holnap jön a fizetés, abból veszek faszán kondibérletet, aztán nem lesz az, hogy úristen, megint le kell tekerjek 20 kilométert, nincs kedvem megint megtenni, blabla. Meg ott lesz az is, hogy nagyon durván meg kéne magam mostmár emberelni, hogy tényleg elérjek valamit, mert ha nem teszem, akkor Attit is elbaszom magam mellől. Habár nem, de szerintem néha már tele van a fasza velem.

	Ja, és ez a bejegyzés is miatta született meg, mert folyamatosan cseszegetett, hogy a faszért nem írok már. Tessék, itt van. Egyébként Attiról azt kell tudni, hogy kurvajó srác, jól is néz ki, meg minden. Ja, és szar bűnözőnek hív, mert megettem egy pizzát. Ő meg azóta elpusztított vagy négy üveg nutellát. Legalábbis annyiról tudok.

	Szóval te vagy a szar bűnöző!

	Majd valamikor írok róla is, de nem akarom, hogy az legyen vele, mint ami Tamással volt, van, lesz. Mert az nem lenne fasza. De tényleg fasza gyerek ez az Atti.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Tényleg akartam írni, de végül nem úgy alakult]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1417102</link><pubDate>2018-05-28 12:07:44</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	De amúgy tényleg. Csak aztán vagy időm nem volt, vagy kedvem, vagy valami más jött közbe, és végül elmaradt. Visszanéztem, utoljára valamirevaló bejegyzés október körül volt, pedig azóta egy pár dolog történt. Ezt picit később, először pár dolgot szeretnék bejelenteni, vagy hogy mondjam.

	Amint látható, új design került fel, egy feltörekvő magyar modell képével. Ez a srác egészen pontosan Egerváry Nuel, aki amúgy beleegyezett abba, hogy felhasználjam a képét, szóval elvileg all fine. Nézzétek meg az instagramját, elég sok képet posztol, quality content meg minden ilyen, meg üssetek rá egy followot is.

	Ja igen, megint sötét, és valószínűleg maradok is a sötétnél, Paki tanácsára. Beszélgettem vele szombaton, és mutogattam neki terveket, kb 2-3 designtervet, hogy na, ilyen is lehetne, ilyen is, ilyen is. Két világos és egy sötét (ennek egy elsődleges verziója ami végül nem tetszett és átalakítottam), ő pedig annyit mondott, hogy a világos nem én vagyok, és inkább maradjak meg a sötétebb világban, mert az megy a legjobban. És végülis igaza van, mert tényleg utálok világos designokat kódolni is, meg idegesíti a szememet, ha a blogomon világos design van. Mondjuk másoknak meg az idegesíti a szemét, hogy van még blogom, szóval 1-1.

	A másik dolog: a hetekben beszélgettem egy lánnyal, kb éjjelt nappallá téve, aztán az elmúlt napokban, nem tudom már pontosan, hogy mikor, találkoztunk, bebasztunk kegyetlenül, és elmondtam neki, hogy ja amúgy kurvára tetszel meg minden. Na, erre a válasza az volt, hogy

	Bocsi,

	de amíg ilyen kis ducibb vagy, nem... Nagyon szeret meg minden, de nem. És akkor abban a pillanatban így egy fél világ összedőlt bennem, meg meg akartam halni ott azonnal, aztán bekattantam, és eldöntöttem, hogy nem, köszi, ennyi elég volt. Elég volt ez a ~10 év zsírpacaként. Jó, volt egy évem, amikor nem voltam zsírpaca, mert lefogytam a picsába, csak aztán azt úgy hagytam a francba és visszahíztam, még 20 kilóval többet, mint amennyit lefogytam.

	Szóval ennek hatására eldöntöttem, hogy ledobok egy jó 40 kilót legalább, de lehet, hogy 50-et kéne. Nem tudjuk még, Dominikkal még kitalálgatjuk, mindenesetre bal oldalt van egy modul, ami egy másik blog modulra mutat, ahol majd arról fogok írni, valószínűleg heti rendszerességgel a későbbiek során, most, hogy még új az egész dolog, így nyilván izgatottabb is vagyok, de már az első lépéseket megtettem. És ez a fontos. Egyébként ha nem találnátok meg, ide kattintva eléritek innen is, habár kétlem, hogy nem látjátok meg. Ja, amúgy kommentelni ér, nem haragszom meg érte.

	És akkor most megpróbálom összefoglalni az elmúlt 7-8 hónapot, azok a szempontok alapján, amiket írtam két poszttal lentebb.

	Barátok meg a "barátok"

	Márkkal már egyáltalán nem úgy vannak a dolgok, ahogy azok voltak. Igazából nagyon Tamással sem. Amióta találkoztunk, azóta alig beszélünk, nem úgy beszélgetünk már, mint régebben. Nem tudom, talán megszoktuk már egymást és annyira nagy szükségünk nincs egymásra, talán átváltottunk haverságba, tényleg, fogalmam sincs. És arról sincs fogalmam, hogy akkor ez most hogy esik. Az elején még elég szarul viseltem mindkettejüket, mostmár úgy elmegy, meg elfogadtam. Tamással azért beszélek napi szinten, Márkóval már 2-3 hetente pár szót. Szóval úgy a barátaim elmúltak, itt vagyok hagyva a szarba sokszor, de már megszoktam.

	Szalagavató

	Szép volt, jó volt, elmúlt. Sokszor hibáztam, és az osztályban nagyon sok konfliktust szült, de végül megoldódott minden, és ahogy lecsengett a szalagavató, onnantól kezdve béke költözött köreinkbe, nagyjából. Igaz, amikor még azt a kis vázlatot írtam, akkor magáról az eseményről még nagyon durván obszcén és lehúzó dolgokat akartam írni, de így, messziről már egyáltalán nem látszik vészesnek. Jó, oké, a tüske azért ott van bennem a történtek után, volt, aki megmondta, hogy nem iszik utánam a pohárból, mert nem akar rákot kapni meg ilyenek, de már ezt is leszarom. De úgy tényleg. Nem tud már érdekelni egyáltalán, meg azóta az adott személlyel már megbeszéltük ezt a nézeteltérést, ő elvileg viccnek szánta, én meg nem vettem fel viccnek. Szarul esett. De elmúlt.

	Educatio

	Akkor még úgy volt, hogy megyek továbbtanulni, most meg már úgy van, hogy nem, egyáltalán nem, nem akarok tovább menni. Most legalábbis. Az érettségim egyébként is egy nagy kalap szar lesz, és annak is örülök, ha meglesz mindenből a kettes. Remélem meglesz. Csak a matek húzós.

	Egyébként az Education döntöttem el, hogy én akkor Óbudai mérnökinfóra akarok menni, de már lemondtam arról is, azok után, hogy a matekkal mennyit szívtam. Nem akarom elképzelni, hogy mennyit szívtam volna ott a matekkal. Úgy se fognak felvenni, szóval tényleg mindegy. A többire meg nem akarok menni (SZTE - proginfo, NJE mérnökinfo). Csak Óbudai. Talán jövőre megpróbálom megint, de most egyelőre nem akarok ilyenekkel foglalkozni. Dolgozni szeretnék.

	Óbudai nyíltnap

	Elég fasza volt. Tamás elkísért, meg végigülte velem, de olyan... Fura volt végig. Mintha púp lenne a hátán. Meg aztán voltak érdekes dolgok, pl. lerázott, mert lánnyal találkozott (akivel találkozhatott volna amúgy is, másnap, velem meg nem), szarul esett ez is, de már akkor eljutottam arra a szintre, hogy leszarom.

	Sok dolgot megtudtam a suliról, de maga a nyílt nap nagyon unalmas volt. Igazából ugyanazt mondták el, amit beleírtak a prospektusba, szóval sok új dologgal nem gazdagodtam, csak azt tudtam meg, hogy hogy néz ki maga az iskola belülről. És amúgy szimpatikus. De tényleg nem hiszem, hogy be fogok kerülni, meg már annyira nem is akarok.

	Önsajnálatot meg most kihagyom, ha nem probléma. Szóval ezek óta volt tablótervezés napi teendőim között, volt ballagás, készülődés, érettségi...

	Ballagás. Fasza volt, csak közben szar is. Sokan összevesztek a családból a ballagás előtt, így igazából maga a család két részre szakadt és lehetett érezni a feszültséget, én meg csak így álltam, hogy wtf, úgy volt, hogy iszunk meg jól fogjuk magunkat érezni, erre 8-kor már senki nem volt itt, én meg 11-kor kidőltem, és még csak nem is ittam rendesen.

	Az érettségit könnyűnek éreztem, legalábbis a matek-magyar-töri részét. Az informatikát meg inkább hagyjuk is a picsába. Az excel olyan szinten szopatós volt, hogy azt se tudtam felírni majdhogynem, hogy most melyik feladatot csinálom, meg ilyenek. Szar volt az egész, tényleg. Nem is akarok rá emlékezni. Úgy voltam vele, hogy sima meg easy, erre geci örülök ha négyes meglesz, és fel fogom tudni valahogy tornázni ötösre.

	A tablót meg csak így beszúrom ide, hogy lássátok, ilyet is csináltam, és szerintem tök király lett. Habár élőben jobban néz ki.

	
		&nbsp;
	(function(d, s, id) {
  var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
  if (d.getElementById(id)) return;
  js = d.createElement(s); js.id = id;
  js.src = 'https://connect.facebook.net/en_GB/sdk.js#xfbml=1&version=v3.0';
  fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
	
		
			
				Tablónk, 2018
			Posted by Sinka Tamás on&nbsp;Saturday, 21 April 2018
	


	&nbsp;
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[21 éves lettem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1409047</link><pubDate>2018-02-28 22:35:07</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Gondoltam bejelentem. Egyébként meg tényleg írni fogok már.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Helyzetjelentés]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1406625</link><pubDate>2018-02-05 20:08:59</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Szóval, élek még.

	Tízezer meg egy éve nem volt bejegyzés, ennek oka van. Leginkább az, hogy sokszor, és tényleg, nagyon sokszor akartam volna már írni, hogy mi a fasz történt, meg ilyenek, de végül mindig inkább lehiggadtam, mert tudtam, hogy ha megint azt fogom csinálni, hogy elhordok mindenkit minden szarnak, majd megbékélek és jóra fordulnak a dolgok, akkor abból én fogok szarul kijönni.

	Szóval inkább hagytam. De mostmár tényleg illendő lenne írogatni, szóval gyorsan csinálok egy kisebb vázlatot, hogy mégis miről akarok írni:

	
		barátok meg a "barátok";
	
		szalagavató;
	
		Educatio;
	
		a szerdai Óbudai Egyetem nyílt napjáról;
	
		úgy alapvetően mindenféle önsajnálatról.


	Szóval lesz miről írni, de nem most. Még gyűjtöm az élményeket.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Geci.]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1394886</link><pubDate>2017-11-01 00:01:57</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Sziasztok.

	Tudom, eltelt egy csomó idő úgy, hogy semmi érdemleges bejegyzés nem született a nagyközönség számára. Azaz igazából a viszonylag nagyközönség számára mégis, mert ugye akik regisztrálva vannak, azoknak született, egy elég hosszú, viszont az ugye regisztrációhoz kötött, szóval mégse. Mindegy, hosszú az egész. Nagyon.

	Most&nbsp;írok. Nem tudom, hogy milyen hosszú lesz, igyekszem minél hosszabbra.

	Szóval egy barátság nem úgy sikerült, ahogy én azt elterveztem. Mivel nincs már mit veszítenem,&nbsp;így publikálni fogom a bejegyzést - mert miért ne. Tényleg nincs már mit vesztsek, veszett fejsze nyele, de nem is bánom, szóval majd aki el akarja olvasni, az el fogja olvasni, de alert, kurva hosszú. Tényleg.

	Ha érteni akarod a mostani bejegyzést, akkor mindenféleképpen olvasd el azt, amit&nbsp;írtam. Mondhatni, hogy az egész bejegyzés arra fog épülni, mivel az elmúlt egy hónapom az adott téma körül forgott, és igaz, voltak, akik azt mondták, hogy én voltam nyomorult, és túl sokat akartam hirtelen, viszont nem hiszem. Oké, én is csináltam hülyeségeket. Nem is kicsiket. Viszont... Na, olvasd el, és akkor megérted.

	Szóval ha elolvastad, elvileg innentől kezdve értened kéne azt, amit&nbsp;írni fogok. Lényeg a lényeg: miután én azt a bejegyzést megírtam, megpróbáltam Danival megbeszélni azt, amit már le kellett volna zárjak hamarabb, de nem akartam. Hogy miért nem? Akik régebb óta olvasnak, tudják azt, hogy 2013 nyarán volt egy szinte majdnem ugyanígy indult barátságom. Mivel ez lebegett a szemem előtt, hogy akkor sikerült,&nbsp;így úgy voltam vele, hogy most is sikerülhet. Márkról van szó. Csak annyi a különbség, hogy amíg ott Márkó tett azért, hogy az úgy is alakuljon, addig Dani nem. Nagyon nem. Megbeszéltük, hogy találkozunk, aztán le se mondta, csak az után, miután elvileg már találkoztunk volna, vagy még akkor sem. Én voltam az utolsó szar szemét alak azért, mert szerettem volna egy barátot.

	Leírtam neki mindent, amit érzek, amibe belefoglaltam azt is, hogy úgy gondolom, hogy egy barátságban őszintének kell lenni, ami neki sajnálatos módon nem sikerült, és ő ezt zokon vette. Belefoglaltam egy kisebb szösszenetbe konkrétan mindent az elmúlt akkor egy hétből, majd elolvasta az első kb 3-4 mondatot, és annyit&nbsp;írt rá, hogy "az első két sort olvastam el, engem te ne hívj hazugnak, undorító vagy".

	Ergo én voltam a hibás, megint. Már meg se lepődtem. Erre letiltott facebookon. Mindenhol. Pedig akartam volna&nbsp;írni neki azt, hogy bazdmeg Dani, legalább most az egyszer olvasd el végig, amit&nbsp;írok, mert nem csak az elején van az, ami megy a fejemben. Nem tudtam már neki leírni. Pedig belefoglaltam azt is, hogy nem haragszom, mert nincs miért, azt, hogy tudom, hogy én is hibás vagyok, de egy önző fasz akkor, ha ő ezt nem látja/nem akarja belátni.

	Nem akarta. Valószínűleg el se olvasta amúgy, mert megkértem egy ismerősömet, hogy puhatolózzon egy picit, aztán annyit&nbsp;írt, hogy

	nem fogom soha semmire se vinni, és nem lesz senkim.

	Megérintett? Megérintett volna előtte pár nappal, akkor már nem. Egyáltalán nem. Tudtam, hogy a mentor programmal kapcsolatban is kamuzott, mert nincs az a nyomorék, aki egy újonnan nyíló Samsung márkaboltba egy 20 éves srácot vesz fel sales managernek, akinek se érettségije se semmije, és kezeletlen depressziója illetve nem beszámítható emocionálisan.

	Hogy mindezt honnan veszem? Onnan, hogy mesélt nekem egy s mást, és az, ahogy viselkedett, elárult róla sok dolgot. Az, ahogy lereagált sok dolgot, az, ahogy&nbsp;írt sok dologról - hol ez mellé állt, hol az mellé, nem volt biztos abban, hogy mit akar.

	Az meg már csak hab volt a tortán, hogy azt mondta, hogy felmondott a munkahelyén. A cseresznye meg a habon az volt, amikor megtudtam az igazságot: azt, hogy kést dobált valami okból kifolyólag, amiért nem felmondott, hanem kibaszták, mint macskát szarni.

	Ezek után új értelmet nyert az egész életem konkrétan, és az, ami szarul esett (hazugnak és undorítónak nevezett), szertefoszlott, mert tudtam, hogy nem én vagyok az, hanem ő, én meg csak szimplán egy nyomorult fasz vagyok, amiért olyan sok időt és energiát fektettem egy alapból halva született barátságba.

	Azóta szarok rá, konkrétan. Rájöttem a fent felsoroltakon kívül sok más mindenre is: 14-15 éves korosztályban nyomul azért, mert a saját korosztálya rá se néz, mamapornóra veri a 15 centis faszát, közben meg azt mondja, hogy 20, meg azt, hogy neki soha nem számítottak az emberi kapcsolatok, mindig azt nézte, hogy egy adott kapcsolatból hogy fog tudni a legjobban kijönni, minél több "hírnévvel". Jó példa erre az, hogy elment valami random Dezső Bencével vagy ki a gecivel rajolni, aztán szarva lett a fejére magasról (belsős infó).

	Szóval szegény ő. Rájöttem, hogy sokkal többet érek emberileg, és ha nem is sokkal többet, de jóval többet.

	Ennyit Daniról. És akkor most jöjjön egy másik téma, viszont még mindig barátság témában (mi a fasz, mostanában nagyon összejön minden egyébként): a lelki ikrem, meg úgy a személyiségi ikrem, meg névrokonom is:

	Tomi.

	Nem tudom, hogy egyelőre mit&nbsp;írhatnék, friss az egész élmény, 3-4 napos. Fogalmam sincs, hogy hogy, hogy mint, és mikor, de jóba lettem egy sráccal.

	És akkor most leszögezném: nem, nem vagyok buzi, mielőtt azt hinnétek, egyszerűen sose voltak fiú barátaim,&nbsp;így amikor egy ilyen élményt megélek, nagyon durván pozitívumként élem meg. Fogalmam sincs, hogy miért. Egyszerűen... Felemelkedem.

	Szóval Tomi. Fura. Nagyon sok a közös, viszont nagyon durván ellentétek is vagyunk. Amíg én empatikus vagyok sok emberrel szemben, addig ő nagyon nem. Ugyanolyan szinten flegma mint én, ugyanolyan szinten leszarja az olyan emberek problémáját, akit nem ismer, mint én, viszont azokkal meg nagyon tud empatikus lenni, akiket kedvel. És itt jön a bökkenő.

	Kedvel.

	És nem tudom, vagy nem akarom feldolgozni. Olyan szinten szokatlan nekem az, hogy nem én mutatom ki a szeretetet, meg a kölcsönös bizalmat és kedvelést, hanem más mutatja ki felém, hogy az valami hihetetlen. Valamelyik nap leírta, hogy nagyon furcsállja ő is, hogy&nbsp;így alakult, de kedvel, nem tudja miért, nem tudja megmagyarázni, de kedvel. És kimutatja. És olyan... Szokatlan. Nagyon.

	Nem akarok ódákat zengeni, de egyszerre szar is meg jó is, hogy&nbsp;így előkerült a semmiből, és ugyanúgy, mint Dani. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi legyen, hogy legyen, belemenjek-e mégegyszer, akarok-e magamnak kárt okozni, de belementem. Megbántam? Nem.

	Most is könnyezek miatta, mert látja, hogy szar kedvem van, és támogat. És 4 nap ismertség után én ilyet senkiről nem mernék gondolni, még magamról sem, de nagyon durván kivagyok már az élettől, és mindig is szerettem volna egy ilyen barátot. Aki nem fél kimutatni azt, hogy kedvel, aki nem fél beszélni a lelkéről, aki nem fél megnyílni nekem. És ő nem fél.

	Fura. De most úgy tűnik, hogy boldog vagyok.

	Azt hiszem, ennyi.
]]></description><encoded><![CDATA[
	És akkor a bejegyzés:

	Nem is tudom, hogy hogy kezdjem, bőgök, mint egy telibebaszott tehén, mert már megint túl sokat adtam egy 'barátságba', és előrébb helyeztem mások érzéseit, mint a sajátjaimat. Konkrétan annyira magam alatt vagyok, hogy még a gondolataimat se tudom összeszedni egy csokorba, mert kavarog minden a fejemben.

	Hogy miért? Nem tudom. Talán így akartam elérni azt, hogy bárki által is szeretve legyek, hogy úgy tekintsen rám akárki is, mint emberre.

	Hol is kezdjem...

	2017. szeptember 22., csütörtök

	Valaki bejelölt az éjszaka közepén. Ugye akkor itthon voltam, nem tudtam hova tenni, reggel vettem észre, ahogy felkeltem. Nem nyilvánítottam neki túl nagy jelentőséget, elvoltam. Délután mentem megszerezni az ingyenjegyeimet, amikért amúgy megdolgoztam, és csináltam Snapchatre egy videót, ahogy sétálgatok, aztán egyszer csak írt, hogy jó a cipőm. Mondom köszi. Aztán elkezdtünk beszélgetni, hamar megtaláltuk a közös hangot. Egyébként egy srácról van szó, a későbbiek során leírom azt is, hogy mi a "különleges" benne, de nem akarok annyira előre haladni a történetben.

	Késő estig beszéltünk, tök fura volt. Aztán elmentem aludni. Tök boldog voltam, kiderült, hogy kecskeméti, nem is lakik olyan messzire, 10 perc busszal, sima ügy az egész, és tényleg rendesnek tűnt.

	2017. szeptember 23., péntek

	Beszélgettünk sokat. Már itt is lehetett látni, hogy valami nem teljesen oké a sráccal. Nem reagált az üzenetekre, elolvasta őket, megnézte, nem válaszolt, fent volt 24/7, aztán amikor írtam megint, akkor kiakadt, hogy ő nem lóg egész nap a telefonon és ne higgyem azt, hogy szar vagyok azért, mert nem válaszol. (Nem is gondoltam egyébként ilyet, szóval nem tudom, hogy honnan a geciből jött az egész...)

	Megbeszéltük, hogy akkor iszunk aznap este, mindezt úgy, hogy én közben amúgy antibiotikumot szedtem, meg beteg voltam. Végül le lett mondva az egész, mert "szarul érezte magát", annyira, hogy amúgy bent volt városban, csak én ezt később tudtam meg, nem akkor, aztán felírtam a listára. Mondtam, hogy oké, akkor megint denied vagyok, hát már hozzászoktam, de nem gáz, akkor holnap.

	2017. szeptember 24., szombat

	Végül nem mondta le a szombati iszogatást. Én fizettem mindent, a piát, a kaját, tényleg mindent (rendeltünk, azaz inkább rendeltem pizzát), aztán beszélgettünk. Sok dolgot megtudtam róla, például azt, hogy nevelt gyerek, szar gyerekkora volt, soha nem voltak barátai (ezeket így elmondta), és mindig is vágyott egy barátra, aki úgy tényleg a barátja. Nem mondtam erre semmit, csak bólogattam. Mesélte, hogy tényleg mekkora szar élete volt/van, egyedül van, magányos, tényleg már majdnem sírtam is (amúgy sírtam is, mert tökre átéreztem, teljesen olyan, mint én), aztán egyszer csak feljött témába a nyár.

	Mesélte, hogy bulgáriában volt másik nevelt gyerekekkel, és hogy mennyire jól érezte magát, meghogy a portást, aki 23 éves volt és valami Nicolenak hívták, megbaszta, toltak egy másfél órás menetet, és hogy nemrég írt neki, hogy azóta nem kefélt olyan jót.

	Első pofon. Nem tudom miért, engem az ilyen témák egyszerűen érzékenyen érintenek, nem szeretek ilyenekről beszélni, főleg nem "idegenekkel", mert azt mondom, hogy Márkkal még ok, hogy ezeket megbeszéljük, de őt 6 éve ismerem, 6 éve boldogítjuk egymást, de egy olyan sráccal, akit 2 napja SE ismerek, azért na... Oké, hogy fiúk vagyunk, de szerintem jól tudja ő is, hogy ilyenben nekem soha a büdös kurva életben nem lesz és nem is volt részem, mégis hencegett vele.

	Innentől kezdve a kedvem egyenlő volt egy kibaszott mosogatószivacséval. És ő ezt észrevette, kérdezgette is, hogy mi a geci van, miért lett rosszkedvem, de nem válaszoltam rá, nem akartam, hogy azt lássa rajtam, hogy tényleg gyenge vagyok. Ahogy hazaértem, deaktiváltam a Facebookom és a Messengerem, mindenhol, gondolkodni akartam, és nem akartam azt, hogy bárki is befolyásoljon ebben.

	2017. szeptember 25., vasárnap

	Reggelre írt, hogy miért tiltottam le. Feloldottam a deaktiválást, aztán elmagyaráztam neki, hogy mi a fasz van, meg miért volt mindez. Bemásolom, hogy mit írtam.

	
		Na jó akkor ez hosszú lesz, igaz nem mondtad, hogy érdekel, csak le szeretném írni, azért, hogy ne nézz teljesen nyomorultnak a viselkedésem miatt.
	
		Szóval 4-től kezdve egy volt osztálytásamnak köszönhetően rám lett akasztva az, hogy buzi vagyok, és ez konkrétan rányomta a bélyeget az egész gyerekkoromra. Ahogy neked se, úgy nekem se voltak soha barátaim, mindig érdekbarátaim voltak, és nagyon ritkán volt olyan ember, akiben megbíztam volna pont az miatt, mert előtte mindenkiben megbíztam és a fagyi mindig visszanyalt, és abból pletyka lett meg minden lófasz.
	
		5-től kezdve ez a buzizás mégnagyobb lángra kapott mint valaha, és én 6-ban azt hiszem 12 vagy 13 évesen anyukám gyógyszereit beszedtem és az életem perceken múlt, mert hazajöttek anyáék csak hát eszméletlenül találtak meg. Tudom, hogy ez miatt gyenge vagyok, és én ezt el is ismerem meg minden lófasz, csak geci barátokat szerettem volna, mert soha nem jutott olyan, hogy engem elhívnak ide, elhívnak oda, meg ilyenek.
	
		Ezután volt pszichiátria meg pszichológus, meg minden lófasz. 7. év végén elkezdődött megint, aztán nyári szünet után úgy alábbhagyott, és aztán egyszer 8-ban, amikor a kötelező védőoldásokat kaptuk meg, akkor megjegyeztem, hogy malacka szerintem lány, és ez miatt megint elkezdődött a buzizás.
	
		2-3 hét múlva úgy mentem be az iskolába, hogy 7-8 ember körülállt, lökdöstek, köpködtek rám, hogy rohadt buzi vagyok. Hazáig futottam és vagdostam magamat, aztán megint pszichiátria és pszichológus. Ahogy elkerültem, nem tudtam elfogadni és hozzászokni ahhoz, hogy egy másik iskolában vagyok, másik közösségben, ahol én is a közösség tagja vagyok és nem kezelnek úgy, mint egy rossz buziatt, ez miatt ott se szereztem barátokat.
	
		9. év elején, szeptemberben ismertem meg Márkot, akivel ugyanaz volt, mint veled, túl hamar lettünk túl jóba, túl hamar kezdtem el rá barátként tekinteni. Nagyon sokat veszekedtünk ugyanúgy, ahogy veled, és egyszer megjegyezte, hogy ideje lenne már öngyilkosnak lennem, ő akkor volt 12 éves, én 15. Megpróbáltam. Megint anyámék mentettek meg a biztos haláltól, és kialakult nálam egy elég erős depresszió. Én voltam az iskola legszarabb tanulója, nem csináltam semmit,c sak hazajártam gépezni meg az iskolába be, hogy anyámék kapjanak rám családit. Fél év eltelt az életemből úgy, hogy a boldogságot még csak nem is éreztem, és teljesen egyedül éreztem magam. És az a helyzet, hogy azóta se javult semmit a helyzet. Azóta sincsenek baártaim, vagy ha van is, nagyon kevés, és többségük nem is a közelemben lakik. Márkkal évente egyszer találkozunk mert 100 km-re lakik tőlem, és a legjobb barátom. Emesével vagyunk még úgy, hogy néhanapján összefutunk, megiszunk ezt-azt, de úgy igazából a napjaim ugyanazok: elmegyek suliba, hazajövök, gépezek.
	
		Felépítettem magamnak egy "várat" a gépemben, ahova el tudok vonulni akkor is, ha teleszalad a faszom, és ebből nekem már kurvára elegem van. De halál komolyan. Ezért is volt az, hogy sürgettem azt, hogy találkozzunk, mert nem akartam itthon lenni, mert egyedül érzem magam. Anyámék "lemondtak" egy időben rólam, amikor depressziós lettem... És én ezt soha nem fogom tudni nekik elfelejteni, nem számítottam nekik senkinek, csak kaját adtak a számba meg ágyat a seggem alá, hogy tudjak valahol aludni, de se anyámmal, se apámmal nincs meg az a kapcsolat, és igazából egyedül élek másik 4 emberrel egy lakásban...
	
		És az, hogy te így feltűntél az életemben, és volt valaki, aki potenciálisan lehet a "barátom", és még fasza is van, eh. És ezt azért írom le, mert oké, lány barátaim voltak, de fiúk soha. Márkon kívül. És ezért van az, hogy ilyen nagyon durván furcsán viselkedtem. Nem vagyok hozzászokva fiúk társaságához, nem vagyok hozzászokva konkrétan a fiúkkal való kommunikációhoz, és ezért volt az, hogy szarul esett az a "másfél órás menet" dolog is, mert tudom, hogy soha a büdös kurva életben nem lesz ilyenben részem, és ez miatt irigy is vagyok rád, meg az miatt is, hogy tudsz boldog lenni attól függetlenül, hogy egy szar életed volt, már ha nem haragszol meg ezért, hogy ezt így leírom.
	
		Igazából ennyi. Túl hamar kezdtem el rád barátként tekinteni, mert örültem annak, hogy nem csak én vagyok úgy, ahogy, hanem találtam valaki mást is, akinek ugyanúgy tele van a fasza kb mindennel.
	
		Tessék, megmutattam a nagyon gyenge énemet, és talán adtam egy kis felvilágosítást arról is, hogy mi a faszért viselkedtem úgy, ahogy. Szerintem érthető. Ha meg nem, akkor nem tudom, de igyekszem változni, mert mostmár remélem lesz miért változzak.


	Szóval ezt elküldtem neki délután, olyan 4 óra fele, annyit írt rá, hogy "mindjárt&#9829;", aztán nem írt. Este azért ráírtam, hogy "remélem azért elolvastad", erre annyit írt, hogy "bocsi, fürödtem", ami azért gáz, mert szombaton elmondta, hogy ezzel a dumával szokta lerázni az idegesítő embereket/lányokat. Ezt meg is mondtam neki, hogy remélem tudja, hogy ő ezt elmondta, és erre csak annyit írt, hogy "de most tényleg".

	Elhittem neki. Miért ne. Aztán ő is megmutatta a gyenge énjét. Ekkor ismerte be, hogy nevelt gyerek, és írta le az életsztoriját, amiből csak kis részeket ragadt ki előző este, és konkrétan átváltott egy olyan srácba, aki tényleg komolyan gondolta, hogy meg akarja ölni magát. Írtam neki mindenfélét, hogy én tényleg kedvelem, és nagyon sajnálnám, hogyha ilyen hülyeséget csinálna, és tudom, hogy milyen érzés, mert már voltam ilyenben, és ha ad nekem egy esélyt, megmutatom neki, milyen az, ha van egy barátja, mivel Márktól sokat tanultam.

	Sokszor megnézte, nem válaszolt, aztán írtam neki megint, megnézte, nem válaszolt, ha válaszolt is, 1-2 szavakban, meg azt, hogy meg akarja ölni magát, meg ilyen lófaszok... Megértettem, nem akarja ezt a beszélgetést folytatni (de akkor mi a faszért kezdte el?), így lefeküdtem aludni, és annyit írt köszönésként, hogy "jóéjt tesó&#9829;", ami egyszerre esett jól és szarul, mert geci, miért ír ilyet, ha amúgy nem is kedvel?! Nem tudtam felfogni. De mindegy is.

	2017. szeptember 25., hétfő

	Reggel írt, hogy na mizu. Mondom semmi. Aztán megbeszéltük, hogy pénteken legyen folytatás, ő is nagyon szeretné, én is, akkor miért ne, eljön, iszunk, hívom Emesét is, megismerik egymást, stbstb... Meg megbeszéltük azt is, hogy délután, ahogy végeztem a kormányablaknál és az OTP-ben, találkozunk. Azt mondta, hogy ok.

	Ahogy végeztem OTP-ben, írtam neki, olyan háromnegyed 4 fele, hogy na mi a fasz van, találkozunk-e. Fent volt. Utána is. És meg se nézte. Néztem is nagyokat.

	7 óra fele írt, hogy "na itt", kérdeztem tőle, hogy oké, akkor gondolom már nem találkozunk. Erre annyit írt, hogy "vásárolok xd", mondom és? Nem válaszolt. De meg se nézte. Aztán leírtam, hogy oké, akkor vegyük úgy, hogy nem, majd holnap. Annyit írt rá, hogy ok, megbeszéltük, de ne legyek már besértődve, mert ő egyedül él, magának kell mindent intéznie, takarítania, vásárolnia, satöbbi satöbbi... Mondtam, hogy oké, távol álljon tőlem.

	Aztán ahogy hazaértem, és megnéztem a Snapchat mystorykat, akkor láttam, hogy ott van egy videón, és előtte pedig ugyanaz a srác smárolt valakivel. Én meg így kb miagecimvan stílusba váltva visszamentem, és megnéztem megint a képet.

	Gec, nem hiszitek el, KAJAK Ő VOLT. És be is vallotta.

	És innentől kezdve nem is értettem az egészet. Szar élete van, meg akarja gyilkolni magát, ő már menthetetlen, rá 12 órára meg már csajjal smárol. Nem értettem, azóta se értem, és ezt nem is magyarázta el, mert hárította a kérdést.

	2017. szeptember 26., kedd

	Megint rámírt, hogy mizu. Szóval megbeszéltük hétfőn azt, hogy találkozunk ma, aztán nagyon vártam már a délutánt. Táncon rá is írtam, hogy mizu, fent volt megint 24/7, de meg se nézte, nem válaszolt. És igazából akkor tényleg elment az életkedvem. Nagyon magam alá kerültem, alig vártam, hogy végre hazatakarodhassak.

	A találkozó természetesen megint le lett mondva, mert "ő fontos ember és nem ér rá folyton" (érdekes), meg ő tényleg nem lóg egész nap a telefonon, mégis mindig fent van. Kicsit ellentétes az egész.

	És igazából innentől kezdve felgyorsulnak a történések.

	2017. szeptember 27., szerda

	Ráírtam reggel, hogy akkor a ma délutáni találkozó mostmár tényleg nem lesz elnapolva, azt mondta, hogy nem. Megírtam neki azt is, hogy nem kérek órákat, fél óra alatt elmagyarázom, hogy mi hogy van, ez volt 12:56-kor, nem válaszolt. Aznap a 18:20-as busszal jöttem haza, mert sokáig bent kellett maradni.

	Aztán olyan fél hét után visszaírt, hogy "megyek haza, holnap tényleg találkozunk, álmos is vagyok, éhes is vagyok, minden bajom van". Nem örültem neki, de mondtam, hogy oké, megértem.

	Ahogy jöttem hazafele, a buszon ülve láttam egyszer egy full ugyanolyan csávót, aki úgy néz ki, mint ő. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mondom biztos beképzeltem magamnak. Ez volt fél 8-kor. Aztán ahogy hazaértem, ráírtam, hogy "amúgy lehet láttalak", és visszaírt, hogy hol meg mikor. Mondtam neki, hogy 20 perce sétálhattál nyilván a Piár felé, és mondta, hogy aha, ő volt.

	Nem esett le neki, hogy fél 7-kor azt írta, hogy megy haza.

	Aztán magyarázkodott, hogy 2 órát várt egy olyan buszra, ami igazából nem is létezik (ki van táblázva, tehát ez kamu), és most megy hazafele. 9-kor. Megbeszéltük, hogy oké, akkor holnap tényleg találkozunk, és ha nem, akkor örihari. És akkor most képedjetek el.

	2017. szeptember 28., csütörtök

	6-ra beszéltük meg a találkozót, láttam, hogy bent van városban. Igen, ekkora egy fasz vagyok, hogy Snapchat térképen néztem, hogy hol a faszba jár, és folyton meg volt nyitva neki a Snapchat, így nem volt nehéz lekövetni.

	Írtam neki fél 6-kor, hogy akkor mikor hol tali, nem írt vissza, meg se nézte. Aztán olyan fél 7 körül írtam neki, hogy fasza, akkor megint le van mondva az egész.

	Elkezdett magyarázkodni, hogy a barátnőjével volt, és mostmár nincs kedve bemenni, most meg lefekszik aludni. Mondtam, hogy oké. 7-kor ránéztem Snap térképre, nem is otthon volt, hanem kint a parkban, ott, ahol ittunk múlthét szombaton.

	Ráírtam, hogy "Dani, láttalak, kétszer is, egyszer, amikor mentünk ki az Auchanbe, meg akkor, amikor jöttünk hazafele". Erre annyit írt, hogy ja hát igen, elkísérte a barátnőjét a buszhoz. Mondom a kettő között eltelt fél óra.

	És akkor jött egy nagyon király magyarázat: "ja hát igen, kikísértem barátnőmet a buszhoz, aztán bementem fél órára aludni, és kijöttem megint a parkba".

	És ez egy hatalmas "kard" volt a hátamba. Nagyon nagy. Tényleg hatalmas. Nagyon, de tényleg, nagyon nagyon durván fájt, hogy ennyire palimadárnak néz. De persze tagadta végig, hogy ő ilyet cisnált volna, és hitegette velem, hogy majd wellness után tényleg találkozunk.

	Bekövettem Instán. Beszéltünk még este, hogy másnap megy Velencére wellnessezni, így lemondja a pénteki napot. Kérdeztem tőle, hogy akkor ezt miért nem tudtad hamarabb mondani?

	Mert elfelejtette.

	Úgy, hogy élete egyik legfontosabb dolga volt konkrétan, mivel "mentort" kapott, aki segít eligazodni neki az életben, együtt a Telekom illetve az Audi magyarországi vezérigazgatójával.

	Hogy lehet ilyet elfelejteni? Nem értettem.

	Emesét felhívtam, hogy most ez mi. Ekkor Dani már nem válaszolt, és Emese addolta Snapchaten, 3 másodperc múlva el is fogadta. De ő nem lóg folyton a telefonján. És egyből küldött snapet Emesének, hogy sétál valamerre. Emese erre válaszolt, majd Dani erre küldött egy képet, ahol áll a tükör előtt, és csak egy törölköző van rajta, és a törölközőn átüt a fasza.

	Mindezt azért írom le, mert amióta addolt Snapen, soha nem küldött snapet. Soha, de tényleg. Talán két alkalommal, egymás után, saját magáról. Én folyton küldözgettem neki, hogy mi a fasz van, meg mittudomén, ha hülyéskedtem, bevontam, ő megnyitogatta őket, de soha nem küldött rá választ. És ez nagyon furcsa számomra, lehet, hogy én vagyok a teljesen nyomorult, de azért egy 18 éves srác faszom tényleg azt csinálná, ha bírná a másikat, mint én.

	A másik furcsaság: Instán bekövettem, nem követett vissza. Meg se nézte az adatlapom. De ez pénteken kap jelentőséget.

	2017. 09. 29., péntek

	Reggel rámírt, hogy mizu. Mondom semmi, és arra Petőfi városában? Erre annyit írt, hogy "nem vagyok otthon *sok sírva röhögős fej* te azt nézed, hogy hol vagyok Snapen? vicc". Oké, igaza volt, de épp akkor nem néztem meg, hogy hol van, fogalmam se volt, hogy mikor indult, meg hova, és nem tudta elmagyarázni azt sem, hogy ezt honnan vette. Lehet, hogy mégse olyan hülye, mint amennyire gondoltam.

	Azt mondta, hogy majd valamikor vasárnap estefele ér haza. Mondom oké.

	Később láttam Instán, hogy egy csajjal pózol, akit ott ismert meg 20 perce, végiglájkolta az összes képét, bekövette, minden lófasz, közös kép is megvolt. Mondom mi a geci. Kikövettem. Aztán később bekövettem újra.

	Erre rámírt 4 óra fele, hogy "nem unod még, hogy folyton be meg kikövetsz azért, hogy visszakövesselek?". Nem tudtam hova tenni ezt a folytott agressziót, aztán nem is beszéltünk aznap, és másnap sem.

	2017. 09. 30., szombat

	Amúgy az este jól alakult, habár rosszul lettem, hánytam, és tökre szégyelltem magam. Viszont történtek itt is érdekes dolgok. Emese küldözgette neki a snapeket, meg én is. Emeséét megnyitotta, enyémet nem. Emese mystoryját megnézte, az enyémet nem.

	És akkor megint átmentem nyomorultba, és megnyitottam Snapchat térképet estefele. Láttam, hogy BP-n van, és jön hazafele. Megnéztem, hogy mikor ér be a busz, intéztem magamnak alibit, egyik osztálytársamra írtam rá, hogy segítsen, és játsszuk el azt, hogy találkoztunk volna ma, és hozzá mentem volna ki a Noszlopyba, pont akkor, amikor beér a busza.

	Tudom, átlátszó, de szükség volt rá. Igazából szög volt a képzeletbeli koporsómba.

	Szóval kimentem, és elment előttem, mellettem 5 méterrel, én meg utánuk, távolságot tartva. Aztán megálltak. Közben beszélgettem telefonon, és elmentem mellette 3 méterrel. Látott. És én is őt, csak mivel telefonáltam, így a földet néztem, nem a szemét.

	A reakciója nagyon édes volt: rúgott egyet a levegőbe, és vett egy 180 fokos fordulatot. Se szia, se pá, semmi. És ez volt a szög a koporsóba.

	Tudom, hogy nagyon gáz volt az, amit csináltam, de faszom, egyszerűen utálom, amikor hülyének vagyok nézve, mert nem vagyok az, és megvannak a kapcsolataim, amivel meg tudom fogni az embereket akkor is, ha azt hiszik, hogy ez nem megy nekem. És ő nagyon ezt hiszi.

	2017. 10. 01., vasárnap

	Elküldtem neki este a kész oldalát Snapchaten. Megnyitotta. Nem volt rá reakció. Semmi. Aztán elküldtem neki egy üzenetben, a következőképp:

	
		
			na tudom hogy fasírtba vagyunk meg minden, de ezt itthagyom, ne vesszen kárba, ha már snapemet skippelted. http://stamas.nhely.hu/dani
	


	Erre annyit írt, hogy ő nem haragszik. Ennyi.

	Ezt a blogot amúgy azért csináltam, mert mondta, hogy ő is szeretne blogolni, csak nem tud kódolni, és megbeszéltük, hogy oké, akkor megcsinálom neki simán ingyen és bérmentve.

	Ezek mellett persze van még egy olyan dolog is, hogy megemlítettem neki, hogy nagybátyám tud ÁFA nélkül hozni számítástechnikai cuccokat, és ha gondolja, tudom neki intézni nagyon szívesen. Ez még akkor volt, amikor "jóba voltunk", egészen pontosan múlthét pénteken. És voltak olyan dolgok, amikor írtam neki egy kérdést, a kérdésre nem válaszolt, viszont írt egy olyat, hogy "a gép pontos specifikációját le tudod írni légyszi?".

	Szóval igazából nem tudom, teljesen tanácstalan vagyok. 4 ember tud erről az egészről, 4-ből 3 ember azt mondja, hogy felejtsem el az egészet, Emese pedig azt, hogy ne, csak adjak neki időt. És egyedül miatta van az, hogy még kínzom saját magam, mert reménykedem abban, hogy még lehet valami. Hogy mi, nem tudom, de így, hogy találkozni sem akar, fogalmam sincs.

	Október 13-án megyünk ELMÉLETILEG bulizni, Emese, Dorina, ő és én, intéztem is neki ingyen jegyet. Arra még kíváncsi leszek. De ha lemondja, és azt mondja, hogy mégse jön el, de mégis ott lesz, akkor én komolyan mondom ott osztom ki a gecibe.

	Fogalmam sincs, hogy mit csináljak most. Teljesen tanácstalan vagyok, de jól esett már kiírni magamból.

	És hogy miért nem publikumba?

	Mert tudja a blogom címét.

	Nem tudom, hogy honnan, de tudja. És mondta is, hogy olvasott, és jól írok. Szóval itt járunk most, nem válaszol megint, mert válaszoltam neki. És baszik válaszolni. Megint. Újra.

	És kezdek újra depressziós lenni. Habár arról már lekéstem. Nagyon is.

	Ez van. Jó akartam lenni, és ezt kaptam. Ezt érdemlem.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Tóth Árpád: Meddő órán]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1392224</link><pubDate>2017-10-15 21:46:11</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Magam vagyok.
	Nagyon.
	Kicsordul a könnyem.
	Hagyom.
	Viaszos vászon az asztalomon,
	Faricskálok lomhán egy dalon,
	Vézna, szánalmas figura, én.
	Én, én.
	S magam vagyok a föld kerekén.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Na jó akkor most tényleg őszinte leszek]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1390656</link><pubDate>2017-10-01 13:42:07</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Az már más kérdés, hogy publikumban, vagy nem. Azért csak örülök annak, hogy régen a regisztrációs rendszert bevezettem. De tényleg.

	Ami publikumra tartozik: nincs semmi, szomorkás vagyok, kiújult a depresszióm, de túlleszek rajta. Legalábbis remélem. Akik meg beavatottak, azok úgy is el fogják olvasni, hogy miért.

	De lehet, hogy megint én reagáltam túl, szokásosan, mint régen.

	Majd meglátjuk. Tovább a bejegyzéshez.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[You&#8217;re too mean, I don&#8217;t like you, fuck you anyway]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1390078</link><pubDate>2017-09-26 19:58:08</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Nehéz dolog ez a "barátság".

	Sajnos amiről írni fogok... Hogy mondjam, nem tehetem meg azt, hogy publikum elé tárjam.

	Azt hittem, hogy végre nekem is lesz valami boldogság az életemben aztán rájöttem, hogy ja, amúgy nem. És ez soha a büdös kurva életben nem fog megváltozni azért, mert egy szerencsétlen fasz vagyok. És legszívesebben most azonnal felkötném magam a legközelebbi fára azért, hogy ne szenvedjek tovább, mert halál komolyan mondom, már nem bírom én ezt érzelmekkel, ideggel, sehogy se.

	Miért nem jár nekem ebben a szutykos életben két perc boldogság? Nekem miért nem jár az, ami másoknak igen, és nekem miért kellett átmennem azon, amin átmentem tizenévesen?

	Nem értem.

	Megtörtem. Végérvényesen.

	

	Nem is tudom, hogy hogy kezdjem, bőgök, mint egy telibebaszott tehén, mert már megint túl sokat adtam egy 'barátságba', és előrébb helyeztem mások érzéseit, mint a sajátjaimat. Konkrétan annyira magam alatt vagyok, hogy még a gondolataimat se tudom összeszedni egy csokorba, mert kavarog minden a fejemben.

	Hogy miért? Nem tudom. Talán így akartam elérni azt, hogy bárki által is szeretve legyek, hogy úgy tekintsen rám akárki is,

	Hagyom inkább a gecibe. Így döglök meg, ez van.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Hogyan legyen korlátlan neted a Telekomnál?]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1388949</link><pubDate>2017-09-17 13:37:48</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Csak egy gyors bejelentkezés, adok egy kis tippet ahhoz, hogy ha feltöltőkártyás vagy és Telekomos, akkor kb. 1300 forintból hogyan lehet korlátlan neted.

	Hogy miről is van szó? Gondolom sokan használtok Snapchatet, Twittert, Facebookot, Tumblrt, viszont nem mertek annyit használni azóta, amióta a Telekom beújított, és ahogy lefogy a neted, akkor kikapcsolja teljesen, nem lelassítja. Na, ez miatt én is szívtam, viszont rájöttem, hogy hogyan lehet faszán kijátszani a rendszert. Lényeg a lényeg: van egy olyan opció feltöltőkártyásoknak, hogy tematikus opciók. Ebben van olyan is, hogy este nem használódik az adatforgalmad egyáltalán, korlátlan böngészés + e-mail (ez lenne az, ami 2000 forint + az alap internet, és tényleg korlátlan minden), viszont én ajánlanám a korlátlan közösségi adatopciót. Jó, ez nyilván rám értendő, mivel én 24/7 a Snapchatet tolom, egy nap simán leforgalmazok 2-3 gigát cask Snapchattel, így ez tényleg tökéletes számomra, hogy nektek mi a jó meg mi nem, azt majd eldöntitek.

	Miért jó?

	500 forintos, 200MB-ot magába foglaló alap dominós adatcsomaggal rendelhető meg ez az egész mizéria, a korlátlan közösségi adatopció pedig ~700 forint. Ez a neten keresztül már nem rendelhető, sőt, ha 1430-at hívtok és ti akarjátok kiválasztani, akkor sem.

	A 200 megás net mindenféleképp kell, annál lehet nagyobb is, de ez a legkisebb, legolcsóbb, így én ezt rakattam be. Ez is ha lejár le lesz kapcsolva, viszont ettől függetlenül - az ügyfélszolgálatos elmondása alapján - a közösségi szájtokat ugyanúgy el lehet majd érni továbbra is, ha lefogyott, ha nem.

	Mi korlátlan? Tumblr, Twitter, Facebook, Messenger, Snapchat. Ebből három zabálja a megabájtokat és a gigabájtokat, így ha ugyanolyan élettelen fasz vagy mint én, aki 24/7 a telefonján lóg, akkor megfontolnám a helyedben, hogy ezt bekapcsold - persze, ha feltöltőkártyás vagy.

	Első lépés: legyen elég pénz a kártyádon

	Jó ez eléggé nyilvánvaló. Én éppen háromezer forintot töltöttem a kártyámra, viszont volt rajta alapból egy ezres, most, hogy telefonáltam már egy párat, van 2600 forint, szóval tényleg olyan 1100, 1200 forint körülre jön ki. Jó, nem teljesen korlátlan, de számomra ez már korlátlanság.

	Második lépés: hívd a 1430-at

	Kérj ügyintézőt, hallgasd végig, hogy fel leszel véve meg hasonló dolgok, aztán mondjad, hogy a 200 megás domino net kéne 500 forintért, meg a korlátlan közösségi adatopció.

	Harmadik lépés: örülj

	Az ügyintéző kér pár perc türelmet, bekapcsolja, meg ilyesmik, aztán lehet örülni a fejednek, lehet fogadni meg küldözgetni a nudikat Snapchaten akár az iskolából is, hallelujah.

	Viszont

	Ha szeretnéd ezt a szolgáltatást igénybe venni, mindenféleképp siess, ugyanis nem tudhatni, hogy mikor kapcsolják le az ügyfélszolgálatosok számára is. Én múlthéten kapcsoltam be, akkor már mondták, hogy necces, de szerintem majd csak egész hónapban fogják lekapcsolni.

	Egyébként érdekes, mivel a honlapon keresztül már nem lehet bekapcsolni, a 1430-on sem lehet bekapcsolni manuálisan, csak ügyintéző segítségével, mivel elvileg már elévült az egész, és "ki lett vonva a forgalomból".

	Tehát kijátszottuk a Telekom rendszerét, mert egy szar. Egyébként ha nem lesz pénz a telódon és nem tud megújulni sem kell bekakilni, mivel csak fel lesz függesztve, ha feltöltöd újra a telefonod, ugyanúgy vissza fog kapcsolni egészen addig, amíg le nem mondod. De miért mondanád le?

	Összehasonlításként

	Két hónapig használtam előfizusként a Telekom netét 2000 forintért, havi egy gigát. Ez úgy, hogy nem jártam el otthonról, elég volt, viszont az iskola elkezdtével 2 nap alatt leforgalmaztam, és akkor döntöttem el, hogy akkor ezt bekapcsoltatom valahogy, és láss csodát, sikerült. Így igaz, hogy most két telefonnal járok, egyiken netezek, másikon telefonálok, de még mindig jobban megéri, ugyanis nem 2000 forintot fizetek 1 giga netért, hanem ~1200 forintot számomra korlátlan netért. A teljesen korlátlan (1756 Ft + 500 Ft 200MB alapnet) internet bárhogy számoljuk 2256 forint, amíg ez előfizusoknak 10000 Ft. Azért szerintem megéri, még a hülyének is.

	Amúgy

	Nincs mit!
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Szerencsére nem nyomorék az időjárás]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1387240</link><pubDate>2017-09-02 21:48:37</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Nem szándékozom hosszú bejegyzést írni, csak tényleg a legolyanabb dolgokat pontokba szedve, ami a héten fontos volt. Nem tudom, hogy tudnék-e írni jelenleg, eléggé felbaszott a LoL (vissza akar dobni goldba, a kurva anyját, nem fog, ezért most nyertem egyet, HAHA).

	1. Beindult a weblapbiznisz

	A héten három projektre kaptam felkérést, mindhármat elvállaltam, ebből kettő már kész is van. Nagyon jó egyébként, hogy egyre többen keresnek fel, de leginkább annak örülök, hogy erre konkrétan van igény. Nem dolgozom olyan nagyon drágán, viszont cserébe beleadok apait-anyait, és nem azt csinálom, hogy ingyenes témákat, etc használok. Igen, van ilyen egyébként, hogy elkérnek 30-40 ezer forintot azért, mert felrakják a Wordpresst, felraknak egy nagyon király sablont, átírnak ezt-azt a kódban, felraknak 2-3 sor szöveget, aztán nesze, adjál 40k-t. Jó, nekem is van jelenleg egy ilyen megrendelésem, viszont itt a megrendelő kérte is azt, hogy figyelj Tamás, ezt a témát használd, ez kell, megvettem, odaadom, és akkor csináld meg jóra, hogy illjen a weblap témájához. Azóta is várok amúgy az e-mailjére, nem érkezett még meg.
	Viszont van olyan is, hogy elküldik, hogy kimentettek egy weboldalt flashből, ezt kellene megcsinálni, én meg megcsinálom. Az már más kérdés, hogy nem tudom rendesen megcsinálni a reszponzivitását, mert egyszerűen olyan a design, hogy nem lehet (régi nagyon, akkor még nem voltak okostelefonok, táblagépek, vagy ha voltak is, akkor nagyon nem volt elterjedve Magyarországon a reszponzív designok), akkor meg feltolok egy WP Touch-t, és kérek érte ~30 ezer forintot. És mindenki boldog.
	Szóval felmondtam az SMP-nél, de itthon meg elkezdtme dolgozni, és ennek tényleg nagyon örülök. Remélem ez így is marad, mert most nagyon kell a pénz.

	2. Elkezdődött az iskola

	A volt osztályfőnökünk, aki ugye tavaly lett igazgatóhelyettes, lemondott, helyére egy tavaly érkezett tanár került. Nem értem, hogy amúgy ez így miért volt jó, most meg ugye már nem vehet vissza minket, habár valószínűleg nem is akarna.
	Érdekes dolgok történnek amúgy az osztályban. Timonnal megbeszéltem év végén, hogy akkor idén is egymás mellett ülünk, aztán végül ráírtam vasárnap, hogy na, akkor szoszi van, meg ilyenek, és nem válaszolt. Néztem is nagyokat, mert leláttamozta, viszont válaszolni tényleg nem válaszolt. Aztán végül benyögte másnap reggel, amikor a buszon ültem, hogy hát szorri, Józsi mellé ülök, én meg csak így lestem, mint hal a szatyorban.
	Nem zavar, mert igazából tényleg nem, mert az ő dolga és szíve joga, hogy ki mellé ül. Viszont az, hogy baszik válaszolni, az már igen. Mindegy is.
	Így Csenge mellé ültem, majd egész évben beszélhetünk arról, hogy mi a fasz történt Snapchaten meg Instán, meg mutogathatom neki a dank mémeim, mert ő érti és szereti őket. Ugyanúgy, mint én, lol. Na jó, azért annyit nem fogunk bratyizni valószínűleg, de nem bánom, hogy végül mellé ültem, meg mellette volt hely.

	3. A tesóm tényleg egész nap gitározik, mostmár minden nap

	Ehhez meg nem fűzök hozzá többet. Most épp nem, de egész nap gitározott, és már a hajam áll tőle.

	4. Végre hideg van,

	elő is vettem a nagytakarómat, mert már az éjjel fázni fogok. Mondjuk már tegnap is fáztam, szóval néztem is, hogy wtf.

	Amúgy a hajamat megint elipszilonos jével akartam leírni. Kitépem.

	Asszem ennyi.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Ady Endre: Engem félig szerettek]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1386713</link><pubDate>2017-08-29 23:56:05</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Még egy kis felednivalóm van
	S csak addig fognak tudni rólam,
	Míg ezt az egyet is lerázom:
	Engem mindig félig szerettek.

	Nekem nincs semmi tartozásom,
	Könnyű lehet az elmulásom,
	Engem mindig félig szerettek
	S ezért nem jár emlék, se hála.

	Engem mindig félig szerettek,
	Van jogom, hogy gonosz lehessek
	S úgy haljak meg, hogy nagyon fájjon,
	Kik szivüket úgy óvták tőlem.

	Ez az egyetlen tartozásom
	S ezt az egyet játszva lerázom.
	Engem mindig félig szerettek
	S én nem szerettem senkit, senkit.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[tell them what to do When you see a bad bitch in front of you, baby]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1386601</link><pubDate>2017-08-29 10:12:00</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Oké tudom, hogy tegnap írtam egy csomót meg minden, de most úgy érzem, hogy basszus, megint írnom kell. Elkapott egy ilyen, hogy is mondjam, "láz", ami azt hozza ki belőlem, hogy le kell írjam azt a sok bullshitet, ami az agyamban kering jobbra meg balra ahhoz, hogy egyáltalán tudjak aludni bármit is. Mármint na, nem megy az írás még mindig, viszont írnom kell. És most nem az van, hogy "basszus már megint írnom kell", egyszerűen késztetést érzek arra, hogy megtegyem. Tényleg. Rég volt már ilyen.

	Szóval épp Twittert pörgettem orrbaszájba, amikor elém ötlött egy tök random csaj tweetje, mert valaki lájkolta, vagy mi a faszt kell csinálni Twitteren. (Amúgy itt tudsz követni, habár annyira nem használom.)

	Ez mind szép és jó, de hogy a faszba jön mindez ahhoz, hogy írnom kell? Úgy, hogy elkapott az amolyan sárga irigység, ami aztán amolyan szomorúságba meg sadboy-feelingbe csapott át. Na jó, azért annyira irigység nem, de utóbbi annál inkább.

	Adott egy lány. Mindenki megbolondul érte ahogy észrevettem, kedvelik itt, kedvelik ott, dolgozik, szép, csinos, tényleg minden, amit el lehet képzelni, és mégis egy ribanc (?). Mármint ezt nem úgy kell elképzelni, hogy bárki alá fekszik két szép szeméért (habár ki tudja, ezt nem írja ki Twitterre), közbe meg félig-barátja van, mármint van is, meg nincs is. Szereti, nem szereti, mégis szereti, tökre azt mutatja, hogy nagy a szerelem, de közbe meg más palikkal randizik, meg minden ilyen faszság, amit el lehet képzelni.

	Nem mondom, hogy ribanc, mert nem ismerem, de abból a durván 100-150 tweetből, amit elolvastam, ez jött le, sorry not sorry. És aztán rájöttem arra is, hogy a pali akivel "kavar" (?) az egészről amúgy kurvára tud, és nem zavarja. Tehát így kurva nagy wtf az egész, inkább be is zártam a faszba az egészet, mielőtt felbaszott volna, habár ahhoz már késő volt.

	És akkor itt jön a képbe az, amiért úgy érzem, írnom kell: miért csinálja ezt bárki is? Mármint azt, hogy együtt van valakivel, meg nem is, de közbe meg másokkal randizik, meg éli a szingli életet. Lehet, hogy én vagyok túl maradi (nem hiszem), és az én értékrendembe nem fér bele ez a viselkedés, de azért mindenféleképp kicsapta a biztosítékot. Nem teljesen, de azért egy kicsit mégis, és lehet, hogy érthető az én álláspontom is, de az is lehet, hogy csak szimplán egy irigy, antiszoc fasz vagyok, akinek járna sok dolog, csak nem kap az alkalmon.

	Szóval lényeg a lényeg: én, akinek ebből az egészből soha nem járt ki, irigylem azért az ilyen embereket. Mondjuk alapból már azokat az embereket is irigylem, akik egyáltalán mernek nyílni ilyen téren. És jöhet az, hogy nekem is kellene, meg lehetne rá esélyem, nem, nem lehetne. Valószínűnek tartom hogy az egész kisugárzásom kihatással van ezekre a dolgokra, és így árasztom magamból a "ne szólj hozzám ha jót akarsz" energiát, vagy csak kiül magamra az, hogy egy vérbeli köcsög vagyok, aki nincs megelégedve magával. Mert lehet, hogy azt mutatom kurva sokszor, hogy fú geci ennél jobb pali már nem is lehetnék, de mindig ott van bennem az, hogy amúgy egy szarkupac vagyok.

	És hogy miért érzem így? Nem tudom. Nem vagyok egy fuckboy, nem vagyok se helyes, se szép, nem tudok jól öltözködni, mert egy csóró zsidó geci vagyok (de azért a gépre kidobtam 127 ezret, ügyes vagy te fasz), aki amúgy már rég ki akar repülni a családi fészekből,

	csak nem tud.

	Nincs meg az az anyagi, illetve szociális háttér, ami kell ahhoz, hogy én boldoguljak egyedül bárhol is. Hiába érzem azt, hogy már rég készen állok rá, valószínűleg nem, nem állok rá készen, és ez sokszor megőrjít. Pedig már annyira, de annyira laknék egyedül, de tényleg.

	Egyébként tudom azt, hogy nem a személyiségemmel van a baj, hanem a kinézetemmel. Sokan tényleg külső alapján ítélnek elsőnek (hogy ítélnének), és így a röpke 100-110 kilómmal tényleg nincs esélyem arra, hogy bármi is legyen belőlem. Nem értem, hogy hogy csinálják sokan azt, hogy 150 kilóval olyan magabiztosságuk van, amilyenről én még csak álmodni se merek, mindezt amúgy totál komolyan gondolva.

	Elgondolkodom néha azon, hogy mi értelme van egyáltalán annak, hogy élek. Nem is csinálok semmi normális dolgot - nincsenek barátaim, nincsen konkrétan senkim. Idén nyáron kétszer ha kimozdultam, abból egy a nyaralás. Nincs kivel menjek, ha rá is írok valakire, akivel régebben jóba voltam, denied leszek. Boti egy éve ígérgeti, hogy találkozunk, tényleg találkozunk, aztán már 2 éve nem is láttam, de rájöttem arra, hogy nem is akarok már vele találkozni.

	Emesével is megváltoztak a dolgok. Amióta friendzoneolt, nem beszélünk, a sebemet nyalogatom. Próbál velem kapcsolatba lépni, nem megy neki, de még nekem sem. Nyilván megint 2-3 év, mire begyógyul a seb, és sikerül vele újra úgy beszélni, mint azelőtt. Vagy elfogadom azt, hogy soha nem lesz köztünk semmi, és csak túl részeg volt, amikor az esélyre adott egy kis szikrát.

	Hogy mi lesz a továbbiakban? Fogalmam sincs. Mint ahogy arról sem, hogy egyáltalán lesz-e olyan valaki, aki le mer velem állni akár egy kávéra, vagy bármi.

	Amúgy fun fact: regisztráltam Tinderre, 5 nap alatt lett 2 párom, abból egy az osztálytársam, a másik meg baszott válaszolni. Azóta meg se nyitottam újra, mert az is csak felbaszott.

	És akkor mostmár lehet tényleg nyomorultnak hívni.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA["Felgyújtom a hajad"]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1386334</link><pubDate>2017-08-27 15:40:04</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Utoljára majdnem egy hónapja írtam, de akkor sem egy valami velős bejegyzést. Pedig lenne miről, csak egyszerűen úgy érzem, hogy elvesztettem az írási tehetségem (lol, volt egyáltalán valami olyanom?). Mármint ezt ne úgy értsétek, hogy tényleg elvesztettem, értsétek inkább úgy, hogy nem tudom mondatokba foglalni azokat a dolgokat, amik a fejemben kavarognak, és itt van egy hatalmas betű- és gondolathalmaz a fejemben, és nem jön ki az ujjamon keresztül semmi, de tényleg semmi. Nagyon rossz érzés, körelülbelül olyan, mint amikor az író vagy festő alkotói válságba kerül. Ott is kavarog sok dolog az ember agyában, de aztán végül egy nagy maszlag lesz az egész. Gané egy dolog, az egyszer biztos.

	Most viszont elkezdek írni, azért, mert Zaz írt a chatbe (ismerlek amúgy?), hogy felmondtam-e már, satöbbi satöbbi, aztán mivel a kérdésre a válasz az, hogy igen, így rá kellett vegyem magam arra, hogy valami rimánkodást idehányjak, vagy legalább valami hasonló.

	Szóval igen, felmondtam már. És mielőtt sokatokban az fogalmazódna meg, hogy azért, mert kartondobozokat kellett hajtogassak meg szopnom kellett a kékeres lófaszt miatta: nem. Nem ez miatt mondtam fel, hanem egyszerűen az miatt, hogy másfél hétig csináltam 12 olyan dobozt, amiből ketten csináltunk meg az egyik mérnökkel 2 nap alatt, nekem meg meg kellett volna csináljak 12 darabot 4 nap alatt. Megjegyzem, nem sikerült, péntek helyett kész lett szerdára, nagy volt a heppiség meg minden, aztán úgy voltam vele, hogy le is zárom magamban az egészet, mostmár tényleg irodai adminisztrációs munka jön, juhú. Aha, meg a lófaszt.

	Másnap jön oda a német főnök (nem az Alex, hanem a Michael, aki Alex helyett volt, mert elment 3 hét szabira - a németeknél már csak így megy), félrehív, megjegyzem 3 perce ha bent voltam, még csak a cuccomat raktam le. Félrehív, aztán beszélgetünk, és a beszélgetés végén olyat szól, hogy

	"remélem ma már fogsz is csinálni valamit."

	Az előző másfél hétben a kartondoboz lófaszával szórakoztam, amit aztán lejött, megnézett, és kiderült, hogy "jaa, erre amúgy nem is lesz szükség, mert már 2 hete megbeszéltük, de köszi, hogy megcsináltad". Erre fel azért baszogatott napokon keresztül, hogy miért nincs még kész, túlóráztam 3 nap is, mert nagyon kevés lett kész aznap, meg meg is kért, hogy maradjak, amíg ő elment strandolni, és akkor ahogy kész vagyok, odabassza nekem, hogy nem kell, és ő ezt tudta, de csináljam meg. Nem értettem, hogy akkor minek kellett megcsinálni, de oké, azt még lenyeltem, viszont ezt a másnapi sztorit már nehezen, sőt, egyáltalán nem. Ott már tényleg csak egy hajszálon lógott az a kard, ami beleállt a fejembe, hogy akkor felmondok, aztán Gábor elvágta a hajszálat azzal a mondatával, hogy segítsek neki. Azaz nem, nem azzal, hogy segítsek neki, hanem inkább azzal, hogy megmondta, hogy miben. Le kellett volna megint menjek a szereldébe, csak most ilyen 30 méter hosszú kartonokat vagdosni meg összeragasztgatni 5x5 méteres kartonokból, és akkor mondtam, hogy oké, köszi, nekem erre nincs szükségem. Mindezt fél óra leforgása alatt. 9-kor felmondtam, 10-kor eljöttem, de persze menetrendet nem néztem, mert minek, így 8 kilométert gyalogoltam a buszig, fél 1-re értem haza. Azóta nem dolgozom, csak itthonról, néha van megkeresésem, hogy ezt kéne csinálni azt kéne csinálni (webdesign leginkább), de más bevételi forrásom egyelőre nincs.

	Egyébként ironikus, de ahogy felmondtam, még aznap a számítógépem bemondta az unalmast. Tönkrement benne a tápegység, ez miatt a videókártyám is, és mivel már egy elavult fos volt, így inkább azt mondtam, hogy nem, akkor nem veszünk másik tápegységet meg videókártyát, hanem akkor szépen teljesen új gépet veszünk, úgyhogy ezt én fizettem. Sutty 127 ezer forint ki az ablakon egy számítógépre, az előző gépemből csak az adattárolók, az egér és a billentyűzet maradt meg, minden más új lett. Akit érdekelne: B250-es alaplap lett bele, 4 memóriaslottal, 16 GB 2400MHz-s Crucial memória, Intel i5-7500, meg egy Zalmann tápegység és ház. Mindez amúgy jóval több lett volna 127 ezernél, csak a nagybátyám intézte, így ÁFA nélkül meg tudtuk venni az egészet. ÁFÁval kb 160-170 ezer forint lett volna. Ja, és akkor ebben még nincsen videókártya, nincs hozzá headset (Steelseries Arctis 5-öt fogok venni), meg igazából nincs hozzá semmi ilyen plusz, a gépben csak és kizárólag az van benne, ami fontos ahhoz, hogy működjön. De így is lógok anyáméknak 30 ezer forinttal a telefon miatt, úgyhogy ezeknek a beszerzése még odébb lesz.

	Így egyelőre ugye nincs még OnePlus 3-am, de majd azt is be akarok szerezni, de most egyelőre ezek prioritásokat élveznek. Gép nélkül nem tudnék dolgozni suli mellett, így az tényleg fontos volt.

	Amúgy voltunk nyaralni, és egy kalap szar volt.

	Felmentünk a hegyekbe jó sok pénzért hétfőtől szombatig, de én tényleg nem élveztem. Egyáltalán. Jó, oké, szép volt meg minden, de nem is akartam menni, azért mentem, mert drága szüleim megmondták, hogy ha én nem megyek, akkor ők se mennek, de így meg semmi értelme nem volt, mert ugyanazt csináltam, mint itthon: nem mentem sehova, nem voltam sehol, lejártam enni, kijártam inni meg cigizni, meg aludtam. És akkor még csak aludni se tudtam rendesen, mert nem tudok olyan helyen aludni, ahol még nem voltam/nem aludtam életemben soha, feszélyeztetve éreztem magamat, és az ágy is kényelmetlen volt, leginkább a lepedő. Így azt mindig levettem, de mire visszaértünk reggeliből, mindig visszakerült az ágyamra, szóval a takarítószemélyzetet szidtam is eléggé, hogy mi a fasznak szólnak bele, hogy én hogy akarok aludni. Argh.

	De egyébként tényleg nem élveztem. Olyan szinten azt éreztem, hogy pénzpocsékolás, hogy nem tudtam élvezni. Mentünk ide, mentünk oda, mintha osztálykiránduláson lettem volna. És még csak rendesen pihenni se tudtam. Persze azok a dolgok, amiket én akartam megnézni, valahogy, valamilyen "véletlen" folytán mindig kimaradt a programból, tőlem meg elvárják, hogy menjek hegyet mászni, meg ide szaladjak a völgybe, oda szaladjak a völgybe. Lófaszt, maradtam otthon mindig. Hollókőre elmentem, de hogy minek, nem értem én sem.

	Pénteken meg kezdődik a suli, de olyan szinten nincs kedvem hozzá, hogy az valami hihetetlen. Annyira maradnék még itthon, habár szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Kicsit azért félek ettől az évtől, nagy lesz az elvárás, kell menni ide, kell menni oda, szalagavató, ruhapróba, érettségi, minden anyám kínja, és emellé persze vágjak mosolyógs arcot úgy, hogy amúgy kurvára nem élvezem. Nem is értem, hogy miért nem mentem még át esti tagozatra, ott nem lenne ilyenekkel problémám. Iskolával kapcsolatos még, nagyon sok dolgon gondolkodtam, leginkább szalagavatóval kapcsolatosan, és így ötven-ötven az állás, nem tudok semerre se "eldőlni".

	Tesóm vett a gitárjához még egy szart, így mostmár végképp nem férünk el a szobában. Természetesen 24/7 azt a gecit pengeti, a fülem folyamatosan be kell, hogy legyen dugva, azért, hogy ne kapjak agyfaszt vagy fülrákot, de az a baj, hogy olyan hangosan gitározik, hogy hallom így is, hogy maxon hallgatom a zenét.

	15 négyzetméteren (!!!) élünk kettecskén, azaz igazából nekem jár egy asztal, egy ágy, tesómnak meg a falon gitárok, akkor egy 180 méter hosszú meg széles mélynyomó, akkor gitárkombó vagy mi a lófasz, meg még mellé 2 akusztikus és 3 elektromos gitár, és tényleg, reggeltől estig azt pengeti, és leszarja azt, hogy én kurvára nem akarom hallgatni, és jó lenne már a csend, vagy valami, nem, nekem folyamat John Mayert meg az ilyen szar jazz szarokat kell hallgassam, és akkor ne legyek full ideg, amikor tényleg reggel arra kelek, hogy gitározik, este arra fekszem, hogy gitározik. De halál komoly, olyan idegesítő, amikor aludnék már, ő lefekszik, de lefekvés előtt még elkezd gitározni úgy, hogy halál fáradt, és akkor 2 órán keresztül gitározik.

	Mindegy is, nem is spanolom magam, mert egyre jobban felbasz, és vörösödik a fejem, érzem. Amúgy be fogom festetni a hajamat, legalábbis úgy tervezem, és valami ilyesmire, mert tetszik. Nem tudom, hogy hogy fog állni, majd kiderül, egyelőre még nincs pénzem festékre (azaz igazából színezőre), de ezt tényleg ki fogom próbálni, aztán maximum még csúnyább leszek, mint egyébként. Úgy is mindegy már nekem. Anyámék reakciója természetesen a cím volt, azaz "felgyújtom a hajad", nem értem, hogy mi a fasznak kell ilyen maradinak lenni. Meg baszakodnak, hogy szétbaszom a hajam, szétégetem, a hidrogénperoxid így marja szét, úgy marja szét, etc etc... Egyszer szándékozom, kipróbálni, nem lesz a kibaszott hajamnak semmi baja. Ha meg mégis, akkor úgy jártam, saját kárán tanul az ember.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Nem tudom]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1382913</link><pubDate>2017-07-31 00:53:58</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Csak valami gyors bizbasz, hogy legyen itt valami:

	Most lesz egy hónapja, hogy dolgozok, de már lassan ott járok, hogy fel is mondok. Az elmúlt 1 hétben adminisztrációs munka helyett kartondobozokat vagdostam azért, mert a próbagyártás el van csúszva, legalábbis az ahhoz megrendelt warenkorbok (ilyen doboz-szerűségek, amiben az alkatrészeket viszik) még nem jöttek meg, így kartondobozzal kell csinálni, amiket persze nekem kell megcsinálni. Mindezt úgy, hogy elvileg adminisztrációs munkára mentem... Gépem van, de nem csinálok igazából rajta semmit, csak Facebookozok, meg ilyen lófaszok.

	Ettől függetlenül már nagyon várom a fizetésem természetesen. De ez nyilván nem meglepő.

	Valamelyik nap hisztisen jöttem haza, és már a fasz televolt az öcsém volt telefonjával. Beledugtam a fülhallgatót és konkrétan 92%-ról 0%-ra merült. Mivel apa pont itthon volt, és jó kedve volt, így meg tudtam fűzni egy előfizura meg egy másik telefonra, így lett átmenetileg egy Motorola Moto G5-öm, aminek a felét fizetem majd a szeptemberben kapott fizetésemből, a másikat meg anyáékat, és valszeg 1-2 héten belül, amikor megrendelem a másik telefonom (OnePlus 3) ez a telefon az öcsémnél köt ki.

	Amúgy nem hiszitek el, hogy mekkora királyság végre megint normális telefonnal ébredni reggel és megnézni azt, hogy mi a büdös lófasz történt a világban az Index.hu applikációján keresztül. (Nem fizetett hirdetés.)

	Ezeken kívül folyamatosan dolgozgatok, utóbbi projektem a RideCable-nek készült volna el, azonban azt mondták, hogy nincs szükségük most ilyesmire. Sajnálatos azért, és mindezt az egészet azok után tudták kibökni, hogy írtam nekik 3-4 e-mailt. Nem kértem volna érte pénzt, annyi elég lett volna, hogy írnak egy Facebook posztot + a web aljára beszúrom a nevem, kalap kabát. Mindegy is. Most a HTS KTM webjét vettem górcső alá, és kezdtem el turbózni, egyelőre Photoshopban. Márkkal majd el kell juttassam a csapatfőnökhöz, aztán remélhetőleg elfogadja.

	Ide is összetákoltam valami dizájn féleséget, amire azt kell mondjam, elég sirály lett. Legalábbis nekem tetszik, az meg már más kérdés, hogy kinek nem. Nem is szívtam vele sokat, kis egyszerűt akartam, az is lett. Az előző azt hiszem 3 hónapig volt fent, de nem akarok hazudni. A modulokat majd fel akarom újítani szintén, de még ki kell találjam, hogy hogyan. Addig is "jóvanazúgy'".

	Amúgy már rég aludnom kellene.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[És akkor a 2017 év sorozata címet kapja: Stranger Things season 2]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1382128</link><pubDate>2017-07-24 23:00:37</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Tavaly is hatalmas sikere volt. Én csak idén pótoltam, de egy nap alatt ledaráltam, azóta várom, hogy legyen visszatérés.

	És lesz!!!

	Köszönöm istenem.

	
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Mi történik a G-Portállal?]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1381793</link><pubDate>2017-07-23 01:57:35</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Több helyen olvastam a felháborodást és a hatalmas kérdőjeleket több szerkesztőtől, teljesen jogosan. Nem volt másról szó ezeken az oldalakon, mint arról, hogy mi történik a G-Portállal.

	Tekintettel arra, hogy viszonylag régi motoros vagyok a G-Portálosok között, megpróbálok sokatoknak választ adni, hogy mi történik a háttérben, és miért szegődnek el nagyon sokan attól a portálmotortól, ami régen az exkluzív kategóriába tartozott, viszont azóta konkrétan már a szartenger legalját jelenti.

	Eltűntek az emberek

	Ez nem másnak köszönhető, mint annak, hogy az a generáció, akik saját szórakozásukra kezdtek el weboldalakat építeni, kikoptak. Mi számít elfogadottnak az Y generációban?

	Az, hogy kijársz a Deákra bebaszni 15-16 évesen, és minden hétvégén mással kefélsz.

	Na, ez menő, az, hogy megmutass magadból akár egy kis részletet is, nem. Nem érdekli már az utánunk következő generációt más, csak az, hogy minél híresebbek legyenek, minél jobbak, minél sikeresebbek, és leginkább az, hogy a nevük tényleg ismert legyen az Instagramos, illetve facebookos közösségben.

	Ezzel alapvetően nincsen probléma, viszont azzal már annál inkább, hogy nagyon sokan már túlzásba viszik ezt az életvitelt. Ha facebookon nem kapnak x lájkot egy képre, kiakadnak, és tudtára adják az emberiségnek, hogy ők sokkal többek annál, hogy ilyen szarságokra pazarolják az idejüket, aztán persze fél óra múlva megint töltik fel a kutyafilteres szelfit a közösségi platformokra, és mivel kiakadtak, a "követőik", és a "barátaik" ezeknek a gyerekeknek (mert az ilyen emberek gyerekek) elkezdik nyalni az adott illető seggét azért, hogy mégiscsak érezzék magukat valakiknek oda-vissza.

	Ez az egész egy alapvető probléma, ezzel nem fogunk tudni mit csinálni, és nem is fogunk. Az egész mögött majdhogynem ez van, de azért maga a staff is tehet egy s másról.

	Nem csak az emberek, a support is eltűnt

	A G-Portál haldoklását nem csak az emberek eltűnése okozza, hanem az is, hogy maga a support is eltűnt. Elég felnézni a G-Portál főoldalára, és szétnézni egy picit. Tisztán látszik, hogy a szerkesztő ajánlata utoljára valamikor március környékén lehetett frissítve, a portálajánló szintúgy, és ez előtt a 3-4 hónapos kihagyás előtt is nem egyszer volt olyan, hogy a hetes, esetleg kéthetes frissítés sokszor elmaradt az utóbbi időben.

	Erre két magyarázat lehet: az egyik az előbbiekben taglalt dologra vezethető vissza (nincsenek új portálok, a meglévők voltak már kint, stb). A másik magyarázat (ami valószínűbb egyébként) az az, hogy magának a G-Portál staffnak nincs ideje az egészre, vagy úgy szarják le, ahogy van.

	A support eltűnése egyébként nem csak a főoldalon vehető észre: a Histórián régóta nem volt normális verseny, az egész kipukkadt úgy, ahogy van. (Igen, tudom azt is, hogy su gyászol, ettől függetlenül erre volt régen egy pót-su [ha jól emlékszem], aki átvette a rendes su-tól a dolgokat, addig, amíg újra nem állhatott munkába.)

	Nem csak a support, a dev is eltűnt

	A support eltűnése még úgy ahogy elfogadható, viszont az, hogy a developerek, a fejlesztők eltűnnek, az már kevésbé. Kár próbálni fényezni az egészet, le kell írni úgy, ahogy van:

	a G-Portál már egy jópár éve le van maradva a konkurenciához képest, sőt.

	Mit értek ez alatt? Azt, hogy maga a portálok szerkesztéséhez még mindig szükséges minimális HTML tudás, aki valamirevaló designt akar feltenni, elérni, ahhoz pedig nemhogy minimális HTML tudás kell, hanem nagyon is kell kenni meg vágni a kódolást.

	Az oké, hogy egy nagyon jó alapot tud nyújtani maga a G-Portál, viszont az már kevésbé, hogy körülbelül 2014 óta érdembeli frissítés nem történt a portálok mögött. Ez alatt értem azt, hogy a józan paraszti ésszel megoldható dolgok fejlesztése kimaradt. Ezer éve van ígérve a galéria frissítése, a blog modul frissítése (és igazából már mindent frissíteni kéne), de ezek úgy eltűntek a süllyesztőben.

	És akkor most lehet jönni azzal, hogy a G-Portál igenis fejlődik: nem, nem fejlődik, és ez hatalmas és sajnálatos hiba. Az egy dolog, hogy bejött az, hogy be lett vezetve a "HTML5 DOCTYPE engedélyezése" funkció, vagy az, hogy lehet reszponzív meta tagot használni, ki az a hülye, aki ez miatt 2 CSS-t fog elkészíteni?

	Ezek a dolgok olyan dolgok, amihez már nekem is Google-segítség kell, ugyanis egy WordPress témában, sőt, merem feltételezni, hogy egy blog.hu-s designban, esetleg egy bloggeres oldal teljes felépítéséhez nem kell annyit szopni, mint a G-Portálnál csak ahhoz, hogy a mobilodon ne kelljen feleslegesen nagyítgatni fél órákat ahhoz, hogy olvasható legyen bármi is a contentből.

	Az meg már csak hab a tortán, hogy Gergő és Niki vette át úgymond a vezetést a dev-teamben úgy, hogy ők nem is tartoznak a G-Portálhoz, csak nem szarnak annyira az userek fejére, mint mások, khm. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a fejlesztői blogban utoljára másfél éve volt bejegyzés, és akkor is csak nagyjából le lett darálva, hogy ez meg az be lett rakva (hú de nagy fejlesztés), azt használd, de ha hülye vagy hozzá, akkor meg guglizzál. Az már megint más téma, hogy a G-Portál egyedi megoldásokat használ, és a Google-ből kiszedett okosságok lófaszt nem fognak segíteni a te problémádon.

	Vannak olyan szabályok, amik régen menők voltak, de már nagyon nem azok

	Van egy olyan szabálypont a G-Portál szabályzatában, hogy a portálokon lehetőleg kerüljük el az obszcén kifejezéseket. Hogy miért, fogalmam sincs, de ez is egy olyan dolog, ami a "miért ne próbálkozz a G-Portállal" listára felkerül.

	A bloggerek régóta elkerülik a G-Portált, pont ez miatt az ominózus szabály miatt. Régen a cenzor nagyon működött, többek között az én portálom is lett már majdnem törölve (erős túlzással, igazából rám lett szólva, hogy jobb lenne, ha visszább vennék a fordulatszámból). Márpedig a G-Portál a bloggerekből rohadtul meggazdagodhatna, mert a blogolásban ha elfogadjuk, ha nem, rohadt nagy biznisz van 2016-tól kezdve.

	Erre a szólásszabadság, mint fogalom a G-Portál berkein belül nem igazán létezik, vagy ha igen, akkor meg nem lehetsz a portállista tetején, mert rossz fényt vetsz a cégre, és nem saját magadra.

	Mire megy ki az egész, és hova fogunk kilyukadni?

	Belsős infók alapján tudom azt, amire sokan csak gondolni tudtok/mertek: szarul megy a G-Portálnak. Az eleinte még gazdaságos vállalkozásból mostmár csak egy pénzfaló valami lett, ami igazából nem termel semmiféle bevételt, ugyanis:

	
		a reklámmentesítés kibaszott drága;
	
		a reklámokra kurvára nem kattint egyébként senki;
	
		az egész oldalas reklám rohadtul idegesítő volt már 3 évvel ezelőtt is, amikor kiment a divatból, erre múltév végén bejött ide divatba, mert nem kattint tényleg senki sem a reklámokra, és mindezt az egész oldalas reklámot is csak reloaddal lehet eltüntetni, mert egy bughalmaz az egész;
	
		alapvetően maga a kredit is drága.


	És hogy miért nincsenek olyan akciók, mint amilyenek régen voltak? Hát kéremszépen azért, mert a kreditmilliomosok is arra várnak, hogy legyen 10 kreditért reklámmentesítés.

	Az olyanok miatt, akiknek van 3-4000 kreditjük nincsen 10 kredites akció, mert a drága jó szerkesztők azt csinálják, hogy akkor évekre előre beraktároznak. Az már más dolog, hogy ezt simán ki lehetne küszöbölni annyival, hogy meghatározzák, hogy maximum 1 évre előre lehet kreditmentességet csinálni, és ha az már meg van véve, akkor nem lehet élni a 10 kredites akcióval, nem, inkább szopjon mindenki. Ezzel igazából maga a G-Portál maga alatt vágja a fát, mert nagyon nem fog senki sem venni kreditet, a reklámok meg enélkül is nagyon könnyen eltüntethetők olyanok számára, akik tényleg nem akarják látni a reklámokat, viszont nem hajlandóak fizetni ezért. (Amivel ha ér valamit a portálod, ne is próbálkozz, mert szankció jár érte.)

	A G-Portálnak nincs már sok hátra, 2-3, max 5 évet adok neki, ha ilyen tempóval haladnak a fejlesztésekkel, újdonságokkal. Márpedig valószínűleg ilyenek nem lesznek, és egyszer majd Attila is rá fog jönni, hogy ez nem éri meg neki, és akkor onnantól kezdve a G-Portál már csak történelem marad, amiben mi is részt vettünk.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Túl vagyok az érettségin]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1378337</link><pubDate>2017-06-26 20:21:05</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Most csak annyira futja, hogy kiírjam:

	túl vagyok rajta, 85%.

	Holnap meg megyek dolgozni, és 2 napja nem aludtam, szóval fürdök és alszok.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kitört a nyári szünidő]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1377399</link><pubDate>2017-06-19 16:15:38</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Megy a heppiség meg minden, legalábbis másoknál biztosan, nálam kevésbé.

	Megint eltelt jó egy hónap, sőt, már majdnem kettő is, de egyszerűen sose vitt rá a lélek arra, hogy akkor én most megírjak egy bejegyzést vagy sem. Pedig nagyon sokat gondolkodtam rajta, de tényleg, hogy írni kéne, de... Nem ment. Pedig lett is volna miről írjak (igaz, mindig ezt írom), de tényleg, semmi lelkierőm, meg nem akartam azt sem, hogy akkor másnap megkapjam azt, hogy jah, erről írtál, láttam, olvastam, stb. Régen mindig arra vágytam, hogy sokan olvassák a blogomat, de mára rájöttem, hogy semmit nem érek el vele, plusz ki is nőttem abból, hogy én most mindenkit itt szidjak és ócsároljak mindenki szeme láttára, aztán másnap meg menjen az, hogy mekkora egy faszcibáló buzeráns alpári tajnigger vagyok.

	Szóval: nyári szünet, vakáció, kurva meleg van/volt, igazából az időjárás hozza a formáját. Amíg az iskolában rohadtunk, kurva meleg volt, ahogy vége lett a börtönnek, egyből szar idő. Tegnap olyan hidegnek éreztem az időt, hogy melegítőalsót kellett felvegyek a rövidnadrág helyett, most meg megint 30 fok, este meg nem tudok aludni, tehát napközben full fáradt vagyok és ideges.

	Voltam osztálykiránduláson.

	Kicsit félve indultam neki úgy az egésznek, mert megmondom őszintén, nem volt sok kedvem. Az utóbbi időben nagyon sokszor éreztem úgy, hogy nem igazán vagyok az osztály tagja, nem igazán szeretnek az emberek, sőt, sokszor a hátuk közepére sem kívánnak. Rájöttem, illetve észrevettem azt, hogy az osztályban én és egy másik lány kívülállóak vagyunk - ami a lány esetében végülis érthető, mivel év közben jött, és úgy, hogy nem is lett volna kötelező bejárnia, de nekem, meg az én helyzetemben fura, mivel 0. óta az osztály tagja vagyok, és ahogy repültek az évek, én egyre inkább kívülállóbb lettem. Sok balhé volt, leginkább a blognak köszönhetően (többek között ezért nem is írogatok már), de a 11. év elrepült úgy, hogy különösebb dolog nem történt. Mármint de, történt, csak én abban nem vettem részt, mert nem lettem meghívva, mert nem szóltak, stb. Talán a Mózsina volt az egyetlen egy olyan rendezvény, amin úgy éreztem, hogy tartozok valahová, de úgy egyébként nem.

	Szóval kicsit félve indultam neki az osztálykirándulós sztorinak, mivel mindig úgy éreztem eddig, hogy jaj de jó, végre, mindig vártam, hogy jöjjön az osztálykirándulás, de most ez az érzés elmaradt. Féltem, sőt, egyenesen rettegtem, hogy mi a faszt fogok csinálni akkor, ha nem fogom magamat jól érezni, egyedül akarok lenni, és sehogy sem fogok tudni egyedül lenni. Akik voltak barátaim elhagytak (vagy én hagytam el őket?), tehát nagyon senki felé se tudtam volna fordulni.

	Mondjuk ebben az egészben lehet az is szerepet játszott, hogy már másfél hónapja nincsen telefonom. Oké, az én hibámból, mivel addig csűrtem-csavartam, hogy megrepedt a kijelző, én meg földhöz basztam, aminek következménye az lett, hogy a frissen cserélt kijelző szarrá tört (pedig elvileg Gorilla Glass 2 van rajta), pénz nincs megcsináltatni, szóval most elkezdtem dolgozni - de erről majd később.

	Szóval lehet, hogy a telefon is közrejátszott a dologban. Legalábbis magamat ismerve, úgy gondolom, mivel amikor egyedül éreztem magam, ráírtam valakire, elmondtam a bánatom, aztán megnyugodtam, és újult erővel tudtam nekifutni újra a szocializálódásnak.

	De most mivel nem volt telefonom, így full egyedül éreztem magam.

	Ez lehet annak a jele, hogy rá vagyok függve, de egyébként amióta nincs telefonom, máshogy érzem magam, sokkal több dolgot meglátok a világban, mint akkor, amikor volt telefonom, szóval van ennek az egésznek jó és rossz oldala is.

	Az osztálykirándulásról: a fentieken kívül más nem igazán volt, megtörtént, jólvan, nem volt rossz, volt már jobb. Lehet, hogy leginkább a szállás volt az, ami elbaszta az egészet: hideg is volt, nem is volt fűtés, meg... A többi már részletkérdés, leginkább ez volt a probléma.

	Történtek dolgok, amiket szintén nem részletezek, mert felesleges lenne. Véleményem megvan róla, mint ahogy sok más embernek is, mindannyian tudjuk, hogy mi történt, mi volt a gáz, és mi nem. Az az osztálykiránduláson történt, ami ott is marad, örök emlék, habár inkább lettem volna részese másnak, mint ennek az élménynek, mert szórakozást nem igazán nyújtott.

	Ennyit az osztálykirándulásról, összefoglalva: elment. Ez volt 25-26-án, 28-án meg Nyársapátra tettem látogatást.

	Na az gecijó volt.

	Márkkal tartjuk az évi 1 találkozást, mert a több lehet, hogy a barátságunk rovására menne. És most, hogy növünk, én is, ő is, egyre inkább úgy látszik, hogy basszus, tényleg barátok vagyunk. Mármint úgy értem, hogy nem csak haverok, hanem úgy ízig-vérig barátok.

	Nem volt ott az egész HTS Team, azt hiszem, csak Márkék voltak ott, de ő tarolt. Így, hogy nem volt ott a többi csapattársa, sokkal inkább tudtunk úgy viselkedni, ahogy egyébként viselkednénk: beszélgettünk egész nap, sürögtünk-forogtunk, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor el kellett küldenie a lakókocsitól, hogy a csapatfőnök azt higgye, hogy agyban készül a futamra.

	Nagyon-nagyon jó volt, nem tudok róla többet írni, és van egy olyan érzésem, hogy jobb is, ha nem írok róla, mert felesleges. Nagyjából összefoglaltam, hogy mi történt, a többi megmarad nekem, mert emlék. Egyébként valószínűleg idén többször is fogunk találkozni, sőt, megbeszéltük, hogy a szilvesztert is együtt töltjük. Erre nem teszem fel a nyakam, de elképzelhető, hogy nem itthon fogok ülni és szopni a nagy kékeres lófaszt.

	Most pedig megyek feedelni, megcélzom Diamondot LoL-ban. Platinum már sikerült, mostmár csak tovább kell menni. Majd írok megint 2 hónap múlva.

	Pá.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[She just wants a life for her baby]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1370229</link><pubDate>2017-04-29 22:36:21</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Megint eltelt egy hónap úgy, hogy nem írtam, pedig basszus, annyiszor nekiindultam, hogy na, akkor majd most írok, akkor majd holnap tényleg, aztán másnap meg megint azt mondtam, hogy ok, akkor holnap, és nem. Pedig itt volt még a tavaszi szünet is, ahol tudtam volna írni bőven, most meg csak így szenvedni fogok konkrétan, mert amik történtek az elmúlt hetekben már ki is mentek a fejemből. Azaz nem, nem mentek ki a fejemből, itt van minden, csak nem tudom őket megfogalmazni úgy, hogy azzal ne bántsak meg másokat vagy haragítsak magamra egy fél iskolát, vagy bármi más hasonló. Szóval fasz kivan, esküszöm azon gondolkodom, hogy fogom magam és törlöm az egészet a gecibe, de akkor is, valahogy eljutottam már ideig, sokan ismerik ezt a címet (nyilván túl sokan is), én meg nem túlzottan akarok így írogatni, mert hiába van arra a blogom, hogy kiírjam magamból azt, ami bassza a lelkem, nem tudom.

	Túl vagyunk az osztályzóvizsgákon. Nem tudunk még semmit sem arról, hogy hogy sikerült, csak sejteni tudjuk, legalábbis a szóbelik alapján. Habár bár ne sejteném, mert ennyire még semmit nem basztam el nyilván, mint a szóbelit.

	Az írásbeli úgy érzem, egész jól sikerült (ha nem, akkor tényleg felakasztom magam), és ahogy írtam fél sorral fentebb, szoptam a szóbelin, amiről nem mondom azt, hogy nem tehetek. Igenis tehetek arról, hogy szoptam a faszt elég rendesen, viszont arról nem, hogy mindenkinek volt valamilyen téma, amitől fosott, amit nem tudott annyira, mint a többit, én meg pont kihúztam azt a kettőt, amibe beletört a bicskám, vagy hogy mondják.

	Ezek után persze nem maradt el senkitől sem a szokásos lecseszés, a szúrkálódás, hogy háhá, elbasztad, mekkora egy szardarab vagy. Pont ez hiányzott jelenlegi ideg-, illetve lelkiállapotomnak, dehát ki a gecit érdekel? Senkit, talán magamat, de lassan már én is eljutok arra a szintre, hogy leszarom a saját mentális egészségem, meg úgy az egész életem.

	A leginkább az basz fel, hogy amíg izgultunk kedden, addig mindenki milyen megértő volt, hogy huh basszus, tényleg szopó, satöbbi, aztán meg elillant az egész. Mindenki jön azzal, hogy többet kellett volna tanulni, többet kellett volna készülni, úgy, hogy senki nem tud rólam még mindig lófaszt sem. Senki nem tudja azt, hogy mennyit készültem, senki nem tudja azt, hogy hányszor hánytam ez miatt az egész miatt, mert nem akartam. Erre amikor kihúzom a két legnagyobb szopó témát, én vagyok a szar ember, és tényleg azon a kettőn kívül még nyilván másik kettőt nem tudtam, a húszból. 16-4, elég jó arány, de nekem persze ezeket kell húzni. Aztán meg mindenki jön azzal az álszent dumával, hogy jaj ő tudta az összeset, azért szoptam meg a faszt, mert nem állt mellém Fortuna. Mások meg alig tanultak, és pont kihúzták azt a tételt, amit húztak. Na, és akkor ez hol igazságos? Sehol, dehát meg kell szokni, majd javítok rajta valahogy. Vagy nem.

	Két hét múlva érettségi (???), kurvára izgulok az miatt is. Valamikor júniusban meg majd mehetünk szóbelizni, ott valószínűleg ugyanígy szopni fogok, szóval lehet át kéne még egy párszor nézni ezt az egész tételsort, hogy mit nem tudok, és mit tudok magabiztosan, meg ötletek után kutatni egyes témákkal kapcsolatban. Például a család téma után, mert arról tudnék beszélni, de nem túl szépen. Oké, van egy kidolgozott témánk, amit még valamikor 0-ban kaptunk, de azon ugyanaz van, folyamatosan ismétlődve: hogy néz ki anya, apa, kistesó, nagytesó, nagyanyám, nagyapám, legjobb barátom, a kutyám, keresztanyám, meg a fél család. Festivals and celebrationsre is ki kéne valamit találjak, mert az, amit elmondtam a szóbelin (azt mondtam, haha) nem volt túl meggyőző. Mondjuk az is közrejátszott, hogy rohadtul zavarba jöttem ahogy megláttam a témát, blokkolt az agyam (szerintem ez is megérthető), aztán ahogy láttam az arcokat, méginkább blokkoltam.

	

	Ezt a zenét beszúrtam, mert rohadtul imádom. Komolyan kezdek elhúzódni a pop irányából ebbe a... Hiphop, R&amp;B, rap irányba, de igazából nem is bánom, mert kurvajók, és meg tudnak nyugtatni. Az meg már megint más kérdés, hogy lehet rájuk baszatni a baszatáskával. Az meg megint más téma, hogy attól, hogy lehet, én nem tudom, lol.

	Egy hónap és osztálykirándulás, 28-án meg találkozom Márkkal. Amúgy tudtátok, hogy rendesen elkezdtem dolgozni front-end fejlesztőként, és vannak is megkereséseim is? Nagyon durva.

	Ja, és iPhone 7 Plus incoming, de mostmár tényleg. Apát félig meg is fűztem már rá úgy, hogy felét én fizetem, szóval ajánlom, hogy belemenjen, mert a telefonom (Galaxy S4) elég faszságokat csinál, és már inkább felbasz, mint megnyugtat, használni nem lehet, mert egy kalap fos. Konkrétan nem lehet telefonálásra használni, csak netezésre, mert nem lehet vele felvenni a hívást, folyamat elsötétül a kép, ha hívnak. Előtte semmi baja, utána semmi, de amikor hívás lenne, akkor semmi reagálás. Szóval szopó. Valszeg a közelségérzékelő-szenzorja mondta fel a szolgálatot.

	Na, ennyi voltam.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Harmadik lettem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1364398</link><pubDate>2017-03-20 19:20:58</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Egy novellaíró-versenyen, igaz, nem volt nagy, neves verseny meg semmi hasonló, de harmadik lettem, és ez sokat jelent számomra. Szóval úgy döntöttem, hogy Facebook után ide is kiposztolom.

	Boldog vagyok, és a felhők felett jópár méterrel járkálok. A lábam nem éri el a földet, olyan boldog vagyok, konkrétan pillangót lehetne velem fogatni. Vannak barátaim, vannak okaim azért, hogy éljek, hogy tényleg feltétlenül boldog legyek, és megmutathassam a világnak azt, hogy vagyok valaki, hogy érek valamit. Nem állít meg semmi, nincsenek korlátok, nincsenek olyan emberek, akik tudnák szabályozni azt, hogy hogy érezzek, mit csináljak, nem tudja senki sem befolyásolni azt, hogy hogy érzek. Csak én vagyok.

	Csörög az óra, 5:30 van. Elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt, nem megyek ma dolgozni, mivel szabadságon vagyok. Pedig alapvetően nem rám vall az, hogy ha tudom, hogy másnap nem megyek dolgozni, akkor nem kapcsolom ki az ébresztőt. Ettől függetlenül ha már felébredtem, kipattanok az ágyból és elvégzem szokásos reggeli rutinom: mosakodás, gyors tusolás, aztán felteszem a kávét főni, hogy mire felkel, friss legyen és lehetőleg forró. Miközben a kávézaccot ürítem ki a kávé tartójából, elgondolkodom az álmomon, és azon, hogy mikor is voltam utoljára úgy igazán boldog, aztán rádöbbenek, hogy nem mostanában. Ördögi egy körforgás, de ezt teszi a depresszió. Ebbe taszítja bele a "tulajdonost", azt az embert, aki szeretne boldog lenni, de nem tud. Vagy saját maga miatt, vagy a külső behatások miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert a sátán az örökkétartó boldogtalanságra kárhozatta. Ki tudja.

	Sokan megkérdezik azt, hogy minden rendben van-e velem, és mindig úgy válaszolok, hogy ne kérdezősködjenek tovább, ergo "igen, minden rendben", De egyébként úgy legbelül, tényleg, mélyen legbelül tudom én is, hogy nem, semmi sincs rendben, és nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne. A mindennapokat ugyanúgy töltöm el, minden egyes nap ugyanaz a bevett szokás: felkelek reggel, megiszom a kávém, cigizek, elmegyek a dolgozni, hazajövök, itthon is dolgozok, megcsinálom a ház körüli dolgokat, mosok, főzök, takarítok, fürdök, lefekszek. És ezt így minden egyes kibaszott nap az elejétől kezdve a végéig ismételve. Eljutottam arra a szintre, hogy régen néhányan tudtak még a létezésemről, mostanra viszont a süllyesztő legmélyében végeztem, senki nem tudja, hogy mi van velem, senki nem tudja, hogy mi a problémám, még anya, sőt, Ő sem, mert megtanultam leplezni, vagy csőből rávágni a "mi baj van?" kérdésre a semmit mondó választ, magát azt, hogy "semmi". És ez igazából így pár hónap alatt elkezdett felemészteni, és nem tudom, hogy mikor fog totál elborulni az agyam, és azt mondani, hogy kösz, nekem elég volt ennyi, és nem kérek többet ebből a bullshitből, kaptam eleget a 23 év alatt.

	És tényleg, fogalmam sincs, hogy mikor fogok végérvényesen összeroppanni és fatális hibát elvéteni. Komolyan mondom, félek saját magamtól, mert megint visszatér az az álmom, amiben elfojtott agressziót vélek felfedezni: piros szoba, piros én, előttem azok az emberek, akik számítanak még nekem valamit, szeretem őket, én pedig lelövöm, megkínzom és megölöm őket, majd a végén röhögök. És nem ez a legdurvább, hanem az, hogy egyszerűen nem tudok felkelni belőle. Az agyam nem érzékeli azt, hogy én ezt nem akarom (vagy akarom, csak nem akarom kimutatni a valóságban), és nem kelt fel, nem kongatja meg a vészkorongot, hogy hahó, ezt nem kéne. De sokszor már meg sem visel igazából, csak akkor, amikor realizálom, hogy mit is álmodtam.

	Abbahagyom a gondolkodást, 6:30, csörög az órája. Szokásos műmosolyt felveszem magamra, leplezve azt, hogy nem, nem vagyok boldog, mert ha rájönne, hogy nem vagyok az, magát hibáztatná. Pedig nem ő a hibás, hanem én.

	Öntök egy kis kávét a két kávéskanál cukorra, bekapcsolom a rádiót, és elindulok a szoba felé. Amikor az ágyhoz érek, adok egy puszit a homlokára, látom, hogy mosoly húzódik az arcára. Örülök annak, hogy van valaki, akinek még okozhatok boldogságot, igaz, csak átmenetit. De boldogság. Olyan dolog, amire éhezek legbelül, és mégse akar sikerülni, mégse akar összejönni. Szar az egész.

	Kimegyek. Megvárom, amíg felöltözik, közben csinálok neki tízórait a munkahelyre - óvónő az óvodában, kell neki a táplálék a sok lurkó mellé, hogy ne úgy térjen haza, mint egy zombi. 2 perc múlva ahogy kijön, arcomra furcsa mosoly ül: úgy érzem, egyszerre vagyok szerencsétlen és szerencsés is. Szerencsétlen azért, mert egy ilyen nő mellett nem tudok boldog lenni, és szerencsés azért, mert mégsem hagyott még itt a picsába egyedül meghalni. Végignézem, ahogy bebugyolálja magát a kinti, meleg ruhába, nagyon jól áll rajta ez a térdig érő szövetkabát. Ahogy végzett az öltözéssel, odalépek hozzá, adok neki egy puszit, és a tízórait a kezébe nyomom.
	- Várlak haza - mondom neki kicsit fáradtan, kicsit reményvesztve, de ő ezt nem veszi észre.
	- Sietek haza. Főzöl valamit?
	- Még meglátjuk. Viszont siess, mert elkésel.

	Bólint egyet és elindul. Ahogy becsukódik az ajtó, levetem magamról a mosolyom, és újra magamba roskadok. A rádióban a Million Reasons szólal meg, ami az alaphangulaton sokat ront, mondhatni, hogy negatív irányban, de ebből már nem szabadulok.

	Csörög a telefonom. Rossz érzésem van, nem szokása 7 órakor csörögni. Ahogy közelebb megyek a telefonhoz, látom, hogy anya képe van kint a telefonon, ami már rossz jel reggel hétkor. Fél óra múlva leteszem a telefont, és teljesen összetörök. Úgy roppanok össze a nyomás alatt, mint a frissen fagyott jég a kisebb kátyúban. Azt mondta anya, hogy ne csináljak hülyeséget, holnap eljön, és tartsak ki. De nincs miért kitartsak.

	Bemegyek a szobába, és az ingeim között eldugott dobozt kiveszem, kiviszem a konyhába. Magam elé veszem a hat kazettát és a diktafont, bedugom az első kazettát, és elkezdem mesélni az életem, születésemtől kezdve egészen addig a pillanatig, amíg be nem fejezem az egészet. Elmagyarázom, hogy hogy érzek, hogy miért érzek úgy, ahogy. Vázolom, hogy nem egyszer volt segélykiáltásom, nem egyszer kongattam meg a vészharangot, de én akartam így, én akartam azt, hogy ez történjen. Vázolom, hogy mi volt az a bizonyos pont a mondat végén.

	Dél van, ahogy befejezem az egészet, telebeszéltem hat kazettát. Magamban megveregetem a vállam, ügyes voltam. Papírt és tollat ragadok, elkezdek körmölni, Neki írom, és bocsánatot kérek tőle. Megmondom, hogy nem tehet róla, saját döntés, és lépjen tovább.

	Előkerítem a bőröndöm, összepakolok, kabátot ragadok és elindulok Buda felé, a Szabadság hídon keresztül. Út közben sok ismerős arccal találkozom, de nem látnak semmit, mivel mielőtt kiléptem az ajtón, a szokásos műmosolyom felvettem, hogy senki se lássa azt, hogy baj van. Magamban akarok lenni. Igaz a mondás: zene be, világ ki.

	A hídhoz érve szétnézek. Nincs sok ember. A híd közepén megállok, gondolkodom. Túlélem ezt? Egyáltalán túl akarom én ezt élni? Gondolatspirálba keveredtem, és nem akarok, illetve inkább nem tudok belőle szabadulni. Bedugom a fülhallgatóm, és elindítom az Afraidet. Félek vajon? Milyen lesz ezek után az élet? Nem tudom.

	Lógatni akarom a lábam. Felülök a híd korlátjára, igaz, lassan, mert csúszik, de sikerül. Senki nem áll meg mellettem, senki nem kérdezi meg, hogy minden rendben van-e, és senki nem szól, hogy ugyan menjek már vissza a járdára, mert ez így nem lesz jó. Rohanó világban élünk, ahol nem érünk rá az emberek faszságaira, és a sajátunkét helyezzük előtérbe - dehát ez így van rendjén. Lenézek a bőröndömre, és továbblépek a Female Robbery-re.

	Ellököm magam a hídtól. Ahogy zuhanok a víz felé, átértékelődik bennem minden. Vége a sok bullshitnek, vége van mindennek, mostmár csak én vagyok, saját magammal. A harcot nem a társadalommal, nem a szüleimmel, nem a barátaimmal vívom, hanem saját magammal. Érzem, hogy közeledik a vízfelszín, hideg, nem is akármennyire. Viszont végre érzek valamit, ami felszabadít, és engedi azt, hogy megnyugodjak. Becsukom a szemeimet, és lepörög előttem minden. Fél másodperc múlva kinyitom, körülbelül fél méterre vagyok a vízfelszíntől. Megint itt van az a furcsa érzés, amit nem igazán éreztem még soha sem, aztán rájövök arra, hogy egyszer éreztem, és tudatosul bennem az egész, hogy mit érzek.

	Szabad vagyok.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Annyira taknyos vagyok, hogy még tüsszenteni se bírok]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1363985</link><pubDate>2017-03-18 16:17:15</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Jó, mondjuk lehet, hogy nem ezt a címet kellett volna adni ennek az ügyes-bajos bejegyzésnek, de jobbra nem tellik jelenlegi egészségi állapotomban tőlem, szóval nézzétek el légyszi, tegnap este 42 fokos lázzal az ügyeleten kötöttem ki, ahol megállapították, hogy nagyon keményen megfáztam, én meg ültem ott, magamról nem tudtam, de azért egy hasonló reakcióra telt még a lélekjelenlétemből.

	Régóta nem írtam már, azóta sok bullshit történt velem, mire én azt mondatokba foglalnám, szerintem elmúlna egy jó 3-4 óra, szóval most nem kezdek bele, de azért nagyjából összefoglalom.

	Mama túlélt egy stroke-ot. Lényeg annyi, hogy egyszercsak rosszul lett, nehezen tudott beszélni, a mozgáskoordinációs valamije az agyában kapott egy enyhébb vérzést, ez miatt egy vajas kenyeret 5 percbe telt neki megkennie, aztán meg ahogy megérkeztem, annyit kérdezett, hogy a faszért nem vagyok iskolában. Aztán romlott az állapota, a mentő 1 óra múlva érkezett meg legalább, le se szarták, de nem baj, bevitték mamát, stroke, jólvan, túléli, de lehet, hogy nem fog tudni többet beszélni normálisan. Másnap megyek be hozzá, sírni lett volna kedvem, erre ahogy belépek, első kérdése az, hogy elmentem-e a boltba. Mondom he, mivan? Azt hittem, hogy hülyül amikor mondta, és basszus, nem hülyéskedett, emlékezett mindenre, amit mondott nekem, aztán meg szidott, hogy a francért nem tudtam elmenni a boltba, mikor megkértem. Azóta úgy vigyázunk rá, mint egy hímes tojásra, és szerintem amúgy élvezi is.
	Egyébként nagyon durva, hogy mama miket élt már túl. Kezdjük ott, hogy a férjét, aki egy pszichopata fasz volt (én azért szerettem papát, de lehet, hogy ha most ismerném, annyira nem szeretném, mert hallottam sok dolgot róla), volt már három szívrohamja, tört már el lába, karja, és akkor most még egy strokeot is kurvára de túlélt. Életcélom nekem is, hogy ilyen legyek felnőttkoromban. Már ha megérem azt az időt.

	Nagyjából kezdenek rendeződni az anyagi dolgaim is, tök jó érzés. Elkezdtem sitebuilderkedni, illetve webdesignnel foglalkozni, attól függetlenül, hogy nincs végzettségem. Már volt is két megrendelésem, mindkettő sikeres, és mindkettő elég jól néz ki, szóval most majd szeretnék valahol elhelyezkedni, meg ilyesmi, de attól félek, hogy nem vagyok elég jó, sőt, nemhogy félek, tudom, hogy nem vagyok elég jó, szóval pont ezért fogok elkezdeni új dolgokat tanulni. Lehet mondjuk, hogy egy javascript gyorstalpaló nem ártana, dehát a fasznak van kedve nekifutni egy olyan rendszernek, mint a javascriptnek. Habár... Nem ártana, de még nem vettem rá saját magam.
	Javascripten kívül van még ez a bootstrap is, amit lehet nem ártana szintén elsajátítanom. Mondjuk a reszponzív designnal is így voltam, hogy a fasznak van kedve foglalkozni, erre az előző két oldal is már teljes reszponzív volt.

	Egyébként szeretnék csinálni ilyen bemutatkozó oldalt is, de fogalmam sincs, hogy hogy van az adózása. Csak azért, mert hallottam már olyat, hogy x ezer forintig adómentes, onnantól kezdve kell utána adózni, hallottam olyat is, hogy havi 40 ezer az adózása, meg mittudomén, szóval aki esetleg tud valamit erről a dologról, az írjon már rám egy privátot, vagy hozzászólást, mert hárman mondanak négy félét, és tényleg szeretnék ezzel foglalkozni.

	Nem is tudom, hogy miről tudnék még írni. Ja, de.

	Szóval, amiért totálisan magam alatt voltam: hát, hogy is mondjam, megismerkedtem valakivel, és átéltem megint ugyanazt, mint amit Márkkal átéltem 5 és fél évvel ezelőtt. Túl hamar kezdtem el hozzá kötődni, meg igazából sokkal bonyolultabb is, mivel nem a saját facebookomon keresztül ismertem meg, hanem egy totál kamu facebookon keresztül, de aztán coming outoltam. Amióta nem azon keresztül beszélünk, azóta úgy... Visszahúzódott magába. Lehet, hogy kicsit nagyon megbántottam, de basszus, nem akartam. De egyébként örülök annak, hogy ettől függetlenül ugyanúgy kezel, azaz próbál ugyanúgy kezelni, mint előtte. Próbálkozik, és én is próbálom úgy kezelni, mintha ugyanaz az ember lennék, mert az is voltam abban a testben is, saját magam adtam, de mégis más testen keresztül. Na mindegy is, azt hiszem, ennyi elég is volt ebből a témából. Próbálok beleadni anyait-apait, és helyrehozni azt a hibát, amit elbasztam.

	Egyébként Márkról jut eszembe, hogy már 5 és fél éve a legjobb barátom. Tök durva. Amikor megismertem, még csak 11 vagy 12 éves volt, én meg 14 vagy 15, tudja már a halál. Aztán azóta is szívjuk egymás vérét, és elrepült az idő. Idén kétszer is találkozunk, egyszer most tavasszal, egyszer meg majd valamikor októberben. Még csak véletlen sem a tavaszi szünetben, mert nem úgy jön ki sose a lépés, hogy akkor legyen Nyársapáton, vagy a környéken versenye. De nem baj, ennek is örülök.

	Egyébként remélem sokatoknak tetszik ez a letisztult kinézet. Nem volt már kedvem sokat szarakodni egy dizájnnal, ötletem sem volt, ez az ötlet meg már úgy másfél hónapja ott motoszkált a fejemben. Érdekesen indult az egész, de szerintem az összkép gecimenő lett.

	Amúgy miközben írtam a bejegyzést, sikerült hapciznom, szóval a mai napi célom is teljesítve, kösz my body.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Lost and afraid]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1354662</link><pubDate>2017-01-20 22:46:44</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Találtam egy zenét, ami jelenlegi lelki világom tökéletesen leírja, körbefesti. Mindjárt beszúrom, de előtte inkább fűznék hozzá pár sor magyarázatot, hogy miért is az, ami, aztán remélhetőleg mindenki meg fogja érteni a dolgokat, ha meg nem, akkor szívás az egész, viszont ahhoz, hogy megértsétek, regisztráció szükséges, szóval bocsi.

	Up and away, I'm an alien

	A zene maga amúgy egy elég jó zene, régóta ismerem, viszont az utóbbi pár napban jutott el a tudatomig az, hogy mit is jelent. Sokan vannak úgy, hogy egy zene jelent nekik valamit, egy korra emlékezteti őket, vagy egyszerűen csak érzelmeket táplálnak maga az adott zene iránt.

	Három részre osztható a Wiped Out!, ez a három rész elég jól megkülönböztethető egymástól, és most akkor megint összevissza beszéltem, és inkább berakom a zenét, hallgassátok meg, kíváncsi vagyok, hogy ti hogy fogjátok hallani a dolgokat. Ha meghallgattátok, akkor utána olvassátok el a magyarázatom, azaz inkább az értelmezésem.

	

	Első rész: az első sor bevezet úgy az egész lelkivilágba. Lost and afraid, a bejegyzés címe is ez. Számomra ez a rész a totális megsemmisüléshez vezető út legeleje, ahol még talán lehetne visszaút, talán meg lehetne oldani a problémákat, és nem okoznának visszafordíthatatlan kimenetelű dolgokat. Aztán - még szintén az első részhez tartozva - jön az a rész, ahol már ráléptünk a megsemmisülés útjára, és lépkedünk a purgatórium egyre mélyebb és mélyebb szintjeire, hogy aztán a nulladik, vagy inkább az utolsó szinten találkozom a sátánnal.

	Átlépünk közben a második részbe, abba a részbe, ahol egy év után újra kikötöttem. Egy év harmónia, egy év mindenféle bullshit nélkül, aztán megint itt. Ahol a lélek harcol a testtel, hogy ne csináljon faszságot, aztán egyszercsak bejön a tévé hangyás képe, elsötétül a világ, és megcsinálod a faszságot, bántod saját magad azért, hogy ne a lelked fájjon, hanem a tested, tehát a lelki fájdalmad átvezeted fizikaiba, mert azt sokkal jobban el tudod viselni, mint azt, hogy a lelked mélyén totálisan eltűnsz, porrá zúzódsz. Aztán megbékélsz a dologgal, rájössz, hogy egy idióta suttyó fasz vagy, akiből az életben nem lesz senki sem.

	És jön az elfogadás, a pozitív világlátás, hogy van még esélyed a boldogságra. Talán. Hogy van még olyan ember, aki szeret azért, aki vagy. De aztán rájössz, hogy amúgy nem, nincs, és megint kezdődik az egész elölről.

	Ördögi egy körforgás, de ezt csinálja a depresszió. Ebbe taszítja bele a "tulajdonost", azt az embert, aki szeretne boldog lenni, de nem tud. Vagy saját maga miatt, vagy a külső behatások miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert a sátán az örökkétartó boldogtalanságra kárhozatta. Who knows.

	Sokan megkérdezik azt, hogy minden rendben van-e velem, és mindig úgy válaszolok, hogy ne kérdezősködjenek tovább, ergo

	"Igen, minden rendben."

	De egyébként, úgy legbelül, tényleg, mélyen legbelül tudom én is, hogy nem, semmi sincs rendben, és nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne. A mindennapokat ugyanúgy töltöm el, minden egyes nap ugyanaz a bevett szokás: felkelek reggel, megiszom a kávém, cigizek, elmegyek az iskolába, hazajövök az iskolából, gépezek, lefekszem. És ezt így minden egyes kibaszott nap az elejétől kezdve a végéig ismételve. Eljutottam arra a szintre, hogy régen néhányan tudtak még a létezésemről, mostanra viszont a süllyesztő legmélyében végeztem, senki nem tudja, hogy mi van velem, senki nem tudja, hogy mi a problémám, még anya, sőt, mama sem, mert megtanultam leplezni, vagy csőből rávágni a "mi baj van?" kérdésre a semmit mondó választ, magát azt, hogy "semmi". És ez igazából így pár hónap alatt elkezdett felemészteni, és nem tudom, hogy mikor fog totál elborulni az agyam, és azt mondani, hogy kösz, nekem elég volt ennyi, és nem kérek többet ebből a bullshitből, kaptam eleget a 19 év alatt.

	És tényleg, fogalmam sincs, hogy mikor fogok végérvényesen összeroppanni és fatális hibát elvéteni. Komolyan mondom, félek saját magamtól, mert megint visszatér az az álmom, amiben elfojtott agressziót vélek felfedezni: piros szoba, piros én, előttem azok az emberek, akik számítanak még nekem valamit, szeretem őket, én pedig lelövöm, megkínzom és megölöm őket, majd a végén röhögök. És nem ez a legdurvább, hanem az, hogy egyszerűen nem tudok felkelni belőle. Az agyam nem érzékeli azt, hogy én ezt nem akarom (vagy akarom, csak nem akarom kimutatni a valóságban), és nem kelt fel, nem kongatja meg a vészkorongot, hogy hahó, ezt nem kéne. De sokszor már meg sem visel igazából, csak akkor, amikor realizálom, hogy mit is álmodtam.

	Na, most, hogy adtam egy kis csámcsognivalót a keselyűk szájába, kis élménybeszámolót is írnék.

	Ma voltunk Educatio kiállításon, amiről úgy vegyes érzésekkel távoztam. Többet vártam őszintén szólva, sok iskola ki sem vonult arra fogva, hogy túljelentkezés van náluk. Nem is értettem egyébként, hogy akkor miért nem tudnak kivonulni, de nem is akarom megérteni, úgy érzem. Időközben eldöntöttem azt is, hogy webdesign- és webprogramozó irányultságban akarok elhelyezkedni, szóval felkutattam egy-két felsőoktatási intézményt, hogy most akkor hol is lehetne ilyet tanulni, de előrébb nem jutottam.

	Kétes indulóként indul alapból a Metropolitan egyetem. Nagyon szimpatikus, viszont nagyon durván drága is. A szak, amire szeretnék menni (tervezőgrafika, alapszak) 450.000 Ft/félév, és van belőle hat félév, ergo 2.700.000 Ft csak az, hogy kapjak egy papírt, és hát öhm. Enyhén szólva borsos összeg.

	Van még a Képzőművészeti Egyetem, ott is van szintén tervezőgrafika, de nem tudom. Indul még a versenyben az egri Eszterházy Károly főiskola is, ott is van ilyen szak, és a csaj, aki mesélt róla, igaz felszínesen, de mesélt róla, és az pont az, amire nekem rohadtul de szükségem van.

	Educatio után átmentünk Arénába, ott meg találkoztam Levivel, de basszameg, olyan szinten... Felszabadultam, hihetetlen. 20 percet tudtunk volna beszélni, de szerencsére az osztályfőnök megengedte, hogy velük menjek a Milenáris parkba, ergo metróztunk, beszélgettünk, cigizgettünk, flasheltünk, kurvajó volt kiszakadni végre-valahára abból a bullshitből, amibe minden egyes telibebaszott nap bele vagyok kényszerítve. Persze a susmus jött egyből, hogy én miért velük megyek, miért különcködöm már megint, de abban a pillanatban épp nem érdekelt.

	Szummázva: nem vagyok boldog, sőt. De próbálom magam kordában tartani.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Van egy csomó időm,]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1348757</link><pubDate>2016-12-15 08:56:43</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	szóval most írok egy fasza blogbejegyzést, mert kint ülök ilyen portaszolgálatos valamin és verem a brét. Jó, nyilván lenne mit tanuljak, lenne mit csináljak, de direkt ezért elkértem tesómtól a táblagépet, hogy így laza négy hónap után tudjak egy tényleg rendes bejegyzéssel jelentkezni.

	Először is szeretnék megint bocsánatot kérni, amiért ilyen hosszú ideig nem írtam. Nyilván megvolt az az indok, amiért nem írogattam, de így a vége felémár kezdett bűntudatom támadni, mivel láttam, hogy minden nap feltéved ide 15-20 ember, és várják azt, hogy jelentkezzek. De nem jelentkeztem, egészen idáig.

	Szóval belekezdek.

	Ugye szeptemberben elindult az iskola, elindult a mélytorkos szopás, lett is volna miről írjak, de mire eljutottam volna odáig, vagy elfelejtettem az egészet, vagy egyszerűen úgy gondoltam, hogy megoldom a problémát anélkül, hogy bevonnék bárkit is a problémamegoldásba. Tudjátok, hogy régen, még amikor átváltottam a mostani címre, miért váltottam: pontosan az miatt, mert probléma volt, megírtam, aztán csak az én szempontomat figyelembe véve konkrétan belegázoltam mindenki lelkébe, mert azt hittem, hogy sose fognak megtalálni. Habár hülye is voltam, mert mindig publikus volt az egész kóceráj, mindig vállaltam magam és a nevem is, és a Google kereső elég gyorsan ki is dobott, meg dob is még mindig.

	Ezzel arra akartam célozni, hogy amíg régen a blog kulcsfontosságú szerepet töltött be az életemben, mostmár úgy annyira nem. Persze az életem, azaz inkább tinédzserkorom meghatározója mindig a blogom lesz, de a közeljövőben valószínűleg nem fogok akkora hangsúlyt fektetni rá, mint ezelőtt. Rájöttem arra, hogy magamban feldolgozni a dolgokat sokkal jobb, mint kiírni magamból, mivel sokkal könnyebben lehet fenntartani a harmóniát, mint régebben, amikor mindig minden szart kiírtam de azért, hogy megkönnyebbüljön a lelkem.

	Ettől függetlenül ez nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogok írni, mert azért csak hozzámnőtt, és csak nem tudnám (meg nem is akarnám) elengedni csak így.

	Ezeken kívü egyébként rengeteget változtam én is és az osztály is. Az új osztályfőnök miatt úgy érzem, mintha sokkal őszintébbek, sokkal nyíltabbak lennénk, és ez valószínűleg annak tudható be, hogy mostmár merünk beszélni a problémáinkról. Nyilvánvalóan eddig is mertünk, de a nyár alatt tényleg rengeteget fejlődött maga az összetartás.

	Egyébként szeretjük az új osztályfőnököt, meg úgy érzem én legalábbis, hogy ő is szeret minket attól függetlenül, hogy hatalmas kihívást jelenhetett az, hogy egy 17-18 éves gimnazistákat átvett úgy, hogy eddig konkrétan csak hallani hallott rólunk, de nem volt hozzánk semmi köze, tehát nem tanított minket sose.

	Ettől független ez alatt a pár hónap alatt úgy viselkedett, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, mint egy normális osztályfőnök, és megismert bennünket annyira, mintha már az előző három évben is ő vezényelt volna minket.

	És ez tényleg nagyon furcsa, mert tőlünk nem megszokott az, hogy valakit ilyen gyorsan megszokjunk. De mondjuk azért na, az is közrejátszott, hogy emberként kezel minket, nem úgy, mintha bábuk lennénk, akiket úgy mozgat, ahogy kedve szottyan.

	Igen, kemény szavak ezek, de őszinték. Az előző osztályfőnökkel sem volt semmi problémánk, de vele úgy... Hogy mondjam. Mindig ott volt bennünk az, hogy meg kell neki felelni, mert az ő osztályai eddig mindig példamutatóak voltak, de mindig megkaptuk, hogy mi nem vagyunk azok, és ez külön rombolt az egész osztályhangulaton, mert máshogy viselkedtünk előtte, mint egyébként, mert bizonyítani akartunk.

	Mindegy is. Hagyom a témát, mert nagyon úgy érzem, hogy ebből is balhé lesz meg sértődés, amit nem szeretnék.

	A magánéletemben is megváltozott néhány dolog. Például a szobám. Szeptemberben elhatároztuk, hogy oké, kösz, ennyi elég volt a kis asztalból. Rendkívül pici asztalom volt, ha a laptopot rátettem, alig maradt szabad hely, meg már amúgy is szerettem volna egy asztali számítógépet. Mivel sarokíróasztalt akartam, és azok újonnan egy vagyonba kerülnek, így inkább használtat kezdtem el keresni, és végül az egyik osztálytársam írt rám, hogy neki lenne egy tényleg fasza íróasztala, ami bitang nagy, csak nem sarok kivitel. Mondom jólvan, megnéztem, tetszett, hatalmas, van a monitornak ilyen kiemelkedő része, szóval rábeszéltem apát arra, hogy megvegyük, és ez így is lett. Megvettük, örültem, mint majom a faszának, aztán jöttem rá arra, hogy faszom, sürgősen kell egy asztali gép.

	Mivel tudtam, hogy a laptopom sokat ér, így feltettem jófogásra, bizniszelgettem, de sose akart sikerülni. Épp életem legszarabb üzletét ütöttem volna nyélbe, amikor csörgött a telefonom, és egy számomra totál ismeretlen csávó hívott, hogy megvan-e a gép, meghogy csere érdekel-e. Mondom ja, érdekel a csere, jött is a kérdésem, hogy mi van neki, amire cserélné, erre jött egy kérdés tőle, amire nem számítottam, szó szerint idézve:

	Mit szeretnél?

	Köpni nyelni nem tudtam, aztán végül le lett zsírozva az üzlet, meg mivel monitorra nem maradt volna pénzem, így megajándékozott azzal is, és nem is ilyen tök gagyival, hanem egy tényleg fasza monitorral. Szóval nagy a hepiség azóta, habár majd apránként fejlesztgetni fogom. Akarok bele egy i5-ös processzort, meg videókártyát, meg memóriát... Egy a lényeg, fejlesztgetni kell.

	Amúgy idén is megnyertük a Mózsinát, viszont most toronymagasan, majdnem 10 pont választott el minket a második helytől. Mindezt úgy értük el, hogy az osztályfőnök továbbképzésen volt, tehát magunkra maradtunk, és mint egy igazi csapat, együtt győztünk, tehát nagy volt az öröm.

	

	Ezek voltak a régebbi dolgok, most meg írok a jelenről.

	Úgy néz ki, alakul valami egy lánnyal. Nem vagyo még benne totál biztos, de egyre többet beszélünk, és lehet golyót kellene növesszek, és elhívni valahova. Viszont félek attól, hogy mi van akkor, ha elutasít, aztán meg megromlik a kapcsolatunk. Ezzel kapcsolatban totál tanácstalan vagyok, és igazából harcolok magammal belül, hogy mit csináljak meg hogyan.

	Decemberben, általában karácsony előtt mindig van valami agyfasz, ami megnehezíti az életünk, viszont idén csőstől jön a baj: először az autót húzza meg egy busz álló helyzetben, mert csúszott az út, a busz meg csuklós volt, aztán meg adathalászok valahogyan (fogalmunk sincs, hogy hogyan) megszerzik anya bankkártyájának az adatait és leemelnek róla 50.000 forintot, lazába karácsony előtt. Úgyhogy most anyának kaputt bankkártya, rengeteget levonnak a személyes pénzkivételnél, szóval ja. Elvileg a pénz vissza lesz utalva, a tettesek meg elkapva, de 99%, hogy nem karácsony előtt. Úgyhogy megszoptuk, megint.

	Van még két órám hátra, abban meg asszem törizek. Igyekszem jelentkezni minél hamarabb.

	Szúrnék be videót is zenével, de nem tudok tabletről, szóval majd délután gépről editelem az egészet.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Go ahaead and cry little girl]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1347412</link><pubDate>2016-12-04 18:56:17</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	

	Tényleg fogok már írni, csak egyelőre össze kell gyűjtsem a gondolataim, de most ez a zene tökéletesen leírja életérzésem.

	Fáj minden. Úgy az élet is.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Back to the basics]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1331754</link><pubDate>2016-08-25 17:31:19</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	
		Szia Tomi!
	
		Nekem egy nem ide tartozó kérdésem van, de itt van elég karakterem írni, meg itt reménykedhetek válaszban. Te ugye 19 vagy, viszont az osztálykirándulós bejegyzésben írtad, hogy, ha a 10. a olvassa, akkor blabla. Tizedikes vagy? Ha igen, hogyan? (Nem támadó kérdés, csak kíváncsi vagyok, hogy cserediák kapcsolat miatt halasztottál-e, suliváltás, egyéb.)
	
		Üdv, Kathryn
	
		Akkor vágjunk bele.


	Így van, 19 éves vagyok, majdnem 20, és még csak most megyek 11-be. Nagy álmaim voltak, mégse sikerült őket megvalósítani, és így visszatekintve bánom már, hogy feladtam anno. Viszont ahhoz, hogy a jelenlegi lelki állapotomat fel tudjátok mérni, illetve ahhoz, hogy meg tudjátok érteni az egész történetet, vissza kell mennünk egészen 2012-ig, ami nem lesz egyszerű, mivel már 4 éve volt. Mondhat bárki bármit, sok idő, a negatív dolgokat pedig már nagyjából elfelejtettem, mert el akartam őket felejteni, de talán ha most előveszem újra, akkor képes leszek magamat komolyan túltenni rajta, és nem csak megjátszani azt, hogy minden király.

	2012. április-május - Már hamarabb elkezdődött ez az egész mizéria, viszont itt érkezett el a tetőponthoz az egész történet, és itt lett kerek az, aminek igazából nem is kellett volna kerekké válnia.

	Ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem, földrajz órán át kellett mennünk a háziorvosi-rendelőbe, mivel védőoltást kaptunk. Akkor még nagyon menő volt a háziorvosi-rendelő, mivel a falra fel volt festve kézzel egy csomó mesefigura, köztük Micimackó és Malacka is. Egy kisebb "vitába" keveredtem szeretett osztálytársaimmal, azon, hogy Malacka most akkor fiú, vagy lány. Én azt mondtam, hogy lány, a többi fiú pedig azt, hogy nem lány, mert fiú.

	Ebből a "vitából" kialakult az, hogy akkor én tuti buzi vagyok, és onnantól kezdve nem volt megállás. Persze, ez az egész sztori visszahúzódik még ötödikbe, amikor a fiúk elkezdtek nagyon durván ráutazni a lányokra, én meg nem (itt jegyezném meg, hogy azóta sem utazok rá egy lányra sem), és az egyik befolyásosabb osztálytársam, nevezzük Gergőnek úgy gondolta, hogy akkor ő, mivel mindenki ismeri, elterjeszti rólam azt, hogy én ötödikesen meleg vagyok. Egy ideig tűrtem, mert csak az osztályban volt ez téma, megjegyzem, teljesen alaptalanul, viszont nem kellett fél év sem, mire az egész iskolában ez volt a téma ötödik osztálytól felfele.

	A felsőbb osztályokból rengetegen bántottak,

	nem csak lelkileg, fizikailag is, és ezt úgy kell elképzelni, hogy berángattak a mosdóba, meggatyáztak, majd megköpködtek, mert ez mekkora buli, ezek után persze megmondták azt is, hogy tartsam a számat, különben ennél is durvább dolgok fognak történni. Mit csinálhattam volna, persze, hogy fogtam a pofámat, és hagytam, hogy saját magamban forrjanak a dolgok. Egyszóval nyeltem. Ez volt ötödikben, eljöttünk nyári szünetre, aztán hatodikban és hetedikben offolva volt a téma, mivel anyáék kezdték rajtam látni, hogy valami nagyon durván nincs rendben. Elkezdtem fogyni, kemény kedvhullámaim voltak, egyszer boldog voltam, rá két percre meg gyilkolni tudtam volna.

	Lényeg a lényeg, egy időre elmúlt a balhé, aztán 2012 áprilisában vagy májusában, mama halála után újra előjött, és még durvábban, mint anno, a malacos ügy után. Elég magas gyermek voltam illetve vagyok is, de nagyon durván visszahúzódó. Engedtem, hogy bántsanak, mert meg akartam felelni, engedtem, hogy azt csináljanak velem, amit akarnak, mindezt azért, hogy szeressenek, és elfogadjanak, és ha ez volt az ára, akkor megtettem majdnem mindent. Ez mind szép és jó volt, viszont aztán megtörtem.

	Hogy mit értek megtörés alatt? Sírva mentem haza, és könyörögtem anyának, hogy vegyen ki az iskolából. Anya nem értette, hogy mi van, szembesítettem a dolgokkal, kiborult. Totálisan. Soha nem láttam anyát olyannak, mint akkor volt, se előtte, se utána. Anyáról tudni kell, hogy nem híve annak, hogy bemenjen az iskolába bármi miatt is. Úgy van vele, hogy ha a gyerekeknek problémájuk van egymás között, akkor intézzék el szintúgy egymás között, viszont ezt már ő is felfogta, hogy ez nem olyan dolog, amit egymás között el lehetne intézni. Amíg anya bement az igazgatóhoz, én itthon maradtam, sírtam, és fogódzkodjatok meg valamiben, mivel erről még sose írtam, és nem is fogok, első, és utolsó alkalom lesz:

	meg akartam ölni magam.

	15 évesen. Egy kósza ötlet volt, ki akartam próbálni, aztán rosszul sült el, és tényleg rosszul lettem. Aztán a kórházban ébredtem. Persze jöttek a dolgok, hogy így megbánták, úgy megbánták, de ez csak a mese volt, amit a felnőtteknek mutattak, hogy leszálljanak róluk, és hagyják őket békén a picsába. Aztán amikor visszamentem (mert muszáj voltam visszamenni, másfél hónap volt hátra a ballagásig), kezdődött minden elölről, és az egyik reggelemen arra ébredtem úgymond fel a gondolkodásból, hogy körbeállnak. Nem két-három gyerek, nem is négy, nyolcan. Elkezdtek rajtam röhögni, majd nekilöktek a másiknak. Az behúzott nekem egyet, és ellökött magától, a másikhoz. És ez így ment 3-4 percen keresztül, a tanárok semmit nem láttak (talán mert nem is akartak látni), aztán amikor végeztek, leköptek. Mindannyian.

	És ez még mind semmi. Voltak alkalmak, amikor tesztelni akarták azt, hogy buzi vagyok-e, és az egyik osztálytársam, szintén Gergő elővette a faszát és helikopterezett vele, hogy rátapadok-e. Vicces és szánalmas volt egyszerre, de inkább kimenekültem az öltözőből. Itthon elmeséltem apának, újra összetörtem, és anyáék elhatározták, hogy akkor én onnantól kezdve pszichológushoz vagyok köteles járni. Jártam is, 2-3 hónapot, aztán abbahagytam, mert úgy éreztem, nem volt szükségem rá. Időközben elballagtam, és az az igazság, hogy azóta az osztály 95%-ról nem hallottam. De lehet, hogy jobb is. Nyilván felnőttünk, nyilván megváltoztunk, de én még mindig félek attól a tudattól, hogy nekem jövőre találkoznom kell velük az osztálytalálkozón.

	És akkor a hosszas bevezetés után jöhet a hosszas tárgyalás is, ahol mostmár tényleg az iskoláról fogok írni.
]]></description><encoded><![CDATA[
	Ugye általános iskola után a Piarista Gimnáziumban kötöttem ki itt, Kecskeméten. Alapból a gólyatáborban szar volt a helyzet, mivel néhányan már ott kiszemeltek maguknak, attól függetlenül, hogy azt hittem, vége van már az egésznek, és végre béke lesz az életemben. Rosszul hittem.

	Két napos volt a gólyatábor, az első nap hosszú zarándoklat, a második meg ilyen beszélgetős szar. Az első nap végén már szarul lettem, mivel gyűlt bennem a stressz, és az kihatott a gyomromra, és olyan gyomor- illetve bélgörcseim keletkeztek, hogy lélegezni alig bírtam. Az első nap végén is lett volna ilyen beszélgetős dolog, akkor csak az osztály köreiben, azonban én arról úgymond "ellógtam", nem akartam ott lenni, mert féltem, hogy mi történik, ha elbaszok valamit. Nagyon durva nyomás volt rajtam, mivel meg akartam felelni mindenkinek, és féltem attól, hogy megint az fog következni, ami volt, így tényleg nem érdekelt, és mentem haza. Persze, tudom,

	hatalmas hibát követtem el,

	mivel az első nap már majdhogynem mindenki ismert mindenkit, én meg bementem az osztályterembe, és megkérdezték, hogy mi a gecit akarok. Így szó szerint.

	Az első hónap maga volt a pokol az iskolában. Nem ismertem senkit, egész nap csak telefonoztam, magamba voltam zárkózva. Ekkor ismertem meg Márkot is, akire azóta is legjobb barátomként tekintek, attól függetlenül, hogy van köztünk 100 kilométer. Őt most azért írtam bele, mert köze lesz a sztorihoz.

	Szóval, az első hónap szar volt, közben megismertem Márkot. És nem hiszitek el, én akkor voltam 15, ő 12, olyan durván megértettük egymást, mintha az öcsém lenne. Folyamatosan skypeoltunk, és basszus, lelket öntött belém. Nem hittem el elsőnek, de neki köszönhettem azt, hogy lettem valaki a régi osztályomban, és meg tudtam változni, ki tudtam nyílni. Így az első hónap után már minden király volt - az osztály befogadott, megszeretett, meg is ismertek engem, aztán november körül nagyon durván összevesztem Márkkal valami orbitálisan nagy hülyeségen, és én kiborultam. Nem is kicsit.

	Ez volt novemberben. Próbáltam túltenni magamat dolgokon, de spirálba kerültem. Elkezdtem gondolkodni a nemi identitásomon, tudjátok, bombáztam magamat a "mi lenne, ha" kérdésekkel, de sose jutottam dűlőre. Kérdezgettem magamat azzal kapcsolatban is, hogy mégis miért szar ennyire, hogy nem beszélek Márkkal, és akkoriban azt hittem, hogy rájöttem a dolgokra, és elkönyveltem magamban, hogy

	meleg vagyok.

	Persze ez nem így volt, mivel ahogy telt-múlt az idő, rájöttem, hogy nem amiatt borultam ki Márk miatt, mert szerelmes vagyok belé, hanem azért, mert túl könnyen, túl hamar kezdtem el hozzá úgymond kötődni, mint barát, és azok a szavak, amiket a fejemhez vágott, nagyon rosszul estek. Beteg lettem. Nem fizikálisan, lelkileg. Újra pszichológushoz kellett járjak, ahol az első beszélgetés után rájött Saci néni, hogy igenis hatalmas problémám van, és ezt kezelni kell. Depressziós voltam, és vagyok azóta is, csak az a különbség, hogy akkor nem tudtam kezelni, most tudom.

	Szóval depresszió. Amikor elkezdtem az iskolát, mármint a Piárt, 120 kiló felett voltam, majd 2013. tavaszára majdhogynem elfogytam. Decembertől áprilisig több, mint 40 kilót fogytam, úgy, hogy nem ettem, és ráálltam... Szerekre, fogalmazzunk így. És hogy miért? Fogalmam sincs, azóta sem tudom. Akkor úgy gondoltam, hogy ez lesz a legjobb megoldás, ha egy saját várat építek fel magam köré, és abba a várba bebújok. És ez a dolog egy ideig úgy nézett ki, hogy sikeres is. Kihasználtam anyáékat, hogy hozzájussak az "ebédemhez", mivel mindig adtak nekem pénzt, hogy vegyek valami kaját. Persze abból a pénzből mást vettem, nem kaját, és így utólag rohadtul sajnálom. De, ugye a múlton nem lehet változtatni. Ez is a részem, és az is marad.

	Miközben próbáltam küzdeni a depresszióval, az iskolát leszartam. Nagyon rossz tanuló voltam a Piárban, és sajnos mire rájöttem arra, hogy mit kellene tenni, már késő volt. Hogy mikor volt ez? Május környékén

	Nagyon durván ráhajtottam a tanulásra, csak az a baj, hogy több, mint fél év anyagát 2-3 hét alatt bepótolni lehetetlen lett volna, így megbuktam. Három tantárgyból. Fizikából, matekból és tesiből.

	A pótvizsgára rengeteget készültünk. Anyáék ráköltöttek a matektanárra vagy százezer forintot, apa munkát vállalt azért, hogy tudja nekem finnanszírozni a tanárt, a testvéreim háttérbe szorultak, én meg élveztem a dolgot, és azt gondoltam, hogy hávájdizsi van. Csak nem volt. A fizikát egyedül dolgoztam ki és tanultam meg, viszont a drágalátos osztályfőnököm (ő volt a fizikatanárom) elfelejtette közölni velem azt, hogy számolás is lesz a pótvizsgában.

	Reggel felkeltem, és úgy álltam hozzá az egészhez, hogy sikerülni fog. Maradni akartam. Bementem, és megkérdezték tőlem, hogy mit először megírni. Mondom, hát, legyen matek, azt jobban utálom, a fizikát meg úgyis tudom. Igen, tudtam is, viszont az a gáz, hogy olyan stressz nehezkedett rám a matek után, hogy az valami hihetetlen. Nagyon durván elbasztam a matekot, majd a tanár úgy gondolta, hogy akkor ő most mellém leül, és kijavítja mellettem a matekot. Beparáztam, mivel majdnem minden szar lett, és ezek után beültem fizikára, amit természetesen szintúgy elbasztam, de elértem annyit, hogy tudjak szóbelizni.

	Viszont a szóbeli annyiból állt, hogy a drágalátos volt osztályfőnököm bevágta elém az írásbeli feladatsort, hogy akkor most magyarázzam el, hogy mi hogyan van, miből épül fel, meg mittudomén.

	De hogy hogy a picsába, na, azt nem tudom.

	Nem is tudom, hogy honnan gondolta azt, hogy ha írásban nem tudtam, akkor szóban fogom tudni. Nem is nagyon erőlködtem, megmondtam, hogy "nem tudom, nem tudom, nem tudom", majd megbuktam. Ez volt 2013. augusztus 28-án, 2 nappal az iskola megkezdése előtt. Szerettem volna ott maradni, viszont az igazgatóhelyettes úgy döntött, hogy nem maradhatok el, viszont nem tanácsolt el, csak szóban. Írásban az lett beírva, hogy anyáék vettek ki. Gondolkodtunk is a feljelentésen meg az ilyen dolgokon, de már nem volt erőnk vele foglalkozni.

	Anyáék szerették volna mindenféleképp azt, hogy maradjak Kecskeméten, de szerettem volna folytatni a gimnáziumot, szóval így kerültem át Tiszakécskére, az akkor induló nulladik évfolyamra. Furcsa volt megszokni, hogy majdnem 16 évesen ott vagyok a 13-14 évesek között, de mostmár úgy-ahogy megszoktam, és tudok is hozzájuk alkalmazkodni.

	Voltak gondjaink, vannak is, volt, amit meg tudtunk oldani, volt amit nem, és azóta is lóg a levegőben. Itt is sok mindent elbasztam, mint mindenhol máshol, de nem bántam meg ebből a szempontból, hogy idejöttem. Király az osztály, jók a tanárok, és tényleg, szeretem az ittlétet. Sokkal barátságosabb, mint egy nagyvárosi iskola, ahol az emberek szaladnak. Itt azért rengetegszer van az, hogy kiülök a Tisza partjára, és gondolkodom. Szóval... Jól érzem magam.

	De egyébként a másik szempontból meg megbántam, hogy Tiszakécskét erőltettem, mivel nagyon korán kell keljek, és nagyon fárasztó maga a folytonos utazás is - de szerintem ezt nem nagyon kell ecseteljem, mert mindenki el tudja képzelni, hogy mennyire szar is lehet. Remélem, hogy kielégítő volt az iskolás bejegyzés, meg úgy minden. Nem írtam még ilyen őszintén itt, de igazából jól esett. Lehet, hogy a vége már picit összecsapottabb, mint az eleje, de a régmúltról már tudok könnyedén beszélni, a jelenről még nem, mivel nagyon ingatag talaj. Visszaolvasva rá fogtok jönni sok dologra. Már ha veszitek a fáradtságot.

	És így, a bejegyzés végén még kitérnék egy másik kommentre is, Ezra "tollából":

	
		Nos, furcsa lesz ide bejegyzést pötyögni, mert egyáltalán nem tettem nagyon régóta... De azt hiszem a zene és a hajnali kettő óra, na meg persze a mentális állapotom rányomta a bélyeget, hogy végre ide is pötyögjek pár sort.
	
		
			Bevallom, hogy több mint egy éve biztos, hogy nem voltál a szívem csücske, sőt. Régen ismertelek, és akkor nem voltál ilyen... valahol félresiklottál vagy nem tudom... Talán a sok negatív kritika, vélemény, gúnyolódás tett ilyenné, amilyen most vagy. De azt tudom, hogy vicces és kedves voltál. Nem voltál ennyire cinikus és "fasz", mint most. Ne vedd támadásnak, mert nem annak szánom, csak tényleg... nagyon kedveltelek, és gondolom mi van a háttérben. Egy érzékeny srác vagy, akit megtiport az élet... nem azt kapta, amit akart és hoppsz, itt van az új Tomi. Talán az érdektelenséggel, lekezelő válaszokkal akarod elnyomni azt, hogy igazából téged sértenek azok a bizonyos sorok, és csak azt akarod, hogy szeressenek. De ez nem megy és nem megy, ráadásul közben kudarcok várnak rád otthon, az iskolában, a barátok és ismerősök körében. Sajnálom, hogy ez lett a vége és néha nagyon szeretném visszakapni a régi Vicces Segítőkész Tomit, akivel facebookon azt tárgyaltuk, hogy hogyan fogytál le és milyen praktikákat használjak... :)
			Bár az is lehet, hogy nem találtam el a változásod okát... Sok sikert! C:
	


	Teljes mértékben fején találtad a szöget.

	Nincs hozzá más fűznivalóm, eltaláltad, és ráébresztettél arra, hogy lehet, hogy változnom kéne. Szóval megpróbálok, de nem ígérek semmit, mivel már elég ígéretet tettem, amit nem tudtam megtartani. :)
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[I know they're thinking 'u suck anyway']]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1329492</link><pubDate>2016-08-12 22:05:58</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Oké, el kell ismerni, nem megy nekem ez a blogolósdi. Nem is értem, hogy mi a fasznak erőltetem. Anya mindig azt mondta, hogy ami nem megy, ne erőltesd. De basszus, nem akarom azt se mondani, hogy nincs rá szükségem, mert igenis szükségem van arra, hogy néha kiírjam magamból azt, hogy mekkora egy élettelen fasz vagyok, mert hiába mondaná bárki azt, hogy

	neem, nem vagy az,

	én tudom magamról, hogy de, az vagyok. Estimese következik, legalábbis azt hiszem. Vagy legalább úgy tervezem.

	Szóval, kezdem ott, hogy azt hittem, hogy a tavalyi nyaramnál szarabb nyaram nem lesz, de rá kellett jöjjek arra, hogy de, lehet még. Az idei nyaram eddig viszi a prímet, és valószínűsítem, hogy vinni fogja továbbra is, és ez egyszerűen felbasz. Egész nyáron nem csináltam lófaszt sem, csak ültem a picsáman, hízlaltam saját magamat, nem dolgoztam, nem voltam sehol. Gáz, nem gáz, egyszerűen ennyire antiszociális fasz vagyok. Sőt, azt is le merem írni, hogy ezen a nyáron még nem mozdultam ki a lakásból, csak akkor, ha le kellett vinni a kutyát vagy el kellett menni a Pennybe. És ez nagyon de nagyon gáz.

	A nyár alatt rájöttem arra, hogy mekkora egy senki vagyok. Hogy miért? Vázolom.

	Szóval, bármikor hívtam bárkit bárhova, mindig volt valami, ami miatt mindig azt lehetett mondani, hogy "ó, bocsi, most épp nem jó", vagy bármi. És tényleg, mindig ez volt. Engem meg soha nem hívott senki sehova (jó, oké, Réka hívott az új lakásukba Pestre, meg Móni a születésnapjára, ami most lesz, el is szeretnék menni, de anyáék nem engednek - erre is kitérek később), pedig én tényleg, de tényleg annyira szerettem volna legalább egyszer elmenni valahova, de egyedül utálok menni.

	Egyszerűen nincs baráti társaságom.

	És ez szar. Nem vagyok sehol sem, nem tartozom sehova sem, csak úgy tengek jobbra meg balra a nagyvilágban. És igen, lehet, hogy nem hiszitek el, de igen szar érzés. Mint ahogy az is, hogy anyámék miatt vagyok - részben - ilyen. Szóval történt az, hogy először Réka hívott el hozzájuk, mivel összeköltözött a barátjával, Árpival. Nagyon örültem, hogy milyen fasza, meg mittudomén, anyáéknak mondtam a helyzetet, "nem! hogy merészelnéd?! kis szaros vagy még!", utána volt arról szó, hogy akkor menjek Kécskére, helyzet ugyanez. És nem, nem arról van szó, hogy "nincs pénz", hanem arról, hogy egyszerűen azt akarják, hogy itthon legyek, hogy aztán tudjanak azzal baszogatni, hogy egész nyáron nem mentem sehova. És igen, rohadt szarul esik, hogy így viselkednek velem.

	Osztálytársam jövőhéten lesz 18, rendez bulit, és nem mehetek el, úgy, hogy TIZENKILENC ÉVES VAGYOK. Merthogy nem tudok magamra vigyázni. Én meg csak így nézek, hogy mi a fasz? Bátyám 17 évesen már Pesten bulizott, mert a barátnője törökbálinti volt. Én meg itt szopok Kecskemét és Tiszakécske között, és lófaszt nem ér az életem, de komolyan mondom.

	Jó, tudom, hogy sokan azt gondoljátok, hogy csak felfújom, de rohadtul nem erről van szó. Szarul esik, összegyűltek bennem a dolgok, és nem akarok itthon élni, nem akarok úgy alapból élni sem. És nem azért, mert nem engednek el sehova, hanem azért, mert egy hatalmas lúzer vagyok, amiről csak én tehetek. Hiába kapnék százezer lehetőségetet, akkor is elbasznám - ez vagyok én. Többször bizonyítottam már, hogy nem vagyok jó lófaszra sem.

	Megint szedett-vedett az egész. Nem tudom, hogy mit csináljak. Azért egy zenét beszúrok nektek. Most ez leírja a jelenlegi kedvemet.

	
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Fogalmam sincs, hogy hogyan érzek]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1323599</link><pubDate>2016-07-08 23:40:25</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Igen, megint eltűntem, nem fogok itt ódákat zengeni arról, hogy miért nem voltam, mi jobb dolgom volt, egyszerűen nem volt kedvem élni sem, nemhogy írni.

	Az az igazság, hogy mostanában nagyon durván úgy érzem, hogy nem ér semmit az életem, és fogalmam sincs, hogy ez miért van. Egyszerűen üres az egész, és nem tudok semmit se csinálni az ellen, hogy ne legyen, mert egyszerűen nincs kedvem ahhoz, hogy tegyek ellene bármit is. Jó, oké, kövezzetek meg, hogy akkor a faszért nem csinálok ellene lófaszt sem, igazatok lenne, de valahogy át kéne érezni azt az egészet, ahogy érzek, de az a baj, hogy én se érzem át, mert fogalmam sincs, hogy hogy érzek. Azaz de, tudom, hogy hogy érzek, de nem tudom papírra vetni, hiába próbálkozom, ez a gondolatspirál pedig egy hatalmas maszlag lett.

	Vázolom, hogy miből áll egy napom:

	
		felkelek, mert hát ugye felkelni fel kéne kelni
	
		felteszek egy kávét főni, meg töltök egy cigit
	
		mivel apa nincs itthon (a határon van, katona), így egész délelőtt enyém a lakás, ergo nyomok be zenét, elágyazok a szobánkban, aztán anyáéknál is
	
		leülök, megiszom a kávémat meg elszívom a cigimet
	
		töltök még egy cigit, leviszem a kutyát, kutyasétáltatás közben elszívom a cigimet
	
		feljövök, kapcsolok megint zenét, szétnézek, hogy mit tudok csinálni
	
		általában semmit, szóval leülök a gép elé és elkezdek valamit mókolni a gépen, általában játszani, mert hát mit csináljak
	
		eltelik egy egész nap, este leviszem a kutyát mégegyszer
	
		lefekszem és Született feleségeket nézek hajnali négyig.


	És ennyi, ez mind. Kérdem én, hol basztam el az életem? Jöhetnek a savak, hogy a faszért nem találok munkát, de azért, mert egyszerűen nincs. Mivel a lábam nem épp a legjobb (műtve volt évekkel ezelőtt, azóta nem tudok 2 óránál tovább állni, és már az is megterhelő - ha állok 2 órát egyfolytában, a lábamból elindul a fájdalom, ami egészen a nyakamig vezet, és utána már a légzés is fájdalmas lesz, szóval ja), így tehát 12 órás egész napos talpalós munkát nem tudok elvállalni, mert a mentő vinne el onnan. Mennék vissza a Tescoba is, dehát ugye ott is elbasztam az összes lehetőségem, mivel kirúgtak, és a főnök "nem tud bennem megbízni", plusz "nincs felvétel jelenleg", aztán az újságban all day all night hirdeti azt a rákos hirdetését, blőáh.

	Egyébként most, hogy így felhoztam a munkát, gyorsan el is kezdtem keresgélni, és rá is néztem egy már régóta fent lévő hirdetéssel, amire anno akartam jelentkezni, de nem sikerült. Ettől függetlenül most megint meghirdették, szimpatikus a hirdetés, szóval megpróbálkozom vele.

	Egyébként az új dizájn készen van már, de nincs kedvem felpakolni, meg olyan túlságosan puccos, és most egy egyszerűbbre vágyom. Igen, most újra összecsapott egy bejegyzés lett, de megírom gyorsan a motivációs levelet meg az ilyeneket, aztán el is küldöm, mert miért is ne. Azt hiszem, csatolok pár képet is.

	Igyekszem majd többet írni mostanában, tényleg.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Az a bizonyos bejegyzés]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1319912</link><pubDate>2016-06-16 09:37:35</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Jó, tudom, hogy nem mára ígértem, dehát na, közbejöttek dolgok, amik engem is gátoltak abban, hogy haladjak, és amiket el kellett intézzek. Ezekre majd kitérek a későbbiek során egy másik bejegyzésben, viszont most nem erről akarok, illetve fogok írni.

	Amikor úgymond comebackeltem G-Portálra, minden oké volt, nagy volt a nyugalom, nagy volt a béke, kicsit furi is volt, hogy nem volt semmi balhé. Na, akkor én most ez ellen teszek, és felkavarom az állóvizet, mert nem állapot az, amit egyesek csinálnak.

	Jöhettek azzal, hogy ez a bejegyzés az én esetemben amolyan "bort iszik, vizet prédikál", leszarom. Csak az basz fel, hogy amíg én beismertem azt, hogy oké, elbasztam, addig mások, azaz inkább úgy írom, hogy egy másik szerkesztő ezt baszik megtenni, mert neki túl nagy az egója, meghát úgy van vele, hogy ő az idősebb, neki bármit meg lehet csinálni, úgyse fogják észrevenni.

	Hát nem.

	Úgyis mindenki tudja, hogy miről fogok írni, vagy ha nem, akkor ismertetem az alaphelyzetet. Nyilván két hete, amikor felmentem Niki oldalára, azt vettem észre, hogy írt egy nagyon szép, pár soros levelet egy bizonyos szerkesztőnek. Levágtam a szitut, de ettől függetlenül rátájpoltam Nikire, hogy mi a rák ez az egész. Tudatta velem, én meg kiakadtam. Nem tudom, hogy legyek-e annyira yolo, hogy leírom annak a szerkesztőnek a nevét, akinek címzem ezt az egész bejegyzést, mert hát a negatív reklám is reklám, az én oldalam meg nem hirdetőfelület, szóval még eldöntöm a későbbiek során, hogy le akarom-e írni, avagy sem.

	Kicsit visszább is nézzünk ez a bejegyzés kapcsán. Még valamikor 2008-ban, vagy 2009-ben, amikor regisztráltam G-Portálra és kis noki voltam, Fefe (akkori fefesims.gportal.hu szerkesztője) mutatott nekem egy akkor tök királynak tűnő oldalt. Eltaláltam, hogy akkor nekem ez lesz a példaképem, meg mittudomén, szeretnék én is erre a szintre eljutni. Teltek-múltak az évek, fejlődtem, de el kell ismerjem azt, hogy akkor, tizenakárhány éves fejjel (mondjuk most is csak 19 vagyok, szóval lol, de mindegy) még menő volt az, amit Lido és a többiek csinálnak. Már akkor is szemet szúrt jónéhány dolog, például az, hogy ez a bizonyos személy azt írta, hogy neki bizony elég, ha kiírjuk az oldalsávba azt, hogy a CSS kód tőle van, de azért a kódok végére még beillesztett egy "chatbox a fejlécen" részt, amiben egy kis ikon volt, és ha nem tudtad, hogy mi a picsa az, meg hogyan kell eltüntetni, akkor bizony ott volt, és szemet szúrt majdhogynem bárkinek, mivel az mennyire menő, ha a kis nokiktól úgymond "elcsábítjuk" a látogatókat.

	Jólvan, fejlődtem, kiszedtem mindent, aztán egyre több olyan dolog ütötte fel a fejét a CSS-ben, amit én csináltam, meg én kerestem utána, stb. Aztán ezek a dolgok érdekesmód bekerültek az alap CSS-be is az adott emberünk oldalán, dehát úgy voltam vele, hogy háh, biztos ő is megtalálta, aztán milyen faszán néz ez ki.

	Telt-múlt az idő, jóba lettem a G-Portál staffal, meg még jó pár emberrel. Aztán volt egy dizájnom, amihez egy jóember segítségét kértem, mert túlment már mindenen, amit meg tudtam volna oldani saját magam. Na, ekkor mondta ez a bizonyos emberke, hogy "ez a kódrészlet először nálam van jelen a kódomban, úgyhogy ez egyedi", büszke is voltam magamra, meg is köszöntem neki a segítségét. Ez a kódrészlet konkrétan annyi volt, hogy Chromeban és Firefoxban ugye külön-külön kellett egy divet beállítani, és ezt a -moz-box résszel csináltuk meg.

	Aztán egyszer ez a jóember rámírt, hogy nézzek már rá a másik szerkesztőnek a weboldalára, hogy milyen érdekes kódrészletet közölt, hogy mire jött rá. Na, ez a leírás konkrétan arról szólt, hogy mire is jó ez a -moz-box, és mily véletlen,

	pont azután lett kirakva, ahogy én felraktam az új kinézetet.

	Érdekes, érdekes, de akkor se vetettem rá ügyet, konkrétan leszartam. Aztán jött az, hogy Niki elkezdett elég durván informatikát tanulni, és rájött erre-arra, hogy mi mire jó a G-Portálon, na, meg nem utolsó sorban Wordpressen is. Eközben drága, szeretett szerkesztőnk nagy ímmel-ámmal átkerült Wordpressre, és elkezdett WP tutorialokat is írni, pont úgy, mintha magától tanulta volna meg, miközben amúgy átnyálaztam a témáiban néhány dolgot, és rá is jöttem pár dologra.

	Például arra, hogy kurvára nem magától tanulta meg.

	A sablonjaiban konkrétan Chloe-ra emlékeztető dolgok jelentek meg, amik hát... Kísértetiesen hasonlítottak egymásra, és nem, nem Linda (upsz, leírtam) volt az, aki ezt kiszarta, mint a spanyolviaszt. Nem, rohadtul nem, mivel Chloe már évek óta küzd azzal, hogy híressé és kedveltté tegye a Wordpress blogmotort Magyarországon.

	Ezek után a pár hetes dolga, ami miatt Niki kiborult (megjegyzem teljesen jogosan) már csak hab volt a tortán. Ahogy ráírtam Nikire, elmesélte nekem az egészet, hogy mi hogyan történt, én meg csak lestem, hogy mi a rák, ezt hogy csinálhatta meg.

	Történt, hogy Niki csinált egy egyszerűbb kinézetet az oldalára, amin a váltakozó/random háttér volt a lényeg. Ez volt a gphacks-en is felrakva fejlécként, ugyanaz, amit megírt ő a kódgyűjteménybe. Ennek a kódnak igazából annyi volt a lényege, hogy minden betöltésnél véletlenszerűen, egy teljesen másik hátteret/fejlécet dob be, ami ugye felkerült az oldalra. Kikerült, nagy az öröm, aztán amikor Linda végre-valahára rávette magát, hogy csináljon egy másik ugyanolyan idejemúlt kinézetet, akkor hirtelen mindkét kód felkerült az oldalára újdonságként. Persze Niki rákérdezett, hogy ez mi a rák akar lenni, amire a válasz annyi volt (amivel igazából el is intézte az egészet), hogy "hozni kell a trendi kódokat".

	Az a gáz, hogy ezek a kódok közül egyik sem trendi, mivel körülbelül ha annyira tudna az informatika nyelvén, amennyire ő azt hiszi és hangoztatja, körülbelül 20 perc (se) alatt megírna egy ugyanolyen scriptet, de nem, neki a kész kód kell, hogy aztán azt tudja mondani, hogy ezt ő csinálta, majd el tudjon élvezni azokra a mondatokra, amiket a vak látogatói írnak neki (egyébként 100%-ig biztos vagyok, hogy van olyan, amikor Linda ír más néven, mivel a mondatai ugyanolyan felépítetlen, nyelvi hibákkal teli mondatok, mint amilyennel ő fogalmaz).

	Következő napirendi pont visszatérve a WP-re, természetesen a WP. Nikit felkereste egy kedves látogatója, hogy ugyan segítsen már neki valamivel kapcsolatban (fogalmam sincs már, hogy mivel), aztán Linda sablonját küldték el neki, hogy ezt nézze már át, mert valami hiba van benne. Niki kérdezte, hogy ez kitől van, hát Lindától, aztán átnyálazta. Na, itt ugrik a majom a vízbe, és derülnek ki piszkos dolgok.

	Linda a nyakát merte volna adni azért, hogy megesküdhessen arra, hogy ő külföldi oldalakról leste el a Wordpresses trükköket. Ebben az a gáz, hogy Niki is már évek óta (asszem 2 éve) használja a Wordpresst, és hát... Volt neki egy olyan kódrészlete a functions.php-ban, amire szüksége volt évekkel ezelőtt, ezért tök random odarakta. Ez meg is látszott, hogy egy teljesen másik sablonból származik. Linda szokásához híven odaírja mindig egy komment részben, hogy mi mire jó, mindenhez odaírta, tényleg, ez becsülendő, de geci.

	Ahhoz a részlethez miért nem írta oda, hogy mire jó?

	Ja, elmondom én nektek. Mert ő se tudja. Ez a kódrészlet azóta Nikinek az összes témájában benne van, mert sose tudni, hogy mikor kellhet még esetleg mikor nem. Ezek mellett a css fájlt átnézve rájött arra is, hogy a Linda által publikált (és az a téma, amit mellveregetve rakott ki, hogy erre verjék a faszukat a látogatói) CSS fájlban a divek meg minden egyéb más sorrendje ugyanaz, mint a sajátjában, márpedig Niki már évek óta úgy használja a CSS-t, ugyanabban a sorrendben. Hogy mindez ne legyen elég, Niki fejléc részében hiányzik egy head nyitótag, ez Lindánál is hiányzik. Nem tudom, hogy az elvakult látogatói még mindig nem látják be, hogy honnan is van az egész?

	Na, ennyi. Zárszóképp annyit szeretnék üzenni Lindának és a bagázsának, hogy jó lenne, ha alapjáratra tennék a pofájukat, mert ez most nekik szól. Mi a picsáért kell Nikit baszogatni, mikor az általatok istenített copypaste az, aki folyamatosan másol (és amit végülis el is ismer, csak úgy, hogy "külföldi oldalról vannak a kódok")? Könyörgöm. Nézzetek már magatokba.

	Linda, te meg ne játszd a szentfazékot, mert hányhatnékom van már attól, hogy minden egyes kis szarra külön bejegyzésben válaszolsz, mentegetőzések mellett. Tudod, az mentegetőzik annyit, amennyit, aki bűnös, és próbálja a saját lelkiismeretét tisztává tenni, de persze ezzel csak még jobban bemocskolja.

	Zárszó. Jó lenne, ha mindenki magába nézne (köztük én is, ja), hogy mit kéne, és mit nem. Ja, meg ha nem úgy másolnál Linda, ahogy csinálod... Hanem ha nem is tudsz az informatika nyelvén beszélni (illetve írni), akkor nem játszanád meg azt, hogy te prő vagy, közbe meg ha megkérdeznek tőled egy olyan dolgot, amihez kéne kis háttértudás is, csak hebegsz meg habogsz.

	Písz end láv.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Dezoxiribonukleinsav]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1319204</link><pubDate>2016-06-12 00:12:57</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Jó kérdés, jó kérdés. Jó kérdés, hogy mi a geciért az a bejegyzés címe, ami, meg miért van itt ez a telibebaszott DNS-gif. Igazából én se tudom. Még mindig nem tudom elhinni azt, hogy sikerült a kémia dolgozatot megírni négyesre, és még mindig nem tudom elhinni azt sem, hogy így a nyaram is megvan oldva. Olyan boldog voltam, hogy az valami hihetetlen. Jó, oké, tudom, hogy ezt inkább szégyellni kellene, és nem büszkének lenni rá (mivel egész évben tanulhattam volna annyit, amennyit tanultam erre a dolgozatra), de azért na. Legalább belátom, hogy egy fasz voltam. Amúgy gondolkodtam azon is, hogy inkább ezt a gifet rakom be (ha nem láttál még pornót, vagy ha egy prűd picsa vagy, esetleg még nem múltál el 18, ne nyisd meg a linket [habár ezek után úgyis megfogod, lol]), de aztán rájöttem, hogy ott a férfi nemiszerv miatt ennek lehet, hogy a G-Portál fejlesztői illetve karbantartói nem igazán örülnének, szóval elvetettem az ötletemet. Pedig olyan jó lett volna. Na mindegy is, nem is rágódom rajta inkább.

	Egyébként basszus, olyan szomorú vagyok. Nézzétek meg, folyton csak bántanak. Olyan szinten depressziós vagyok, hogy az valami hihetetlen, és mindezt egy személynek köszönhetem. Egy bizonyos Esztinek, aki egyébként szerény véleményem szerint egy nagyon picit (eléggé) kettős személyiségű, de erre majd egy bizonyos bejegyzésben ki fogok térni. Ahj. Olvassátok.

	Eszterke: Na, már csal Tomi hiányzott innen. Ez a nagy büdös senki. Az egyik legundorítóbb ember. És még mindig nem néz magába, hogy mekkora egy seggfej. Komolyan kotródj innen te kis szarjancsi és növeszd be a fejed lágyát.
	Eszterke: *csak
	Eszterke: Sosem fogsz felnőni egyik-másik szerkesztőig sem. Sem tudásilag sem agyilag sem. Inkább gondolkozz ez azon, hogy miért utál téged mindenki és ne üsd bele az orrod a nagyobbak dolgába.

	Szóval Tomi, kopj le!

	UGYE MILYEN SAD? Mély depresszióba estem, imma cut myself, meg minden ilyen. Jaj, annyi buta ember él a földön.

	Na, mint lehet látni felkerült ez a nagyon fasza meg király dizájn az oldalra, amivel... Hát, nem fogok hazudni, a Photoshop részét lerendeztem fél óra alatt, fel is vettem. Eredetileg úgy volt, hogy csak az angol prezentációra fogom megcsinálni, aztán elvetem (mint az első verziót), de végül megtetszett, és felraktam. Elég érdekes lett, vannak benne olyan pontok, amiket nem tudok hova tenni (meg amikről fogalmam sincs, hogy hogy kerültek fel), de azért beszúrom ide is azt a youtube videót, ahol látható a "how-to", meg a készítés folyamata, meg minden. Egyébként maga az egész mindenség a Senki című számra fogant meg bennem, mostanában nagyon élem ezt a zenét.

	

	Gondolom sokan várnak egy bizonyos bejegyzést, de el kell szomorítsak mindenkit, hogy még várat magára egy picit (szerintem holnapig), meg az kicsit hosszabb lesz, mint ez a bejelentkezés féleség. Még szeretnék pár dolgot változtatni az oldalon, meg úgy a dizájnban is, szóval nem is nagyon húzom az időt.

	A következő hetekben/napokban várható az a bizonyos bejegyzés, illetve egy évzáró vol.2, ahol full őszinte leszek, szóval nem is lehet majd elérni a bejegyzés kétharmadát regisztráció nélkül. A bejegyzést már elkezdtem, majd valamikor befejezem.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[How did we get here? I used to know you so well]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1314862</link><pubDate>2016-05-15 12:49:23</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Igen, tudom, nagyon faszán eltűntem, de egyszerűen nem éreztem úgy, hogy készen állnék bármit is írni. Hol ilyen kedvem volt, hol olyan, hol boldog voltam, hol boldogtalan, és a helyzet még mindig fent áll. Nem tudom eldönteni azt, hogy mi bajom van, egyszerűen csak úgy eltengek a hétköznapokban, pont úgy, mint valami idióta, élettelen fasz. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy pont egy idióta, élettelen fasz vagyok. Ki tudja.

	

	Szóval van, azaz lenne miről írjak, de fogalmam sincs, hogy hol kezdjek bele. Szerettem volna már az osztálykirándulás után pötyögni pár sort, de történt ez-az, ami miatt ezt nem mertem meglépni, és ugye le is volt zárolva a blog. Dióhéjban leírom, hogy mi történt. Előre leszögezném, hogy valószínű, hogy nem a valóságot írom le, hanem azt, ahogy én átéltem, tehát ha a 10.a elolvassa ezt a bejegyzést, akkor remélem tudni fogja azt, hogy nem, nem áll szándékomban senkit sem bántani ezzel az egésszel, hanem egyszerűen leírom azt, ahogy én átéltem a helyzetet.

	Szóval a helyzet az, hogy elmentünk osztálykirándulni. Nagyon jól éreztük magunkat egész nap, ettünk ittunk mulattunk, tényleg jó volt minden. Voltunk kalandparkban, na itt kezdődött az egész sztori.

	Nap közben történt egy olyan dolog, hogy az egyik osztálytársam beleesett egy kisebb adag vízbe a kalandparkban. Nem volt kötelező ott átmenni, meg hát ugye alapból maga a feladat is egy nagyobb adag ügyességet igényelt, mivel ilyen vízben lebegő libikókáról volt szó.

	Na, kedves, de ügyetlen (bocsi, de tényleg az) osztálytársunk úgy gondolta, hogy akkor ő most átmegy rajta. Róla azt kell tudni, hogy képes a saját lábában elesni hótstabil talajon, de ő úgy gondolta, hogy megpróbálja ezt a vízi mókát. Elbaszta. Beleesett a vízbe. Ez le lett videózva, nem általam.

	Osztályfőnök sík ideg, srác beleesett a vízbe, na most mi a picsát csináljunk? Nem maradhatott úgy egész nap, lett neki véve új szett, és onnantól kezdve kerültük a vizes részeket.

	Jogos a kérdés, ezzel mi a probléma? Az, hogy én is csináltam egy videót. Ebben a videóban a srác félmeztelen áll a busz mellett, vizes nadrágban, és a felsőteste is látható a videóban, viszont az arca nem. Ez Snapchatre kikerült, mert hogy ez milyen vicces, aztán másnap már annyira nem nevettem rajta.

	Ugyanis másnap bejött az osztályfőnök, hogy én ezt hogy gondoltam. Nem tudom, hogy ki köpött, valaki köpött, lényeg az, hogy ez kiderült. Kaptam érte osztályfőnökit, igazgatóit (igen, kettőt együtt), meg meg is lettem úgymond hurcolva. Nagyon sokat sírtam ez miatt. Nem, nem az miatt, mert szar volt a lelkiismeretem, mert megcsináltam ezt, hanem az miatt, hogy úgy éreztem, meg vagyok hurcolva. Majdnem feladtam. Majdnem kiiratkoztam az iskolából. Tudtam, hogy már 19 vagyok, és simán megléphetném ezt, mivel már én felelek saját magamért.

	De aztán rájöttem arra, hogy anyáéknak igaza van azzal kapcsolatban, hogy a problémák elől nem elfutni kell, hanem meg kell őket oldani. Bocsánatot kértem, tisztáztam magam, azóta minden oké.

	Zárójeles megjegyzés, az utóbbi időben elkezdett egy kapcsolatom is kialakulni, de még nem kiabálom el. Remélem, hogy sikerülni fog, mert körülbelül éjjelnappal itt van a szemem előtt, és ha nem sikerül, komolyan, fel fogom adni az összes próbálkozásom, mert mostmár elegem van.

	De akkor miért vagyok úgymond boldogtalan? Ne kérdezzétek, én is csak tippelni tudok, mivel ez így... Úgymond tudat alatt megy bennem végbe. És fogalmam sincs, hogy miért.

	Azaz de, van egy halván lila kis sejtésem, de nem tudom. Egyelőre még küzdök azzal is, hogy egyáltalán kiírjam-e magamból, de úgy néz ki, muszáj lesz.
]]></description><encoded><![CDATA[
	Szóval lényegében: az utóbbi egy hétben kibaszottul szomorú vagyok. Nem tudom pontosan, hogy miért, de valószínűnek tartom, hogy az miatt, mert találkoztam Márkkal.

	Igen, találkoztam vele, két év után megint. És kurvajó volt. Nagyon nagyon nagyon jó volt, imádtam minden egyes másodpercét.

	Reggel elindultam, odaértem, bevitt, aztán hülyültünk. Annyi faszságot csináltunk, annyi faszságról beszéltünk, hogy az valami hihetetlen. Sokat segítettem neki is, és az anyukájának is, mivel ilyenkor mindig elkél a segítő kéz, és hát... A motocross nem épp a legtisztább sport, ezt alá kell írni. Mindegy. Tényleg nagyon jó nap volt

	Viszont az elmúlt 4 évben háromszor találkoztam vele, és mindháromszor volt ez a 2 hetes átfutási idő, hogy jaj, basszus, milyen jó lenne, ha közelebb lakna, és tudnánk sűrűbben találkozni, és gondolom most is az van.

	Viszont ez most nem olyan, mint az előző három alkalommal. Az előző három alkalommal úgy találkoztunk, hogy nem csak hülyültünk, hanem volt ott komoly téma. Mostmár konkrétan nem beszélünk semmi belsős dologról, semmi olyanról, ami személyesebb téma lenne, és ez szar. Mert a mi barátságunk alapja az volt, hogy tudtunk egymásról majdhogynem mindent, most meg lófaszt nem tudunk egymásról. Legalábbis így érzem.

	Nincs az, hogy rámír, és elmeséli, hogy mi volt, hogy volt. Átmentünk haverba. Ha ilyenekről kérdezem, mindig egyszavakban válaszol, és észrevehető rajta, hogy gecire irritálja az, ha én beszélek neki a saját problémáimról. És ez fáj. Nagyon fáj. Gondolom ez miatt is van ez a boldogtalanság-érzetem, mert észrevettem azt, hogy ez a barátság úgymond...

	"Kihűlt".

	Nagyon is. És ez basz fel. Mert én tényleg mindig mindent megpróbáltam, hogy jó barát legyek, de úgy néz ki, itt is kudarcot vallottam.

	Mindig is szerettem volna valakinek olyan ember lenni, akihez bármikor fordulhat, bármi baja van. De sose lettem. Nem tudom, hogy miért. De úgy vágyom arra az érzésre, amikor tudom, hogy van valaki, aki számít rám, és van, aki bízik bennem, feltételek nélkül.

	Hagyom is az egészet a gecibe. Bocs, hogy ilyen vagyok. Bocs, hogy elbasztam mindent.

	Bocsánat.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[It's five o'clock in the morning]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1306538</link><pubDate>2016-03-27 05:00:00</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Megígértem az előző bejegyzésben azt, hogy írok egy hosszabb bejegyzést a napokban. Egy hét eltelt, azóta megy a huzavona saját magamban, és most rászedtem magamat, és ahogy rászedtem magamat, rájöttem arra is, hogy rohadtul de semmi olyan nem történt az életemben, amiről tudni írnék hosszasan; de az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó alapon megpróbálok valamit összehozni kissé hosszabban, kissé kifejtősebben. Sok téma motoszkál a fejemben, amiről tudnék írni hosszabban, de gondolom sokatok inkább arra kíváncsi, hogy mi történt velem, nem a sok agyfaszra, ami kijön az elmémből.

	Szóval utoljára valamikor február eleje környékén írtam utoljára. Próbáljuk meg sorbaszedni azt, hogy mi is történt velem február óta... Hát, őszinte leszek,

	a nagy büdös lófasz sem,

	vagy csak már inkább nem emlékszem rá. Azaz inkább úgy mondanám, hogy biztos történt velem olyan, amiről tudnék írni, csak nem akarok. Nem, legyünk őszinték, van olyan dolog, amit le tudnék írni és kivesézni, ami bassza a csőrömet, de nem írom le, mert viszonylag béke honol az életemben.

	Szóval inkább leírnám azt, hogy betöltöttem a tizenkilencet. Nagyon faszán megünnepeltük Dorinával (az unokahúgommal), mivel elhívtam hozzánk 27-re, és kicsit ittunk. Jól éreztük magunkat, minden prímán alakult, de... Mégse volt az a "hű, ez az este baszott király volt" érzésem másnap. Mindenre emlékeztem, nem ittam annyit, hogy másnapos lettem volna, szóval úgy tényleg, konkrétan semmi nem volt, ami maradandó lett volna. Jó, persze, örülök annak, hogy Dorina eljött, és jól éreztük magunkat, de basszus. Nézegetve a Facebook falamat, sok helyen láttam olyat, hogy a nálam jóval fiatalabb korosztály (15-16 évesek) sokkal faszább partykat csapnak, ahol a középpontban nem más áll, csak az ünnepelt. És az én születésnapom? Sehol nem álltam, hol itt, hol ott, de középpontban nem igazán. Aztán elkezdtem gondolkodni azon is, hogy mi is volt az a rendkívül erős ürességérzet vasárnap, és rájöttem arra, hogy nekem az hiányzott, hogy a barátaimmal legyek. És aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy... Miért nem voltak ott? Aztán rájöttem arra, hogy azért, mert nem hívtam senki mást, mert két embert próbáltam elhívni, az egyik nem ért rá, a másiknak kedve nem volt (heló Boti), aztán meg úgy voltam vele, hogy a fasz kivan, inkább halok meg egyedül a képzeletbeli macskámmal. Szerettem volna másokat is elhívni, de az életkedvem elment az elutasítások után (pedig csak kettő volt), és úgy voltam vele, hogy akik a tizennyolcadikra se jöttek el, azok a tizenkilencedikre se fognak. Szóval itt abbahagytam.

	Nem kaptam születésnapomra semmi egetrengető dolgot, nem lettem csóróbb, nem lettem gazdagabb, összeült a család egy ebédre, ahonnan a család másik fele egyszerűen elkésett (vagy nem volt kedvük eljönni), a másik fele meg csak baszta a rezet, és el is feledkeztek rólam. Voltak, akiknek örültünk, voltak, akiknek nem, ez általában így szokott lenni, de eltelt úgy a születésnapom, hogy úgy zártam a napot, hogy... Konkrétan

	úgy sehogy.

	Semmi extra, teljesen mint egy átlagos hétköznap. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. Ennyi. A tortám meg egy hatalmas szar volt, pedig anyáék rengeteget fizettek érte (egy 8 [!!!] szeletes tortáért elkértek 3700 forintot). És nem, nem csak szerintem volt szar, hanem mindenki szerint. Öten megettünk két szeletet, a később érkezőket is megkínáltuk belőle, de körülbelül 10 ember evett meg 3 szeletet. Szóval kidobtuk a picsába. Amúgy nem lett volna vele nagy probléma, ha a tejszínhab a tetején, illetve a krémben nem műhab lett volna. Tehát nem ilyen növényi zsiradékból meg anyám picsájából készült volna, hanem úgy, ahogy anya szokta, rendes, állati eredetű habtejszínből.

	Aztán jött a névnapom, ahol apa nem tudott ott lenni, mivel dolgoznia kellett. Kiképzésre ment, mivel a határra berakták, és ahol jelenleg is ott van. Zárójeles megjegyzés, hogy apa katona. És ennél többet nem írhatok, de szerintem még ennyit se szabadott volna, attól függetlenül, hogy a katonák jelenléte konkrétan nyílt titok a határon. Na mindegy, fuck the system.

	Csináltam sok hülyeséget. Például lógtam. Aztán lebuktam, és persze ki volt a hibás, hát természetesen nem én, hanem a hülye tanár, gondoltam első blikkre, aztán rá kellett jöjjek arra, hogy az osztályfőnököm nem azért cseszegetett akkor, hogy velem kibasszon, hanem azért, mert nekem a jót akarja, mondhatok bármit. És így később belegondolva (például most), ez tényleg így volt, és összetehetem a kezemet meg a lábamat, hogy ilyen osztályfőnököm van. Ettől függetlenül jelenleg rengeteg hiányzásom van, nyilván én vezetem a hiányzási ranglistát, ami gáz, nem gáz, de most volt pont egy olyan betegségem, amire az idióta orvosom kurvára nem írt semmi gyógyszert, csak vitamint, és persze, hogy nem gyógyultam ki. Így hiányoztam 33 +/- 5-6 órát, és így van durván 200 óra hiányzásom, ami sok. De tényleg. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy annyira nem vagyok lemaradva a tananyaggal, és annyira nincsenek ergya jegyeim sem. De azért jöhetne már a nyári szünet.

	Egyébként nagyon szeretem felidegesíteni magam anyán meg apán. 19 éves vagyok, nem gondolom azt, hogy meg fogom tudni váltani a világot (sose leszek képes lol), de azért úgy gondolom, hogy a helyzetfelismerő és kontrolláló képességeimmel nincs probléma. Ennek ellenére apukám eltalálta, hogy ő széthúzza az internetet este 10 órakor, és akkor ő hogy kibaszott velem, de

	aztán tudattam vele, hogy van mobilnetem,

	és lemondott a terveiről. Ettől függetlenül ha itthon van, ugyanúgy széthúzza a netet, és egyre jobban felidegesít ezzel a faszságával. Úgy van vele, hogy ettől a húzásától majd én sokkal jobban fogok aludni, sokkal jobban fogok tanulni, sokkal jobban fogok teljesíteni. De ez kurvára nem így van.&nbsp; Egyébként az arcát látni kellett volna, amikor megmutattam neki, hogy nem baszott ki velem, és ugyanúgy netezek tovább.

	De amúgy tényleg, teljesen hiába húzza szét a netet 10 órakor, úgyse fogok tudni aludni akkor, mert a biológiai órám átállt arra, hogy én 11-kor, vagy éjfélkor feküdjek le és aludjak el. Próbáltam visszaállni arra, hogy én elaludjak 10 óra fele, mint ötödikben, de nem sikerült.

	Szeretek hirtelen témákat váltani, szóval most is megteszem. Képzeljétek, van munkám a nyárra. Legalábbis elméletben, gyakorlatilag még semmi sem biztos, de ha bejön, akkor aranyéletem lesz. A Mercedes gyárban fogok dolgozni (ha minden jól megy), az irodán, és kurvajó órabérben. Június 16-tól augusztus 31-ig írtam, hogy szeretnék dolgozni, de lehet, hogy lesz egy Sziget napom, mert én ezt eldöntöttem, hogy a 0. napra muszáj elmennem Rihanna miatt. Anyával tudattam, a válasza egy

	határozott nem volt,

	ami után megkaptam azt is, hogy "mi a kurva anyádat keresnél te ott", meghogy én még ehhez fiatal vagyok, én meg csak körülbelül így néztem. De komolyan. Úgy utálom, hogy 19 évesen úgy kezelnek, mint valami kis pisist. Attól függetlenül, hogy sokszor tényleg úgy viselkedem, mint egy 5 éves kis picsa.

	Na, azt hiszem, sikerült beváltanom az ígéretem, most meg megyek SeeMTA-zni. Fú geci, de hosszú lett ez a bejegyzés.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Back in da business]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1305392</link><pubDate>2016-03-20 23:14:19</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Izé, szóval köszöntök mindenkit újra itt, a gyökereknél, ahonnan indultam, meg ahova úgy néz ki, mindig visszatérek.

	Rengeteg oka van annak, hogy megint itt láthattok, és az egyik legjobban utált bloggernek titulált fiúkának a blogját olvashatjátok újra a G-Portál berkein belül.

	Őszinte leszek, az elsődleges oka ennek az egésznek az, hogy lehet, hogy kicsit elhamarkodottan döntöttem a WordPressel kapcsolatban. WP ide, WP oda, a G-Portál G-Portál marad, és csak itt nőttem fel, csak ide köt a szívem. Meg őszintén szólva azért itt itt van az a versenyszellem is, hogy akkor én most a portállista elején szeretnék lenni, nem a végén, meg mittudomén. Meg azért a számláló sem egy rossz dolog, főleg úgy, hogy az egy visszajelzés nekem arról, hogy hányan olvassák a blogomat, hányan nem. Ezt régebben már tisztáztuk, hogy magamért írok, de azért jobb egy kisebb közönségnek írni, mint tényleg magamnak, mert így vélemény fogalmazódik meg jópár emberben, és akár egy kisebb, baráti (vagy éppen nem baráti) vita is kialakulhat.

	A másik, már sokkal nyomósabb indok az a Flaunt volt. Nincs probléma velük, mert tényleg nagyon király, hogy korlátlan tárhelyet adnak, meg minden, de faszom, nekem ne akarja már megszabni senki sem, hogy én most reklámot rakok-e ki a SAJÁT blogomra, vagy sem, függetlenül attól, hogy az kinek a szerverén foglal helyet. A blogomon sose engedtem azt, hogy reklám legyen (kivéve azokat az alkalmakat, amikor nem volt pénzem bannermentesítésre, és nem volt bannermentesítve), így természetes, hogy most se fogom. Saját domain-tárhely párost meg még úgy gondolom, hogy felesleges lenne, attól függetlenül, hogy idén lesz 4 éve, hogy blogolok. Basszus, még leírva is sok a négy év, nemhogy átélve, de tessék, idáig jutottunk.

	Szokás szerint a dizájnról ejtenék pár szót itt az újranyitó beszédből, meg mittudomén. Szóval... Na, sötétre sikerült, és ezt időben észrevettem, ennek köszönhető ez a sok szembaszó, rikító szín. Szerintem nem vittem túlzásba a színezést, ez a három szín tökéletesen megfelel, mondjuk elsőre csak kettő lett volna, a kék meg a sárga (zöld?), de aztán rájöttem, hogy a zöldre nem lehet faszán írni fehér színnel, így bevezettem a pinket is. Tökéletes ötlet volt, megoldódott minden probléma. Egyébként a csajszi cicijén nem lett volna eredetileg X, de aztán szóltak, hogy ha G-Portálra szeretném rakni, akkor izé, lehet nem ártana valamivel kitakarni. Mondtam, hogy basszus, a férfiak csöcsét sem takarjuk ki, akkor a nőkét miért kell? Hát azért, mert az azért na, de Szandinak volt erre egy nagyon jó felindulása, méghozzá az, hogy

	#FREETHENIPPLES,

	kár, hogy nem lett belőle végül semmi sem. Miközben meg írom ezt a sort, megfulladok, annyira köhögök. Ja, amúgy a chatben való segítségért szeretnék köszönetet mondani Nikki*-nek, alapból azért, mert megengedte, hogy használjam, aztán meg azért, mert segített minden szaros problémámon, de így sokkal faszább lett a chat, szerintem. Ja, meg köszönet illeti Patrikot is, amiért segített megoldani a kódolás nagyon nehéz részét, amikor már megannyi megbaszodazédeskurvaanyád után egy bent maradt "{" rész miatt nem működött semmi. Faszom.

	Szóval dióhéjban visszatértem G-Portálra, welcome back bitches, és egyelőre ennyi. Majd nemsokára jelentkezem egy hosszabb bejegyzéssel, hogy mi is történt velem, addig meg bírjátok ki nélkülem.

	Písz end láv.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Jól eltűntem (már megint)]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304135</link><pubDate>2016-02-01 19:41:56</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[Olyan jó lassú a netem, hogy az valami hihetetlen. Most épp HTML nézetben kell megírjam a bejegyzést, mert csak azt tölti be. Csodás.

Nem is tudom, hogy hol kezdjek bele. Szerintem az lesz, hogy minden témába csak úgy belekóstolok, aztán lesz, ami lesz.

Eltelt egy félév, és ezt tök durva. Olyan gyorsan repül az idő, hogy az valami hihetetlen, de tényleg. Mintha tegnap még szeptember elseje lett volna, pedig nem, és már februárt írunk. Mondanám, hogy leírom a félévi eredményem, de az egyszerűen olyan kriminális lett, hogy szörnyű. Az összes reál tantárgy (matek, kémia, fizika) plusz a töri meg a rajz kettes lett. A többi elmegy. Ezért az öt kettesért lett a szorgalmam szintúgy kettes. Egyébként ezt nem feltétlen érzem fairnek, mert pl. a padtársamnak lett figyelmeztetője, és ugyanannyi kettese van, és ötöse is kevés van, és neki a szorgalma hármas lett. Megkérdeztem, hogy miért, és azt a választ kaptam, hogy
"Mert te sokkal többre vagy képes."
Köszönöm, de ez nem változtat azon a tényen, hogy elvileg minden diák ugyanabban a bánásmódban kellene részesüljön. Vagy tévedek, és ilyenkor nem számít? Mert ha ilyenkor számít, akkor a dolgozatoknál miért nem? Nem értem. De lehet jobb is így.

Anyának emlegettem, hogy majd idén nyelvvizsgázni kellene. Egész jól haladok a felkészüléssel. Az írásbeli tuti menne, a szóbeliben nem vagyok biztos, mert előszeretettel blokkolok le a mondandóm közben, és... Hát ez nyilván nem a legjobb dolog egy nyelvvizsgán. Ja, meg az is probléma, hogy körülbelül minden harmadik mondat után mondok vagy egy "őő'-t, vagy elkezdek hümmögni, ami szintúgy nem király jelen esetben. Mert az egy dolog, hogy a tanár óra közben elnézi, de a vizsgabiztosok nyilván nem fogják.

Gondolkodtam azon, hogy milyen videót vegyek fel elsőnek. Szerettem volna egy gameplay videót, de végül rájöttem, hogy csak simán játékban a processzorunk a nagygépen nagyon frankó, de amikor már meg kellene bírkóznia az obs-sel, felmondja a szolgálatot. A kétmagos processzor hátránya. Majd kell bele venni egy négymagosat. Vagy nyolcat. Vagy mittudomén. Szóval lényeg a lényeg, valami ütős, bemutatkozóvideóval kellene elkápráztatnom a nézőket, ahol lehetőleg nem minden második szó az, hogy fasz, és nem minden hatodik geci. Mert azért az, hogy ide leírom, az más, mint az, hogy a YouTube-ra feltöltöm. Azért itt nyilván kisebb a látogatói kör, mint ott lenne. Vagy ki tudja? Az se biztos, hogy az emberek szeretnék azt, amilyen témákról beszélnék. Mikrofont szereztem, az nagyon frankó, tisztán lehet hallani azt, hogy kissé pösze vagyok, szóval nagyon király. Meg azt is lehet vele hallani, ahogy levegőt veszek. Hát kell ennél több?

Jaj tudom még, hogy miről akartam írni. Következő témánk nem más, mint az általam 2016-ban egyik legjobban várt album, az
ANTi.
Meghallgattam egy párszor, próbálom megszerettetni saját magammal, de egyszerűen nem megy. Van rajta néhány nagyon jó zene (Work, Consideration, Desperado), de azzal együtt ki is fújt konkrétan az egész. Olyan, mintha összedobtak volna valami hatalmas bullshitet, és kiadták volna a boltok polcaira, mondván, hogy "Rihanna, úgyis elkel". Ez a fandomokkal teljesen rendben van, de basszus, konkrétan egy rádióbarát zene sincs rajta. És hogy melyiket szeretnék kidobni kislemeznek a Work után? Kurvajó kérdés, mert szerintem nagyon egyik sem olyan zene, amit ki lehetne úgy dobni. A Bitch Better Have My Money-t imádtam, én őszintén szólva arra vártam, hogy az egész albumnak olyan hangulata lesz, rengeteg pörgős zene lesz rajta, erre tök dope az egész.

De elvileg lesz az ANTi-nak még egy része, állítólag ezt azért dobták ki, mert "kiszivárgott". Mondjuk ezt a második részt megcáfolja az, hogy három új számmal felkerült az iTunes-ra a Deluxe verzió, de az a három szám is szar. Meghallgattam mind a hármat. Arról volt még szó, hogy a második részen lesz egy-egy duett Kendrick Lamar-ral és Nicki Minaj-zsal is, de végül úgy néz ki, hogy mégse, és ez elkeserítő.

Erre vártam három évet? Most komolyan?

Na mindegy. Egy dolog viszont nagyon tetszik az ANTi-ban, az pedig nem más, mint a borítója. És a pozitív dolgok ennyiben ki is merülnek. Mert addig oké, hogy Rihanna eredetileg ezen a vonalon mozgott (ami nem feltétlen igaz, mert én a Music of the Sun lemeze óta követem), de én váltig állítom, hogy a legjobb lemezei akkor is a Rated R, a Talk That Talk, és a Loud voltak. Kész. Vége.

Összefoglalva: nem rossz, hallottam már jobbat is Rihannától. 10-es skálán megérdemel egy gyenge 4 pontot. Azt is jóindulattal.]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[The very very best of Instagram]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304134</link><pubDate>2016-01-09 19:40:58</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Gondolom sokan tudjátok, hogy a harmadik, általam legtöbbet használt közösségi webszájt a Facebook és a Snapchat után az Instagram, ami igazából a Facebookhoz tartozik, de mégis külön közösségi oldal. Jó kis története van, emlékszem, hogy amikor megkaptam az első okostelefonomat, még azt hiszem 2013 nyarán, amit a saját pénzemből vettem (!! ez fontos), akkor ez volt a legelső applikáció, amit letöltöttem, és igazából azóta nem szabadulok tőle. Van, amikor többet, van, amikor kevesebbet használom (az utóbbi pár hétben inkább többet használtam), és igyekszem nem a szelfik posztolására használni, habár az utóbbi hetekben ezek is elszaporodtak. Majd egyszer elkap a harci kedv, és törlöm őket, addig meg elférnek ott, úgy sincs olyan rengeteg követőm.

	Ezt a bejegyzést pedig azért írom meg, hogy megmutassam nektek azokat a felhasználokat, akik az én "very very best of"-jaim, vagy hogy kellene ragozni. Szarni rá. Két fontos kikötést tettem akkor, amikor kiválasztottam ezt az öt személyt: a legfontosabb az volt, hogy olyan emberek legyenek, akikre úgymond "felnézek", és hasonló stílust követünk, a másik pedig az, hogy magyar legyen. Ez mind az öt alkalommal sikerült, egyébként egy kis zárójeles megjegyzés: a négyből kettő velem egykorú, vagy fiatalabb, a többiek pedig idősebbek nálam, de nem sokkal. Egyébként a kedvenc négybe egy lány került be, de őt meg régebb óta ismerem, még onnan, amikor menő volt az Ask.fm és társai.

	Egyébként egy kisebb kulisszatitok: regisztrálásom óta ugyanaz a felhasználónevem, azaz már több, mint 2 és fél éve stamas97 néven vagyok megtalálható. DURVA.

	Ádám - @adiibalogh

	A sort Ádámmal kezdem, fogalmam sincs, hogy miért, szóval ne is kérdezzétek. Nagyon egyszerű az indok, amiért belefért a listámba, az pedig az, hogy vele konkrétan majdhogynem egy stílusirányzatot követünk, és a posztjai egyszerűen überszuperkirályak. Az meg már csak hab a tortán, hogy régebb óta ismerjük egymást webes körökből, tehát alapvetően neki annak a személynek kellene lennie, aki a "visszakövetem, mert nem akarok vele rosszba lenni, ha már facebookon az ismerősöm" kategóriába tartozik, de nem, mert nagyon fasza posztjai vannak, attól függetlenül, hogy általában magáról posztol. Sok esetben az ilyeneket gondolkodás nélkül unfollowolni szoktam, de őt valamiért nem unfollowoltam. Mondhatjuk úgy, hogy tetszenek az iPhone-os képek, meg az ilyen-olyan képek (pl. az a burger kinges kép, hát ahh, kibaszottul éhes vagyok, hogy baszódj meg). A nyaralásról is tett fel bőven dokumentációt, és az ilyen képekben szeretek úgymond elmélyülni, mert ilyen helyeken még sose voltam (nagyon nyaralni sem, de ez már más tészta). Ja, és jól áll neki a szemüveg. Kedvenc kép Ádámtól #1, kedvenc kép Ádámtól #2.

	Zoli - @zltnszll

	És íme, gondolom sokan nem ismerik, de én igen, és ez a lényeg. Hogy is mondjam, Zoli egy évvel fiatalabb nálam, mégis körülbelül ugyanazt a stílust istenítjük, vagy hogy is mondjam. Egyébként őt egy véletlen folyamán találtam meg, akkor még nagyon kevés posztja volt, és akkor még nem tudtam, hogy az előző accountja ugye a személyes, zolkaaaaaaaaaaaaaaaaa rengeteg a-val volt, de én azt is követtem már hú, de nagyon rég óta, és akkoriban kezdtem már hiányolni Zolikát (bocs, ha utálod, haha), és aztán hopp, derült égből fasírt, meglett. Lényeg a lényeg: Zoli az új felhasználóján önti magából a királyabbnál királyabb képeket, egyik képénél ámulok, a másiknál meg bámulok. Hihetetlen, hogy mennyi kreatív, és milyen pozitív beállítású képek születhetnek meg egy sima pillanatot megragadva az életből. Szóval ja, hihetetlen, és remélem, hogy ilyen területen akarsz tovább mozogni, és nem csak egy hobbi, mert nagyon tehetséges vagy. Egyébként azt hiszem, egyszer láttam az ő GoPro videóját a YouTube-n, de nem vagyok benne teljesen biztos, az is kibaszott király volt, én a vízre állni nem mernék, nemhogy még háromszázhatvankilométerperórával süvíteni rajta. Kedvenc kép Zolitól #1, kedvenc kép Zolitól #2.

	Violetta - @lettischa

	És íme, igazából fel lehet fogni úgy is, hogy a kedvenc magyar instásom, akinek a lába között nem pöcs izé lóg. Szóval Lettischát már régebb óta ismerem, még emlékszem, hogy beszélgettünk Ask.fm-en, és imádtam ott is a válaszait, aztán egyszer csak eltűnt, hogy miért, nem tudom, de hiányoltam. Aztán egyszer láttam, hogy kirakott egy Instagram felhasználót a falára, és én akkor egyből bekövettem, és azóta meg se fogalmazódott az a fejemben, hogy akkor én őt most faszán unfollowolom azért, mert én vagyok a faszakölök. Lettischa tipikusan az a lány, akiről nem is bánom, ha szelfik kerülnek ki, de azért az ő fala nem csak arról szól, hogy "szelfiiiiiiiiiiiiiiiii, gyere csináljunk egyet omg de jó barátnők vagyunk", hanem kerülnek ki igazán jó, számomra művészi képek. Azon a rengeteg kaján ki szoktam akadni, mert mindig akkor osztja meg őket, amikor rohadtmód éhes vagyok, de tudjátok, ez Murphy törvénye - ami megtörténhet, az meg is fog történni. Tiszta király amúgy ez az egész Murphy-törvényesdi. Egyébként Lettischa Apple fan (eddig mindenkinek volt egy Apple terméke a felsoroltak közül, wtf), ha jól emlékszem, 2014-ben vett egy MacBook-ot, fogalmam sincs, hogy azóta azt használja-e. Kedvenc képem Lettischától #1, kedvenc képem Lettischától #2, sőt, ide még egy videó is idefér, mert az a macska übercuki, és KELL egy olyan cica.

	Zolkó - @tothzolko

	És végül elérkeztünk a poszt utolsó állomásához, aki hát természetesen nem más, mint az egyedi és utánozhatatlan Zoli, avagy Zolkó, vagy ahogy ismeritek. Na, ő az az ember, akit soha nem bántam meg, és valószínűleg soha nem is fogok megbánni, hogy bekövettem, mert 1. kibaszottul átkozott király fotókat készít, 2. kibaszottul átkozott király témákban, és 3. kibaszottul átkozott király minőségben. Ergo semmi sem szólt annak a pártján soha sem, hogy én őt kikövessem, vagy bármit is csináljak, ami az Instájával kapcsolatos. Régen rendkívül jó kompozíciókba tudta beállítani a képeket, a háttér fenomenális volt, valószínűnek tartom, hogy ott találtam meg az alapköveit annak a stílusnak, amit jelenleg is követek, szóval argh. Köszönöm, Zolkó! Az meg már csak hab a tortán, hogy ő eredetileg olyan ember volt, akit azért követtem be, hogy "na, hát azé' csak be kéne, ha már szoktunk beszélni Facebookon", és végül tényleg nem bántam meg, egyáltalán. Kedvenc képem Zolkótól #1, kedvenc képem Zolkótól #2, kedvenc képem Zolkótól #3, kedvenc képem Zolkótól #4. Igazából nem tudtam választani, szóval mind a négy kedvencemet csak így simán beraktam.

	Szóval ezeket a srácokat követni ér, Lettischát pedig egyenesen kötelező. Ja, meg természetesen engem is lehet követni, habár én nem posztolok olyan überkirály képeket, mint a fent ajánlott négy személy. De azért egy próbát megér. Vagy nem. Ti tudjátok. Én azért adnék magamnak egy esélyt. Kár, hogy nem tudom magam bekövetni, a picsába már.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Valami hosszabb címet kéne ideírnom, kész is]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304133</link><pubDate>2016-01-08 19:39:54</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[Na, hát végül úgy alakult, hogy felkerült még hét közben az új design, szóval mostmár ez az új, véleményem szerint csinos és szép design feszít a blogomon, hallelujah. Egyébként azért alakult így, mert a gyomromat megtámadta valami baktérium, aminek következményében elég kellemetlen tünetek jelentkeztek rajtam, és így nem mehettem közösségbe, de nem is bánom, hogy így alakult. Eredetileg úgy lett volna megcsinálva, hogy minden tartalmas cucc invertált háttérrel rendelkezik, de ezt az ötletet végül elvetettem, mert hát az nem nézett volna ki olyan faszán. Az alap kép Rihanna új albumának, az ANTi-nak az albumborítója, amit ahogy megláttam, éreztem, hogy egyszer kell majd ebből dizájnt csinálnom. És elérkezett ez a pillanat. Ja, és megfogadtam azt is, hogy amíg az új album nem jön ki, addig ez a design marad fent. Bájdövéj, lent, oldalt, kikerült egy nagyon fasza Twitter doboz is, mivel újraregisztráltam a Twitteremet - az előzőn nagyon gáz dolgok voltak, többszáz soron, szóval inkább töröltem a picsába. Királyság.

Elmaradt idén az évértékelőm, szóval ezt most pótolnám, habár nem hiszem, hogy sokmindent fogok tudni írni, mivel úgy tartom számon, hogy 2015 elég unalmas egy év volt számomra. Túléltem, és igazából ennyi. A nyár egy nagy kalap fos volt - attól függetlenül, hogy nem kellett idén pótvizsgára tanulnom, nem tudtam dolgozni, mert egy rohadt retkes ribanc a volt főnököm kivágott a Tescoból, szóval innen is küldöm neki a nagy-nagy tapsviharomat. Mindegy is.

Szerettem volna webdesigner lenni, majdnem sikerült is, de végül mégsem. Pedig az tudott volna egy kis izgalmat adni az életemnek, mivel azért feljárni Pestre, és ott dolgozni... Ahh, maga lett volna a kánaán. Dehát az sem sikerült, szóval fuckoff. Biztos nem voltam elég fasza, vagy a weboldal felépítése nem tetszett a főnököknek. Le is szarom, őszintén szólva.

Az iskolában nincsen semmi. Elindult 2016, dolgozatot írtam már, nagyon szarul sikerült, sőt, már a legelső tanítási nap feleltem, merthát miért is ne? És persze pont olyanból, amiből semmit nem tanultam a szünetben. Mondjuk nagyon semmit nem tanultam, mert ahogy vége lett az utolsó tanítási napnak, és elkezdődött a téli szünet, hazajöttem, lebasztam a táskámat a sarokba, és hétfő reggel onnan vettem elő. Azt se tudtam, hogy milyen napot írunk konkrétan, azt meg, hogy milyen órákra kellett volna pakolni, végképp nem. Shame on me.

Miről írjak még? Fogalmam sincs. Talán megosztom veletek egy elég idióta ötletem, miszerint én
szeretnék elkezdeni videózni.
Legalábbis egyelőre csak szeretnék, de konkrétan azt sem tudom, hogy hogy kellene nekikezdenem. Mondjuk valahogy úgy, hogy beállok a kamera elé, és történik az, ami történik. Első körben arra gondoltam, hogy felvenném egy LoL meccsemet, közben pofáznék, meg minden szar, dehát argh. Nem tudom, hogy milyen lenne, mi lenne, hogy lenne, annyi LoL-os videó van már, hogy az valami hihetetlen. De tényleg. Mondjuk szerintem annyira nem rossz ötlet - lehetne látni engem is, lehetne látni a játékot is, mindent lehetne látni, szóval annyira rossz csak nem lenne. Vagy mégis?

Aztán ha végül beindul (márpedig szeretném, ha beindulna), lehetne vlogokat csinálni. Mondjuk olyanokat, ahol egy adott témáról beszélek. Aztán a következő vlogban meg lehetne más témáról szó. De nem tudom, hogy ennek lenne-e valami értelme? Az meg már csak a másik probléma, hogy nincsen

	se rendes kamerám
	se rendes mikrofonom
	se rendes világításom.

Márpedig ezek nagyon fontosak lennének, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Mert tényleg érdekelne a dolog, és szerintem menne is, dehát az ilyen fontos dolgoknál... Hát, nem tudom. Vlogot amúgy azt mondta Réka, hogy lehetne úgy is felvenni, hogy beállítom a telefonomat (Full HD-ban vesz fel), a mikrofonba pofázok, és aztán egymás alá vágom a kettőt. Végül is, annyira nem rossz ötlet, dehát for fuck's sake, mit csináljak. Kicsit vacillálok még, dehát valahol el kell kezdeni. Aztán ki tudja, lehet, hogy jól sikerülne, és lenne belőle kis bevételem. Kicsit még gondolkodom rajta, max ha nem fog menni, akkor szépen leállítom a projektet.

Meg el kell ismerni azt is, hogy nem éppen az internetre teremtett arcom van - konkrétan okádék vagyok. Szóval ez is hátrány, legalábbis mondhatjuk úgy.

Argh. Alszok még erre egy párat. Valószínűnek tartom, hogy ha elindítom a projektet, akkor kirakom ide a végeredményt, és kikérem majd a ti tanácsaitokat, véleményeiteket. Na mindegy.

Fogalmam sincs, mikor fogok jelentkezni. Majd egyszer.]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rég pötyögtem már]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304132</link><pubDate>2015-12-25 19:38:49</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[Tudom, igen, tudom, hogy nagyon rég írtam már ide. Igazából időm lett volna, csak sose volt kedvem, és nem akartam erőltetni. Nem akartam egy olyan bejegyzést megírni, aminek megírásához konkrétan semmi kedvem nem volt. Tehát összesítve: lett volna miről írni, lett volna időm, de kedvem nem volt, szóval erről ennyit.

Nem tudom, hogy van-e még "folyamatos" olvasóm, de reménykedem benne, hogy van. Ha van, akkor jár neked egy virtuális pacsi - én azért jókat szórakoztam azon, ahogy visszaolvastam ezt-azt az előző bejegyzésekben. Vicces, hogy majdnem egy hónapja még azon filóztam, hogy úristen, mindjárt szalagavató, aztán most meg már 2-3 hete, hogy vége van az egésznek, és még mindig nem írtam róla semmit. Ironikus, hogy mennyire ráizgultam, utána meg mennyire leszartam.

Na, akkor a szalagavatóról. Összességében nagyon jó volt, és nagyon szép. Kár volt ráizgulnom, mert tudtam a táncot - néhány baklövésem volt, de külső szemmel azt mondták, hogy nem lehetett semmit sem látni abból, hogy kicsit/nagyot léptem forgásnál és társai. Szerintem egész jól ment nekem is és Timinek is, és nagyon szépek voltunk a ruhában. A lányok szépek, a fiúk meg helyesek. Én meg rájöttem arra, hogy nekem tényleg jól áll ez a pingvinruha - mármint na, a frakkra szokták mondani, hogy pingvinruha. A fiúk tényleg úgy néztek ki, mint valami pingvin, és nagyon vicces volt.

A tánc maga szép volt, sőt, majdhogynem gyönyörű. A meglepetéstáncnál volt meglepetés, ahogy mi, fiúk elkezdtünk vetkőzni. De persze ki más baszta volna el a meglepetéstáncot, ha nem én... Az utolsó résznél előrébb csúsztam a lányok sorába, de még szerencse, hogy időben észrevettem, és hátrébblépkedtem. Legalábbis megpróbáltam, úgy észrevehetetlenül, de nem tudom, mennyire sikerült. Kérdeztem erről is a közönséget (fél család ott volt), ők azt mondták, hogy nem lehetett belőle semmit sem észrevenni. Visszanézve az egész szalagavatót egyébként tényleg nem lehetett észrevenni, de olyan kellemetlen saját magamat látni a tévében, hogy az valami hihetetlen. Olyan egyszerre kellemetlen és nagyon kínos pillanat, hogy mindenki téged néz, és argh. Kiráz a hideg.

A vacsora is elég jól sikerült, nagyon finomak voltak a felszolgált ételek - a rántotthús, meg a töltött hús íze még mindig a számban van, ez már csak jót jelenthet. A vacsora után kissé beivott az egész társaság, és úgy, kissé alkoholos befolyás alatt kezdett belőlem előtörni az az igazán paraszt énem, és majdnem felképeltem egy gyereket, hogy "te mi a gecit keresel itt", mert elbaszta a kedvemet már az, hogy hátulról megláttam. Nem is kicsit, nagyon. Dehát ugye ezzel meg kell tanulni együtt élni - nem szerethetünk mindenkit, meg nem is kedvelhetünk mindenkit, mint ahogy minket sem szerethet/kedvelhet mindenki. De azért jól esett, ahogy lefogtak. Sálálá.

A majdnem-balhé után átmentünk a bérelt szórakozóhelyre, ahova igazából már kijózanodva érkeztem meg, mivel sétáltam, meg nem is ittam olyan sokat (csak öt perc alatt lehúztam kb. 1 liter rozét, nem sok az), dehát ugye a be nem vitt alkoholmennyiséget sikerült bepótolni a diszkóban. Egész elfogadható zenék mentek, jókat táncoltam, aztán olyan fél három fele meguntam a banánt, és elhúztam aludni nagynénémékhez.
Egyébként a szalagavatóról itt van egy nagyon fasza kis videó, tessék csekkolni. Fókuszban én, meg Timi, mert Rita videózta. A meglepetéstánc nincs benne, mert azt hitte kedves Rituskám, hogy nem lesz tovább, dehát tévedett. Nem röhögni rajtam, meg a fa lábaimon! Mellesleg a videó csak számítógépen nézhető meg, hogy miért, fogalmam sincs.



Azt hiszem, ennyit akartam a szalagavatóról írni. Így is sokallom, egész sokat írtam róla, ahhoz képest, hogy azt hittem, nem fogok tudni róla miket pötyögni. Azon gondolkodom, hogy a szalagavató után miről akarok írni... Hát, a szalagavató után más nem volt, csak az, hogy suliba jártam, szoptam a faszt, javítottam angolból, az összes többiből rontottam, fizikából jelenleg másfélre állok, szóval idk mi lesz, de nem fogok megbukni, ezt tudom.

Tudom már, hogy miről tudnék írni. Nyilván múlthét szerdán öcsém úgy jött haza, hogy nagyon fáj a hasa, és le is feküdt. Na, anyának ez szúrt szemet, mert tudja, hogy az öcsém tényleg csak akkor fekszik le, ha nagyon szarul van. Apa késő délután jött haza, addigra szarabb lett neki, még jobban fájt neki a hasa, de mostmár az oldala is, úgyhogy apa megmondta, hogy ezzel nem szarozunk, megyünk az ügyeletre. Ez volt délután 6 óra körül, apa este 7-kor hazajött, az öcsém nélkül. Mint kiderült, vakbélgyulladása volt, úgyhogy bent kellett maradnia. Csütörtök hajnalban meg is műtötték, valami három pontos technológiával, aztán apa meg anya egymást váltották a kórházban, nem volt egy egyszerű hét. A lényeg az, hogy az öcsém most hétfőn hazajött, és már tud járni, nem fáj neki egyáltalán, és már egyedül fel tud mászni az ágyára. Persze vigyázunk arra, hogy ne nagyon erőltesse meg saját magát, de ő szeretné ezt, nem mi, és ha ő úgy érzi, hogy menni fog, akkor tutifix, hogy menni fog. Ennek örülünk. Unokaöcsém eljött hozzá hétfőn, és tegnap ment haza, szerintem ez is dobott az öcsém gyógyulási rátáján egy jó nagyot, mert azért csak jobb az unokatestvérével gyógyulni, attól függetlenül, hogy neki nincs semmi baja, mint egyedül.

Áttérnék a karácsonyra. Nem könnyű téma ez sem, főleg, ha benézünk kicsit a felszín alá, és őszintén leírom azt, hogy az anyagi helyzetünk nem engedte volna meg körülbelül másfél hete azt, hogy "normális" karácsonyunk legyen. "Normális" alatt a szüleim által normálisnak tartott karácsonyt kell gondolni, ami arról szól, hogy millió értékben vesznek nekünk olyan ajándékokat, amiket nagyon használni sem fogunk, de ez már nem az én dolgom. Végül a hét elején megoldódott ez az egész, és sikerült pénzt szerválni, úgyhogy minden frankó, anyáék is örülnek, minket meg megtömtek csomó olyan faszsággal, amiknek egyrészt örülünk, másrészt nem, mert sokalljuk rá a pénzt. Mármint én meg a bátyám. Mert az egész úgy volt, hogy én megmondtam anyáéknak, hogy az én részemet rakják hozzá az öcséméhez, és inkább neki vegyenek valami nagyobb dolgot - bátyám ugyanezt mondta, de ez az ötlet anyáéknak nem tetszett, szóval a sajátos útjukon megoldották az anyagiakat, és bevásároltak nekünk. Felsorolom, hogy mit kaptunk, próbálom sorbaszedni, hogy mindenkitől fel tudjam sorolni, akitől eddig megkaptam. Anyáék vettek nekem egy 16GB-os pendriveot, mert folyton volt a baszakodás itthon, hogy nekem kéne, akkor a másik pendriveról eltűnt egy csomó dolog, hablabla, szóval ennek már itt volt az ideje. Kaptam tőlük még egy Gilette ajándékcsomagot, amiben egy szerintem elég drága, ötpengés, rugós borotva van, ami azt hiszem illeszkedik az arcom formájához, vagy mi a szösz, meg hozzá hidratáló borotvagél, mert nagyon érzékeny a bőröm. Közösen kaptunk anyáéktól egy régi-új gépet, ami annyit foglal magában, hogy kaptunk másik alaplapot, processzort, videokártyát meg még +4 giga RAM-ot a nagygépbe, hogy igazán gamer gép legyen. Vagy valami hasonló. Mindezt úgy tudták megengedni maguknak, hogy egy ismerős pont el akarta adni ezt a pár alkatrészt, és apa megvette tőle. Így most van egy 2GB VRAM-mal felszerelt videokártyánk, 8GB RAM-unk, meg egy fasza processzorunk. Fut is a gépen a GTA V, csak az a gáz, hogyha kilépsz utána, akkor kurvára de nem fog betölteni soha többet, úgyhogy eldöntöttem, hogy életemben először meg fogok venni egy játékot, mert ezt muszáj lesz. Eddig úgy volt, hogy majd egy konzolra áldozok be, és arra veszem meg a GTA V-öt, de mivel fel lett újítva a gép, így erre már nincs szükség. Ja, meg kaptam tőlük egy nagy tábla fehércsokit, mert megérdemlem.

Mamától kaptam egy tábla csokit, illetve egy fejhallgatót, ami igazából egy gamer fejhallgató. Fogalmam sincs, hogy honnan volt rá pénze, de persze örültem neki, nem is kicsit, mert pont ezt nézegettem egy egérrel együtt a napokban, hogy jaj de jó lenne. A fejhallgatón van mikrofon, nagyon kompakt kis cucc, ja, és a kábelja ilyen cipőfűző-sztájl. Nagyon menő. Elég jól szól, habár a zenék nyilván nem, mert gondolom leginkább beszédre, illetve hanghatásokra lett kihegyezve, vagy csak az én fülem szokott hozzá a Skullcandyhez.

Nagybátyámtól kaptam egy nagyon fasza egeret, ez is gamer egér, és nem hiszitek el, de ezt az egeret néztem a fejhallgatóval a minap. Úgyhogy ezt nagyon eltalálták ők ketten, mondjuk már régóta sírt a szám egy új egérért, meg egy normális fejhallgatóért, amivel rendesen lehet játszani. Kaptam tőle is csokit, meg egy ajándékcsomagot, amiben parfüm volt meg dezodor, de ez a kettő olyan szinten fűszeres, hogy az én orromat konkrétan bassza, büdösnek érzem. Mondta, hogy van neki egy sokkal lágyabb, gyümölcsösebb parfümje, ugyanez a márka, ha gondolom, elcserélhetjük, mert neki meg az nem tetszik, az enyém meg ponthogy tetszik neki, úgyhogy nyilván el lesz cserélve.

Egyelőre ennyit tudok felsorolni, habár nem hiszem, hogy fogok bárkitől bármit is kapni. Jó, nyilván nincs benne semmi extra, meg nem nagy értékek, de basszus, ennek is örülni kell. Láttam Snapchaten olyat, aki kapott egy egymilliós laptopot, nem működik neki, és ezért kiírta. Annyira gáznak érzem ezt, teljesen elveszik a karácsony szelleme. A gyerek 15 éves, de komolyan mondom, Márkkal azt beszéltük, hogy úgy viselkedik, mint egy kétéves kisgyerek - csak az ajándék legyen meg, aztán szevasz. De igazából tényleg igaza van Márknak. Ő is csak egy kabátot kapott, mégis teljesen boldog, meg minden, mert megvan mindene, amiről egy gyerek álmodhat, és jobban belegondolva, nekem is megvan mindenem, mert a szüleim azon voltak mindig, hogy mindenem meglegyen, és sokszor inkább ők nélkülöztek csak azért, hogy nekem, vagy a testvéreimnek meglegyen az, amire fáj a fogunk.

Egyébként ti mit kaptatok? Várom a hozzászólásaitokat. Ja, meg természetesen minden egyes olvasómnak nagyon boldog, békében, meghittségben gazdag karácsonyt kívánok, meg minden. Ajj, sose ment nekem ez a jót kívánjunk dolog.

Már fogalmazni sem tudok.]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kezdek izgulni]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304131</link><pubDate>2015-11-29 19:37:08</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Fúha, jó rég írtam már megint. De nem baj, most itt vagyok.

	Igen, tudom, ma elérhetetlen volt sokáig az oldal. Ez azért volt, mert BT leállította a VPS-t, így nekem keresnem kellett egy másik szolgáltatót, majd az adatbázissal kellett szarakodnom, meg visszaállítani, amiben segített, szóval ezer köszi neki ezért is, meg azért is, mert 3 hónapon keresztül lehettem nála. Ez azért nagy szó.

	Na, akkor először is... A rengeteg spam törölve lett, mindörökké. Több, mint 15000 spam üzenet érkezett körülbelül 2 hét alatt, akkor letiltottam a hozzászólásokat, mert nem volt kedvem megcsinálni, meg a VPS szarakodott még (mindig IP-t kért, meg ilyenek, aztán nem volt kedvem sose megcsinálni), de mostmár megcsináltam végérvényesen. Bevezettem egy újabb kommentrendszert, aminek köszönhetően mostmár tudtok gravatart is használni, csak az e-mail címeteket kell beírni, és faszán ott lesz az avatar, amit beállítottatok magatoknak a WP oldalán. Királyság. Ja, és mostmár nem lesznek spam üzenetek sem. Ez is királyság.

	Jövő héten szeretnék csinálni egy új dizájnt is, mostmár fasza minimalistát. Már megvan az alap koncepció, csak tegnap a Teen Wolfos oldalt csináltam, ma meg ezt, és mostmár tanulni fogok, aztán meg kicsit SeeMTA-zok, és fekszem le.

	Holnap benti fogalmazást írunk irodalomból, kicsit félek tőle. Arra kell tanulnom leginkább. Három témából kettőt tudok, hogy mire lehet készülni: Shakespeare (Rómeó és Júlia leginkább), illetve Moliére Tartuffe darabja. Nem lesz ez annyira rossz, mivel érdekel a két téma, és láttam mindkettőt filmen, tehát úgy nagyjából tudom, hogy mi van benne. Majd órák előtt kiveszem a könyveket, és bele-beleolvasgatok, hogy azért tudjam már, hogy mi kell, mi nem kell, meg mit hol találok meg.

	Kicsit azért izgulok, mert szeretném, ha jól sikerülne, mert három vagy négy jegyet kapunk rá, és pfú. Izgulok azért. Holnapra kell még angolt is tanulni, mert holnap abból is felelek, témából. A legkönnyebbet választottam, a family-t, mert hát azért ahhoz nem kell nagy tudás, és tudok belőle random is pofázni legalább fél órán keresztül. Azért majd reggel a buszon átnézem azt is.

	Kezdek izgulni, mivel pénteken szalagavató, és még nem tudom teljesen a koreográfiát. Kicsit nehéznek találom, de annyira nem vészesen nem tudom. Mármint na, értitek. Tudom, de van még mit tanulgatni rajta. Elméletileg jövőhéten órákról is el leszünk kérve, és gyakoroljuk a táncot. A lányok szépek lesznek (itt egy kép Rékáról a ruhában, szerintem gyönyörű a ruha is és Réka is, nagyon jól áll neki), a fiúk helyesek, nekem meg állítólag kibaszottul kurvajól áll a frakk. Idézek.

	Sinka, hát rád se ismerek!

	Mondta ezt az osztályfőnök. Tehát azért na. Remélem tényleg jól áll, és nem csak jópofizásból mondta, habár nem nézném ki belőle.

	Kedden délután próba, szerdán este próba, akkor ott is alszok unokahúgoméknál, aztán csütörtökön megint főpróba, pénteken is valószínűleg próbálunk, aztán este 6-7 körül pedig élesben táncolunk. Kicsit félek ám attól, hogy el fogom rontani az egészet, és be fogunk élni. Komolyan mondom, álmodtam olyat, hogy rálépek véletlen Timi ruhájára, ő meg elesik, én meg kifutok a teremből. Na, ezt nem szeretném, ha megtörténne, de remélhetőleg nem is fog. Sőt. Álljunk pozitívan a dolgokhoz, tuti, hogy nem fog megtörténni. Pont.

	Suliban amúgy annyira nem is vészesek a jegyeim. Egyedül a fizika húzós, dehát van még időm arra, hogy kijavítsam a dolgokat, és szeretnék is majd élni vele. Nem akarok megbukni megint fizikából. Matekból most kicsit lecsúsztam, abból kettesre állok, ez a kombinatorika meg egyenletrendszer sose ment nekem, és fúj. Fúj. Fúj. Fúj. Utálom. De holnap segít majd a volt infó tanárom, tavaly is ő segített, és megértettem egyből. Majd meghálálom neki valami bonbon-féleséggel. 

	Az osztályban fogjuk rá módon minden fasza. Nyilván vannak olyan dolgok, amik nem tetszenek, de ezeket inkább magamban tartom. Egyébként november 13-án volt a MÓZSINA, amit képzeljétek el, hogy megnyertünk. Volt nagy öröm, meg minden, nézzétek meg lentebb a képet, milyen cukik voltunk. Majd utána járok, hogy feltehetjük-e a táncunkat YouTube-ra, és ha feltehetjük, mindenféleképpen be fogom nektek ide szúrni, hogy láthassátok. Habár volt olyan, akinek fogalma sem volt a koreográfiáról, és hiába könyörögtünk neki, hogy tanulja, meg gyakorolja, természetesen nem csinálta, és a MÓZSINA napján jött rá, hogy hopp, ő nem tudja. #noneofmybusiness

	Egyelőre ennyi. Izguljatok és imádkozzatok értem, hogy pénteken ne basszam el az egészet. Remélhetőleg a blog meg nem lesz elérhetetlen, mert akkor meg megint kereshetek másik szolgáltatót. Faszom. Na mindegy.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Faszomat a robotokba, de komolyan]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304129</link><pubDate>2015-11-06 19:36:22</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[Múlthéten cukin leselejteztem az összes (!) spamet. 3000 hozzászólás volt, ami spamnek volt minősítve. Aztán véletlen azokat is spamnek minősítettem, amik nem voltak azok, így újra át kellett néznem mind a háromezret. Most elegem lett, úgyhogy első lépésként faszán telepítek egy captchát (mondjuk nem mintha nagyon kommentelgetnétek), aztán a következő dizájnnal meg jön a Disqus is. Mert ott azért kisebb az esély 2-3 nap alatt 1119 spamnek (jelenleg ennyivel vagyok megáldva, ezeket át kell nyálaznom, meg minden apám fasza, jó is lesz).

Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem írtam. Jó, tudom, itt volt az őszi szünet, de konkrétan élni nem volt kedvem, nemhogy még itt írkálni meg figyelni a helyesírásra. Most sincs túl sok, de már úgy érzem, hogy kell. Nem azért, mert már lenne mit kiírnom, hanem egyszerűen szeretném a hétvégémet arra feláldozni, hogy weblapot szerkesztek, mert már teljesen kiestem az egészből. A Teen Wolfos oldalra is dizájnt kéne csinálni, illetve fel kéne tölteni tartalommal - már egy éve van meg, de tartalom még lófasz nincs rajta konkrétan. Kicsit gáz, nemdebár? Mondjuk ott nem csak azt kéne megcsinálnom, hanem mondjuk azt is, hogy faszán át kellene nyálaznom az egészet, és megírni Chrome-ra, de nincs ötletem sem. Mondom. Életkedvem sincs, nemhogy még ötlet a fejemben. Ugyan.

Most kaptam a hírt, hogy a hónap végéig még költöznöm is kéne, szóval most kezdhetek megint keresgélni fasza tárhelyet. Valaki, akihez mehetek? *bociszemekkel nézek* légyszilégyszi.

Miről is írjak. Azt se tudom, hogy hol hagytam abba. Ja, már tudom. Csak egy helyzetjelentést írtam, hogy a jelszót itt és itt lehet elérni, de már fogalmam sincs, hogy akkor miről is akartam írni. Nyilván a jelszavas tartalom dolgait tudom, de igazából ennyi. Azt meg nyilván nem azért jelszavaztam le, hogy most ilyen cukimód kiírjam. Nem is fogom.

Az iskola továbbra is szopás. Eljutottam oda, hogy nem szeretek már oda járni. Azaz nem magával az iskola épületével van gondom, hanem azzal, hogy nagy a követelmény, amit konkrétan telibeszarok. Komolyan. Néha, hébe-hóba tanulok, de tényleg élni sincs kedvem. Olyan kedvtelen vagyok mostanában, hogy sokszor azon kapom magam, hogy levegőt venni is nehezen veszek, annyira nincs kedvem ahhoz sem. És a legfrusztrálóbb az, hogy fogalmam sincs, hogy miért van ez. Azért kicsit kezd már zavarni. "Kicsit".

Néha azért elgondolkodom azon is, hogy mi értelme van az életnek. Nem akarok itt olyanokat írni, hogy sajnáljatok, mert az nem én lennék. Néha jól esik, ha úgymond "gondoskodnak" rólam, és figyelnek rám, de most nem esne jól, inkább idegesítene. De azért nem csúszik minden vajon, sem itthon, sem az iskolában, se sehol. Az egész életem egy mess. És durván mess. Elkezdett hullani a hajam, szar a közérzetem, néha meghalni lenne kedvem. SZAR.

A minap gondolkodtam el azon, hogy mi alapján vagyunk beosztva úgymond gazdasági csoportokra. Miért van az, hogy aki nem érdemli meg - mert tényleg van ilyen! - , az úszkál a pénzben, a seggét kétezressel törli ki, én meg itt szopok. Se ruhám, se cipőm. Cipőm mondjuk van. Három is. Abból kettő szakadt és vászon, a harmadik meg ha egy kisebb vízpárlatba lépek szarrá ázik alulról. Én miért nem tudom magamnak megengedni azt, hogy elmegyek vásárolni, és faszán veszem csak a cuccokat a polcokról, és nem nézem az árát? Egyszer úgy kipróbálnám. És most nem éppen arra gondolok, hogy több tízezres ruhákat meg cipőket vásárolnék, hanem mondjuk Chocapicot vennék meg egy egész csomaggal. Vagy Nesquik-et. Vagy mittudomén. Értitek.

Felbasz. Nem értem, hogy miért van ez. Nem értem, hogy miért. Komolyan mondom, megint olyan, mintha depressziós lennék. Csak az a baj, hogy nem tudok hova futni - mamával összevesztünk két héttel ezelőtt, azóta nem szól hozzám, hiába próbálok vele beszélni, bunkózik. Most akkor én miért álljak hozzá máshogy? De faszom, ez is bánt. Minden szar.

Inkább abbahagyom, mert tényleg átmegyek önsajnálatba, és azt nem szeretném. Bocsi. Nem megy ez most.]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kakaóscsiga]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304123</link><pubDate>2015-09-21 19:25:44</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Ugh. Jó rég jelentkeztem, de akkor is telefonról. Most is onnan írok. Nincs kedvem bekapcsolni a gépet csak azért, hogy megírjak egy bejegyzést, de azért bűntudatom is van bőven, mert nem írok. Legyünk klisések. Nem engedi az időm. Lefoglal a tanulás, az iskola. (Egyébként meg csak szimplán belekockultam a SeeMTA-ba.)

	Geci. Ahogy gyújtottam meg a cigimet, egy kisebb parázs kiesett belőle, és majdnem felgyulladtam. Kár lett volna értem. Így csak egy fél milis helyen ki lett égetve. Még mindig jobb, mint élve elégni. Habár ha elégek, akkor nyilván nem élek. Mármint na, értitek.

	Mindegy. Nem is tudom, hogy hol kellene elkezdeni írni a dolgokat. Megint annyi dologról tudnék írni ide, hogy az valami hihetetlen, de egyszerűen nem akarok. Nem akarok, azért, mert a családomon kívül most béke honol az életemben. Fura, hogy senkivel nem állok hadilábon, de jó is. Kellemes. Nem vagyok hozzászokva, hiába lenne ez a normális. Persze, vannak dolgok, amik nem tetszenek - pl. az, hogy az egyik osztálytársam, akivel elméletben jóba vagyok, gyakorlatilag flegmázik velem, és amikor megkérdezem, hogy mi baja van, annyi a válasza rá, hogy nem tartozik rám. Én is sok dolgot elmondok olyan embereknek, akikre nem tartozna egyáltalán, akiket nem is érdekli igazábol a bajom, de legalább meghallgatnak, és ezzel saját magam dolgát könnyítem meg. Sokkal. Jó dolog olyan embernek kiönteni a szíved és a lelked, akik nem tudnak rólad semmit sem. De komolyan. Nézzetek hülyének, de tényleg így van. Lehet ez a baj velem. Mármint arra gondolok, hogy mindenkiben megbízok, konkrétan feltétel nélkül, aztán amikor pofára esek meg szarul esik, és onnantól kezdve nincs menekvés a haragom elől.

	Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy engem tényleg érdekel az, hogy mi van ezzel az osztálytársammal. Nem viccből kérdezem meg tőle, hogy mi baja van, mikor látszik rajta, hogy valami van. De lényegtelen. Lehet én kúrtam el, csak nem vettem észre anno/a jelenben. Előfordul az ilyen. Majd nekiugrik a torkomnak, ha olyan van.

	Hiányoztam másfél hetet az iskolából, mert beteg voltam. Minden bajom volt. Persze múlthét csütörtök el kellett mennem iskolába, ahol belázasodtam, és nem tudtam semmit se csinálni, csak szórni a bacikat. De büszke vagyok magamra, mert kibírtam! Ez egy tök jó dolog. Kibírtam egy napot az iskolában, betegen és lázasan. Milyen szép dolog is ez.

	A tantárgyakból lemaradtam, mint szar a vonatról. Holnap lesz töri, kémia, angol, német, tesi, rajz, fizika és asszem egy matek. Persze majdnem mindből dogát írok, és lófaszt nem tudok, miért tudnék. Aztán meg táncpróba, ahova nincs kedvem menni (rengeteg idő, tudtátok?), de végigcsinálom, mert elvállaltam. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Egyébként szerdánként majd háromnegyed 10 körül érek haza, mert későig tart a próba, nekem meg pont úgy megy buszom, hogy a próba után várnom is kell még egy órát. Szar. Aztán mindig belegondolok, hogy azért majd még - ha minden igaz és jól alakul - a saját szalagavatómon is illendő lenne táncolni... Hát elkap az ideg.

	Apával mostanában sokat veszekedem. Leginkább azért, mert nem sajnálom azért, mert megy a határra. Pont úgy mondja, mintha 4 évre menne Afganisztánba szolgálni a hazát. Mindegy. Nem az én felelősségem.

	Bocsi, ha keszekusza. Igyekeztem minél érthetőbben fogalmazni, de már nagyon fáradt vagyok, és már álmokat látok, szóval majd elszívok egy szál cigit. Például ezt a mondatot se akartam leírni (előzőt), de már nincs kedvem visszamenni és kijavítani. Ez a lényeg. Inkább lelépek. Tényleg hülyeségeket csinálok. A hétvégén szeretnék majd egy újabb dizájnt csinálni, ami mobilokon/tableteken is jól mutat.]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Welcome on board]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36342337&amp;postid=1304119</link><pubDate>2015-08-28 19:24:32</pubDate><author><![CDATA[Tomi]]></author><description><![CDATA[
	Na, hát először is szeretnék üdvözölni minden kedves és nem kedves idelátogatót az internet egy kisebb eldugott sarkában, azaz az új blogomon. Gondolom, hogy a régi címről tévedtél ide (ugyanaz, mint a mostani, csak .tk helyett .gportal.hu végződéssel), így merem feltételezni azt is, hogy tudod, mi vár rád. Ha nem, akkor elárulom, úgy dióhéjban, ahogy leírtátok 50 kommenten keresztül: egy köcsög gennyláda szemete tele obszcén szavakkal (kurvázás, faszozás, gecizés, stb.), nem mellesleg ez a köcsög gennyláda egy flegma geci is. Miért kellett a váltás G-Portálról? Szeretem a gp-t, de komolyan. De már kezdtem kinőni dizájnok szempontjából, meg úgy.. A szabályok szempontjából is. Elméletileg G-Portálos oldalon nem szabadna nagyon káromkodni, aztán hát... Ja, elég sokat káromkodtam a blogomon. De ez amúgy annyira szar dolog. Mármint az, hogy nem lehet káromkodni a saját weboldaladon, amibe beleöltél időt is és pénzt is. A másik fő ok a dizájnolás mellett az volt, hogy a G-Portál úgy kezelte az IP címeket, mintha hadititkok lennének. De komolyan. Az utóbbi időben sokat szexeltek az utálóim, szóval egyre többen megjelentek, az utolsó gp-s posztom alatt közel 60 (jelenleg 59) komment született, aminek úgy... 80% engem szidalmazott, tele faszsággal, és az életem régi dolgaival, amin én már túltettem magamat, de úgy néz ki, ti nem. Ezért. Meg azért, mert úgy gondolom, hogy egy nap alatt nem fog körülbelül 7 látogató írni egy poszt alá, amiben azt fejtegeti ki, hogy őt mennyire zavarja az, hogy én ennyit meg annyit káromkodom. Gáz, vagy nem gáz, ez van. Tehát, először is szeretnék pár dolgot megbeszélni veletek, kedves nyomorék utálóim. Kezdjük.

	Tetszik vagy nem tetszik,

	ez az én blogom. Ha tetszik, ha nem, káromkodni fogok, mert így fejezem ki magamat. Így adok drámát az életemhez, legalábbis ahhoz, amit ti olvashattok. Nem kötelezek senkit sem arra, hogy elolvassa a sokszor nyolcvankilencezer-hatszázhetvenkettő oldalas regényeimet, ezért nem is szeretem azt, ha az írásmódomat kritizáljátok. Persze, ha úgy bökitek be nekem, hogy lehet, nem kellene ennyit káromkodni, akkor visszább fogok (nem valószínű), de arra tuti nem hallgatok, hogy "Nem kipontozni kell öcsi, hanem nem is használni.", mert mint mondtam, úgy írok, ahogy akarok. Ha olvasni akarod, olvasod, ha nem, akkor meg gecire be fogod zárni az ablakot, mert ha a való életben sem bírod elviselni a káromkodást, akkor itt se viseld el, hanem fordíts hátat, és zárd be a böngésződet a picsába. Pont. Ne okozz fájdalmat magadnak azzal, hogy az obszcén szavakkal teletűzdelt bejegyzéseimet olvasgatod. Nem akarom azt se, hogy fájjon, de szerintem te sem szereted a saját magadnak okozott fájdalmat, egészen addig, amíg nem jössz rá arra, hogy mazochista vagy. Következő bekezdés.

	Igen, megbuktam az előző iskolámban,

	de amíg fogalmad sincs, hogy milyen körülmények között, addig fogd be azt a telibekúrt pofádat, mert gecire idegesítő az, hogy ilyeneket írkáltok. Nem szégyellem, hogy megbuktam, egyszerűen ez egy olyan dolog, ami megtörtént. Visszacsinálni nem tudom, de őszintén szólva nem is akarom, mert akkor nem kaptam volna meg azt a lehetőséget, hogy egy új életet kezdjek a jelenlegi iskolámban. Ha ez nem tetszik, szintén nem tehetek róla. Ez egy tény, nem egy állítás. Ha nem tudod elfogadni, akkor ez van. Nem is akarom, hogy elfogadd. Én elfogadtam, túlléptem rajta, a többi már csak rajtad múlik. Erről egyébként majd később szeretnék írni egy bejegyzést, csak azért, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és ne a szart igyátok, azt, amit néhány kis köcsög beírogatott kommentként.

	Amíg nem ismersz, addig meg inkább ne is pofázz,

	mert csak saját magadat oltod be. Ezt teljesen őszintén mondom. Sok emberrel beszélek, de nagyon kevesen is ismernek közülük úgy igazán. Nehezen nyílok meg, de ha megnyílok, akkor meg nem lehet lelőni, csak úgy öntöm magamból a sztorikat. A védjegyemmé vált mondatot, egészen pontosan ezt: "lehet jó, lehet rossz véleményed rólam &#8211; ha értelmesen meg tudod fogalmazni, ha nem, akkor meg menj az anyádba" még mindig fenntartom saját magamnak. Jogod van kifejezni azt, ha valami nem tetszik, vagy ha valami hülyeséget csináltam. Jogod van ahhoz, hogy odapofázz, de ezt most halál komolyan mondom. Egészen addig, amíg nem megyünk át személyeskedésbe, és nem az lesz a neved, hogy "a jó büdös kurva anyád tomi". Azt hiszem, ennyit akartam írni ezekről a dolgokról. Felfoghatjátok úgy is, hogy reagáltam a kommentekre úgy összességben. Követek el hibákat (ki nem?), ezeket be is vallom általában, de ha nem, akkor az sem rád tartozik, amíg nem veled és velem kapcsolatos. Tehát addig, amíg nem kettőnk dolga. Ha meg nem rád tartozik, ne üsd bele az orrodat. Ja, egyébként pár szót: sötét, cigis, szóval én. Meg virágmintás. Paki azt mondta, hogy már hozzászokott ahhoz, hogy lányos dizájnokat csinálok. De igazából ez szerintem annyira nem is igaz. Mármint az, hogy lányos dizájnokat csinálok. Jó, persze, volt egy olyan kinézetem, amikor a virágmintát kicsit túlzásba vittem, de itt most éppen nem. Szerintem. Remélem tetszik mindenkinek - nekem az egyik kedvencem, ha nem a kedvencem. A kommentelők meg vigyázzanak, mert ez már nagyon nem G-Portál, és látom az IP címetek. Sokra nem megyek vele, kitiltani nem fogok senkit sem, mert hallottam már a dinamikus IP címről, és nem buktam meg infóból, mint ahogy azt egyesek állították, de jót fogok rajtad röhögni, ha ugyanahhoz az IP címhez vagy 8 név tartozik. A tárhely egyébként átmeneti, mivel egy magánszerveren van fent. Kipróbáltam mindenféle ingyenes tárhelyszolgáltatót, de végül az összes szar volt. Végül BT segített nekem annyiban, hogy ezt így megcsinálta, és elmagyarázta, hogy lehet megérné, ha én is inkább egy saját szervert vennék. Még gondolkodom rajta, meg kipróbálom azt, hogy milyen, hogy fut, hogy bírja a látogatókat - ha faszán vizsgázik, akkor pedig befizetek egy saját VPS szerverre. Igaz, kezelni még nem tudnám, de majd kérnék segítséget. Végülis egy dollár havonta nem is olyan sok pénz egy blogért. A .tk-s cím meg maradhat, habár elég menő lenne, ha saját .hu járna hozzá. Mondjuk kicsit fura lenne az i-need-a-cigarette.hu cím, de ez van, ezt is meg lehet szokni. A böngészőm máris megszokta, mivel már csak egy i betűt kell beütnöm, és ki is egészíti az új címre. Olyan fasza. Argh. Na, azt hiszem ennyit akartam első bejegyzésként itt. Három óra van, ideje aludni, csak ezt a szösszenetet meg akartam még írni. Kommentelni meg lehet bőszen. A kommentekhez a linket fent, a bejegyzés címe alatt találod meg a "mi a véleményed?" link után.
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item></channel></rss>
