Nem akarom sokáig ragozni a szót, csak egy kis gyors, futó bejegyzés, mert többre egyelőre nem tellik.

Elkezdtem edzeni, még nem érzem hatását, de remélem, hogy majd később nem csak érezni, hanem látni is fogom.

Kiposztolom a bejegyzést, edzek, aztán tanulok. Itt van az ideje, hogy több időt fordítsak a tanulásra.

A videót meg megkönnyeztem. Hihetetlen, hogy mennyire megható, legalábbis engem meghatott, és még mindig a hatása alatt állok. Íme a világ, amely felé tartunk.

Már egy ideje végig szeretném nézni a Sráckort, mivel legtöbben csak jókat mondanak róla, de eddig csak az tántorított vissza, hogy nagyon hosszú. De most, hogy rátaláltam egy előzetesre, azt mondom, hogy oké, akkor nézzük végig, úgyis unatkozom itthon. Úgy érzem, meglesz 2015 első olyan filmje, amin el is tudok gondolkodni - 2014-ben ez a film a Lucy volt, miután megnéztem még rá 3-4 nappal is gondolkodtam azon, hogy na, ez most mi a fasz volt.

Érdekel egyébként, hogy mit tudtak összehozni 12 év alatt. 12 év bárki bármit mond, rengeteg idő, és durva, hogy Richard Linklater kitartott, és végig bírta vinni ezt a kritikusok által is pozitívan fogadott, az IMDB-n 8.4 pontot kapó filmet. Szóval kíváncsian várom. Aki meg nem akarja végignézni, olvassa el az Origo által írt kritikát, ami kitér minden részletre. Én majd csak később fogom, hogy össze is tudjam vetni az én véleményemmel.

Vélemény/kritika még ma majd holnap. Csak előtte lejátszok még egy LoL meccset is, mert meg kéne legyen a nap első győzelméért járó díj.

Update: megnéztem.

Vegyes érzelmekkel vágtam neki, sokan írták, hogy unalmas, és végülis az volt. Unalmas, de nagyon igaz. Olyan volt, mintha a jövőmmel néznék szembe az ittas faszok kivételével.

Durva, hogy ez a mindennapokat dolgozza fel, és az is durva, hogy az ilyen dolgok mindennaposak az emberi életben szerte a világban. Nem tudok rá mit írni. Írhatnám azt, hogy felejthető, de nem az, és hazudnék, ha leírnám, így inkább nem írom le.

A szereplők nem voltak annyira szimpatikusak, a főszereplő, Mason sem annyira, de pont ezért szerethető a film. Nem azt mutatják a közönségnek, amit látni akarnak, hanem az élet valós dolgait, és ez leírhatatlan számomra. Sok filmet láttam már, sok érintett meg, de a top 5-ben ez a film biztosan benne van.

Alapvetően nem szeretem a drámákat, de amióta láttam a The Perks of Being a Wallflowert, szeretem a drámákat. Igaz, az a film mondhatni rólam szól.

Nem is olvasom el az Origo kritikáját, mert felesleges. Ez a film nem arról szól, hogy mások befolyásolják a látottakat, ez a film arról szól, hogy a saját véleményünket formálja meg, és arra tökéletes, de tényleg. Viszont a véleményemen még rágódni kell, mert fel kell dolgoznom a látottakat. Lepadlóztam.

Egy szó, mint száz: kurvajó film, nekem tetszett, mást egyelőre nem tudok mondani, viszont nem feküdnék neki mégegyszer ennek a két és fél órának.

Ja, és a befejezés sem tetszett. (Enyhe spoiler.) Reménykedtem, hogy smárolni fog a csajjal, de végül nem, mert ismerte már régebbről, az iskolából, csak szerintem nem ismerte fel. Meg amúgy is, nagyon hirtelen lett vége, nem lettek elvarrva a szálak. De akkor is nagyon durva az, hogy 12 éven keresztül forgatták. 

Vége.

Nem tudom, hogy what if i break down. Pedig nagyon úgy érzem, hogy az lesz idővel, és nem tudom, hogy miért, mert nem lenne rá okom. És fogalmam sincs, hogy az előző mondatot miért írtam feltételes módban, mert nincs okom arra, hogy összetörjek, de nagyon úgy érzem, hogy az lesz. És még mindig nem tudom, hogy miért. Értelmes ez az egész? Nem. Megszokhattátok már.

Visszatekintve az előző hetekre/hónapokra rájöttem pár dologra. Például arra, hogy egy teljesen más ember lettem. És sokaknak nem tetszik ez az egész, és így jóval a felszín alá nézve nekem sem. Sokáig tetszett, hogy mekkora egy paraszt lettem, de most úgy érzem, hogy nem jó. Lehet, hogy egy ideig jó volt, jól éreztem magam, és erre inkább azt mondanám, hogy rövid távon "megérte", hosszú távon nem. Hiányoznak a barátaim. Azok a barátaim, akikhez bármikor fordulhattam, ha valami bajom volt, például Réka. És én próbálom helyre hozni a dolgokat, de nem megy, mert fogalmam sincs, hogy hogy hozzam rendbe. Egyáltalán nem tudom, hogy helyre kéne-e hoznom? Lenne-e neki értelme? Mert mivan, ha olyan sérüléseket okoztam a barátságunkban (amit már nem is érzek úgy, mintha az lenne, mert hetek óta nem beszélünk majdhogynem egyáltalán), amit nem lehet helyre hozni? És annyi kérdés szállingózik a fejemben azzal kezdődve, hogy "mi van, ha". Nagyon rossz érzés.

Tegnap este elgondolkodtam még máson is (mert az előbb taglalt dolgokat tegnap (vagy ma?) éjjel gondoltam át, amikor lázas voltam, és nem tudtam aludni, amikor sebezhető voltam, és megsebeztem saját magam. Elgondolkodtam azon, hogy teljesen eltértem attól az önmagamtól, aki voltam, attól, akit szerettetek olvasni, és ma, miközben csináltam az új dizájnt, visszaolvasgattam, és arra jöttem rá, hogy basszus, tényleg sokkal jobb volt a régi önmagam, mint a mostani. És nem tudok rájönni, hogy mi vett rá arra, hogy ilyen legyek. Ilyen morcos fasszopó, konkrétan. Vhareaun írt egy nagyon jó megoldást erre, amin hangosan nevettem vagy két percig:

"Tessék előkaparni a régi énedet (amit a blog elején láttam, that was fun to read) ezt a morgós valakit pedig küld vissza Észak-Kóreába. ( nem rendeltél nemrég e-bayről? szerintem belecsempészték a csomagba...)"

És igaza van. Lehet, hogy össze kellene magamat kaparni, és kicserélni magamat a régi énemre. De hogy hogy kellene mindezt megvalósítani, na azt nem tudom. És a legszomorúbb az, hogy ebben nem segíthet senki, csak saját magamon segíthetek. Azaz nem is tudom, hogy ez szomorú-e, vagy sem. Hozzászoktam már, hogy a problémáimat nem tudom egyedül megoldani, és most egyedül érzem magam, mert nem érzem, hogy van, aki fogja a kezemet, és visszarántson, hogyha hülyeséget akarok csinálni vagy írni. Vagy bármi egyéb más. Mármint értitek.

Hogy miújság mostanában velem, ami nem kapcsolódik a személyiségemhez, és nem picsogok miatta? Ömm... Ja, igen.

Ma mentem volna Márkhoz, mivel vasárnap lesz a születésnapja. Annyira beleéltem magamat, hogy ú, milyet fogunk mi bulizni, beszélgetni, meg minden egyéb. Hétfőn beteg lettem, keddre begyulladt a fülem, szerdán még elmentem az iskolába, igaz, olyan rosszul voltam egész nap, mintha épp akkor mostak volna ki. Erre csütörtök reggelre 40 fokos lázzal ébredtem, és feladtam. Elgondolkodtam azon, hogy elmenjek-e suliba, mert ha elmegyek, akkor anyáék elengednek Márkékhoz, de ha nem megyek el, akkor nem engednek el. Majdnem elindultam az iskolába, aztán rájöttem arra, hogy mivan akkor, ha pénteken leszek rosszul, ahogy megérkezek, és egyből jöhetek vissza? Két dolog: kidobtam 3000 forintot az ablakon, és haza kell jöjjek, ergo ugyanott kötök ki, mint ahol most vagyok. Így inkább úgy döntöttem, hogy jövőhét végén megyek el, péntek-szombat-vasárnap, legalábbis ha a szülei úgy megengedik, és nem mennek sehova se hétvégén. De ha az sem jön össze, akkor tovább nem is próbálkozom, megmondom neki, hogy ő jön a születésnapomra, és akkor megünnepeljük az enyémet is meg az övét is. Amúgy a legviccesebb az egészben az, hogy úgy éreztem, hogy Bence (Márk legjobb barátja) jobban elszomorodott az miatt, hogy nem megyek, mint Márk (?).. Vicces. (Kettőspont dé szmájli.)

Megbukni nem buktam meg semmiből sem félévkor, és ez így van jól. De mégcsak kettesem se lett. Hármas lett pár, de azokat év végére igyekszem kijavítani, ha nem fog menni, felakasztom magam. Az angol négyest meg feljavítom ötre, mert az egyenesen katasztrófa, hogy ÉN lettem NÉGYES angolból. Szégyellem magam.

Az új dizájn meg azért került fel, mert letelt a bannermentesítés, és okádék volt az oldal úgy, és mivel pénzem nincs már arra, hogy töltsek a telefonomra pénzt, ergo a portálra kreditet, így inkább megalkottam ezt. Most ki fogok bírni 1-2 hónapot bannermentesítés nélkül, úgy érzem. Mellesleg meg szerintem nem is lett olyan szar. Igyekszem ebben is visszatérni a régi énemhez, ahol nem szarakodtam sokat a Photoshopban, hogy a fejléc nézzen ki valahogy. Szeretem, hogy ilyen kis egyszerű lett.

Azt hiszem, ennyi. Raknék be zenét, de mindig olyan unalmasan elrondítja az összképet, hogy most inkább kihagyom. Majd jelentkezem.

Új év, új én.

Először is szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek, aki még olvassa a blogomat. Megcsappant a szám, de nem igazán érdekel, ugyanúgy szeretek még írni néhanapján. Ezért nem is hagytam még abba. Mert amúgy tényleg jó néhanapján írni egy kis ezt meg egy kis azt ide, kiírni magamból a dolgokat. Most is az lesz nagy valószínűséggel.

Két év után kimaradt az évösszegző, de lehet jobb is, hogy most kimaradt. Összegezném pár szóban, igaz, nem 31-én. Jó szar volt. Ezért nem is akartam semmit sem írni, mert nem tudtam volna mit. Unalmas volt, tele minden szarral, amit nem szeretnék mégegyszer átélni, ezért fogadtam meg újévkor, hogy kurvára nem fogok megbízni mindenkiben, aki úgy beszél hozzám, mint akiben megbízhatnék. Lófaszt. Elég volt. (Nem, nem a lustaság miatt nem írtam egyébként. Amúgy meg de, de így legalább van ürügyem, amiért nem írtam.)

Szóval új év, új én. Néhányan beírhatnák ez után a mondat után, hogy "de basszameg, a pinámon nincs reset gomb", de én nem írom be. Szép is lenne, ha beírnám, mert nincs is pinám. Viszont seggem van. Szóval a seggemen nincs reset gomb. (Feel the irony.)
Már leírtam, hogy mit fogadtam meg újévkor, viszont megfogadtam még egy dolgot. 2015 tényleg a változások éve lesz, legalábbis úgy terveztem. Le kéne adnom megint olyan 30-40 kilót, kb. a nyárig, és kicsit szálkásítanom is kellene. Legalábbis nem ártana. A személyiségemet meg már nem szeretném formálni. Olyan szinten érzéketlen lettem, hogy a múltkor is sírni akartam, de nem bírtam, mert már nem volt kedvem ahhoz sem. Olyan rossz érzés volt, de rájöttem, azért nem sikerült, mert kurvára érzéketlen fasz lettem. Bumm.

Amúgy valahogy így szeretném, hogy kinézzen az arcom, meg úgy a testem. Komolyan mondom, nézem ezt a kölköt, és arra jövök rá, hogy ha lefogynék, valahogy így néznék ki én is. Mondjuk ahhoz kb olyan 45-50 kilónak kéne lennem, de basszus, az legalább 45-50 mínuszt jelent. Mikor fogok én annyit leadni? Viszont ha buzi lennék, biztos rá verném itthon titokban. Miért hiszem azt, hogy hasonlítok rá?

Eltelt a karácsony is, kaptam pár dolgot. Az első dolog, ami a fa alatt várt rám, az öt kiló mandarin volt. Nem viccelek. 23-án benyögtem anyáéknak, hogy nem kérek semmit, csak mandarint, de azt nagyon sokat. És kajak vettek, és kajak berakták ajándéktasakba. Néztem is nagyokat, hogy miafasz, most ezek komolyan komolyan gondolták? Persze örültem neki, meg is ettem egyből, de nem csak az volt a fa alatt. Volt még eredeti bőr öv a fa alatt (mert az előző tönkrement úgy 3-4 év után), mamától kaptam cigit, sampont, meg dezodort, mert ezek is elfogytak. De aminek a legjobban örültem, az ez volt. Igaz, 30 milis verzióban, de igen, Eau de Gagát kaptam anyáéktól, és ah. Megtanultam az orrommal maszturbálni. Olyan tökéletes illata van, hogy amikor magamra fújom, sokkot kapok. Tökéletes.
És mielőtt jönnének az oltások, hogy ez női illat, hát kurvára nem az, mert unisex, csak mondom. És ez úgy jön ki, hogy nőkön nőies, férfiakon meg férfias, de mellesleg ha női is lenne, szarnék rá. Sokan mondták már, hogy nagyon jó illata van, és illik hozzám. Mellesleg, ti mit kaptatok karácsonyra?

A címre visszatérve... Olyan szánalmas, hogy ilyen korcs generáció jön utánunk. Komolyan, mi a picsa élvezet van abban, hogy 13-14 évesen seggrészegre isszuk magunkat? Nem tudom felfogni. Vagy csak én vagyok szar felfogással, hogy 16 évesen rúgtam be először. Azóta kb kétszer ha sikerült, azóta meg nem hat rám az alkohol konkrétan. Most szilveszterkor is megittam mamámmal fél liter vodkát, és meg sem éreztem. Olyan rossz érzés, hogy szeretnék berúgni, de nem tudok.
De visszatérve a témára, 13 vagy 14 évesen mi élvezet van ebben? Nem lesznek jobb emberek attól, hogy elköszönnek az anyjuktól este 7-kor, és hazaesnek 4 órára. Szánalmasnak tartom. Nekem egyszer volt olyan, hogy azt mondtam, 4 óra körül jövök haza, erre hazaestem 2 órakor. Vagy hamarabb. Nem emlékszem már.
Egy szó, mint száz, szánalmasnak tartom.

A szilveszter este meg megint szánalmas volt, legalábbis az én szemszögemből. Mamámmal ittam, mert mindenki szart rám. Az összes barátom. Persze, nem várom el azoktól, akik 169 kilométerre laknak tőlem, hogy elhívjanak, de a tiszakécskei "barátaim" elhívhattak volna. Ja, egy pillanat. Nincsenek is barátaim. Ó, bazdmeg. Akiket meg annak hiszek, hátbatámadnak. (Nóri, te nem tartozol ide pasztmc.)
Mellesleg egyik sem írt annyit se, hogy boldog új évet, vagy boldog karácsonyt. Ezek után ne várják el tőlem azt, hogy én faszagyerek módjára "sziaaaaaaaa"-t basszak hozzájuk, mert akkor maradunk a szevasznál. Vagy még annyi sem. Túl hosszú. Csá jobban hangzik. Akinek meg nem tetszik, az gondolkodjon el pár dolgon, mondjuk lehet, hogy nekem is el kellene.

Összegezve: új év, új én, kibaszottul nagyobb paraszt leszek, és lefogyok. Oh god, milyen jó év is lesz ez.

Btw, várnám a véleményeket arról, hogy az emberek miért nem szeretnek engem, mert tényleg érdekel. Legyetek őszinték, nem fog megbántani senki sem, csak mondjátok meg a tutit. És lehetőleg névvel. Elég lesz becenév is, de azt kerüljük már el, hogy "-" névvel írjon bárki is. Köszi.