Eltelt megint 4 hónap úgy, hogy feljárogattam a blogra, viszont nem írtam konkrétan lófaszt sem. Igen, tudom, kellene, mert kíváncsiak lennétek rá (van még egyáltalán ilyen személy?), de lusta geci vagyok, szóval nem írtam. Ilyen az élet, tudjátok, hogy milyen vagyok, akik a kezdetektől kezdve követnek, azok tudják a legjobban, hogy 15 évesen a semmiről is tudtam simán írni 15 oldalt, most meg telik az idő, és abszolút semmi nem jön ki belőlem kakin kívül a wc-n, meg akkor, amikor ide írok. Pedig amúgy néha hiányzik az, hogy le tudjam írni, hogy mi a picsa van, de végül sose jutok el odáig. Ahogy Dávid is megfogalmazta tök professzionálisan: várok x ideig, aztán meg amikor elég szar felgyülemlett, akkor kiöntöm bánatom. Na, ez az, amit szeretnék valamilyen szinten elkerülni, csak tudjátok, ahhoz szoktam hozzá, hogy jó hosszú bejegyzéseket írok, nem napi szinten, hogy "sziasztok, ma felkeltem, fogat mostam, kávéztam, szartam, elmentem suliba, aztán hazajöttem, kivertem, lefeküdtem, aludtam, aztán gépeztem, és repeat". Régen így írtam, habár őszintén szólva nem emlékszem arra, hogy valaha is lett volna ilyen bejegyzés, de arra emlékszem, hogy 16 évesen legtöbb időmet abba fektettem, hogy cikkeket írogattam. Akkor született több remekművem is egyébként, amikre még most is tök büszke vagyok, hogy milyen hosszúak, habár kurvára semmit mondóak, mert majdhogynem a Wikipédiáról másoltam ki mindent. De seems legit. Aki kíváncsi:

1. crushok, akik amúgy azóta annyit változtak, hogy ki se tudom rájuk verni
2. első évem gazdiként
3. divattal kapcsolatos nyomorék dolgok 1
4. divattal kapcsolatos nyomorék dolgok 2
5. milyen fasz oldalakat vezettem életem során

meg még lenne pár, de azok tényleg szarok. Ezek csak vállalhatóak. És leírtam egy csomó karaktert már, de konkrétan semmi használhatót, vagy érdekest nem írtam. Fml, ez vagyok én.

Na, szóval, vége van az érettségi időszaknak, egy része az életemnek lezárult, egy másik meg elkezdődött. Az érettségi szar volt, hosszú is, nem is tanultam, aztán meg csodálkoztam, hogy mindent lerontottam százalékban, de jegyben nem. Még szerencse, hogy mamám azt nézi, hogy hanyas, és nem azt, hogy hány százalék, mert nem tudja, hogy a százalék lenne a lényeg. Egyébként annyira nem lett gáz, csak annyira, hogy ahova jelentkeztem, sehova nem vettek fel szerencsére. Ha felvettek volna, nem mentem volna, mert rájöttem, hogy nekem ez a tizen x év bőven elég volt. Tudom, nem kéne így hozzáálljak, de elfáradtam. Tudom azt is, hogy nem tanultam lófaszt sem, akkor mégis miben fáradtam el, hát úgy mindenben. Abban, hogy be voltak táblázva a napjaim, és tényleg úgy éreztem, hogy folyamatosan meg kell feleljek. Magamnak is, anyáéknak is, a tanároknak is, és igazából rohadtul leszarta mindenki azt, hogy kinek milyen problémája van, az volt a lényeg, hogy az adott tantárgy meg legyen tanulva, én meg basztam az egészre, mert yolo vagyok. Btw, nem azért nem vettek fel, mert annyira gáz lett az érettségim, azért nem vettek fel, mert ahova beadtam a jelentkezésem, a matekot nézték a leginkább (mérnök- és proginfó), így kurva szar eredmények születtek pontszámításban. Anglisztikára elvileg felvettek volna valami normálisabb egyetemre, nyilván nem az ELTE-re, szóval ha kell valami diploma vagy szeretnék majd az angollal tovább tanulni, vagy valamit kezdeni, akkor majd baszok magamnak valamit, jelentkezek valahova. nem tudom még, hogy ez a későbbiek során hogy s mint lesz. Majd meglátjuk.

Apropó, továbblépés. Gondolom sokatokban felmerült (nem), hogy ha nem mentem továbbtanulni, akkor mégis mi a francot csinálok, biztos a Tescoban vagyok pénztáros. Hát, kurvára nem. Megfogtam az Isten lábát, aztán elhelyezkedtem abban a szakmában, amiben mindig is el akartam helyezkedni. Referenciának a későbbiek során jó lesz. Jó-jó, mi ez a szakma, hát, kellett hozzá a G-Portálos tudásom, a Photoshop tudásom, illetve az, hogy tudjak Wordpress weboldalakat építsek.

Igen, junior sitebuilder lettem.

Ami igazából kimerül abban, hogy a főnököm kapja a megrendeléseket, ír árajánlatot, én meg témából meg Wordpressből meg drag&droppal felépítem a weboldalt. De tök jól fizet egyelőre még diákként, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. Október végéig még diák jogviszonnyal dolgozom illetve járok fel Pestre, aztán tényleg fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Elvileg gondolkodik a főnököm azon, hogy átvesz maga alá, de pont azon gondolkodtunk, hogy az pénzügyileg sehogy se éri meg se nekem, se neki, úgyhogy lehet, hogy egyéni vállalkozó leszek. Nem tudjuk még, de ez még a jövő zenéje.

Egyébként tök jó weboldalakat építek már, az elején nagyon fura volt, hogy semmiféle kódolási tudás nem kell az egészhez, kicsit ódzkodtam is az egésztől, de már tökre megszoktam. Konkrétan annyira, hogy kb nem is tudok rendesen kódolni, szóval ideje lenne továbbképezzem magam, például egy tök király új designnal ide. Habár a G-Portál nagyon úgy néz ki, hogy a halálán van, dehát majd látjuk, hogy mi a fasz lesz. Lehet, törölve is lesz a blogom, mert ilyen rémhíreket terjesztek. Rosszabb vagyok, mint a 888.hu.

Következő fejezet, mert nemsokára még egy fejezet lezárul az életemben: több, mint valószínű, hogy körülbelül 1 hónap múlva már nem számítok panelkatonának. Hogy ez hogy történhet meg? Úgy, hogy amikor jöttünk haza az érettségi bizonyítvány átadó-ünnepségről (van ilyen többszörösen összetett szó?), akkor elültettem apa fülében a bogarat, hogy basszus, rohadt kicsi már ez a lakás nekünk. Öten lakunk 55m²-n, szóval apának is teleszaladt a fasza, és elkezdtünk lakást nézni, immáron sokadjára. Úgy indultunk neki, hogy marad panel, belvárosi, csak nagyobb, aztán rájöttünk, hogy az újabb építésű, nagyobb lakásokban már nincs lift, így az anyának kicsit gázos lenne, szóval két opció maradt:

vagy kompromisszumot kötünk, vagy maradunk a picsánkon.

Kompromisszumot kötöttünk, így vettünk 20 millióért egy 200m2-es, kétemeletes házat még mindig Kecskeméten, de belvárosban. Kurvajó vétel volt, viszonylag olcsón, lesz saját szobám, végre nem kell a klozetra kijárjak intézni a szexuális vágyaimat, mert ugye most a bátyámmal osztozom egy szobán, szóval hawaii dizsi meg napfény.

A fogyással meg az a helyzet, hogy elkezdtem májusban, júniust végigvittem, összevesztem az edzővel, aztán július kimaradt, augusztust megint végigvittem (letekertem 200 kilométert geci), aztán a szeptember megint kimaradt. Most úgy állunk, hogy Atika, akire a címben is utaltam, bassza a fejemet, folyamatosan gyártja rólam a mémeket, hogy mekkora egy szar bűnöző vagyok, aztán sokszor bűntudatom van, de akkora egy lusta fasz vagyok, hogy inkább ignorálom a szar érzést, minthogy elmenjek bármit is csinálni.

Holnap jön a fizetés, abból veszek faszán kondibérletet, aztán nem lesz az, hogy úristen, megint le kell tekerjek 20 kilométert, nincs kedvem megint megtenni, blabla. Meg ott lesz az is, hogy nagyon durván meg kéne magam mostmár emberelni, hogy tényleg elérjek valamit, mert ha nem teszem, akkor Attit is elbaszom magam mellől. Habár nem, de szerintem néha már tele van a fasza velem.

Ja, és ez a bejegyzés is miatta született meg, mert folyamatosan cseszegetett, hogy a faszért nem írok már. Tessék, itt van. Egyébként Attiról azt kell tudni, hogy kurvajó srác, jól is néz ki, meg minden. Ja, és szar bűnözőnek hív, mert megettem egy pizzát. Ő meg azóta elpusztított vagy négy üveg nutellát. Legalábbis annyiról tudok.

Szóval te vagy a szar bűnöző!

Majd valamikor írok róla is, de nem akarom, hogy az legyen vele, mint ami Tamással volt, van, lesz. Mert az nem lenne fasza. De tényleg fasza gyerek ez az Atti.

De amúgy tényleg. Csak aztán vagy időm nem volt, vagy kedvem, vagy valami más jött közbe, és végül elmaradt. Visszanéztem, utoljára valamirevaló bejegyzés október körül volt, pedig azóta egy pár dolog történt. Ezt picit később, először pár dolgot szeretnék bejelenteni, vagy hogy mondjam.

Amint látható, új design került fel, egy feltörekvő magyar modell képével. Ez a srác egészen pontosan Egerváry Nuel, aki amúgy beleegyezett abba, hogy felhasználjam a képét, szóval elvileg all fine. Nézzétek meg az instagramját, elég sok képet posztol, quality content meg minden ilyen, meg üssetek rá egy followot is.

Ja igen, megint sötét, és valószínűleg maradok is a sötétnél, Paki tanácsára. Beszélgettem vele szombaton, és mutogattam neki terveket, kb 2-3 designtervet, hogy na, ilyen is lehetne, ilyen is, ilyen is. Két világos és egy sötét (ennek egy elsődleges verziója ami végül nem tetszett és átalakítottam), ő pedig annyit mondott, hogy a világos nem én vagyok, és inkább maradjak meg a sötétebb világban, mert az megy a legjobban. És végülis igaza van, mert tényleg utálok világos designokat kódolni is, meg idegesíti a szememet, ha a blogomon világos design van. Mondjuk másoknak meg az idegesíti a szemét, hogy van még blogom, szóval 1-1.

A másik dolog: a hetekben beszélgettem egy lánnyal, kb éjjelt nappallá téve, aztán az elmúlt napokban, nem tudom már pontosan, hogy mikor, találkoztunk, bebasztunk kegyetlenül, és elmondtam neki, hogy ja amúgy kurvára tetszel meg minden. Na, erre a válasza az volt, hogy

Bocsi,

de amíg ilyen kis ducibb vagy, nem... Nagyon szeret meg minden, de nem. És akkor abban a pillanatban így egy fél világ összedőlt bennem, meg meg akartam halni ott azonnal, aztán bekattantam, és eldöntöttem, hogy nem, köszi, ennyi elég volt. Elég volt ez a ~10 év zsírpacaként. Jó, volt egy évem, amikor nem voltam zsírpaca, mert lefogytam a picsába, csak aztán azt úgy hagytam a francba és visszahíztam, még 20 kilóval többet, mint amennyit lefogytam.

Szóval ennek hatására eldöntöttem, hogy ledobok egy jó 40 kilót legalább, de lehet, hogy 50-et kéne. Nem tudjuk még, Dominikkal még kitalálgatjuk, mindenesetre bal oldalt van egy modul, ami egy másik blog modulra mutat, ahol majd arról fogok írni, valószínűleg heti rendszerességgel a későbbiek során, most, hogy még új az egész dolog, így nyilván izgatottabb is vagyok, de már az első lépéseket megtettem. És ez a fontos. Egyébként ha nem találnátok meg, ide kattintva eléritek innen is, habár kétlem, hogy nem látjátok meg. Ja, amúgy kommentelni ér, nem haragszom meg érte.

És akkor most megpróbálom összefoglalni az elmúlt 7-8 hónapot, azok a szempontok alapján, amiket írtam két poszttal lentebb.

Barátok meg a "barátok"

Márkkal már egyáltalán nem úgy vannak a dolgok, ahogy azok voltak. Igazából nagyon Tamással sem. Amióta találkoztunk, azóta alig beszélünk, nem úgy beszélgetünk már, mint régebben. Nem tudom, talán megszoktuk már egymást és annyira nagy szükségünk nincs egymásra, talán átváltottunk haverságba, tényleg, fogalmam sincs. És arról sincs fogalmam, hogy akkor ez most hogy esik. Az elején még elég szarul viseltem mindkettejüket, mostmár úgy elmegy, meg elfogadtam. Tamással azért beszélek napi szinten, Márkóval már 2-3 hetente pár szót. Szóval úgy a barátaim elmúltak, itt vagyok hagyva a szarba sokszor, de már megszoktam.

Szalagavató

Szép volt, jó volt, elmúlt. Sokszor hibáztam, és az osztályban nagyon sok konfliktust szült, de végül megoldódott minden, és ahogy lecsengett a szalagavató, onnantól kezdve béke költözött köreinkbe, nagyjából. Igaz, amikor még azt a kis vázlatot írtam, akkor magáról az eseményről még nagyon durván obszcén és lehúzó dolgokat akartam írni, de így, messziről már egyáltalán nem látszik vészesnek. Jó, oké, a tüske azért ott van bennem a történtek után, volt, aki megmondta, hogy nem iszik utánam a pohárból, mert nem akar rákot kapni meg ilyenek, de már ezt is leszarom. De úgy tényleg. Nem tud már érdekelni egyáltalán, meg azóta az adott személlyel már megbeszéltük ezt a nézeteltérést, ő elvileg viccnek szánta, én meg nem vettem fel viccnek. Szarul esett. De elmúlt.

Educatio

Akkor még úgy volt, hogy megyek továbbtanulni, most meg már úgy van, hogy nem, egyáltalán nem, nem akarok tovább menni. Most legalábbis. Az érettségim egyébként is egy nagy kalap szar lesz, és annak is örülök, ha meglesz mindenből a kettes. Remélem meglesz. Csak a matek húzós.

Egyébként az Education döntöttem el, hogy én akkor Óbudai mérnökinfóra akarok menni, de már lemondtam arról is, azok után, hogy a matekkal mennyit szívtam. Nem akarom elképzelni, hogy mennyit szívtam volna ott a matekkal. Úgy se fognak felvenni, szóval tényleg mindegy. A többire meg nem akarok menni (SZTE - proginfo, NJE mérnökinfo). Csak Óbudai. Talán jövőre megpróbálom megint, de most egyelőre nem akarok ilyenekkel foglalkozni. Dolgozni szeretnék.

Óbudai nyíltnap

Elég fasza volt. Tamás elkísért, meg végigülte velem, de olyan... Fura volt végig. Mintha púp lenne a hátán. Meg aztán voltak érdekes dolgok, pl. lerázott, mert lánnyal találkozott (akivel találkozhatott volna amúgy is, másnap, velem meg nem), szarul esett ez is, de már akkor eljutottam arra a szintre, hogy leszarom.

Sok dolgot megtudtam a suliról, de maga a nyílt nap nagyon unalmas volt. Igazából ugyanazt mondták el, amit beleírtak a prospektusba, szóval sok új dologgal nem gazdagodtam, csak azt tudtam meg, hogy hogy néz ki maga az iskola belülről. És amúgy szimpatikus. De tényleg nem hiszem, hogy be fogok kerülni, meg már annyira nem is akarok.

Önsajnálatot meg most kihagyom, ha nem probléma. Szóval ezek óta volt tablótervezés napi teendőim között, volt ballagás, készülődés, érettségi...

Ballagás. Fasza volt, csak közben szar is. Sokan összevesztek a családból a ballagás előtt, így igazából maga a család két részre szakadt és lehetett érezni a feszültséget, én meg csak így álltam, hogy wtf, úgy volt, hogy iszunk meg jól fogjuk magunkat érezni, erre 8-kor már senki nem volt itt, én meg 11-kor kidőltem, és még csak nem is ittam rendesen.

Az érettségit könnyűnek éreztem, legalábbis a matek-magyar-töri részét. Az informatikát meg inkább hagyjuk is a picsába. Az excel olyan szinten szopatós volt, hogy azt se tudtam felírni majdhogynem, hogy most melyik feladatot csinálom, meg ilyenek. Szar volt az egész, tényleg. Nem is akarok rá emlékezni. Úgy voltam vele, hogy sima meg easy, erre geci örülök ha négyes meglesz, és fel fogom tudni valahogy tornázni ötösre.

A tablót meg csak így beszúrom ide, hogy lássátok, ilyet is csináltam, és szerintem tök király lett. Habár élőben jobban néz ki.

 

Tablónk, 2018

Posted by Sinka Tamás on Saturday, 21 April 2018

 

Gondoltam bejelentem. Egyébként meg tényleg írni fogok már.

Szóval, élek még.

Tízezer meg egy éve nem volt bejegyzés, ennek oka van. Leginkább az, hogy sokszor, és tényleg, nagyon sokszor akartam volna már írni, hogy mi a fasz történt, meg ilyenek, de végül mindig inkább lehiggadtam, mert tudtam, hogy ha megint azt fogom csinálni, hogy elhordok mindenkit minden szarnak, majd megbékélek és jóra fordulnak a dolgok, akkor abból én fogok szarul kijönni.

Szóval inkább hagytam. De mostmár tényleg illendő lenne írogatni, szóval gyorsan csinálok egy kisebb vázlatot, hogy mégis miről akarok írni:

1. barátok meg a "barátok";
2. szalagavató;
3. Educatio;
4. a szerdai Óbudai Egyetem nyílt napjáról;
5. úgy alapvetően mindenféle önsajnálatról.

Szóval lesz miről írni, de nem most. Még gyűjtöm az élményeket.

Sziasztok.

Tudom, eltelt egy csomó idő úgy, hogy semmi érdemleges bejegyzés nem született a nagyközönség számára. Azaz igazából a viszonylag nagyközönség számára mégis, mert ugye akik regisztrálva vannak, azoknak született, egy elég hosszú, viszont az ugye regisztrációhoz kötött, szóval mégse. Mindegy, hosszú az egész. Nagyon.

Most írok. Nem tudom, hogy milyen hosszú lesz, igyekszem minél hosszabbra.

Szóval egy barátság nem úgy sikerült, ahogy én azt elterveztem. Mivel nincs már mit veszítenem, így publikálni fogom a bejegyzést - mert miért ne. Tényleg nincs már mit vesztsek, veszett fejsze nyele, de nem is bánom, szóval majd aki el akarja olvasni, az el fogja olvasni, de alert, kurva hosszú. Tényleg.

Ha érteni akarod a mostani bejegyzést, akkor mindenféleképpen olvasd el azt, amit írtam. Mondhatni, hogy az egész bejegyzés arra fog épülni, mivel az elmúlt egy hónapom az adott téma körül forgott, és igaz, voltak, akik azt mondták, hogy én voltam nyomorult, és túl sokat akartam hirtelen, viszont nem hiszem. Oké, én is csináltam hülyeségeket. Nem is kicsiket. Viszont... Na, olvasd el, és akkor megérted.

Szóval ha elolvastad, elvileg innentől kezdve értened kéne azt, amit írni fogok. Lényeg a lényeg: miután én azt a bejegyzést megírtam, megpróbáltam Danival megbeszélni azt, amit már le kellett volna zárjak hamarabb, de nem akartam. Hogy miért nem? Akik régebb óta olvasnak, tudják azt, hogy 2013 nyarán volt egy szinte majdnem ugyanígy indult barátságom. Mivel ez lebegett a szemem előtt, hogy akkor sikerült, így úgy voltam vele, hogy most is sikerülhet. Márkról van szó. Csak annyi a különbség, hogy amíg ott Márkó tett azért, hogy az úgy is alakuljon, addig Dani nem. Nagyon nem. Megbeszéltük, hogy találkozunk, aztán le se mondta, csak az után, miután elvileg már találkoztunk volna, vagy még akkor sem. Én voltam az utolsó szar szemét alak azért, mert szerettem volna egy barátot.

Leírtam neki mindent, amit érzek, amibe belefoglaltam azt is, hogy úgy gondolom, hogy egy barátságban őszintének kell lenni, ami neki sajnálatos módon nem sikerült, és ő ezt zokon vette. Belefoglaltam egy kisebb szösszenetbe konkrétan mindent az elmúlt akkor egy hétből, majd elolvasta az első kb 3-4 mondatot, és annyit írt rá, hogy "az első két sort olvastam el, engem te ne hívj hazugnak, undorító vagy".

Ergo én voltam a hibás, megint. Már meg se lepődtem. Erre letiltott facebookon. Mindenhol. Pedig akartam volna írni neki azt, hogy bazdmeg Dani, legalább most az egyszer olvasd el végig, amit írok, mert nem csak az elején van az, ami megy a fejemben. Nem tudtam már neki leírni. Pedig belefoglaltam azt is, hogy nem haragszom, mert nincs miért, azt, hogy tudom, hogy én is hibás vagyok, de egy önző fasz akkor, ha ő ezt nem látja/nem akarja belátni.

Nem akarta. Valószínűleg el se olvasta amúgy, mert megkértem egy ismerősömet, hogy puhatolózzon egy picit, aztán annyit írt, hogy

nem fogom soha semmire se vinni, és nem lesz senkim.

Megérintett? Megérintett volna előtte pár nappal, akkor már nem. Egyáltalán nem. Tudtam, hogy a mentor programmal kapcsolatban is kamuzott, mert nincs az a nyomorék, aki egy újonnan nyíló Samsung márkaboltba egy 20 éves srácot vesz fel sales managernek, akinek se érettségije se semmije, és kezeletlen depressziója illetve nem beszámítható emocionálisan.

Hogy mindezt honnan veszem? Onnan, hogy mesélt nekem egy s mást, és az, ahogy viselkedett, elárult róla sok dolgot. Az, ahogy lereagált sok dolgot, az, ahogy írt sok dologról - hol ez mellé állt, hol az mellé, nem volt biztos abban, hogy mit akar.

Az meg már csak hab volt a tortán, hogy azt mondta, hogy felmondott a munkahelyén. A cseresznye meg a habon az volt, amikor megtudtam az igazságot: azt, hogy kést dobált valami okból kifolyólag, amiért nem felmondott, hanem kibaszták, mint macskát szarni.

Ezek után új értelmet nyert az egész életem konkrétan, és az, ami szarul esett (hazugnak és undorítónak nevezett), szertefoszlott, mert tudtam, hogy nem én vagyok az, hanem ő, én meg csak szimplán egy nyomorult fasz vagyok, amiért olyan sok időt és energiát fektettem egy alapból halva született barátságba.

Azóta szarok rá, konkrétan. Rájöttem a fent felsoroltakon kívül sok más mindenre is: 14-15 éves korosztályban nyomul azért, mert a saját korosztálya rá se néz, mamapornóra veri a 15 centis faszát, közben meg azt mondja, hogy 20, meg azt, hogy neki soha nem számítottak az emberi kapcsolatok, mindig azt nézte, hogy egy adott kapcsolatból hogy fog tudni a legjobban kijönni, minél több "hírnévvel". Jó példa erre az, hogy elment valami random Dezső Bencével vagy ki a gecivel rajolni, aztán szarva lett a fejére magasról (belsős infó).

Szóval szegény ő. Rájöttem, hogy sokkal többet érek emberileg, és ha nem is sokkal többet, de jóval többet.

Ennyit Daniról. És akkor most jöjjön egy másik téma, viszont még mindig barátság témában (mi a fasz, mostanában nagyon összejön minden egyébként): a lelki ikrem, meg úgy a személyiségi ikrem, meg névrokonom is:

Tomi.

Nem tudom, hogy egyelőre mit írhatnék, friss az egész élmény, 3-4 napos. Fogalmam sincs, hogy hogy, hogy mint, és mikor, de jóba lettem egy sráccal.

És akkor most leszögezném: nem, nem vagyok buzi, mielőtt azt hinnétek, egyszerűen sose voltak fiú barátaim, így amikor egy ilyen élményt megélek, nagyon durván pozitívumként élem meg. Fogalmam sincs, hogy miért. Egyszerűen... Felemelkedem.

Szóval Tomi. Fura. Nagyon sok a közös, viszont nagyon durván ellentétek is vagyunk. Amíg én empatikus vagyok sok emberrel szemben, addig ő nagyon nem. Ugyanolyan szinten flegma mint én, ugyanolyan szinten leszarja az olyan emberek problémáját, akit nem ismer, mint én, viszont azokkal meg nagyon tud empatikus lenni, akiket kedvel. És itt jön a bökkenő.

Kedvel.

És nem tudom, vagy nem akarom feldolgozni. Olyan szinten szokatlan nekem az, hogy nem én mutatom ki a szeretetet, meg a kölcsönös bizalmat és kedvelést, hanem más mutatja ki felém, hogy az valami hihetetlen. Valamelyik nap leírta, hogy nagyon furcsállja ő is, hogy így alakult, de kedvel, nem tudja miért, nem tudja megmagyarázni, de kedvel. És kimutatja. És olyan... Szokatlan. Nagyon.

Nem akarok ódákat zengeni, de egyszerre szar is meg jó is, hogy így előkerült a semmiből, és ugyanúgy, mint Dani. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi legyen, hogy legyen, belemenjek-e mégegyszer, akarok-e magamnak kárt okozni, de belementem. Megbántam? Nem.

Most is könnyezek miatta, mert látja, hogy szar kedvem van, és támogat. És 4 nap ismertség után én ilyet senkiről nem mernék gondolni, még magamról sem, de nagyon durván kivagyok már az élettől, és mindig is szerettem volna egy ilyen barátot. Aki nem fél kimutatni azt, hogy kedvel, aki nem fél beszélni a lelkéről, aki nem fél megnyílni nekem. És ő nem fél.

Fura. De most úgy tűnik, hogy boldog vagyok.

Azt hiszem, ennyi.