Milyen izgalmas lehet az életemet olvasni. Nem? Tökre. Néha amúgy elgondolkodom azon, hogy vajon csak én vagyok annyira idióta, hogy mások dolgába nem nagyon ütöm bele az orromat, vagy mások is ilyenek? Félreértés ne essék - ezeket a sorokat nem azért írom, mert zavar, hogy olvassák, olvastok, csak megy az agyam, szoksásos szófosás. Tudjátok. Mert ha zavarna, nyilván nem adtam volna meg az új címet fél év után. Igazából majd fog főni a fejetek (jézusom, miért akartam a fej szót fely-nek írni), amikor meglátjátok a bejegyzés végét. Höh.

Gondoltam pötyögök már valami dolgot ide, ha már két hete nem írtam egy szót sem, csak a chatbe. Meg nem is tudnék nagyon játszani sem, mivel a Sims 4 most lefoglalja az egész hóbelebancot. Természetesen az Originről töltöm, mert megvettem (köhöm). Annyira elszoktam a blogolástól, hogy az valami hihetetlen, de sokak szomorúságára nem adom fel, mert szeretem csinálni, csak sokszor nincs kedvem. Sokkal egyszerűbb lenne, ha feltalálnék egy ilyen kis mütyűrt, amit a géphez csatlakoztatva és a szöveget bediktálva beírja nekem. Akkor én ezt most feltalálom, és kapok valami Nobel-díj szerűséget. Év vicce.

Megjött az új laptopom. Annyira imádom, hogy az valami hihetetlen. Nagy, gyors, erős, nem laggol. Wáá. Na szóval, csakhogy nőjön az e-péniszem, leírom ide, hogy mikből áll: fogalmam sincs. Van benne egy kétmagos, 2.27 GHz-n ketyegő Intel Pentium processzor, 4 giga ram, 512-es videókártya az NVIDIA által, meg ami a legdurvább, Dolby Home Theater is van benne. Ez annyit tesz, hogy kurvahangos és kurvajó minőségű a hangzásvilága, igaz, néha erőtlen. A töltője fos még, de azért majd azt is veszek másikat. Úgyis dolgozok még. Ja, meg van rajta ilyen érintőpanel is, ami nagyon menő. Ott lehet állítani a hangerőt meg az ilyeneket. Atomkirály. Na, úgy érzem, megnőtt az e-péniszem.

Most hogy ránéztem a fészbúkomra, rájöttem, hogy én akartam írni egy privát bejegyzést is. Na mindegy. Szeretek tőmondatokban beszélni.

Mi van az iskolában? Fogalmam sincs. Megint hiányoztam, megint rosszul lettem, megint beteg voltam, és megint beteg leszek, mert itthon mindenki beteg, és nekem is kezd felmenni a lázam már megint. Annyimindent kéne bepótolni, de nincs kedvem, és ez az eredményeim rovására fog menni. Ezért nem akartam igazából kórházba menni. Azaz pontosabban ezért sem, mert nem csak ez az egy miatt. Németből kaptam már egy fasza egyest szódolgozatra, nagyon gáz volt, és ezt alá is kell írjam, mert hát... Az volt. Szégyen, de ez van. De amúgy más gáz jegyem nincs, tesiből brilliáns vagyok körülbelül, a tavalyi évhez képest fényévekkel jobb lett például a 60 méteres síkfutásom. 8,7 másodperc. Olyan büszke voltam magamra, lefutottam néhány sportolót is az én dagadt, 169 kilós testemmel. Ironikus. Megtudtam az is, hogy sokkal több ember ismeri a blogomat, mint ahogy én azt hittem. Csomó tanár olvas, és ez igazából kiborít. Vagy nem is kiborít, frusztrál, mert úgy érzem, hogy nem lehetek teljesen önmagam, mintha itt is az iskolában lennék, és valahogy figyelnének, és ha káromkodom, akkor szaktanárit kapok. Figyelve vagyok. Tök gáz. Vagyis annyira nem. Végülis ez az én helyem, azt írok ki ide, amit akarok, és ettől függetlenül ha nem vagyok konkrét, tehát írom például azt, hogy "Kincső egy rohadt kurva", akkor nem lesz gond. I guess. Ez a pasi egyébként nem a mentők szóvivője? Tovább nézegetve a képeket elkapott a hányinger. Hogy mennyire gusztustalan az, amikor valakinek arra van nagy pofája, hogy az apja pénzeli a picsáját. Pff. Na mindegy, ez már nem az én dolgom. 

Mit is akartam még. Fogalmam sincs. De már annyira unom, hogy mindig így zárom le a bejegyzéseket, hogy most inkább nem zárom le így. Inkább máshogy zárom majdan le. Valamikor. Ez a laptop meg néhány helyen megráz, leginkább az alján. Mindjárt kihajítom a kukába.

Összevesztem néhány emberrel. Azaz nem is összevesztem, inkább mondanám úgy, hogy nem értettük meg egymást úgy, ahogy terveztük. Év elején odaültem mellé, mondván, hogy milyen jó lesz, mennyire menő lesz, stb, de végül rájöttem, hogy nem, nem az. Oké, hogy szünetekben elvagyunk, de az, hogy folyton egymás mellett üljünk, nem pálya nálam. De ez nem az ő hibája, ez inkább az enyém - elszoktam már attól, hogy padtársam legyen, és nem lehetek a saját magam ura. Ezért is ültem el inkább mellőle, ami nem is tudom, talán fáj egy kicsit. Nagy reményeket fűztem sok dologhoz. Kristófnak meg boldog születésnapot.

Itt zárom le azt hiszem a bejegyzést. A többi dologhoz, amit írni akarok meg regisztráció és jóváhagyás szükséges. Bocs srácok, de kell egy kis magánszféra nekem, kell egy olyan hely, ahova kiírhatom azt, amit nem akarok kimondani, hogy ne bántsak meg senkit. Szorri. Azért egy videót berakok még nektek. » Tovább

Na, hát hazaértem. Sokatok bánatára nincsen semmi bajom, élni fogok még egy ideig - remélhetőleg -, és nem visz el a dementor sem a csókjával. (SAJNOS, gondoljátok páran.) Talán kicsit fáradt vagyok, pedig egy dolgom volt bent a kórházban: pihenni. Nem igazán ment, nem tudok a saját ágyamon kívül úgy pihenni, aludni, stb. Szerintem nem kell ecsetelnem. Habár vannak olyan emberek, akik ha a sivatagban lennének, betakaróznának homokkal, és jót szunyálnának. Na, ez nem én vagyok. Szeretem azt a rohadt szar és kényelmetlen ágyamat. Meg igazából a légkör is szerepet játszik, nyilvánvalóan. Vagy annyira nem is nyilvánvalóan. Vagy mégis. Jaj, rohadtul nem vagyok magabiztos.

Naszóval. Bementem hétfőn, hazajöttem ma. De mi történt az elmúlt 5 napban? Volt csomó vizsgálatom, meg ilyenek. Dög unalom. A vizsgálat része. De amúgy sok vicces dolog pergett le a szemem előtt, igyekszem kicsit szortírozni az emlékeimet. Vezettem magamnak a telefonomban kórháznaplót, innen a cím is. 

Szeptember 8, hétfő

Reggel 8-ra ott voltunk a gyermekosztályon, mivel még nem vagyok 18. Vegyes érzésekkel fáradtam be, mert igazából nem volt kedvem sem, de azért mégiscsak motoszkált bennem, hogy milyen lesz távol lenni a biztonságot nyújtó otthonomtól, a szüleimtől, a testvéreimtől, a kutyámtól. Szóval vegyes érzésekkel vágtam neki ennek az egésznek. Kiválasztottam a lehető legfaszább ágyat a kórteremben, ráültem, kényelmetlen volt, még az itthoni ágyamnál is. Hiába szar az itthoni ágyam, akkor is az enyém, azzal a baszott nagy lukkal a közepén, mert ott nincsen alátámasztva a matrac. Na mindegy. Folytatnám, de mindig megzavartok. Szóval bementem, anyáéktól könnyes búcsút vettem anyáékat elzavartam haza, hogy ne égessenek, és próbáltam beszélgetni. Hárman voltunk bent a szobában, Dia, egy anyuka, akinek a nevét nem tudom még mindig, és Ádám. Ádámról azt hittem, hogy velem egykorú, de mint kiderült később, 13 éves, hetedik osztályos. Ahogy megtudtam, hogy mi miatt került be, majdnem elnevettem magam, de aztán rájöttem, hogy mekkora egy paraszt vagyok. Szegényt azért hozták be, mert felrázta a traktor a testét (nem nevethettek). Vicces volt, ő is nevetett rajta, szóval én is nevettem rajta. Anyáék délután jöttek vissza, hoztak nekem kaját. Életmentő volt, kegyetlen szar koszt van a gyermekosztályon, habár még mindig jobb, mint a kórház többi részén. Tipikus kórházi kaja. Undorító. De azért megettem, mert nem volt más, és éhes voltam. Este a velem szembe fekvő kisfiú rosszul lett, és állítólag haldoklott. Tüdőgyuszija van 8 évesen, és a teste már nem reagált semmiféle gyógyszerre. Imádkoztunk érte, még én is, pedig nem is vagyok vallásos - nem is hiszek Istenben, meg Jézusban sem.

Szeptember 9, kedd

De szarul aludtam. Ezt írtam fel 7:30-kor a telefonomba. Olyan vicces, hogy tényleg nem bírtam aludni, pedig álmos is voltam. A kisgyerek túlélte az éjszakát. Ezen kívül nem történt semmi érdemleges, vettek vért, aztán megint, mert valamit elszámoltak, és körülbelül 3x magasabb volt a nátrium és klórszintem, mint a normál, de mivel nem reagált a testem erre, így inkább megmérték mégegyszer, mer' meghalok (ne gondoljatok arra, hogy kinyírjátok az orvosokat és nővéreket, mert nem döglöttem meg). Anyáék megint hoztak nekem kaját. Rántott húst, sültkrumplival. Meg adtak nekem cigit, egy fél dobozzal. Olyan boldog lettem hirtelen, hihetetlen, mennyire fel bír vidítani egy tál sültkrumpli rántotthússal és kukoricasalátával. Valaki hozzon még nekem.
Este jön be a nővérke, hogy holnap sűrű napom lesz. Felraknak nekem egy ilyen 24 órás vérnyomásmérőt, ami negyed óránként mér napközben, és félóránként éjjel. Meg veseműködést néznek, nem ihatok délig, meg nem is ehetek, mert lesz ultrahangom is. Mondom anyád.

Szeptember 10, szerda

Dia hazament, Gabi marad itt Gabikával. Nem számítok sok jóra, de ahogy Dia elment, elkezdtem Gabival beszélgetni, és megtaláltuk a közös hangot. 29 évesen akkora idióta, mint én 17 évesen. Gondolhatjátok, hogy miket nem műveltünk le. Együtt jártunk le kávézni/cigizni, vagy csak simán cigizni, kajálni, meg mindenhova. Csóri úgy unatkozott, meg még éhezett is. Nem baj, csak egy napig marad, aztán jön vissza Dia. Elméletileg. Dehát tudni lehet, milyenek a nők. Na mindegy.
Negyed délkor felrakták nekem ezt a 24 órás bigyót, aztán 2 óra leforgása alatt kétszer lilult be a karom miatta, mert elszorította. Annyira fájt akkor.
Este megyek ki fürödni, és tudni illik, hogy közös fürdő van a fiúknak-lányoknak, semmiféle szabályozás nincs arra, hogy melyik nem mikor használja, ergo előfordulhatnak az ifjú szerelmesek között egy gyors légyott, ha már 1-2 hete egy szobában vannak. Mondjuk ilyen nincs, de vicces eljátszani a gondolattal, hogy 14 évesen ott esik valaki teherbe. Biztos volt már rá példa. Nem tudom, vajon azokkal a gyerekekkel mit tesznek? Még mindig mindegy. Lehet, hogy inkább nem is akarom tudni.
Na, de visszatérve a témára, megyek ki fürödni, nyitok be, mammer mintha otthon lenne, se törcsi magán, se semmi, egy szál semmiben szárítja magát meg Bodrit. Már ha értitek. Azt hiszem, akkor rosszul lettem, és összetört bennem valami. Ez így leírva nem vicces, de akkor az volt.
Este ki akartam menni cigizni, de a főnővér nem engedett ki. 10 perc múlva az egyik nagyon kedves nővérke, aki - mint kiderült - 7 évvel idősebb nálam, odajött hozzám, és megkérdezte, hogy dohányozni mentem volna-e. Kicsit haboztam, hogy el merjem-e neki mondani, vagy ne, de végül elmondtam. Aztán levitt cigizni. Rendes volt. Megbeszéltük, hogy tegeződünk.
Egyébként szerda hajnalban hoztak be egy gyereket, epilepsziás rohammal. Reggel ahogy megláttam, hogy hogy alszik, azt hittem, elröhögöm magam - már megint geci vagyok - . Bibliával maga mellett aludt. Nem tudom, az ilyenek emberek még? Oké, hogy hívő, de azért.. Ennyire nemá. Reggel kimentem a mosdóba, hogy megmossam az arcom, meg hasonló dolgok, és mire visszaértem ott volt ennek a kölöknek az anyja is. Na, azt hiszem, az volt életem egyik legijesztőbb pillanata. Anyuka előtt biblia, keze a fián, és olvassa a bibliát. Whut. Dr. NemTudomHogyHívják. A fiát Timóteusznak. OLYAN NAGYON VICCES NÉV EZ.

Szeptember 11, csütörtök

Nem történt semmi. Levették a 24 órás genyót, és megmondták, hogy mehetnék haza, ha lenne kardiológus, de mivel nem volt, így nem jöttem haza. Hétfőn érkezett vakbélgyulladásos kisgyerekkel beszélgettem, másnap odakerül a mi szobánkba. Annyira megkedveltem azt a gyereket, beszarás. Okos, tanulékony, tisztelettudó. Az öcsém teljes fordítottja. A kaja még mindig szar, de mama legalább meglátogat. Gabi meg fürdés előtt azzal szórakozik, hogy vigyázzak, mert megint ott lesz a mammer. Hát nem.

Szeptember 12, péntek

Milán (a kisgyerek) átkerült hozzánk, és elkezdtem vele beszélgetni. Egy csodálatos gyerkőc, 10 éves, szeret olvasni, és ugyanúgy járt az általánossal, mint én. Át tudom érezni a helyzetét. Az anyukája meg moderátor a Facebooknál - tök vicces, kicsi a világ. Megtudtam az életéről sok dolgot, kérdezés nélkül - szerintem nem mert beszélni senkivel sem, nagyon visszahúzódó. Nekem is csak integetni mert, és utána a folyamatos kérdezősködésem hatására mert hozzámszólni, de onnantól kezdve be nem állt a szája.
Nem írtak zárójelentést, csak 3 és 4 között, nekem meg nem volt kedvem megvárni, szóval felhívtam apát, hogy vigyen haza, majd visszajövünk a zárójelentésért, természetesen az orvos hosszas baszogatása és hosszú könyörgés árán. De sikerült. Itthon összepakoltam pár könyvet a kishavernak - Tanárúr kérem, Vuk, Kincskereső kisködmön, Rintintin, meg hasonló regények és mesék. Meg egy hatalmas könyv a ragadozókról. Annak örült a legjobban. Ahogy odaadtam neki, csinálnom kellett vele egy képet az egyik könyvet a kezemben tartva. Annyira örültem annak, hogy örül - felvidítottam egy kicsit, és nevetgéltünk. Adtam neki 100 forintot is, hogy vegyen magának forrócsokit, vagy amit szeretne belőle. Nem állnak túl jól anyagilag. Legalább segítettem valakin a mai nap.

Azt hiszem, a kórházról ennyit akartam. Sokan várnák a reagálásom Orsi kirohanására. Nem fogok rá áldozni egy egész bejegyzést, de azért írok hozzá pár megjegyzést, ha már itt járunk.

1. Édesanyám nem kurva. Nem tudom, neked hogy esne, ha ezt írná le bárki is, főleg úgy, hogy beteg. Huszon x évesen lehetne ennyi eszed, hogy más édesanyját a szádra az ujjaidra nem veszed. Én "ártottam" (közben nem is) neked, nem ő.
2. Köszönöm szépen az ügyetlen jelzőt, igen, van még hova fejlődnöm - nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint te, egyetlen, utánozhatatlan Orsolya.
3. Én nem kényszerítettelek, hogy rólam írjál, és velem töltsd ki a szabad perceidet, de részemről a megtiszteltetés.
4. "Egy az egyben lemásol egy oldalt, majd ráveri a faszát a monitorra, elkeni rajta az ondóját, közben hangosan nyög fel a teliholdas hűvös éjbe." - beteg az elméd. Fordulj pszichológushoz, ha ilyeneket le tudsz, illetve le mersz írni közszemlére úgy, hogy ráadásul még állítólag érett nő is vagy. Néhányan azért megkérdőjelezték a nemedet a bejegyzés után. Just sayin'.
5. A bemutatkozó rész már 3000 éve úgy van, ahogy. Hogy lehet, hogy eddig sose zavart? Tartalom nem változott, csak a diveket bűvészkedtem meg. Meg raktam bele egy kevéske kiemelést. Tán' baj?
6. Nem szarom le a véleményed, pedig lehet, hogy azt kéne. De mégse. Igyekeztem változtatni így-úgy, nagyjából sikerült is. Bocs, ha nem tudod nézni, túl szar a te kifinomult szemecskédhez - nem neked készült.
7. Az pedig szintén vicc, hogy nem védhetem meg magamat egy engem szidalmazó poszt alatt. Nem írtam oda semmit sem, csak azért, hogy gyerekded lelked nyugodtan szunyókálhasson az éj leple alatt. Ez egyébként olyan, mintha azt mondaná neked a nagyanyád, hogy büdös a pofád, de te nem mondhatsz erre semmit, mert nála vagy. Hm?
8. Vannak barátaim, nem az interneten, de mivel neked csak az internet van az életedben, elhiszem, hogy nem tudsz rólam lófaszt sem, mert nem mondtam róluk semmit, hiszen nem szelfizünk minden egyes kikúrt másodpercben, hogy "nézd, most itt vagyunk a Malom központban, hipcsiszupcsikémcsifilmcsit nézünk". Bocsesz.
9. "Milyen retkes lehet a fasza, ha meg kell hozzá fürdeni hipóban, hogy utána a seggéhez nyúljon az ember? Aggasztó..." Orsi drága. Nyilván szemészetre is kellene menned. Nem a tükör vagyok, ne magadat lásd bennem. Igaz nincs faszod, de hamarabb lesz hüvelygombád, mint nekem retkes a faszom. Azért kössz az orvosi tanácsot, majd egyszer kipróbálom a hipóban fürdést. Az elméd meg még mindig abnormális.
10. Csakhogy legyen egy tizedik pont is a drágalátos listámon. Sajnos nem mindenki élhet Bach szerzeményein, meg tudja a tököm, hogy milyen zenéket hallgatsz még. Nem is érdekel. Kedvelem Nicki Minaj seggrázós klipjeit és zenéit, talán már ez is baj? Ne haragudj, nem tudtam, hogy csak az a zene, amit te hallgatsz. 

És akkor még normális is voltam. Nem hiszem, hogy bármi bántót írtam volna, ez hozzá képest pónikuki, kis medvehagymával. Azért meg kell hagyni, hogy nem akármilyen bejegyzést rittyentett össze a tiszteletemre, szóval a buksisimi jár érte. Szép volt, gabriel!

By the way, a facebook posztot nem azért töröltem, mert nem válaszolt rá senki, hanem azért, mert rájöttem, hogy nem vagyok egy senkiházi, hogy ilyeneket írjak bárkiről is. Bocsánatot kérni nem fogok, a véleményem nem változott. Abból a 18 emberből pár nagyon nyalhatja a segged, és te még élvezed is! Basszus.

Utóirat: véleményedre nem vagyok kíváncsi, de ha feltétlen hozzá akarsz szólni, tedd meg, növeld a színvonalat, tisztelj meg uralkodó jelenléteddel. Ezt egyébként a Szürke ötven árnyalatából vettem. Remélem az iróniát érzed legalább. Ez a kép meg pont illik ide.

Meg ez a köcsögszkóp is.

Halak: te egy ilyen skizofrén talány vagy, alapvetően halál érzékeny, de tudsz talaj paraszt is lenni. A környezeted már rég beszedte az összes tolerancia tablettáját, de te még mindig csinálod a feszkót. Nyughatatlan vagy, izgága, zsarnokoskodó, kibeszélsz mindenkit a háta mögött mert egy ganyé vagy, szerencsére jól főzöl és jó vagy az ágyban, ezért vannak még körülötted emberek. Mindig van valamennyi pénzed de baszott nagy szarrágó vagy. Úgy öltözködsz, mint egy NDK turista, piros zoknihoz simán felveszed a lila, műanyag fröccsöntött, ruppótlan szandált. Szereted a hosszú kapcsolatokat, mert utálsz mindig újat kezdeni, ráadásul téged elég nehéz elviselni, te sem szereted produkálni magad mindig az elejéről, inkább hazavágod a családodat.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. talán ott, hogy új dizájn van. Már azért nem akartam írni, mert untam az előző kinézetet, ezért is sürgettem a megvalósítását egy új dizájnnak. Az a baj, hogy imádom ezt a kinézetet, viszont más nem igazán, amiért meg is kaptam a fejmosást, ami érthető volt, de nem fogom lecserélni, mert egy ízig-vérig eget rengető szar alak vagyok. Sajnálom, ez van. Most levezethetném megint azt, hogy a való életben is vannak olyan emberek, akiknek hasonló a stílusuk, és hasonlóképp öltözködnek. Régebben is csináltam ilyen kinézeteket, a legelső azt hiszem valamikor áprilisban volt, 3 hónapig nem szólt senki semmit, hogy lehet? Nem értem. Biztos volt ott utalás, csak én nem vettem észre, mert nem is akartam. Most is jöhettek oltani, az se fog érdekelni, őszintén megmondom. Maximum ha már zavar a sok infóáradat, leveszem a chatet és a kommentelési lehetőséget is. Ez van. Változnom kell, és leszarni mások véleményét. Ahogy mindig is kellett volna. De jó, hogy megszabadultam ettől a tehertől. 

Egyébként annyira szeretem ezt a mentaszínt, hogy hihetetlen. Arannyal párosítva pedig maga a tökéletesség. Az a kéz pedig az Ádám teremtése című festményről Michalangelo által, ah. Szerintem jó kis dizájn lett, néhány apróságtól eltekintve, amiket írtam már fentebb is. Lehet utálni is, lehet szarozni, lehet bármit csinálni, szarok rá. Van most nagyobb problémám is ettől.

Hogy mi is az a probléma? Konkrét leszek, csütörtökön a mentő hozott haza az iskolából. Elájultam, lezsibbadt minden végtagom és a nyakam is, a fejemet is tartani kellett majdnem, beszélni nem tudtam, csak úgy, hogy egyenként formáltam a szavakat és 5 másodpercenként nyögtem ki egyet, érthetetlenül persze. Mentőben kaptam kalcium szurit, irány a sürgősségi, ahol annyit mondtak, hogy elájultam, you don't say? Hétfőn fekszem be a kórházba kivizsgálásra, előre láthatólag 2-3 napig leszek bent, és remélhetőleg jobban is leszek. De hogy én ott mennyire meg fogok halni az unalomtól, mert nem lesz gépem, hihetetlen. A szerelő már másodjára rontotta el benne a bios chipet, vinni kell megint egy másik szerelőhöz, mert ő nem ért hozzá. Legalább ő fizeti ki az egészet, mondjuk még szép. Szegényt már úgy sajnálom, mert vagy 30 ezer forintja benne van a laptopomban, pedig "csak" 43 ezer forint volt. Az első fizetésem egy laptopba ment el. Lol.

School still sucks, nincs is mit írnom róla. Egy dogán már túltettem magam, amin remélhetőleg egy szép 5-ös szám fog díszelegni, igaz nem tanultam rá egy szót sem. Német szódoga volt egyébként, de mindent tudtam, csak egy vagy kettő névelőt rontottam el, ami fél-fél pont. Ergo ötösnek kellene lennie, de ennél a tanárnál nem tudni.

Nincs kedvem írni. Meg nincs is mit. Most öltem meg két liter kemotoksszal egy kurva bogarat, hogy rohadna meg. Menő vagyok.

Update: vastag a bőr a pofámon, 23:10 perckor levettem a kommentelést és a chatet is az oldalról, tekintve arra, hogy a kórházban nem lesz rá alkalmam, hogy hozzászólásokat olvasgassak/írogassak.

Fú de gecirég írtam, és olyan gecimenő vagyok, hogy minden szóba beleírom azt, hogy geci, geci. Na jó, abbahagytam a gecizést, nem akarom tanulatlan idióta látszatát kelteni - hiába vagyok az - , helyzetet jelenteni jöttem.

A helyzet az, hogy az utolsó nyári szüneti nap ma van, ami kicsit elszomorít. Konkrétan nem csináltam semmit sem egész nyáron, kétszer ha voltam bulizni, és kicsit elszomorít ez is, mint minden más, ami az életemben történik. Nem tudom, hogy mit akartam még ide írni.

Megcsináltam egy tök jó dizájnt, aztán rájöttem arra, hogy már megint nagyon hasonlít Gabriel kinézeteire. Gondolkodtam rajta, hogy akkor most mi legyen, hogy legyen, felrakjam-e vagy sem, mert amúgy nekem annyira de nagyon tetszik, hogy az hihetetlen, de végül a lelkiismeretem győzött (és Gabriel érvelése), és nem raktam fel. Azóta nézegetem a külföldi blogokat, nézegetek mindent, Picasso festményeket, művészek műveit, de nem akar jönni az ihlet. Igaz, nem is nagyon erőltetem a dolgot, mert egyszer - remélhetőleg - majdcsak jön az ihlet, az inspiráció. Lehet, hogy több inspirációs blogot kellene olvasnom. Ez kicsit erős volt. Vagy nem. Vagy leszarom.

Őszinte leszek, utálom az iskolát. Annyira örültem annak, hogy nem kell visszamenni két és fél hónapig, hogy nem kell olyan emberek között lennem, akik utálnak engem - és akiket én is utálok - , de most megint vissza kell mennem, és ez annyira lehangoló. Az vígasztal, hogy jó padtársam lesz, igaz, Móni is jó volt, de vele az utolsó pár hónapban már nem értettem meg magam úgy, ahogy régebben, valamikor év elején, és az is kicsit bántó volt számomra. Úgy éreztem, hogy nagyon ignorál, igaz, nem csak én éreztem így. Kíváncsi vagyok, hogy a tesitanár ki lesz, de annak örülnék a legjobban, ha Mariann maradna. Imádom azt a nőt.

Gépem még mindig nincs, ha minden igaz, ma elkészül, de nem fűzök hozzá nagy reményeket. De azért reménykedem mégis, mert megtehetem. Annyira balfasz vagyok.

A munkahelyemről majdnem kirúgtak, de lehet írtam már a bejegyzésben. Nincs kedvem visszaolvasni, inkább leírom mégegyszer, hadd gyarapodjon a terjedelem. Röviden és tömören annyi történt, hogy van egy füzetem, amiben vezetem, mikor kell mennem dolgozni, mennyit kapok, mennyi pluszom vagy minuszom lett, és ebbe elfelejtettem beírni egy időpontot. Ergo elfelejtettem elmenni dolgozni is. Ötezer forint minuszban, és elvették tőlem az összes kiírt műszakomat. Ezért másokat kirúgtak volna, de mivel már nagyon sokszor segítettem ki a csajt, így nem rúgott ki, de első és utolsó alkalom volt, ezt megfogadtam. Így mostmár "csak" harmincezer forintot fogok kapni a 45 ezer forint helyett. És ez gyarapodott volna 60 ezer forintra is. Nagyon mérges vagyok magamra, de az én hibám. Majd mostantól jobban figyelek.

Azt hiszem, ennyit akartam. Majd írok nemsokára - ha minden igaz - . Addig is itt egy zene. Inspirációs zene. Nem tudom, mit szólna hozzá a G-Portál, ha a következő dizájnon "big fat ass"-ek lennének. Hah.

Csakmert nem fogom. Tudom, hogy rég írtam, kicsit szégyenérzetem is van, de szégyellni nem szégyellem magam. Igazából nincs is mit írnom, mert eseménytelen az életem, de most azért megpróbálkozom vele, hátha lesz valami inspirációm. Előre leszögezném, hogy nem tervezem hosszúra a bejegyzést.

Még mindig a teszkóban dolgozom, de igazából már most utálom, nagyon is. Nem is tudom, hogy miért. Talán azért, mert rengeteg a paraszt, tahó, fasszopó köcsög, akikkel akkor is jópofizni kell, amikor nincs kedved. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy ha nincs kedvem jópofizni, akkor csak köszönök, és jónapot kívánok. Életemet unva húzogatom balról jobbra a cuccokat amiket vesznek a gazdag és kevésbé gazdag emberek. Egyébként nem tudom, lehet, hogy csak szerintem, de azt vettem észre, hogy a szegényebb emberek sokkal kedvesebbek, mint a gazdagok. Meg velük sokkal jobban meg tudom magam értetni. Na mindegy.

Még mindig Tesco. A minap megloptak, vagy hogy is írjam. Egy tízezressel. Hogy hogy történt? Volt egy idős házaspár, olyan 60-70 év körül, külön fizettek. Kicsit fura volt, de nem szóltam, csak gondoltam magamba, hogy jólvan. Hogy honnan tudtam, hogy házasok? Onnan, hogy volt velük két gyerek is, az egyikük pedig mondta az egyiknek, hogy papa, a másik meg a nőnek azt, hogy mama. De mindegy, ez már nem is számít, a lényeg az, hogy a férfi fizetett először, valami háromezer forint értékűt egy húszezressel. Visszaadtam a visszajárót, elraktam a pénzt, jött a nő, ő olyan ötezret fizethetett húszezressel. Ahogy matattam a pénztárban, hogy kiszámoljam a visszajárót, a nő kicserélte a húszezrest egy tízezresre, én meg tizenakárhányezer forintot adtam neki vissza, és még szép napot is kívántam. Biztos szép volt az övé - az enyém kevésbé. Következő vásárló után vettem észre, hogy csak egy húszezres van a kasszában, miközben kettőnek kellene lennie. Azonnal kasszaszámolást kértem, pontosan tízezer forint hiányzott a kasszából. Mérges voltam, mert átvágtak, és nem tudtam mit csinálni, de túltettem magam rajta. Három napig dolgozom hőn szeretett munkahelyemnek ingyen. Király.

Rendeltem egy új gépet, mert 40 ezer forint volt. Igazából eladtam az enyémet, és ahhoz fogok majd adni szeptember elején egy húszast. 18 colos laptop, 4 magos processzor, 4 giga memória, meg fél gigás videókártya, ergo jó lesz rajta majd a LoL is, és a Sims 4 is futni fog rajta. Úgy gondolom, jó kis üzletet ütöttem nyélbe (így szokták írni/mondani?), megérte nekem. Októberben vagy novemberben pedig egy új telefont is veszek, mivel dolgozni fogok iskolaidőben is, heti 2-3 napot, tehát össze fogok szedni egy olyan 20-30 ezer forintot havonta. Legalábbis így tervezem. Egyébként vasárnap jön meg, tehát jövő héten valami új dizájnt is szeretnék alkotni, valami sötétet. Elegem van már a világos színekből. Feketét, vagy nagyon sötét szürkét szeretnék. Szerintem az lesz a legjobb, ha megint lekoppintom Gabrielt (feel the irony).

Azt hiszem, hirtelen ennyit akartam. Majd idővel megírom a blogajánlót is.