Amúgy nem, nem kéne, mert nemrég nyomtam el, és azt hiszem, mára el is felejthetem a témát. Maximum este, egy kakaó mellett fogok megint rágyújtani, aztán töltök egy pár szálat, és megyek aludni, de majd még meglátjuk.

Akkor ezek után gondolom én felmerül pár emberben az a kérdés, hogy miért pont ez a cím. Hát kérlekszépen azért, mert csináltam egy csoportot a blognak, facebookon. Jöjjön a következő kérdés: miért. Azért, hogy a személyesebb bejegyzéseket el tudjátok olvasni, ugyanis úgy döntöttem, hogy a saját magam védelme érdekében a személyesebb bejegyzéseket, ahol szeretnék ócsárolni pár embert, nem fogom ide kiírni, mert nem fogom megint megjárni azt az utat, amit megjártam eddig, amiért nem voltam elég körültekintő. Jól megszoptam, de igazából annyira tényleg nem érdekel, mert már mondhatni, hogy kezd elülni a vihar, sőt. De még nem iszok előre a medve bőrére, nyilván kell még egy kis idő - mondjuk egy nyári szünet - arra, hogy teljesen elüljön.

Egy kis ez meg az. Regisztrálni itt tudsz, és ahhoz, hogy a regisztrációkat el tudjam fogadni, be kellene lépned ebbe a csoportba. Mivel csak én dönthetek arról, hogy ki léphet be és ki nem, így gondolom evidens, hogy itt is meg fogom válogatni azt, hogy ki léphet be, mivel ez egyfajta hirdetési felület is lesz, hogy ha új poszt kerül ki, és szeretnéd elolvasni, akkor el tudd egyből. Hogy min kell úgymond átmenni ahhoz, hogy elfogadjam a regisztrációdat? Egyszerűen csak annyit, hogy valósághűnek kell lennie az adatlapodnak, mivel azt kinézem az osztálytársaimból, hogy fake facebookot csinálnak, és azzal akarnak regisztrálni. Miután regisztráltál és azt el is fogadtam (először meg kell majd erősíteni a regisztrációt), belépés után oldalt lesz egy plusz modul, amiben először a bal oldali linket kéne elolvasgatni, ahol írtam egy keveset, aztán pedig a bejegyzéseket is olvashatod. Sok bejegyzést tettem át publikusból privátba, mivel semmitmondóak voltak, de a legtöbb régi cikk megmaradt, ezeket el tudjátok olvasni. Habár még a napi bejegyzéses dolgokat szeretném törölni, csak még nem volt hozzájuk kedvem - 18 bejegyzést kéne azt hiszem törölnöm, szóval.. Nem, tényleg nincs kedvem.

Az iskolából már egy csomóan megtudták az új blogom címét. Az osztályből egyelőre három ember tudja, ebből kettőnek én adtam meg, egy pedig megtalálta, mivel keresgélt a G-Portálon, de igazából mivel mindhármukban bízok, így nem zavar az, ha olvassák. Ezen kívül tudja még Réka, és az a tanár, aki a kiránduláson volt velünk, mert elnyerte a tanárnő a bizalmamat. Idéznék abból, amit írt nekem, remélem nem fog érte megharagudni.

"Azt nem gondoltam, hogy feladtad, max egy időre. Szerintem őszinte volt és humoros. Bár tudjuk, hogy az igazság fáj. Te egy görbe tükröt tartottál a művilág elé."

Nem tudom leírni azt, hogy ez mennyire jól esett. Talán azért, mert felnőtt, és mellesleg tanár, és lehet, hogy a tűzzel játszom, de szeretek veszélyesen élni. Mindezek mellett, ha keresztbe szeretett volna nekem tenni a tanárnő, már rég megtette volna, és nem hiszem, hogy pont ő hazudna nekem, vagy bárki másnak, mivel felnőtt. És megint hangsúlyozom azt, hogy tanár. És jól esik az, hogy egy ilyen ember ismeri el a munkámat, azt a munkámat, amit szívvel, lélekkel csinálok. Ezért éri meg számomra a blogot írni - mert nagyon sok dícsérő szót kapok, meg miegymást. Mellesleg a tanárnő szavain gondolkodtam, és rájöttem, hogy tényleg, én is így érzem, hogy mindig próbáltam őszinte lenni, és az igazság tényleg, nagyon sokszor fáj. Sőt. Mindig fáj. De talán szükség van ilyen emberekre is, akik nem félnek megmondani a véleményüket.

Ma az iskolában eléggé felcsesztem magamat, szokás szerint testnevelés órán. Á már megint úgy gondolta, hogy a csapat csak belőle áll, és mivel ő a legjobb tesiből, ő bármit megcsinálhat, áthághatja a szabályokat, megmutathatja azt, hogy ő a Jani, ahogy Nóri mondaná. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy nem csak engem baszott fel, hanem konkrétan azokat is, akik játszottak volna normálisan, de nem tudtak miatta. Legtöbbször legszívesebben beleordítanék a pofájába, hogy "BAZDMEG ÁLLÍTSD LE MAGAD MERT FELRÚGLAK", de nem bántom, se szóval, se tettel. Nem vagyok az a fajta ember, de azért meglátszik az is, hogy egyre jobban kezd irritálni, és félévkor azt mondtam, hogy maradjon, de mostmár ez kezd áthajolni abba, hogy inkább menjen. És ezért kicsit szégyellem is magamat. Mellesleg gondolkodtam a tegnapi írásomon, és rájöttem, hogy hazudtam, mivel igenis irigy vagyok rá, mindenért. Azért, hogy őt jobban szeretik, azért, mert ő jobban néz ki, jobban öltözködik. Olyan gyerekes dolog ez, de nem tudok rajta túllépni - év elején még én voltam úgymond a középpontban, de év végére fordult a kocka, és ő áll nyerésre, ami már sokszor arra megy, hogy minél jobb és jobb legyek nála, egyfajta versenyszellem alakult ki bennem. De nem tudom, hogy ez most egészséges-e, avagy sem, mivel minél nagyobb rajtam a nyomás, annál rosszabbul sikerül minden, és ez.. Nem tudom. Nem hiszem, hogy ez normális lenne, de talán jöhet egy jogos kérdés: mi normális rajtam?

Egyébként ma rájöttem arra is, hogy szerintem sokkal intelligensebb és komolyabb vagyok, mint az átlag, és ebben megerősített Nóri is, ami jól esett, mivel ha ő így látja, akkor gondolom, hogy igazam van. Nem mellesleg a kórházban tett látogatásom alatt rájöttem pár dologra: nem én vagyok a kétszínű. L kikotyogta minden titkomat a barátnőinek, akik aztán jót röhögtek rajtam. Nem tudom, hogy ezért kicsapjam-e a balhét, vagy sem, de inkább csak röhögök magamban halkan, hogy mennyire buták, mert azt hitték, hogy soha nem fogom megtudni a turpisságukat. Hát... How about no. És ez is felidegesít, hogy én voltam a szar, miközben ők sokkal inkább voltak velem kétszínűek, mint én velük, de igazából már elfogadom ezt is. Nem érdekel. Erős vagyok, mint amilyennek egy fiúnak kell lennie.

Nem tudom, hogy hogy kezdjem el, mivel van is kedvem írni, meg nincs is. Azaz inkább úgy foglalnám össze, hogy van kedvem írni, csak ahhoz nincs kedvem, hogy összefüggő, értelmes mondatokat fűzzek a szavakból, meg ahhoz sincs, hogy az agyam eldugott részeiből előkeressem a halovány emlékeket ahhoz, hogy megtudjam, miről is akartam írni még reggel. Mivel mindig reggel van nagyon-nagyon sok ötletem, de mire hazaérek, elfelejtem őket. Szerintem be fogom vezetni azt, hogy viszek magammal kicsike cetliket, és felírom magamnak, hogy miről akartam írni, mi bántott, mi nem. Mondjuk elég hülyén néznék ki mondjuk a buszon, hogy így random előkapkodnám a jegyzetfüzetem és jegyzetelnék. Így is hülyének néznek, ezek után méginkább annak néznének. Szóval inkább hagyom.

Mi történt, mi történt.. Ja, tudom. Anyáék felbasztak, megint, sikeresen. Komolyan mondom egyre inkább ignorálnám őket, mert egyre inkább úgy érzem, hogy buták, mint a föld. Meg azt érzem, hogy nem adnak teret nekem, márpedig egyre inkább érzem azt is, hogy nagyobb, nagyobb és nagyobb helyre, térre van szükségem a magánéletemben. Mindig meg akarják nekem mondani azt, hogy mit csináljak és mit ne, és ezt már olyan szinten meg akarják szabni, hogy lassan már ők szabják meg azt is, hogy percenként hányszor vehetek levegőt. Lehet, hogy kicsit erősnek hangzik, de igazából tényleg ez van, de már évek óta, és egyre jobban úgy érzem, hogy gyülemlik, gyülemlik, gyülemlik, aztán egyszer csak robbanok, és akkor meg van két lehetőség. Az a) lehetőség az, hogy megmondom nekik a frankót, erre fogják a grabancom és kibasznak a picsába csövülni, vagy a b) lehetőség az, hogy megmondom nekik a frankót, és megsértődnek. Igazából a második lehetőség jobb lenne, mivel lenne fedél a pofám fölött, és tudnám fogni a wifit is, kényelmesen az ágyamból. Hogy ezt most miért írom? Azért, mert kaptam a KFC-től 3000 forint értékű vásárlási utalványt azért, mert nem nyitottak ki akkor, amikor meghirdették, én pedig elmentem, és megírtam nekik, és most ők akarják megszabni azt, hogy én azt mikor költhetem el, mire, és kivel. Ma nyitott ki, elmentem, hogy egyek egy kicsit, anyának az volt a baja, hogy ettem itthon is, aztán meg elmentem találkozni D-val, és beültünk a KFC-be enni. És az is baja, hogy az egyik ezres kupont felhasználtam. De könyörgöm, az az én kuponom, köcsög vagyok, és nem fogom hazahozni a kaját, mivel én írtam meg azt a kibebaszott posztot, és nem ők, és én kaptam meg a kupont, és még mindig nem ők. És ezért csesznek fel, mivel most úgy körülbelül fél évig fogom ezt hallgatni. Mint amikor vettem 15 ezer forintért egy cipőt, ami szétment fél év alatt, azóta is hallgatom, hogy kell nekem Budapestről cipő. Kell bazdmeg. Az én pénzem, arra baszom el, amire akarom, és had ne mondja már meg - még a szüleim se! - nekem senki se, hogy mire cseszem el. Na szóval téma lezárva, és most egy kicsit lenyugodtam.

Mondtam már, hogy megszületett az unokaöcsém? Olyan kis aranyos, még mindig, alig várom, hogy megfogdoshassam, úgy imádom a babákat. Habár nem tudom, hogy például saját gyerkőchöz mennyire lenne türelmem. Tényleg nem tudom. Majd meglátjuk, addig végülis még sokat változhatok, és természetesen - mint mindenki más - fogok is.

Ma lefutottam a coopert. Vicces volt, mivel a 11-esekkel együtt futottam egy kis ideig, ők 4 perccel hamarabb fejezték be, mint én, mivel 4 perccel hamarabb is kezdték. Futottam hét és fél kört, ami tőlem jónak mondható, mivel én még ennyire se számítottam, habár a közepénél már nagyon-nagyon fulldokoltam, és rosszul voltam. Nagyon sütött rám a nap, és melegem volt, de a zene mozgatott. Tényleg amúgy, ha nem lett volna muzsika a fülemben, akkor nem futottam volna még ennyit sem. Így pont meglett a hármas, de nem tartom fairnek, hogy a lányoknak 8 körtől ötös, a fiúknak meg 11-től. De igazából mindenhol ez van, és sokszor már azt mondom, hogy inkább lennék lány, minthogy mindenből a jobbat, a többet kelljen csinálni.

Na, időközben eszembe jutott, hogy mit akartam még leírni. Megfigyeltem már nagyon rég óta, hogy az osztályban van egy fiú, aki körül év elején nem forgott semmi sem, most meg a fél osztály. És nem tudom eldönteni, hogy miért. Miért? Nem azért, merthogy irigy lennék rá, vagy féltékeny, vagy bármi. Annyit tudok mondani, hogy régen az voltam, irigy is és féltékeny is, de aztán jobban megismertem, és rájöttem, hogy nem, nem vagyok sem irigy, és féltékeny sem, mert sokkal többet érek nála emberileg (szerintem), és igaz, hogy nem nézek ki úgy, mint ő, de legalább emberibb vagyok, nem utálom a cigányokat, és nem mondom azt, hogy az összes zsidó megérdemelte a holokausztot. Egyszerűen undorodom ettől a fajta seggnyalástól, és a legszívesebben beleordítanék mindenki pofájába, hogy vedd már észre magad, hogy mit csinálsz, de akkor meg már megint én lennék a fekete bárány. Habár ma hangot adtam nemtetszésemnek: K nem jött el ebédelni, és megjegyeztem elég hangosan, hogy "bezzeg ha Á itt van, akkor mindig eljössz", de nem szólt rá semmit. Egyszerűen úgy kezel mindenkit, akin észreveszi, hogy lehet, mint egy marionettbábut, és ez engem felcsesz, mert 16 éves. Mi lesz később? Vicces egy sztori, pedig év elején még tényleg bírtam, sőt. De mostmár egyre inkább kezd átfordulni ez a pozitív vélemény negatívba, ami már régóta érlelődik bennem, csak nem tudom, hogy mikor fog belőlem kibukni.

Nincs kedvem holnap iskolába menni. Megyek töltök egy pár szál cigit holnapra. Jóéjt.

Nem is tudom, hogy nekem most akkor teljesíthetetlenek az elvárásaim? Bármennyire is igyekszem, nem tudom magam megértetni egy fiúval sem, ezért konkrétan nincs egy fiúbarátom sem olyan, akivel tudnék bármiről - a szó szoros értelmében bármiről - , és ez már kezd egyre jobban zavarni, mivel D-vel egészen idáig beszéltünk, de gondolom már untattam, szóval átváltott egy szavas válaszokba, ami kurvára szarul esik, mert én tényleg szeretnék mindent beleadni. Rájöttem, hogy az előző osztályom úgy, ahogy van rühell, vagy nem tudom, inkább nevezném úgy, hogy csak szégyell, gondolom az miatt, hogy buktam, ami szarul esik, mivel én soha nem lennék olyan velük, mint amilyen ők velem. Mert hiába tagadják, hogy ugyanúgy kedvelnek, én érzem azt a lenézést, meg azt a tekintetet, de ebbe nem is akarok belefolyni, mert egyre jobban csak szarul esik.

Suliban nincsen semmi. Megírtam a töri témazárót, de nem tudom, hogy hogy sikerült, mivel nem tudtam befejezni. Az utolsó feladatba belekezdtem, de az első mondat után összeszedte a tanár, így csak annyit tudtam beleírni, hogy "az Aranybulla 1222-ben kiadott", és itt befejeződik a mondat, mivel nem tudtam befejezni, pedig be tudtam volna úgy, hogy 1351-ben módosult, és ebből kiemelni pár részt. De végülis nem hiszem, hogy ezen függne a 4-es, mivel 5-ös tuti nem lesz, de azért a 4-ben még reménykedem, nagyon-nagyon reménykedem.

Az előző blogommal kapcsolatban már elmúlt minden hullám, már leszálltak a témáról, és úgy érzem, kezd kiegyenesedni a helyzetem. Tudtam volna írni egy nagyon jó hasonlatot, de nem teszem, mivel nem akarok paraszt lenni, habár ezzel a mondatommal szerintem mindenkinek elárultam azt, hogy mire gondoltam. Kiegynesedett a helyzetem, mint a... Igen.

Megszületett az unokaöcsém. Nagyon aranyos kisbaba, 4 kiló és 53 centivel született, rengeteg haja van. Nem csodálkoznék, ha olyan sűrű haja lenne, mint amilyen nekem volt, mert tényleg csoda, hogy mennyi haja van. Miért akartam a hajat elipszilonos jével írni nem tudom. Az anyuka jól van, sőt, kicsattan az egészségtől, a szépségtől és a boldogságtól. Hihetetlen, hogy a boldogság mennyivel meg tudja szépíteni a lányokat, és ezt már Rékán is észrevettem, hogy sokkal szebb volt akkor, amikor boldog volt, mint amikor kevésbé, mert a kisugárzása teljesen más akkor az embernek.

Most nézegetem, hogy mennyire jól szórakoznak ők, és rájöttem arra, hogy mennyire jó a barátságuk, és arra is rájöttem, hogy én mennyire egyedül vagyok. Nem tudom, hogy szívesen ott lennék-e vagy sem, de szívesebben ülnék ott, mint itthon, ebben biztos vagyok, és most össze-vissza beszélek, mert nagyon ideges vagyok. Vagy inkább boldogtalan. Vagy a kettő együtt, és már cigim sincs, és felcseszem magam minden szaron. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha ma időben lefekszem, mert így inkább nem akarok fent lenni.

Megadtam Rékának a blogomat. Azt mondta, hogy jól írtam, és érdekesek voltak a bejegyzések, mert úgy írom, hogy a saját gondolataimat írom le konkrétan, és mint tudjuk, mindenki szeret más fejében turkálni, és maximálisan igazat kell neki adjak. Talán ezért szeretik olyan sokan olvasni az oldalt.

Ja, és eldöntöttem azt is, hogy ki fogok építeni egy regisztrációs rendszert. Most viszont megyek. Bocsi az összevisszaságért.

A következő posztot mindenki csak és kizárólag saját felelősségre olvassa el, illetve az után, miután elolvasta az alcímet, a bejegyzés címe alatt, ugyanis nem tudom, hogy hogy fogom kifejezni magamat - jelenleg síkideg vagyok, és előfordulhat az, hogy itt fogom levezetni az agresszivitásomat, ugyanis a chatbe írkáló kis köcsög nagyon felbaszta az agyamat.

Kezdeném a sulival. Annyira nem is volt vészes, rosszabbra számítottam. Persze azt jól gondoltam, hogy az osztály körülbelül... 90%-a hozzám se fog szólni, de reggel ahogy odaültem a lányokhoz, úgy gondolom, megértőek voltak, de tényleg. Habár amikor Cs odajött, kicsit furán kellemetlenül éreztem magamat, habár fogalmam sincs, hogy miért, talán azért, mert belé ebben az esetben egy csepp megértés sem szorult (vagy mégis? nem igazán vettem észre), és természetesen belebeszélt úgy, hogy azt sem tudta, hogy mit pofáztam előtte a lányoknak, szóval megint el kellett mondanom ugyanazt, amit előtte 2 perccel. L nem volt suliban, szóval vele nem tudtam beszélni, és sajnos még facebookon sem, de ami késik, nem múlik - pedig igazából tőle tartok a legjobban, és fogalmam sincs, hogy miért. D megígérte nekem, hogy hétfőn jól megbassza a számat - legalábbis ahogy levettem mondanivalójából - , de végül nem lett belőle semmi. Jobb is, mert nem szerettem volna vitát, szerettem volna úgy megbeszélni a dolgokat, ahogy két tizenéveshez méltó, és nem ugatérozva, óvoda szinten. A fiúkkal nem beszéltem, nem is akartam, K nem szól hozzám, habár ez már nagyon rég óta ért, szóval ma le is töröltem a picsába, mert felcseszett, P szintén nem szólt hozzám, amin megint nem csodálkozom, mivel őt is bántottam a bejegyzésemmel akarva, akaratlanul. Szóval ez a helyzet az osztályban, egész kellemesen telt ahhoz képest, hogy rosszabbra számítottam, és reggel gyomorgörccsel indultam el itthonról.

Arra viszont nem számítottam, hogy az egész iskola a blogomat fogja olvasni, mivel mint utóbb kiderült, a fél iskola megtudta a címét, ha nem több, és rajtam csámcsognak. Van, aki szerint jól írok - ilyen van az osztályban is, azok között is, akiket "bántottam" - , és vannak az osztályon kívül is, egészen meglepő módon. De persze van, aki nemtetszését nyilvánítja ki, hol itt, hol ott, amit elengedek a fülem mellett. Még mindig nem bántam meg semmit sem, és nem is fogok, mert ennek így kellett megtörténnie. De azon leakadtam, hogy az említett tanárnő azt mondta, hogy ő sajnálja, hogy töröltem az előzőt, mert folytatnom kellett volna. Komolyan mondom, hogy elképedtem, erre azért nem számítottam volna, sőt. Arra számítottam, hogy majd összetörik benne az a pozitív kép, amit kialakított rólam a teljes bejegyzés elolvasása után, de nem lett igazam, mivel jót nevetett rajta - ahogy hallottam. Vicces, és egyben elgondolkodtató mindez azok után, hogy hogy felfújták magukat azon, hogy én ezt megírtam és publikáltam. Ugyanis szerintem egy tanár jobban átlátja a szerkezeti felépítést illetve a mondanivalót egy szövegben, és ezek után tud mérlegelni, hogy akkor ez most pozitív, negatív, vagy csak poén gyanánt lett megírva. K néni jól vette le, és nem vette vérkomolyan, hanem meglátta benne az én nagyon mélyen eldugott poénomat, amit csodálok. Kíváncsi leszek arra is, hogy vajon az osztályfőnököm fülébe bele fog-e kerülni ez az egész, kinézem az emberekből.

Nem mellesleg nem csak egy tanár tud mostmár a blogom létezéséről, azaz csak a volt blogom ex-létezéséről. Na ezt most jól megaszontam. A lényeg az, hogy hétfőn - ahogy kiderült ez az egész - a kedves osztálytársaim minden órán felhozták a témát, hol így, hol úgy, mindenféleképp el akartak engem süllyeszteni, a legrosszabb azonban ebben az, hogy van néhány épeszű osztálytársam (ebben az esetben, egyébként mindenkinek megvan a maga esze), akik felfogták a helyzet súlyát, és leállították őket, hol hangosan, hol maguk között. Ami jól is esett így utólag. Ezzel persze nem azt mondom, hogy hülyék az osztálytársaim (van kettő, aki szerintem hóthülye, de ez lényegtelen), hanem ezzel kapcsolatban kicsit vérszemet kaptak. Na mindegy, értitek.

Ma többször átgondoltam az iskolában hallottakat, azt, hogy mi történt a hétfői nap folyamán. Átrágtam azt, hogy vajon megérte-e ez mind nekem, avagy sem. Két véglet van. Ha nem derült volna ki, nem tehettem volna szert pár perc hírnévre, viszont az összes barátom - beleértve P-t is, akit nagyon sajnálok most, és igazából csak ő miatt bánom az egészet, de leginkább azt, hogy belekevertem őt is - elvesztem, vagy a másik véglet, hogy kiderült, pont, ahogy történt, szert tettem egy kis hírnévre, hol pozitív, hol negatív viszonyban, de elvesztettem mindenkit, aki fontos volt nekem. Az elsőt választanám. De az élet megy tovább, többen mondták a webesek facebook csoportjában, hogy úgyis el lesz felejtve egy idő múlva, csak hagyjam, hogy a víz lenyugodjon. Ez lesz. Addig pedig csak egy kis hal leszek az óceánban, mert most fel kell építenem megint azt, amit leromboltam. Hogy menni fog-e, az a jövő zenéje, de én hiszek magamban, és abban, hogy emberségesek a többiek, és el fogják ezt felejteni. Mindenesetre a blogolást természetesen nem adom fel, mivel szenvedélyem lett, és imádok írni - és ezzel csak gyakorlok, gyakorlok és gyakorlok, és ki tudja, lehet, hogy később majd ezzel el is tudok helyezkedni. Na és akkor most

Durvuljunk.

Nagyon mélyen tisztelt "Az osztály egyik tagja", akiből már a faszom is televan, meg minden egyéb másom, nem tudok már hogy fogalmazni. Na figyelj cica. Amerikai IP címmel rendelkezel, nem hiszem, hogy bármelyik osztálytársam tudna ilyet csinálni, hogy IP-t vált, mivel nem erősségük az informatika, főleg nem a lányoknak, és mivel csak a lányok akadtak fent az íráson, így ergo csak a lányok írogathatnának minden egyéb mást. Szánalmas vagyok? Elfogadom, lehet, hogy igazad van, ezt döntsétek el ti, de azért az már mindennek a teteje, hogy még a kibebaszott kurva neved sem tudod felvállalni, anyád talán dísznek adta, vagy mi a fasz? Nem elég, hogy írsz mindenhova, persze kamunévvel, hogy ha netántán tényleg az osztályból való vagy, ne tudjam meg, de akkor még itt pofázol is nekem. Ha lenne benned gerinc, és kiemelem mégegyszer, hogy és ha tényleg az osztályból vagy, akkor a becses kis neveddel írkálnál nekem ide faszságokat, nem egy ilyen átlátszó név mögé bújkálnál... Ja, az meg a másik, hogy soha nem kezdene egyik osztálytársam sem "Kedves Tomi"-val mondandót, szóval elég tréül csinálod, de semmi gáz. Na nem is lényeges, nem szaporítom tovább rád a szót, drága az én időm, és még törire sem tanultam. Ja, és még angolra is kéne tanulnom, de lehet, hogy a törit helyezem előtérbe.

Nem is gondoltam volna, hogy durván 5-6 óra alatt összegyűlik több, mint 100 látogató úgy, hogy a semmiből került elő a lap. Igazán jól esik ez is, mint minden más, dícsérő szó a chatben, mert igazából ebbe a dizájnba annyi időt nem is fektettem bele, mint amennyit az előzőekbe, mégis úgy érzem, hogy nálatok is, és nálam is ez viszi a prímet, elég magasan, és fogalmam sincs, hogy miért. Talán az összevisszaság miatt? Vagy talán az miatt, hogy olyan rendezett összevisszaság van, nem úgy, mint sok oldalon, hogy "tegyünk egymásra 3000 réteget, aztán kész is a dizájn"? Nem tudom, tényleg nem tudom. Habár igazából rájöttem, hogy a CSS-t nem fejeztem be, és fogalmam sincs, hogy miért, szóval az még a hétvégém programja marad, pont úgy, ahogy a cikkeket kéne megmentenem az előző oldalról. Majd meglátjuk, hogy mi lesz.

És nem tudom a sorsát a bejegyzéseknek sem. Lenne egy jó ötletem, amivel talán el tudnám zárni magam a külvilágtól, úgy, hogy az illetékteleneknek ne legyen hozzáférése. Igazából Mia vetette fel bennem az ötletet, hogy miért nem csinálom úgy a személyesebb bejegyzéseket, hogy megírom ide a bevezetőt, és a személyesebb részt meg egy külön blogba írom, amit csak a regisztrált tagok nézhetnek meg, a regisztrált tagokat pedig én selejtezem. Ez nem is olyan rossz ötlet, viszont nem tudom, hogy lenne-e rá igény, mert én nem hiszem, hogy lenne rá, legalábbis nem tudom elképzelni, hogy ki az az elvetemült, aki regisztrálna ez miatt erre a szarra. Mert mostmár így hívom, hogy szar. Ez a neve. Szar. 

Nem vagyok normális. De szerintem ezt eddig is tudtátok. És ez a kakaó kibaszottul finom, büszke vagyok magamra. De elfogyott. Szóval csinálok másikat, mert még nem gyújtottam rá.

És meggyújtottam a cigarettát. Úgy imádom hallani, ahogy ég a papír, és ahogy beleszívok, serceg. Olyan kibaszottul vicces hangja van, és az American Horror Story második évadja jut róla eszembe, ahol minden részben volt ilyen jelenet - azóta hallgatom mindig azt, hogy lesz-e ilyen hangja a cigarettának, vagy sem.

Időközben rájöttem arra, hogy ennek a bejegyzésnek nagyon semmi értelme nincs, csak azért írok, mert késztetést érzek arra, hogy írjak, mert unatkozom. Ahelyett, hogy mennék aludni, inkább itt írok ilyen agyament faszságokat, minthogy bemennék aludni, és reggel kialudtan ébrednék. Habár arról a vonatról már egy pöppet lekéstem, mivel körülbelül 9 órakor kéne lefeküdjek ahhoz, hogy én reggel normálisan, kipihenten ébredhessek, de inkább 7-8 óra között, szóval.. Ja.

Félek a holnaptól. Nem is azért, merthogy le fognak cseszni, hanem félek attól, hogy mit idéztem meg a bejegyzésemmel. Félek mindentől, ami holnap fog történni, és olyan szintű gyomorgörcsöm van, hogy azt leírni, szavakba foglalni nem igazán tudom. Mindig is utáltam azt, ha kérdőre vonnak egy tettem miatt, függetlenül attól, hogy most akkor az jó cselekedet volt-e, vagy rossz, kortársak, avagy felnőttek vontak kérdőre. Mindig kellemetlenül érzem magam ilyen helyzetben, és ez miatt nem is akarok holnap bemenni a retkes osztályba. Rájöttem arra is, hogyha P elolvasta a bejegyzést, akkor tuti, hogy most ő is haragszik rám, és akkor nekem most bűntudatom van, mert ő nem igazán ártott nekem, és én sem akartam neki, mégis úgy jött le. De nem tudom azt sem, hogy akkor ő most az előző két nap kibeszélt-e, vagy sem. Semmit nem tudok, ami az osztályban történt az elmúlt két napban, azon kívül, hogy tudom, hogy én voltam a téma. Minden szünetben. És hogy hányszor elküldtek már a jó édes anyámba 48 óra leforgása alatt. És még mindig nem tudom, hogy R honnan szerezte meg a kibaszott blogom címét, mert ha most ez nem lenne, akkor oda írnám ezeket a sorokat. Sőt, lehet, hogy nem is írnám, mivel akkor boldog lennék.

De nem vagyok az. Sőt, boldogtalan vagyok, nem is kicsit.

A kapcsolatom M-mel nem igazán úgy alakul, ahogy én azt elterveztem. Boldog voltam, aztán ez a boldogság elmúlt, és egy olyan szintű hiányérzet vette át a helyét, hogy ilyet még nem éreztem. Azaz de, egy évvel ezelőtt, amikor utoljára találkoztunk. Nem is tudom, arról a napról írtam-e az előző blogomba - majd megkeresem, és megnézem, hogy akkor hogy éreztem. Az is lehet, hogy akkor még nem írtam. Ja, tényleg, akkor még nem írtam, mert júniusban kezdtem el megint írni úgy röpke fél év kihagyás után, ami vicces, mert akkor is úgy indult, hogy csak a nyárra, de aztán megírtam egy bejegyzést az egynyári blogokról, illetve oldalakról, és rádöbbentem arra, hogy én nem vagyok az a fajta emberke, így ment elég sokáig az írás, és élveztem, mert szabadjára engedhettem a fantáziámat.

Elszívtam a cigit, de a kakaó még megvan, csodás. Szóval maradok még, és fárasztalak egy kicsit, márha lesz olyan, aki nem fog rosszul lenni ennyi betű és sor láttán.

Anyáéknak ma volt a 25. házassági évfordulójuk, avagy valami ezüst bigyó, pontosan nem tudom a nevét. Olyan hihetetlen, hogy már 25. éve házasok, de már 28 éve együtt vannak, jóban rosszban, sok krízishelyzet után. Apa csináltatott anyának egy gyönyörű csokrot rózsákból, ami tényleg szép lett, és megszállta a jóindulat is, mivel ma nem szólt egy kibaszott rossz szót sem senkinek sem, sőt, elvitt, és megkajáltatott minket. Amire példa utoljára körülbelül 2-3 éve volt. Hambiztunk, meg ettünk tortillát, na, meg pizzát. Sok pénzt költöttünk ma, ami miatt egy kicsit lelkiismeret-furdalásom van, habár nem kéne, mivel apa erősködött, de akkor is. Mondjuk megünnepeltük ezzel azt is, hogy mostmár miénk az autó, végre, 6 év után. Szar 6 év volt, de túléltük, nem mentünk csődbe, ha meg mégis, akkor kilábaltunk belőle. Büszke vagyok a szüleimre a mai nap után.

Nem is tudom, hogy mit akartam még írni. Eredetileg nem terveztem ilyen hosszúra a bejegyzést, de mégis ilyen hosszúra sikeredett. Látjátok, a rutin, amiről épp most beszéltem Olivnak - régen én is úgy kezdtem, hogy minden második, vagy harmadik szavam ugyanaz volt, és habár most is nagyon sok szóismétlés előfordul, úgy érzem, hogy sokat fejlődtem. Cáfoljatok meg, ha nem. És ez tényleg a rutin miatt van. 2 éve nem tudtam volna ilyen hosszan írni konkrétan a semmiről, most meg már körülbelül egy A/4-es oldalt teleírtam, ha nem többet. Azért az nem kis teljesítmény.

Holnap 99%, hogy felelek angolból, amire még egyáltalán nem tanultam, és első óra lesz. Úgy érzem, hogy akkora egyes lesz, mint a házunk, de nem igazán tud érdekelni, nincs már kedvem tanulni, sőt, élni sem, szóval igazából édesmindegy, hogy most hanyas lesz. Habár olyan témáról van szó, amiben eléggé otthon vagyok, és tudok róla pofázni, de ha ideges leszek reggel - márpedig az leszek - akkor az nem fog elmúlni az óra kezdetéig, szóval ezt most jól megszoptam. Pedig tegnap megígértem magamnak, hogy ma megtanulom azt a rohadt szöveget, mégse lett belőle semmi.

És most megint eszembe jutott P, és annyira szégyellem magamat. És még mindig van a kakaómból, de szerintem ezt már lehúzom, és abbahagyom az írást, mert már kezd fájni a hátam is a folyamatos görnyedéstől, háttámasz nélkül. Kíváncsi vagyok, hogy hogy fog alakulni a holnapi nap, nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. És nem tudom, hogy merjek-e róla írni, mivel ma is kaptam a chatbe egy eléggé kétértelmű bejegyzést, ami furcsa is volt, mivel az egyik osztálytársamat is pont így hívják. És lehet, hogy ez most paranoia, de szerintem megint felfedeztek. De nézzétek mennyire érdekel.

Elfogyott a kakaóm, de gondolkodom azon, hogy még csináljak-e. Csinálok. De többet nem írok, így is sokat írtam már. Majdnem annyit, mint amilyen hosszú az oldalsó szutyok, amiben benne van minden szar. Ha a képek nem lennének benne, már nyilván túl is szárnyaltam volna, de erre még egy kicsit gyúrnom kell. Mondjuk annyit nem is, mivel kb. 4-5 sor hiányzik még.

Még mindig nem vagyok normális, mert itt vagyok. Szokjatok hozzá. Jóéjt.